Hullámtörlés
Orcsik Roland
vers, 2014, 57. évfolyam, 10. szám, 1097. oldal
Lapszám letöltésePDF-ben
majd egy emelkedő hullámsornak vetődtem
utána nyílegyenesen előre mohón
markoltam a sós víztömeget a habzó gomolygásba
nyomulva a víz alatt nem mertem lesni a halak
a rákok a növények a kövek a kagylók
kozmoszát féltem kimarja a só a szemem
ahogy a tiszában sem nyitom ki ott a homoktól
gyulladna be és alig is látnék így elképzeltem
a felszín alatt a formákat ahogyan a belső
szerveimet a bolygókat az úszástól kimerülten
az előttem tornyosuló hullámhadra pillantottam
gyűrődő szőnyegként terült elém
adria ám türkiz mintázatában
magamat sehogy pusztán adriát láttam a sodró
tiszában tanultam meg úszni az erős
áramlástól irtóztam míg rá nem hangolódva a tengerben
lebegtem mintha olvadna az izomzatom
a csontozatom adriával átitatódva
mint egy áztatott papíron a tinta
kék foltokká mosódtam hanyatt fekve a vizen
percekig kitárulkozva a napnak
majd egy emelkedő hullám elé
vetettem magam nyaldosott a víz pezsdült a bőröm
egyre távolodtam a parttól mikor meghallottam
kislányom hívogatását hátra
a tátogó sziklák felé fordultam
lassan csillapodott nyögött a víz
ahogy haladtam apró fodrokat keltve
a térdig érő fehér kavicsos partnál
lányom a nyakamba csimpaszkodott
te pedig aggódtam mondtad sehol sem láttunk
mintha eltöröltek volna a hullámok
otthon órákig éreztem még
egész testem egyenletesen zsongó
ütőérré vált mindenütt a csupasz tenger
mondtad én pedig mint aki elfelejtette anya-
nyelvét szólni sem tudtam hirtelen
nyelvemen sós pikkelyek nőttek
állkapcsomban vergődött
ki akart törni szilánkosra
a koponyaakváriumot
a nyelvedet a füledet a libabőrös
nyakadat falni falni hal-
ni fokozódó hullámrángásokkal
combjaid közti kagylóként rózsálló
öbölbe ömölve