A középkori falakkal körülvett pécsi belváros legjelentősebb része a település észak-nyugati sarkán található Püspökvár. Köztudott, hogy Pécs az államalapítás korától egyházi központ, a gyökerek azonban még mélyebbre nyúlnak. Az 1009-ben alapított püspökség épületei a III–IV. századi ókeresztény temető területén állnak. E korszak megmaradt értékei ma már a Világörökség részét képezik. A föléjük települt középkori püspökség elrendezését és hatását tekintve szinte sértetlenül maradt fenn, annak ellenére, hogy több későbbi korszak pusztítása és az átépítések következtében az épületek formája azóta nagymértékben megváltozott. Miként azzal a régészeti feltárásokról szóló leírás foglalkozik, régi ábrázolások alapján sejthető volt, hogy a Püspökvár északi területe igen sok és jelentős kultúrtörténeti értéket rejt. Régóta tartó építészeti tervezési feladatunk a ma már előkerült és ismert maradványok megóvása, műemléki bemutatása és védelme.

1979-ben a Püspökvár északi részét a Pécs Városi Tanács VB – közös megegyezéssel – kulturális célokra kisajátította a püspökségtől. Ezután kezdődhetett el a régészeti feltárás. Az első műemlék-helyreállítási javaslat 1986-ban készült, a már akkor jelentős ásatási eredmények ismeretében. A programterv egyrészt a teljes északi várterület és erődítményrendszer hasznosításával foglalkozott, másrészt ezen belül a fontosabb objektumok védelmét, rekonstrukcióját és funkcióval történő ellátását vizsgálta, kiemelten kezelve a középkori egyetem falmaradványainak kérdését.

A három oldalon várfalakkal körülvett, délen a püspökség új kerítésével, az úgynevezett „Gosztonyi-kőtár"-ral és a Dómmal határolt terület az alábbi fontos egységeket foglalja magában:

– a középkori egyetem és a korábbi román kori palota maradványai,

– az Aranyos Mária-kápolna alapfalai,

– a Keresztelő Szent János társaskáptalan terméskő falai a XVIII. századi, volt udvarmesterház – ma úgynevezett Virág-ház – területén, illetve északi oldalán,

– a kettős várfalrendszer az északi és nyugati oldalon,

– a keleti várfal az északkeleti körbástyával.

A terület javasolt hasznosítása: kiállítási épületekkel, múzeumi gyűjteményekkel gazdagított pihenő, illetve romkert – idegenforgalmi rendeltetéssel.

 

 

A középkori egyetem és védőépülete

 

A tervezés kezdetétől nem volt vitatott, hogy az első magyar egyetem feltárt földszinti terei fölé védőépületet kell építeni. A több évszázadon át föld alatt lévő kőfalak műszaki állaga igen gyenge volt. A természetes romlás mellett a XVII. századi háborús robbantások is hozzájárultak a szerkezetek megbomlásához.

A nyolcvanas évek végén több variációt dolgoztunk ki a védőépület szerkezeti és formai kialakítására. Ezek között szerepelt helyszínen betonozott, monolit lapos tető, amely külső látványában a megszűnt teraszos barokk kert hangulatát kívánta visszaidézni, továbbá ragasztott fatartós szerkezet körülbelül húszméteres fesztávval. Az előbbit azért kellett elvetnünk, mert a helyszíni betonozással járó nedvesség az értékes falmaradványokat tovább károsította volna, utóbbinál a Dóm mögötti szűk hely miatt a tető beemelése rendkívül nehéznek mutatkozott. Az első műemléki hatósági állásfoglalás szerint kis elemekből helyszínen összeszerelhető szerkezetben kellett gondolkodnunk.

Ebben a korai tervezési periódusban meghatározó alapelvében az összes kidolgozott tervvariáció egységes volt, nevezetesen az északi oldalon új vasbeton támpilléres falszerkezetre támaszkodva a védőtető a déli homlokzati falig egyetlen ívben hidalta át a középkori tereket, közbülső letámasztás nélkül.

1988-ban új tervezőt jelöltek ki, ezt az alapelvet azonban ő sem változtatta meg. 1992-ben készítettek új tervet, ennek során derült fény a fenti koncepció hibáira. A nagy fesztáv miatt ugyanis a homlokzati fal mögött új fémszerkezetű pilléreket kellett volna építeni, amelyek azonban a középkori tereket anyaghasználatukban és látványukban is erősen zavarták volna. A további feltárás során az egyetem északi oldalán román kori falak kerültek elő, és az igen nagy méretű vasbeton támpillérek építése csak jelentős műemléki értékvesztéssel, költségesen valósulhatott volna meg.

A kivitelezési munka megkezdésének mégsem ez volt az akadálya, hiszen minden terv áttervezhető, és a műemléki gyakorlatban, ahol a feltárások ritkán fejezhetők be a helyreállítás megkezdése előtt, ez gyakran előfordul. A munkák a helyreállítás pénzügyi fedezetének hiánya miatt álltak sok éven át. Csak a Millenniumi Program kapcsán teremtődött meg az az anyagi háttér, amelyeknek birtokában a helyreállítás 1997-ben – tíz év után – a régi-új tervezőgárda közreműködésével végre megindulhatott.

A korábbi tervezési koncepció tarthatatlansága és a feltárások időközbeni előrehaladása miatt a tervezést teljesen új alapokra kellett helyezni. Meg kellett találni a szakmailag megalapozott, hiteles, de korszerű válaszokat a romkonzerválás, a kiegészítések helyes aránya és a majdani funkciók megfelelő kialakításának kérdéseire. Mindezen célok elérésére, amelyeket tovább bonyolított a korábbi román kori palota maradványainak bemutatására vonatkozó igény, a következő alapvető kritériumokat vettük alapul és vittük végig következetesen a tervezés során:

– a meglévő és bemutatandó falmaradványok lehetőség szerint szerves részét képezzék az épületnek;

– az épület kialakítása utaljon a feltételezett előzményekre,

– simuljon bele a környezetbe,

– a Mecsekről és a környező magasabban fekvő részekről ne zavarja a Dóm látványát;

– az új felépítmény viselje magán a XX. század végének stílusjegyeit, és ne konkuráljon az eredeti műemléki értékekkel.

Az egyetem épülete kétszintes volt. A megmaradt terméskőfalak jórészt a földszint feletti födém síkjáig álltak. A falakban jelentős építészeti maradványok, nyíláskeretek, ajtó-ablakkávák, vakolattöredékek, padlóburkolat részletek maradtak fenn. Ezek megóvása, kiegészítése képezte a többütemű tervezés és megvalósítás első ütemét, ideiglenes tető védelme alatt. A legnagyobb kihívást ezen a téren az északi – az erődítési rendszer részét is képező – vastag fal jelentette. E falat a török hódoltság idején dúló harcok során a magyar csapatok berobbantották. Ennek következtében a földszinti falszakasz kidőlt, az emeleti falrész pedig lezuhant a robbantástól sérült emeleti ablakokkal együtt. A feltárás során ebben a romos állapotában került napvilágra, egy jelentős történelmi pillanatot idézve. Az építész tervezők e látvány minél teljesebb bemutatására törekedtek – nem kevés gondot okozva dr. Metzing Ferenc statikus tervezőnek és a kivitelezőnek –, akik végül is kiválóan oldották meg ezt a nehéz és szokatlan feladatot. A szokásos romkonzerválási módszereket itt nem lehetett alkalmazni, hiszen nem falmaradványok megóvásáról volt szó, hanem gyakorlatilag egyfajta törmelékhalom „romlott" állapotának fixálásáról és bemutatásáról.

A védőépület az alábbi három részre tagolódik:

– az egyetem épületére, a felső északi folyosóval,

– a keleti épületrészre,

– a nyugati román kori helyiségre.

 

Az egyetemi épület

 

Az előzőekben felvázolt alapvető követelmények betartása érdekében meg kellett találni a lehetőségét annak, hogy a fesztávok leszűkítésével az egyetem eredeti terméskő-falai tartószerkezetként funkcionálhassanak. A déli és középső falak kiegészítésekkel, erős teherhordó koszorúk beépítésével végül is alkalmassá váltak valamiféle könnyű tetőszerkezet hordására. Ez lehetőséget biztosított a déli teremsor belső tereinek részleges rekonstrukciójára.

Az egyetem hátsó folyosójának lezárását képező romos falat tartószerkezetként természetesen nem vehettük figyelembe, de ez nem is volt célunk, mert egyrészt az egyetem északi fala mögött húzódó román kori falmaradványokat is be kellett foglalni az épületbe, másrészt az épületen belüli egyik fő történeti és műemléki érdekesség maga a berobbanás következtében hatalmas darabokban lezuhant emeleti fal egymásra és a törmelékekre támaszkodó tömbjeinek és az egyben maradt – deformálódott – vasrácsos, kőkeretes ablakoknak a látványa.

A középfőfal azon szakaszából, amely a robbantással szemben volt, csak kevés maradt fenn. Itt csak egy alacsony mellvédfalat építettünk vissza, jó átlátást biztosítva a központi térből a romfalra. A két szomszédos helyiség közötti íves átjárót egyértelműen rekonstruálni lehetett.

A védőépület északi lezárását támfalként is működő, vasbeton alapokra épített téglafal képezi. Ily módon a védőépület északi oldalán körülbelül 4 méterrel magasabban fekvő szint alakult ki, amelyről áttekinthető az egyetem szinte teljes területe.

Ahhoz, hogy a magunk elé állított követelményeknek eleget tegyünk, a tetőnek minél alacsonyabb hajlásúnak és könnyűnek kellett lennie. További törekvésünk volt, hogy a hely igényességének megfelelően elegáns legyen, de ne attraktív – ne vonja el a figyelmet a műemléki értékekről. A megvalósult rácsos szerkezetű, rejtett csavaros összeépítésű, hőszigetelt, 21 fokos hajlásszögű, aszimmetrikus, fa nyeregtető-szerkezet mindezen kritériumoknak megfelel, s míg a déli traktusban szerves része az egyetemi épületnek, északon az egyetem falaitól elrugaszkodva valódi védőtetőként szolgál. Déli irányban a tető nagy ereszkiüléssel védi és szervesen belefoglalja az együttesbe a megmaradt járófelületet. A héjalás, színében idézve az ásatást megelőző zöldellő domboldalt, zöldre színezett Lindab síklemez. Eredendően a Dóm lefedéséhez hasonlóan előpatinásított rézlemez tetőfedést terveztünk, ám a költségkímélés érdekében változtattunk a megvalósítás során ezen. Az eredmény gyakorlatilag ugyanazt a hatást kelti, mint az eredeti elképzelés. (Egyetlen apró hiányosság, hogy a Lindab rendszerrel járó hófogórács hangsúlyosabb a szándékoltnál. A tetőszerkezet kivitelezője, a Barbakán Építőipari Kft. igényes, kiváló munkát végzett.)

A védőépület alkalmas arra, hogy a kialakított zárt terekben kiállítóhelyiségek működjenek. Megközelítésük a nyugati terem új homlokzati falában nyitott kapuzaton, szélfogón át történik. A teremben jegyváltó hely és ruhatár is létesül, amelyek az épületgépészeti csatlakozásoknak is helyet adnak. A déli helyiségsor felett, a tetőszerkezethez csatlakoztatva, az eredeti mennyezet feltételezett magasságában kazettás rendszerű, áttört fafödém készül közvetlenül a középfőfalba elhelyezett, a helyszínen előkerült fali konzolkövek fölé, érzékeltetve az eredeti tereket. A felső északi folyosó, amelyet az egyetem felé, a romos falak mentén fémkorlát határol, külön látogatható az épület mögötti falszorosból nyíló nyugati ajtón át.

Gondot okozott a tervezés során a természetes megvilágítás kérdése, mivel gyakorlatilag csak az északi homlokzat állt rendelkezésre bevilágító ablakok céljára. Végül úgy oldottuk meg a feladatot, hogy a déli fal felett szalagablaksort alakítottunk ki, ez nem zavarta a középkori homlokzatot, sőt a tető lebegtetésével érzékelhetővé vált, hogy az épület eredendően magasabb volt. Tető-felülvilágítókkal is segítettük a természetes megvilágítás növelését.

Valódi gazda híján és financiális okok miatt a helyreállítás lelassult. A befejező munkák nagy része, így a padló kialakítása még nem készült el. Az alsó szintű helyiségek az eredetinek megfelelően 20x20 centiméteres téglaburkolatot kapnak, a falak mentén keskeny kiszellőztető kavicsággyal, vörösréz szegélyrésszel. A kivitelezés során előkerülő leletek sok helyen a tervek módosítását követelték. Így történt ez a központi teremben is, ahol az egyetem építése előtti korból származó alapmaradvány került elő, amely egy szabadtéri, feltehetőleg lóvontatású keverő- vagy őrlőberendezés része volt. Ez olyan ipari műemléki érdekesség, hogy in situ meg kell tartani a maga amorf alakjában, a padlóburkolat megfelelő kialakításával, utalva az eredeti kör alakú formára. A felső tér padlóburkolata lényegében megegyezik az alsó terekével. A berobbantott fal ablakai mögött kialakított aknákra és az északkeleti sarkon lévő román kori romterület felett készített hídra üvegjárda kerül.

 

A keleti épületrész

 

Az egyetemi védőépület fedélszékének keleti irányba történő kiterjesztésével fedett, nyitott teret alakítottunk ki az itteni épületmaradványok védelmére és romkertszerű bemutatására. Zárófala, egyben a teljes védőépület keleti homlokzata téglából épült. Bejárata a középkori épület bejáratának tengelyében létesült. A zárt épületrésszel a kapcsolatot az északi folyosóról nyitandó ajtó biztosítja, amelyhez lépcsőfeljáró vezet. A fedett területen az eredeti lejtésnek megfelelő szabálytalan terméskőburkolat készül.

 

A nyugati román kori helyiség

 

A nyugati épületrész feltárt faltöredékei a kutató régészek véleménye szerint egy román kori torony maradványai. Ennek érzékeltetésére a védőépületet úgy alakítottuk, hogy a terméskőfalakat a tető síkja fölé emeltük változó falkorona-magassággal, csak a déli bejárati rész fölött biztosítva kis kiülésű előtetőt.

A tetőszerkezet és héjalás azonos az egyetemi tetővel, formailag azonban alacsonyhajlású félnyereg.

A helyiség bejárata nem került elő a régészeti feltárás folyamán, az azonban bizonyos, hogy a déli oldalon lépcsőfeljárat volt, amely részlegesen rekonstruálható. Az előzőek figyelembevételével a külső bejáratot felülvilágítóval alakítottuk ki, hogy új volta egyértelmű legyen. Hasonló meggondolás szerint készült a nyugati ablak.

 

Homlokzatok

 

Külső látványában a teljes épületegyüttes egységként jelenik meg.

A nyugati oldalon a román kori helyiség kőarchitektúrájú, töredékes, toronyszerű megjelenése dominál, mögötte kontúrszerűen jelenik meg az egyetemi védőépület részint terméskő, részint vakolt téglaszerkezetű oromfala.

Az északi homlokzatot – amely a maga egyméteres magasságával szándékosan hangsúlytalan – kemény mészkőlábazat fölötti, ablaknyílásokkal szabdalt vakolt téglafal alkotja.

A keleti homlokzat félköríves árkádsorával ezen a területen nem idegen. A Dóm nyugati főbejáratánál álló úgynevezett „Gosztonyi-kőtár" patinás homlokzati architektúráját idézi.

Igazán fontos szerepe az egykori történeti megközelítési iránynak is megfelelő déli homlokzatnak van, amely kőkeretes bejáratával, restaurált lőrésszerű ablakaival, rusztikus terméskő architektúrájával gyakorlatilag maga az eredeti homlokzat. Ezen az oldalon a nyugati terem homlokzata teljes egészében hiányzott. Itt alakítottuk ki, téglaboltív alatt, az épület főbejáratát. A másik oldalon a homlokzatot a keletről beforduló árkádsor egy nyílása szegélyezi. (A teljes objektum kivitelezését – a tetőszerkezet kivételével – az Englender BT végezte igen nagy hozzáértéssel, szakértelmével sok segítséget nyújtva a tervezőnek a szokatlan feladatok technikai megoldásában, és rugalmasságával elősegítve a megvalósulás során előállt váratlan, új helyzetek leküzdését.)

Az épület befejezése után itt mutatják be „A pécsi középkori egyetem története és az Aranyos Mária-kápolna gótikus szobrai" című kiállítást, melynek forgatókönyve az ásatást vezető régészek irányításával már elkészült.*

 

 

A középkori egyetem környezete

 

A pécsi Püspökvár északi területe ma még nagyrészt el van zárva a közönség elől. A teljes rekonstrukció befejezésének idejét még megbecsülni sem tudjuk, pedig a középkori egyetem mellett ez a terület további helyreállításra és bemutatásra érdemes értékeket is rejt:

 

Az Aranyos Mária-kápolna alapfalai és a „Gosztonyi-kőtár"

 

A leendő kiállítás fő látványosságának számító középkori szoborlelet a kápolna területén került elő, annak pusztulása előtt egyértelműen hozzá tartozott. E rangos épületből sajnálatos módon csak a terméskő-alapfalak maradtak meg, kis szakaszon a felmenő falak csonkjaival. Terveink szerint e falak részleges megemelésével romkert alakítható ki a püspöki magtár és a középkori egyetem közötti területen. A kápolnában új oltárkő elhelyezésével lehetőséget teremtenénk szabadtéri misézőhely kialakítására is.

Ma a romterületbe benyúlik a „Gosztonyi-kőtár" északra forduló szárnya, így a két objektum helyreállítása összefügg. A kőtár a Dóm nyugati előterében a harmincas években épült Gosztonyi Gyula építész tervei szerint, és árkádíves homlokzatával előnyösen zárja északról a teret. Az árkádívek alatt a püspökség tulajdonában lévő barokk kőanyagot állítottak ki. A kőtár ma aggasztó műszaki állapotban van. Helyreállítása fontos feladat. Beforduló szárnyának lerövidítésével válik kiegészíthetővé a középkori kápolna alaprajza. Az átépítés lehetővé teszi, hogy ebben a beszűkített szárnyban helyezzük el a középkori egyetem kiszolgáló- és gépészeti egységeit, kazánházát. A komplett kiviteli terv már rendelkezésre áll.

A feljárat az Aranyos Mária-kápolna teraszára a „Gosztonyi-kőtár" és a kápolna déli fala között alakítható ki, közvetlen kapcsolatot teremtve a Dóm és az egykori rangos sírkápolna között.

 

A Keresztelő Szent János társaskáptalan és a XVIII. századi volt udvarmesterház

 

A középkori társaskáptalan falmaradványai a XVIII. századi csehsüveg-boltozatos, barokk épület alatt, illetve északi szomszédságában kerültek elő a nyolcvanas években. Az elbontott középkori templom köveit beépítették a későbbi épület falaiba. A volt udvarmesterház felújítását igen rossz műszaki állapota indokolja. Szép, boltozott belső terei alkalmasak kiállítás elhelyezésére. Az alapfalmaradványok helyreállítás és konzerválás után romkertként funkcionálhatnak.

 

A Püspökvár erődítési rendszere és az északi várterület

 

A várat nyugati és északi oldalon kettős falöv, keleti oldalon egyszeres zárófal veszi körül. A külső falak és a keleti zárófal helyreállítása az 1970-es évektől kezdve folyamatosan zajlott. Hátralévő feladat még a belső fal, a falszoros, valamint az északkeleti, kör alakú sarokbástya helyreállítása és bekapcsolása a vár megtekinthető északi területébe.

A tervek szerint a középkori egyetem tömbje mellett lépcsőfeljáratok vezetnek a védőépület északi falával határos falszoros szintjére, ahol a régi falak között sétaút alakítható ki pihenőhelyekkel. Innen jó kilátás nyílik egyrészt a Mecsek felé, másrészt a Püspökvárra, beleértve a helyreállított Aranyos Mária-kápolna romkertjét.

A leírtakban igyekeztünk képet adni arról a sokrétű munkáról, amelyet e rendkívül gazdag történeti területen eddig végeztünk, és arról a számos feladatról, amely még várat magára. A Püspökvár, a Dóm környezetében páratlan kulturális, idegenforgalmi együttes kialakítására nyílik lehetőség. Nagy mulasztás lenne, ha nem élnénk vele.

 

Jegyzet

* Lásd G. Sándor Mária írásának idevonatkozó részét [489–492. o.]. (A szerk.)