Közép-Európában a XIV. század közepe az egyetemalapítások korszaka volt. 1348-ban IV. Károly császár Prágában, 1364-ben Nagy Kázmér király Krakkóban, 1365-ben Rudolf herceg Bécsben, 1367-ben Nagy Lajos király Pécsett létesített egyetemet. V. Orbán pápa 1367. szeptember 1-jén írta alá Viterbóban a pécsi egyetem alapításának engedélyezését. A pécsi egyetem volt az első, egyetemi szintű tanulmányokra szolgáló magyarországi intézmény. Míg a fent felsorolt három közép-európai egyetem az uralkodók székhelyén létesült, az első magyar egyetem nem a fővárosban, hanem attól távolabb, egy dél-magyarországi püspöki városban jött létre. Ebből is látszik, hogy a javaslattevő a Rajna-pfalzi (Bergzaberni) Vilmos pécsi püspök (1361–1374), aki királyi alkancellár is volt. Adottságai alapján a pécsi Püspökvár (templommal, palotával) igen alkalmas volt az egyetem alapítására és elhelyezésére.

Minthogy Vilmos püspök sugalmazta a hely kiválasztását, magára kellett vállalnia az intézmény fenntartásának költségeit, ezzel nyerhette el a királyi döntést és a pápai jóváhagyást. Az egyetemi vizsgák vezetését és elfogadását a pápa ugyancsak a pécsi püspökre bízta. Az egyetemen (studium generale) kánon- és római jogot, valamint filozófiát oktattak, de a teológiai fakultást V. Orbán pápa nem engedélyezte.

A karok szervezetének tekintetében az intézmény a bolognai egyetem modellje szerint létesült. Az egyetem egyetlen ismert jogászprofesszora, a Galvano di Bologna néven is ismert jogász, Galvano di Bettino doctor, 1370–72 között működött Pécsett. A forrásokból tudjuk, hogy bőséges javadalmakkal volt ellátva, ennek ellenére hamarosan visszament Bolognába.

Vilmos püspök halála után Alsáni Bálint (1374–1408) püspök egyetemvezetéséről van tudomásunk 1376-ból, illetve 1386–1389-ből.

A XIV. század végén megindult az egyetem hanyatlása, és mint egyetem a század végére már megszűnik működni. Az intézmény ezután 1543-ig, a török foglalásig scola maioris ecclesiaeként működik az egyetem épületében.

Az egyetem épületének a helye az egyetemtörténeti kutatást az 1900-as évektől kezdődően foglalkoztatta. A kutatók Evlia Cselebi török történetíró leírása alapján az egyetem épületét közvetlenül a székesegyház közelében feltételezték. E feltevést a későbbi helytörténetírás részben kétségbe vonta. Az első magyar egyetem 600 éves jubileuma kapcsán fellendülő egyetemtörténeti kutatás azonban, újraértékelve Evlia Cselebi közlését, az egyetem épületét továbbra is a Székesegyház körüli épületek valamelyikében feltételezi.

Az egyetem épületének pontos helye azonban csak ásatással volt meghatározható. A feltárt épület helyét és rendeltetését igazolja az ott előkerült – az alapítóra utaló – címerkő, amely a magna aulában volt elhelyezve. Az egyetem megszűnésének, illetve káptalani iskolává történő átalakításának kérdésével szorosan összefügg az egyetemi épület elhelyezésének problémája.

A Székesegyháztól északra, a vár keleti felében, azon a területen, ahol Joseph de Haüy térképe egy fehér foltot jelöl, és az északi belső várfal megszakad, a párhuzamosan húzott észak-déli kutatóárkokban jelentős vastagságú falak kerültek elő, amelyek egy nagyméretű építmény maradványaira engedtek következtetni. A mintegy 6 méter vastagságú feltöltés alól egy nagy kiterjedésű helyiség részlete került felszínre. A további feltárás során egy 19 méter hosszúságú és 6 méter széles terem bontakozott ki, amely az egyetem magna aulája, azaz a nagyterem volt. Az épület Székesegyházra néző déli homlokzata feltárult, amelynek nyugati szakasza jelentős mértékben megsemmisült, keleti része azonban az ablak magasságában állott. Kőkeretes, tölcsérbélletes ablaka a XIV. századból származik. A középkori egyetem mintegy 35 méter hosszú és 10 méter szélességű épület, amely eredetileg egyemeletes volt. A déli oldalon a magna aula középtengelyében helyezkedik el a csúcsíves, kőkeretes bejárat. A magna aulától keletre nyíló kis terembe kőkeretes, ugyancsak csúcsíves, élszedéssel díszített ajtó vezet. Az aulához nyugatról egy nagyobb méretű terem csatlakozik, míg az északi oldalon az épület teljes hosszúságában egy 3 méternél valamivel szélesebb folyosó húzódik. E belső folyosóba a magna aulából a bejárat tengelyének vonalában egy csúcsíves átjáró vezet.

A folyosó feltárása során leomlott fal összefüggő maradványát tártuk fel a folyosó szintjén. Ezek a faltömbök egy nagy erejű robbanás következtében omlottak le, amely 1664 januárjában következett be, amikor a téli hadjárat során Zrínyi Miklós megkísérelte vissza-foglalni a várat a töröktől. Ezért az északi várfalat és az egyetem északi falát aláaknázták, majd felrobbantották. A robbanás olyan nagy erejű volt, hogy bedöntötte az épület emeleti homlokzatának több mint két méter vastag északi falát, amely ma is mementóként őrzi a középkori egyetem épületének pusztulását. Ezt a homlokzati falat eredetileg három kőkeretes, gótikus ablaknyílás törte át, amelyeknek egyike a keretben lévő vasráccsal, in situ került elő. A folyosó déli fala ugyancsak keskeny lőrésablakokkal volt áttörve.

A feltárás eredményeit összegezve sikerült az egyetem épületének teljes földszinti alaprajzi elrendezését tisztázni. Eszerint az épület egy nagyteremből és egy abból nyíló keskeny folyosóból, valamint egy-egy a nagyteremhez – keletről és nyugatról – csatlakozó teremből állt. Az előkerült in situ műformák, valamint a leletanyagból előkerült – az épülethez tartozó – faragott kőanyag lehetővé teszi az épület tudományos rekonstrukcióját.

Az egyetem épületének feltárása során nagyobb román kori épületre utaló falmaradványok kerültek elő. Ezek a falrészletek, valamint az itt megtalált nagyméretű XII. századi román kori oszlopfő arra engednek következtetni, hogy e helyen állott a XI–XIII. századi püspöki palota. A Képes Krónika említi az 1064. évi nagy tűzvészt, amelyben a paloták is leégtek. A tűzvészt követően azonban a püspöki palotát újjáépítették, amint azt a régészeti megfigyelések és a stratigráfia alapján megállapíthattuk. Az egyetem építése során elbontott román kori palota maradványait részben felhasználták. Az egyetem nyugati zárófala a volt palota ásatás során előkerült egyetlen in situ (négyzet alaprajzú) helyiségének falára épült. Ez is azt bizonyítja, hogy Vilmos püspök a régi palota helyét biztosította az egyetem épülete számára.

Az egyetem épületének 1664-ben történt pusztulását követően a berobbantott romokat a törökök feltöltötték, annak helyén ágyúpadot alakítottak ki, és a vár keleti részének megerősítéseként egy észak-déli irányú belső várfalat építettek, létrehozva ily módon egy falszorost.

Az egyetem megszűnését a legújabb kutatás már a XIV. század végére teszi, az óbudai egyetem megalapításával egy időre. Gábriel Asztrik megfogalmazása szerint az intézmény már nem teljes létezésében működik tovább. Annak ellenére, hogy a székesegyházi főiskola nem egyetem volt, oktatási funkciót töltött be az egykori egyetem épületében. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az épületnek erre a korszakára utaló régészeti leleteket.

Az egyetem északi homlokzatához egy kisebb, négyzet alaprajzú építmény csatlakozott – feltehetőleg szemétgödör –, amelyből velencei üvegserlegek nagyszámú töredéke, valamint igen sok kerámia, köztük ép darabok is előkerültek, amelyek a XV. századra datálhatóak. A leletek között több Corvin Mátyás korából származó pénzérme is szerepelt.

Mindezek a leletek arra utalnak, hogy az egyetem megszűnését követően a scola maior tovább élt, s abban a jogi oktatás feltételezhetően folytatódott. A scola maiorra és annak működésére vonatkozó jelentős kutatásokat végzett Petrovich Ede káptalani levéltáros. Petrovich tanulmánya elsőként ismertette a bécsi Nationalbibliothekban őrzött úgynevezett Veresmarthy Ipoly-kódexet, amelyben négy külföldi szerző négy latin nyelvű tanulmányát másolta „in scola Quinqueecclesiae" 1431–1432-ben. Véleményünk szerint ez is a scola maioris XV. század elejei működésére enged következtetni. 1460-ban értesülünk a scola maiorról Hundler Vitussal, Janus Pannonius segédpüspökével kapcsolatosan. A scola maiorra vonatkozó utolsó közlés 1540-ből származik.

Az egyetem épületétől nyugatra, annak közelében volt a források szerint az „Aranyos Szűz kápolnája", amelyet 1355-ben Poroszlói-Neszmélyi Miklós püspök alapított. Az 1503-ból származó oklevél említi, hogy a kápolna „ad latus ecclesiae cathedralis" épült.

Haüy 1687-ben készült felmérése a várról és a városról Pécs legkorábbi hiteles térképe. Ezen a térképen az északi kertben épületmaradványok nincsenek jelezve. Ez azt jelenti, hogy a töröktől történt visszafoglalás után itt már középkori épület nem volt látható. A kápolna pontos helyét és alaprajzát a régészeti feltárás tisztázta. Az épület keletre tájolt szentélye a nyolcszög három oldalával záródik. Déli és északi oldalához mellékkápolnák sorakoznak. Az északi kápolnasorhoz a keleti oldalon csatlakozik a sekrestye.

Amint az ásatás során kitűnt és az oklevelekből is ismert volt, a kápolnát temetkezőhelyül is használták. A hajóban egy szabadon álló, kiemelt helyen lévő falazott sír került elő, amely minden bizonnyal az egyetemalapító Vilmos püspök sírja volt. A sírból előkerült építészeti és szobrászati töredékek lehetővé tették, hogy a kápolna belső architektúráját, valamint Vilmos püspök síremlékét rekonstruálni tudjuk. A kápolna az egyetem alapítását követően egyetemi kápolnaként szolgált.

A szobrok, valamint a síremlék architektonikus elemeinek és a tumba oldallapjainak anyag-, festés- és stílusazonossága szoros műhelykapcsolatra vall. Lehetséges, hogy a nagyméretű, festett szobrok magát a kápolnát díszítették.

A síremlék helye, faragványainak a XIV. század második felére keltezhető stílusa egyértelművé teszi tulajdonosának azonosítását Bergzaberni Vilmos pécsi püspök (1361–1374) személyével. A reprezentatív, baldachinos, gótikus síremléktípus a XIII–XIV. században terjedt el Európában. A pécsihez közel álló változatát képviseli VI. Ince pápa (1352–1362) síremléke a Villeneuve-les-Avignonban alapított karthauzi kolostorban.

Vilmos püspök európai műveltségű, az udvarral szoros kapcsolatot fenntartó főpap volt, aki már 1353-ban Nagy Lajos király szolgálatában állt, 1361-ben megfordult az avi-gnoni pápai udvarban. A király őt küldte IV. Károlyhoz és IV. Rudolf osztrák herceghez is követségbe. Így érthető, hogy a síremlék analógiái Avignonba mutatnak, életrajzi adatai alátámasztják a stíluskritikai elemzést. Pecsétje ugyancsak avignoni előképre, illetve a XIV. századi francia szobrászatra utal. Feltételezhető, hogy Vilmos püspök különböző műveltségű mestereket hozat, és így a síremlék-konstrukcióban keveredik az avignoni előkép a XIV. század közepének bécsi stílusával.

Vilmos pécsi püspök nemcsak egyetemalapító tevékenységével tűnt ki, hanem azzal is, hogy korának Európában uralkodó szobrászati stílusát hozta Pécsre a XIV. század harmadik negyedében.

A középkori egyetem helyreállítása során az a gondolat merült fel, hogy az itt előkerült leletanyag a helyszínen kerüljön bemutatásra. Ennek figyelembevételével alakította ki az épületet a Schőner Lászlóné építész által vezetett tervezőcsoport. A jelentős középkori részleteket tartalmazó egyetemi épület belső tereinek kialakítása jó lehetőséget biztosított nemcsak az előkerült leletanyag bemutatására, hanem egy egységes középkori egyetemtörténeti kiállítás megrendezésére is. Igen szerencsés egybeesés, hogy az egyetemtörténeti kiállításnak az első magyar egyetem épülete ad otthont.

 

„A" terem

 

A kiállítás megrendezésére az egyetem épületének négy megmaradt földszinti helyisége szolgál, valamint az ahhoz nyugatról csatlakozó román kori püspöki palota egyetlen megmaradt helyisége. Értelemszerűen itt mutatjuk be az ásatások során előkerült román kori kőfaragványokat, valamint néhány kisebb leletet. A helyiség közepét elfoglaló, igen kvalitásos, XII. századi, nagyméretű, akantuszleveles oszlopfő, a helyiség küszöbén került elő. A helyiség alaprajza és az itt előkerült oszlopfő adta az ötletet a román kori helyiség rekonstrukciójához. Ez hasonló az esztergomi úgynevezett Szt. István-terem belső architektúrájához. Itt lesz látható az a rekonstrukciós megoldásban bemutatott kapubéllet-részlet, amely az Aranyos Mária-kápolna alapozásából került elő. Jelentős darab még a román kori anyagból egy finoman faragott, szakállas férfifejet ábrázoló domborműtöredék. Párhuzamait a Székesegyház XII. század második feléből származó figurális díszítései között találjuk. A tárgyi anyagot illusztrációs anyag egészíti ki.

 

„B" terem: a középkori egyetem története

 

Az egyetem épületében lévő első kiállítási helyiség történeti áttekintést kíván adni, elsősorban a középkori pécsi egyetem történetéről, az ásatások eredményeinek figyelembevételével. A látogató szembetalálja magát a középkori pécsi egyetem épületét, valamint annak egyetemi kápolnája, az Aranyos Mária-kápolna rekonstrukcióját bemutató nagyméretű makettel. A feltárt maradványok és a régészeti megfigyelések, továbbá a széles körben felhasznált analógiák lehetővé tették mindkét épületmaradvány rekonstrukcióját.

Az itt bemutatandó kisszámú leletanyag legkiemelkedőbb darabja az egyetem címerköve, amely az egyetem magna aulájának feltárása során került elő.

Ugyanebben a tárlóban látható az egyetemalapító Vilmos püspök pecsétjének másolata és annak felnagyított képe. (Az eredetije Esztergomban, a Prímási Levéltárban található.) Ugyanitt tekinthető meg annak az oklevélnek a facsimiléje, amelyben V. Orbán pápa helybenhagyja a pécsi egyetem alapítását Viterbóban, 1367. szeptember elsején. Tekintettel arra, hogy e teremben az írásos anyag dominál, bemutatására tablók szolgálnak majd. A kiadott irodalomból ismert és a pécsi egyetemre vonatkozó forrásokat az eredetik alapján szemlélteti a kiállítás: így például Veresmarthy Ipoly kódexét a bécsi Nationalbibliothekból, valamint az úgynevezett Pécsi egyetemi beszédeket, melynek eredetijét a müncheni Bayerische Staatsbibliothek őrzi. Ugyancsak itt lesz látható az a grammatikai és poétikai traktátus (müncheni Staatsbibliothek), amelyre Vizkelety András volt szíves felhívni a figyelmemet. Mint ismeretes, az egyetemre vonatkozóan sajnos több írásos forrás nem áll rendelkezésre. Minthogy a bécsi egyetem alapítása mindössze két évvel előzi meg a pécsi egyetem alapítását, és annak teljes okleveles anyagát a bécsi Universi-tätsarchiv őrzi, így kutatásaim során elsősorban erre támaszkodtam. A középkori bécsi egyetem azért is fontos számunkra, mert ott a pécsi egyetem elsorvadásának idején és azt követően több pécsi, siklósi, illetve baranyai diák folytatta tanulmányait. A bécsi egyetemi levéltárban őrzött egyetemi anyakönyvek első kötetében szerepel már 1377 előttről is Johannes de Quinqueecclesiis, majd a későbbiekben 1380–1390 között további három pécsi diák neve ismert. Miután a bécsi egyetem anyakönyvei csak 1377-től állnak rendelkezésre, nem tudhatjuk, hogy voltak-e már korábban is magyar, illetve pécsi hallgatói az egyetemnek. (A Magyar Nemzeti Matrikula, a „De Natio Hungarorum" első kötete, a magyar nemzetiségűek anyakönyve. Ennek a kötetnek, amely az 1453-tól 1630-ig terjedő időszakot foglalja magába, az „A" betűs iniciáléja Szt. László életéből mutat be egy jelenetet.)

A középkori bécsi egyetem épületének képét a Nationalbibliothek Guillelmus Duranti Rationale Divinorum Officiorum című, 1348–1385-ből származó kódexének egy gazdagon díszített lapja őrizte meg. A szövegrész „A" betűje finoman kidolgozott iniciáléval kezdődik. A lap alját az egyetem történetével kapcsolatos, körökbe foglalt miniatúrák díszítik. Ezek egyike ábrázolja a több traktusból álló egyetemépületet. Ennek egyik szárnya ugyancsak egyemeletes épület – hasonló, mint a pécsi volt – a földszinten bejárati kapuval. Ehhez a szárnyhoz torony kapcsolódik, amely az épületet összeköti a kétemeletes szinttel. (Mint érdekességet említeném, hogy a második emeletet kályhával fűtötték, amelynek kéménye konzolra támaszkodva az épület homlokzatán jelenik meg.)

A fenti ábrázolás alapján megállapíthatjuk, hogy a bécsi egyetem épületegyüttese részleteiben hasonló a pécsi egyetem egykori épületéhez. Minthogy a pécsi egyetem alapítólevelének szövege csupán fogalmazványban maradt fenn a Vatikáni Levéltárban, de annak pecséttel megerősített oklevele nem áll rendelkezésünkre, ezért – hogy a látogató számára elképzelhető legyen, milyen volt egy ilyen pápai okmány –, jónak láttuk a bécsi egyetem 1365-ben kelt alapító oklevelének bemutatását.*

A nagyterembe vezető kis gótikus átjáró mellett bemutatnánk az egyetem déli emeleti homlokzatának feltételezett háromosztású, csúcsíves gótikus ablakának mérműves töredékeit, amelyek az ásatásból kerültek elő, és az ablak rekonstrukciós rajzát.

 

„C" terem

 

A szorosan vett egyetemtörténet bemutatását követően a már említett gótikus ajtónyíláson át a kiállítás „C" termébe, a magna aulába lépünk. Ebben a teremben – lényegében szorosan kapcsolódva a középkori egyetem történetéhez – két témakört mutatunk be. Az egyik Vilmos püspök síremléke, a másik az Aranyos Mária-kápolna és annak gótikus szobrai.

A síremlékhez tartozó nagyszámú töredék, széles körű francia-avignoni analógiák felhasználásával, lehetővé tette a síremlék hitelesnek elfogadható eszmei rekonstrukcióját. Az első tárlóban a síremlékhez tartozó nagyméretű és fiálékból álló részletet láthatjuk részben kiegészítve. A következőben a síremlékhez tartozó eredeti töredékek láthatók, abban a kiállítási rendben, ahogy azok a síremlék makettjében megjelennek. Ennek mintegy kiegészítéseként és értelmezéseként szerepelnek a makett készítéséhez készült rekonstrukciós rajzok, megjelölve az eredeti töredékeket. Ezek után a makett szemlélteti a síremlék egykori összképét.

A másik témakört az Aranyos Mária-kápolnabelső szobrászati alkotásainak bemutatása képezi. A két témakör között szabadon maradó tér a helyiség tengelye, amelynek vonalában a déli homlokzatot áttörő kőkeretes kapu nyílik, azzal szemben pedig a magna aulából az északi folyosóba vezető átjáró található.

A nagyterem északi fala mellett, az átjáró közelében álló vitrinben mutatjuk be egy püspökszent csaknem életnagyságú, festett szobortöredékét, amelyet abban a helyzetben állítunk ki, ahogy azt eredetileg is elhelyezhették a kápolna belső terében.

A talapzaton álló szobor fölött nagyméretű – sarkain fiálékkal díszített, ugyancsak festett – baldachin helyezkedik el, amelyet jelentősen kiegészítettünk. Ugyanezen a soron tablókon megszemlélhetők az ásatás során a kápolnából előkerült mérműves gótikus ablaktöredékek és azok rekonstrukciója.

A terem déli oldalán nagy vitrinben kapnak helyet a különböző festett szobortöredékek, amelyek ugyancsak nagy számban kerültek elő a feltárás során. A kápolnát díszítő szobrok egyik legreprezentatívabb darabja az aranyozott hajú, festett női szent torzója, amely a déli kaputól jobbra található. Ugyanezen az oldalon egy festett térdeplő angyal részlete látható majd. A terem végét a kápolnabelső nagyméretű rekonstrukciós akvarellje zárja le, mintegy a két témakör összefoglalásaként.

 

„D" terem

 

A magna aulához keletről csatlakozik egy kisebb helyiség, amelybe az in situ megmaradt kőkeretes gótikus ajtónyíláson át jutunk. Ebben a helyiségben a XV–XVI. század emlékei kerülnek bemutatásra.

Az egyetem elsorvadása utáni korszakból igen jelentős leletanyag maradt ránk, amelyben olyan darabokat találunk, mint az itt bemutatott Mátyás-kori velencei üvegserlegek, vagy a losici díszedény és a gazdag kerámiaanyagból válogatott kisebb együttes. Az itt kiállított aszfaltberakásos reneszánsz sírfedlap az Aranyos Mária-kápolnából került elő.

A helyiség másik, nagyobb részében a Püspökvárhoz szorosan kapcsolódó és a középkori pécsi püspökök tulajdonát képező szászvári vár ásatásának azon válogatott leleteit mutatnánk be, amelyek mintegy kiegészítik ismereteinket a Püspökvárat illetően.

A Bertalan pécsi püspök által a XIII. század elején épített szászi vár a pécsi püspökök rezidencián kívüli birtokközpontja volt. Itteni palotájukat a XV. század elején, az Albeniek püspöksége idején díszes kályhákkal gazdagították, amelyek maradványai az ásatás során kerültek elő. Ezek az Albeni-címerekkel díszített kályhacsempék, valamint a figurális és ornamentális Zsigmond-kori csempeanyag külön tárlóban lesznek láthatók. A középkori várat egy nagyméretű makett jeleníti meg.

 

„F/a–F/b": északi folyosó

 

A magna aulából északra nyíló átjáró az épület teljes hosszát elfoglaló folyosóba vezet. A folyosó északi fala egyben az egyetem épületének is a zárófala. A folyosó középső részén az a három emeleti ablak látható, amelyet az 1664. évi berobbantott állapotában igyekezett a helyreállítás megőrizni és bemutatni.

F/a: A folyosó nyugati részében a Püspökvár erődrendszerének történetét, valamint a vár török kori életét mutatjuk be. A tablókon a várat ábrázoló Haüy- és Hermanng-féle térkép, valamint a várat ábrázoló metszetek felnagyított képei lesznek láthatók. A nagyméretű tárlóban pedig a várban előkerült gazdag török leletanyag – elsősorban kerámia – kerül bemutatásra, valamint egy kisméretű reneszánsz ágyútöredék.

F/b. folyosó: A kiállítást a kutatás történetét és a helyreállítást dokumentáló négy tabló zárja.

A szükséges installáció nagyrészt már elkészült, a kiállításnak a millenniumra tervezett megnyitása csupán azért maradt el, mert a középkori egyetem helyreállított tereinek védőépülete – a tervezett kiállítóhely – a mai napig nem készült el.

Az első magyar egyetem épületének maradványa a magyar kultúr- és oktatástörténet kimagasló emléke. Tárgyi bizonyítéka ez annak, hogy Pécs és ezen keresztül az egész ország az európai kultúrkör szerves része volt már ekkor is. Szeretnénk bízni abban, hogy az egyetem épületének helyreállítása mihamarabb befejeződik, hogy helyet adhasson a millenniumra tervezett, A középkori egyetem története és az egyetemi Aranyos Mária-kápolna gótikus szobrai című állandó kiállításnak.

 

 

Irodalom

Békefi R.: A pécsi egyetem, Budapest, 1909.

Buzás, G.: „Rekonstruktion des Grabmals Bischof Wilhelms von Bergzabern aus der Marienkapelle", in: Die Bischofsburg zu Pécs. Archäologie und Bauforschung, ICOMOS Hefte XXII. Budapest, 1999. 92–97. o.

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664, Karácson Imre (ford.), Budapest, 1904.

Fügedi E.: „Alsáni Bálint, a pécsi egyetem második kancellárja", in: Pécsi jubileumi tanulmányok, Pécs, 1967.

Gerő, Gy.: „Das Befestigungssystem des Burgl im Mittelalternal der Türkenzeit", in: Die Bischofsburg zu Pécs. Archäologie und Bauforschung, ICOMOS Hefte XXII. Budapest, 1999. 48–61. o.

Gyürky K. H.: Az üveg katalogus, Budapest, é. n.

Joseph de Haüy Pécset ábrázoló helyrajza, (1687) Karlsruhe, Generallandesarchiv VIII/21.

Klaniczay T.: „Megoldott és megoldatlan kérdések az első magyar egyetem körül", in: Irodalomtörténeti Közlemények LXXVIII, Budapest, 1974. 161–178. o.

Petrovich E.: „A középkori egyetem megszűnése", in: JPMÉ, Pécs, 1966. 153–170. o.

Petrovich E.: „Az egyetemalapító Vilmos pécsi püspök és Janus Pannonius sírhelye", in: Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, Pécs, 1968. 161–176. o.

Sándor, M.: „Freilegung der Bischofsburg von Pécs und der ersten mittelalterlichen ungarischen Universität", in: Beiträge zur Mittelalterarchäologie in Österreich, Wien, 1987. Band. 3. 67-83.

Sándor M.: „A pécsi Püspökvár feltárt középkori egyházi és világi épületei", in: JPMÉ 27, Pécs, 1993. 105–114. o.

Sándor M.: „A pécsi középkori egyetem címerköve", in: Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541 című kiállítás katalógusa, Budapest, 1994.

Sándor M.: „A pécsi Püspökvár a korai és késői középkorban", in: Művészettörténet–Műemlékvédelem, 1994. 143–155. o.

Sándor, M.: „Lage und das Gebäude der mittelalterlichen Universität von Pécs", in: Universitas Budensis 1395–1995, Budapest, 1997. 61–66. o.

Sándor, M. G.: „Die mittelalterlichen Gebäude und Gebäudereste der Bischofsburg zu Pécs", in: Die Bischofsburg zu Pécs. Archäologie und Bauforschung, ICOMOS Hefte XXII. Budapest, 1999. 25–47. o.

Sándor, M. G.: „Die plastischen und architektonischen Fragmente der Marienkapelle", in: Die Bischofsburg zu Pécs. Archäologie und Bauforschung, ICOMOS Hefte XXII. Budapest, 1999. 61–98. o.

Sándor, M. G.: „Zusammenfassung", in: Die Bischofsburg zu Pécs. Archäologie und Bauforschung, ICOMOS Hefte XXII. Budapest, 1999. 147–150. o.

Székely Gy.: „A pécsi és óbudai egyetem alapítása a közép-európai egyetem létesítésének összefüggésében", in: JPMÉ, 1967. 155–167. o.

Székely Gy.: „Hazai egyetemalapítási kísérletek és a külföldi egyetemjárás", in: A magyar iskola első évszázadai, kiállítási katalógus, Győr, 1996. 79–85. o.

Szögi L.: „Középkori egyetemalapítási kísérletek", in: Régi magyar egyetemek emlékezete 1367–1777, Budapest, 1995. 52–90 o.

 

Jegyzet

* Köszönettel tartozom mindazoknak, akik bécsi kutatásaimat segítették. Külön is szeretném megemlíteni Prof. dr. Kurt Mühlberger urat, az Egyetemi Levéltár igazgatóját, valamint István Németh urat, a Nationalbibliothek kézirattárának könyvtárosát.