235. § Mi a képzeleti kép? Mi a képzelőerő? A jelen nem lévő dolgok képzeteit képzeleti képeknek [Ein-bildung] szoktuk nevezni. A efféle képzeteket létrehozó lélekerőt pedig képzelőerőnek [Einbildungskraft] nevezzük.

236. § Miben különböznek a képzeleti képek az érzetektől? Mivel a képzeleti képek nem mindent jelenítenek meg világosan abból, amit az érzetek [Empfindungen] tartalmaztak (231. §);1 úgy a képzeleti képekben tetemes homályosság [Dunckelheit] van, és ennek révén szoktuk őket megkülönböztetni is az érzetektől. P. o. ha elképzelek magamban egy embert, akit valahol máshol láttam, most pedig látok egy másikat; akkor a kettő között nagy különbség mutatkozik. Mert az első emberből nagyon jól meg tudom ugyan jeleníteni azt, ami alakokra és nagyságokra, valamint a részek egymáshoz való viszonyára vonatkozik; a színek azonban szinte teljesen elmaradnak, és jószerivel minden fekete lesz. Ezzel ellentétben az érzet a színeket elevenen jeleníti meg számomra. Az elképzelt ember esetében tehát minden homályosnak látszik; az érzékelt ember esetében viszont élénknek [hell] és világosnak [klar].

237. § Ha nem tudjuk őket [ti. a képzeleti képeket] megkülönböztetni.  Mindazonáltal ha csak képzeleti képek vannak jelen, akkor nagyobb világosságot mutatnak, olyannyira, hogy mégis érzeteknek tartjuk őket, amint ilyesmivel álomban találkozunk. Ugyanis mivel az álomban érzeteink, legalábbis észrevehető érzeteink nincsenek; nem lehet észrevenni különbséget sem, az ugyanis valamilyen tagoltságra [deutliches] támaszkodik. Azok a dolgok pedig, amelyekről csupán világos fogalmaink vannak, nem különböztethetők meg egymástól másképpen, csak ha egymással vetjük össze őket (198. §).2 Ugyanakkor mivel álmunkban meg tudunk különböztetni színeket; abból az látszik, hogy a képzelőerő is megjelenít színeket, jóllehet azok világossága csekélyebb az érzetekben tapasztalhatónál; ugyanígy ítélhetjük meg azokat a dolgokat is, melyeket az érzékek [Sinne] tagolatlanul jelenítenek meg. A körültekintőbbek olyan alapra lelnek itt, melyből meg tudják ítélni, hogy milyen mélyen alszanak, amikor álmot látnak.

238. § A képzeleti képek szabálya. Úgy találjuk azonban, hogy a képzeleti képek az érzetekből erednek, mégpedig a következő módon. Ha érzékeink megjelenítenek számunkra valamit, amiben van valami közös egy máskor tapasztalt érzéssel; akkor az utóbbi ugyancsak felidéződik számunkra, vagyis, ha jelenlegi érzetünk egészének egy része egyszersmind része egy múltbéli érzetünknek; akkor a múltbéli érzés egésze felidéződik. Ha immár ebben a múltbéli érzetben ismét van valami közös egy megelőző érzettel vagy képzeleti képpel; akkor ez az utóbbi is felidéződik. A képzeleti képek mindig ilyen formán váltják egymást. P. o. egy italozó társaságban embereket és poharakat láttam. Ha ezt követően poharakat látok, akkor az emberek is újra felidéződnek számomra. Ha az emberek közül egyiket máskor a templomban láttam, úgy a templom is felidéződik. Ez a szabály nagyon fontos, amint a filozófia alább következő részeiben majd megmutatkozik.

239. § Hogyan magyarázandóak az álmok? Mivel immár az álmok nem mások, mint képzeleti képek; ebből meg tudjuk adni az álmok alapját. Ugyanis az álmok is érzetből erednek, mégpedig olyanból, amely nem ébreszt fel bennünket teljesen, és ennek révén újra felidéződik mindaz, amit máskor éreztünk vagy elképzeltünk és amiben van valami közös a mostani érzettel. És így folytatódik tovább, ahogy a képzeleti képekről szólva mondottuk.

240. § Miért nincs az álmokban rend? Mivel pedig ezek a dolgok, melyeket egymás után képzelünk el, nincsenek egymásban megalapozva; úgy az álomban semmi sem lehet egymásban megalapozva. És mivel az előbb (238. §) mondott példából világos, hogy az álomban felidéződhet az a hely, ahol valamely dolgot láttunk, és az a hely jelenlévőnek tűnik, magunkat pedig úgyszintén azon a helyen véljük lenni, amelyet megjelenítünk magunknak (47. §);3 így világos ebből, hogy egy álombéli ugrással miként kerülhetünk egyik helyről a másikra, a kettő közötti távolság megtétele nélkül. Ily módon azt is értjük immáron, miért nincs az álmokban olyan rend, amilyen az igazságban (142. §).4

241. § Sosem érzékelt dolgokból is erednek képzeleti képek. A képzelőerő azonban nem csupán olyan dolgokhoz nyúl vissza, amelyeket máskor már gondoltunk, hanem azt is meg tudjuk jeleníteni magunknak, amit korábban még sosem érzékeltünk. Ezt tapasztaljuk a geometriában, amikor megjelenítjük magunknak egy olyan görbe vonal ívét, amilyent még sosem láttunk, meg is rajzoljuk aztán egy papíron, és csak ennek révén lesz róla érzékletünk.

242. § Ennek első módozata. Ez azonban kétféle módon történik. Az első módozat abban áll, hogy azokat a dolgokat, amelyeket vagy valóságosan, vagy pedig csak képzeletben láttunk, tetszés szerint részekre bontjuk, a különféle dolgok részeit pedig tetszés szerint összeállítjuk: aminek eredményeként azután kikerekedik valami, amit még sosem láttunk. Ilyen módon jutottunk a félig ember, félig hal Melusina alakjához; a szárnyas emberként megfestett angyal alakjához; a pogány istenek és egyéb hasonló lények különös alakjaihoz. Ebben áll immár a költőerő [Kraft zu erdichten], aminek révén gyakorta olyasmihez jutunk, ami nem lehetséges, és ezért üres képzeleti képnek [leere Einbildung] nevezzük.

243. § A képzeleti képek felett nincs teljhatalmunk. Néha előfordul, hogy ki akarunk találni [erdichten] valamit, és teljesen más kerekedik ki, mint amit szeretnénk. P. o. meg akarok jeleníteni magamnak egy nagy fejű, kurta kezű és lábú, erősen púpos torzszülöttet. Aztán amint ezzel foglalatoskodom; megesik, hogy egy nagytermetű és bár nagy, ám testéhez képest mégiscsak arányos fejű ember jelenik meg, aki aztán majd egy lovas, majd pedig valami más alakját ölti. Ennek okát a 238. §-ban találjuk. Ha egy nagy fejre gondolunk, valamint korábban már láttunk nagyfejű embert; úgy a mostani gondolatunkban van valami közös a korábbi érzékletünkkel, és ezért ugyanazon embernek újra fel kell idéződnie. Ha pedig máskor láttunk egy lovon ülő embert, aki más vonatkozásaiban hasonlít a nagytermetűhöz, akire most gondolunk; úgy ez a mostani azon a helyen jelenik meg számunkra, ahol korábban amaz volt. Úgy tűnik tehát, mintha a nagytermetű ember lovassá változott volna, mivel ugyanis abban a pillanatban, amint a nagytermetű ember eltűnik, a lovas kerül a helyére, anélkül azonban, hogy látnánk, hogyan tűnt el az egyik, és hogyan tűnt fel a másik.

244. § Honnan vannak a művészek kalandosságai? Ebből a forrásból fakadnak a festők, szobrászok és egyéb művészek képzeleti képei, melyeket művészetük révén kiviteleznek, amikor mindenféle kalandosságokkal [Abendtheuer] állnak elő a piacon.

245. § A képzelet második módozata sosem érzékelt dolgok előállításában. A képzelőerő sosem látott dolgok előállításában alkalmazott második módozata az elégséges alap tételét [Satz des zureichenden Grundes] veszi igénybe, és olyan képeket hoz létre, amelyekben igazság van (142. §).5 Ilyen az a kép, melyben a szobrász egy szobrot jelenít meg, amely szoborban összegez mindent, ami szépet az embernek a szobor által bemutatandó fajában látott és fürkésző szorgalommal észrevett. Ilyen a különben még el sosem gondolt görbe vonalnak az íve (241. §). Ide tartozik annak az épületnek a képe is, melyet az építőmester az építőművészet szabályainak megfelelően jelenít meg magának gondolatban.

246. § Az építőmesteri feltalálás művészete [Kunst zu erfinden]. Ezen alapul közönségesen az építőmesterek feltaláló művészete. Az építőmesterek ugyanis jókora készletet gyűjtenek össze más építőmesterek részint valóságosan kivitelezett, részint csak tervezett építményeinek mindenféle vázlataiból és rézmetszeteiből. Amikor aztán immár be kell mutatniuk egy építményt és meg kell rajzolniuk annak vázlatát, akkor egyik vázlatot és rézmetszetet a másik után veszik elő, ahogy a képzelőerő is egymás után idézi fel azokat a dolgokat, amelyek rokonságban vannak a bennünket éppen most foglalkoztató dologgal, majd pedig a nekik tetsző dolgokból egy újabb vázlatot állítanak össze. Ez az eljárás akkor elfogadható, ha közben nem merül feledésbe az elégséges alap tétele, hanem az összeállítást annak megfelelően, az építőművészet szabályait követve úgy végzik, hogy az épületnek meglegyen a tökéletesség rá jellemző alapja (152., 153. §).6 Ha erről a tételről elfeledkezünk, és csupán úgy járunk el, mint a költés [Erdichtung] esetében történik (242. §); úgy ez a művészet tévútra visz és számos tökéletlenség fog becsúszni [einschleichen] a műbe.

247. § Más művészek és tudósok is élnek vele. Az építőmesterek e művészetét kell igénybe venniük más művészeknek, sőt a tudós uraknak is, ha másként nem sokra mennek. Így a prédikátorok vagy postillákból, vagy konkordanciákból írják össze prédikációikat. Ugyanígy mindazon tudósok, akik készülő könyveikbe azt hordják össze, amit sok más könyvből gyűjtöttek ki. Hasonlóképpen a kezdő tudósok, akik összeszedegetett frázisokból [Redens-Arte] állítják elő verseiket és beszédeiket az iskolákban, és olykor még azok körében is követőkre lelnek, akik kezdőknek már nem nagyon nevezhetők. Rájuk is érvényes tehát az, amit az építőmesterekről mondottunk. Nevezetesen, ha nem tévesztik szem elől az elégséges alap tételét, amiből igazság keletkezik (144. §);7 úgy ez a művészet nem teljesen elvetendő. Ha azonban nem tartják szem előtt, és úgy járnak el, mint a költés esetében (242. §); akkor sok tévedés és tökéletlenség lesz az eredmény, ahogy a mai könyvszerzők hatalmas tömegénél a tapasztalat többszörösen bizonyítja.

248. § Honnan tudjuk, hogy valamely gondolat megfordult-e már a fejünkben? Felmerül itt a kérdés, hogy honnan tudjuk, hogy valamely gondolatot korábban már gondoltunk-e, p. o. hogy egy embert korábban már láttunk. Noha elsőre nehezen megválaszolhatónak tűnik; világosan megmutatkozik az alapja, ha kellő figyelmet fordítunk rá. Az illető gondolat ugyanis most más rendben helyezkedik el, mint ezelőtt, mind arra nézve, ami most egyszerre van jelen vele, mind pedig arra nézve, ami utána következik és ami előtte volt. P. o. ha viszontlátok egy embert, akit korábban láttam: úgy most más helyen látom, mint korábban, vagy más emberek körében, mint korábban, vagy valamelyest más öltözetben látom, mint korábban, és előtte mást láttam, avagy mást képzeltem, mint akkoriban, amikor első alkalommal láttam. Ezért amikor p. o. nem tudjuk jól megjeleníteni magunknak azt a helyet, ahol egy embert korábban láttunk, és valami homályosságot észlelünk, amiből tudjuk, hogy jóllehet korábban már láttuk, némileg mégis kétkedünk és azt mondjuk: valahol már láthattam ezt az embert, de nem tudok rájönni, hogy hol. Ám ha az eszünkbe jut, vagy valaki más megmondja nekünk; úgy a hely kapcsán megbizonyosodunk, hogy ezt az embert korábban is láttuk már.

249. § Mi az emlékezet? Ezért aztán, mivel egy újonnan előállt gondolatról képesek vagyunk megállapítani, hogy ezelőtt is gondoltuk már, a léleknek emlékezetet [Gedächtniß] tulajdonítunk. Az emlékezet nem más tehát, mint azon képesség, melynek segítségével a korábban gondolt, bennünk újra felmerülő gondolatokról megállapítjuk, hogy korábban már megfordultak a fejünkben.

V. HORVÁTH KÁROLY fordítása

*

Vernünfftige / Gedancken / Von GOTT, / Der Welt / und der / Seele des Menschen, / Auch allen Dingen überhaupt, / Den Liebhabern der Wahrheit mitgetheilet / Von Christian Freyherrn von Wolff […] Neue Auflage hin und wieder vermehret. / Mit allergnädigsten Privilegiis. / Halle im Magdeburgischen, 1751. / Zu finden in der Rengerischen Buchhandl. [130-139. o.] Racionális gondolatok ISTENről, a világról és az ember lelkéről, valamint minden dolgokról általában. Az igazság szerelmeseinek átnyújtja Báró Christian Wolff […]. Új, helyenként bővített kiadás. A legkegyelmesebb privilégiumokkal. A Magdeburg-béli Halléban, 1751. Kapható a Renger-féle könyvkereskedésben. 3. fejezet. A lélekről általában, nevezetesen amit belőle észlelünk. 235-249. §, A képzelőerőről.

1

A 230. § tétele szerint a tagolt [deutlich] érzeteket jobban fel tudjuk idézni, mint a tagolatlanokat [undeutlich]. A 231. § ezt a tételt példázza: a Nap fényének érzete világos, ám tagolatlan, hiszen a fényen belül nem tudunk elkülöníteni semmit [unterscheiden]; ezzel szemben a Nap alakjának és nagyságának érzete világos és tagolt, hiszen meg tudunk különböztetni benne bizonyos jegyeket, amelyek alapján újfent meg tudjuk különböztetni egyéb alakoktól és nagyságoktól; ebből a következtetés: „Ezek szerint, ha az éppen jelen nem lévő Napot fel akarjuk idézni, úgy alakjának és nagyságának tekintetében alkalmasint megtehetjük, fényének tekintetében azonban bizonyára nem."

2

A 198. § a világos [klar] gondolat meghatározását tartalmazza: „Némely gondolatunk olyan természetű, hogy nagyon jól tudjuk, mit gondolunk, és gondolatunkat meg tudjuk különböztetni más gondolatoktól. […] P. o. most házakat látok, meg embereket és más dolgokat. Nagyon jól tudatában vagyok annak, amit látok, és minden egyes dolgot képes vagyok felismerni, valamint más dolgoktól megkülönböztetni. Ezért mondom azt, hogy jelenlegi gondolataim világosak."

3

A 47. § a hely meghatározását adja: „[…] minden egyes dolog bizonyos módon egyszerre van más dolgokkal, úgyhogy a többi dolog közül egy sincs éppen olyan módon egyszerre más dolgokkal. Éppen ez az, amit egy dolog helyének szoktunk nevezni. A hely ugyanis az a mód, ahogyan egy dolog a többi mellett ugyanakkor van. […]"

4

A 142. § az igazság és az álom meghatározását tartalmazza: mindennek megvan elégséges oka; ez összetett dolgok esetében magyarázatot nyújt arra, hogy az egyes részek miért éppen így és nem másként állnak egymás mellett, valamint hogy változásaik miért így és nem másképpen következnek egymásra; a részek indokolt tér- és időbeli elhelyezkedését rendnek nevezik: „[…] Az igazság nem más, mint rend a dolgok változásaiban: ellenben az álom rendetlenség a dolgok változásaiban."

5

Vö. előző jegyzet.

6

A 152. § a tökéletesség [Vollkommenheit] és a tökéletlenség [Unvollkommenheit] mibenlétét tárgyalja: „A sokféleség összhangja teszi a dolgok tökéletességét. […] a tökéletlenség abban áll, hogy a sokféleségben visszavonás van"; a 153. § szerint minden tökéletességnek megvan a logikus alapja [Grund], amiből a tökéletességet megismerjük és megítéljük; Wolff példája: az egyetemi hallgató viselkedésének tökéletességét az egyetemi élet végcélja, vagyis a tudományosság [Gelehrsamkeit] felől nézve ismerjük és ítéljük meg.

7

A 144. § az elégséges alap tételében jelöli meg az igazság forrását.