Strófák István királyról

kit máriás huncutnak itélt a sors

mind sürgős műve félbeszakítva áll

az egybetartás el nem osztott

terheit égi anyánkra hagyta

*

kellene ezt-azt kezdeni így vagy úgy

sok régi eszme visszaledérkedik

a félveértés fátyolán át

látja magát a kisértet-ember

*

homályba foszlott tétova istene

az álmok színes szárnyait eltörő

kis rándulás akármi szándék

s potrohosan kaparász a nincs mit

*

országot épít szelleme selypegik

hústól kicsattant ostoba főpapok

holott csak dolgavégezetlen

lelke bolyong az örök romokban

*

e vad hazában mit muzsikál a szél

hogy vége vége vége de hallani

mért csak mi halljuk dermedetten

vérzubogást az üres csigában

 Kínfatras

valamiféle törvények szerint

halálos néma ami eleven

valamiféle törvények szerint

a szavak külső elhalt részeink

a költemény kalap a fejemen

levágott fül mely visszanőtt megint

mit jelent élni ha a régi kínt

az új szezonban újra viselem

pertliken taposunk nem beleken

hiába hiszi hogy már betekint

ki valamicske nyálkát beleken

vakon bolyong örökre odakint

halálos néma ami eleven