Az Adamecz (Egyszer-regény) című szöveg Mészöly Miklós kéziratos hagyatékának részét képezi. A befejezetlen elbeszélést a szerző számítógépének azonos című fájlja tartalmazza. Az itt közölt szöveget csak a legnyilvánvalóbb elütési, illetve helyesírási hibák javításával közlöm. A kilencvenes évek második fele Mészöly utolsó alkotói korszaka. A hátrahagyott írások között terjedelmét tekintve a most megjelenő elbeszélés a szerző leghosszabb integrális szövege. A filológiai szempontokon túl egyéb vonatkozásokban is figyelmet érdemlő töredék. A szerzőt betegsége megakadályozta abban, hogy véglegesítse az Adamecz szövegét. E tény ismeretében több olvasási mód kínálkozik, több összefüggés tekintetbe vétele lehetséges:

– Az említett filológiai adat a Mészöly-életmű két tömbje (a publikált és a közöletlen munkák) közül az utóbbiban jelöli ki az Adamecz helyét.

– A keletkezés időpontja és körülményei közvetlenül a Családáradással (Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995.) való kapcsolatát erősítik meg. Mészöly Miklós a regény megjelenése idején, illetve azt követően, 1996-ban beszélt barátainak, szerkesztőinek a tervezett és készülő munkáról.

– A töredék narratív anyaga, motivikus elemei, a történet virtuális helyszíne, a fiktív helyrajz és a szereplők közötti viszonyok szorosan a Mészöly-prózának ahhoz a vonulatához kötik, amelynek jelölésére ő maga a pannon prózák kifejezést kínálta fel.

E három vonatkoztatási sík tovább bővíthető, külön-külön viszonyrendszerek árnyalását teszi lehetővé. Az utóbb említett szemponthoz tartozik az, hogy a nyolcvanas évek második felével, megközelítőleg a Megbocsátással (1984) kezdődő, utolsó évek az életmű korábbi évtizedeiben megszokott erős váltások, váratlan mozgások helyett inkább egy olyan folyamatos építkezés jeleit mutatják, amelyet a szerző kötetkompozíciós szerkesztési elvei is alátámasztanak. Az értelmezések nem tekinthetnek el attól, hogy Mészöly a prózai elbeszélések nagyobb (Volt egyszer egy Közép-Európa, 1989), illetve egy-egy kisebb gyűjteményét (Wimbledoni jácint, 1990; Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról, 1991) is igen következetesen komponálta meg.

Az Adamecz közlésével kapcsolatban felmerülhet a gondolat, vajon indokolható-e a szerző akaratával ellentétes posztumusz közreadás. Néhány mozzanatra hivatkoznék, amelyek részben külső megfontolásra, részben magára a Mészöly-féle irodalomfogalomra támaszkodnak. Az irodalomtörténet és a szövegkritika az írói életművek egészének megismerését és hozzáférhetővé tételének álláspontját képviseli. E tekintetben a jelentős életművek nem publikált irodalmi anyaga, a hátrahagyott írások szellemi hagyatéka is az opus szerves részét képezi.

Az elbeszélés ebben az állapotában nem felelt meg a Mészöly Miklós által önmaga számára megszabott igényesség és kidolgozottság mércéjének. Ars poeticai érveit és elveit egyéb műveivel is szembeállította. Nemcsak hogy nem volt elégedett azokkal, hanem akkor sem tekintette véglegesnek szövegeit, ha az újabb kiadásokban már semmit sem változtatott rajtuk. A kételyek, a befejezhetetlenség tudata és ténye tartósan kíséri eszmélkedését, szemlélődéseit és befolyásolja alkotói magatartását. Nem lesz ez már megírva soha, olvassuk írásaiban, kései naplófeljegyzéseiben, több helyen.

Gyakran emlegette azt is, hogy az írások addig módosíthatók, amíg élünk. Ahogyan az előbbi eljárásra, úgy az utóbbi meggyőződésre is akad példa: az Esti térkép. Kiemelések (1981) verseinek első és második kiadása (Elégia, 1997) között észlelhető módosításokat hajtott végre.

Nemcsak a feldolgozás alatt álló műhelynaplókban, hanem megjelent köteteiben is külön sorozatokban tette közzé fragmentumait. Mészöly Miklós tehát becsülte és művelte ezt a nagy hagyományú irodalmi és filozófiai műfajformát. Ha az életműről alkotott átfogóbb kép birtokában válik majdan körvonalazhatóvá a Mészöly-féle prózapoétika, a fragmentum a jelek szerint kitüntetett helyre fog kerülni benne.

A fentiekhez tartozik még az a kritikusi, olvasói meggyőződés is, hogy az Adamecz című kései Mészöly-töredék így, ebben a ránk maradt változatában a szerzőhöz, írói hagyatékához és a jelenkori magyar elbeszélő irodalomhoz is méltó prózai szöveg. Befejezetlenségével együtt vagy talán éppen befejezetlensége okán is.