Patmos

 

Doch furchtbar wahrhaft ist, wie da und dort /

Unendlich hin zerstreut das Lebende Gott.

 

De aki él,

    az nem figyel oda.

        Mintha megbántva lenne.

 

Nincs egyedül,

    fél, nem figyel.

        Nincs nyomban elfelejtve.

 

Aki él,

    nem figyel sehogy,

        vagy nem figyel eléggé,

 

csak ijedtében,

    és csakis

        azokra, akik bántják.

 

Egyedül van, mert fél. Alig

    tud valamiről. Nem lát

        rendesen. Felejt, félrenéz.

 

Azonnal elfelejtik.

    Pedig számolnak vele,

        nem vele, ő egy sorszám,

 

azzal számolnak, és ezért

    másvalakikhez képest

        felejtik el. Ez fáj neki,

 

de tud aludni tőle.

    A bal oldalán alszik el,

        nyomja a szívgödröt a karja,

 

nyitva a szája, hangosan

    veszi a levegőt. Ez játék.

        Nyála a párnára csorog,

 

felébreszti magát, ez is

    bőven a játék része.

        Az alvás ügyetlen dolog,

 

játékbolt összetörve,

    sötét, hideg, nincs hozzá sem-

        mi kedve, mondjuk így.

 

Csak a hülye szabályozás miatt

    kel föl. A szabályok miatt.

        Bevágja az ajtót maga

 

mögött. Rögtön kinyílik.

    De nem figyel oda.

        Mi van, automata!

 

 

Vanini

 

Hogy praktikusan mindent úgyis

elrontok, az túlzás, de pontos,

bár sekélyes, mert minden úgyis

elromlik. Nőkkel kapcsolatos

mindenféle ügyek. Ami a

nőket illeti. Minden, ami

a nőkre vonatkozik. Mindig

ugyanaz van, ugyanazok a

sem a félrebeszéléshez, sem

 

az őszinteséghez nem elég

dolgok. Kicsit olyan, mint mikor

bakák lapítanak behúzott

nyakkal a lövészárokban. Ő

kérdez, die heil’ge Natur vergißt

Der Menschen Tun, én meg felelek

neki. Végtére is ki másnak

felelgetnék. Mint egy jó diák.

Betanultam, de nincs tanulság.

 

 

Andenken

 

Sok, ami nálunk végzet lenne s vétek,
szabad azon a helyen, melyet Isten
emberbölcsőnek oly édenivé tett
(Dante, Babits)

 

Mi billeg úgy, miért billegteti az

    ujját, mintha egy

    gilisztát mozgatna, pöndöríti

    és huzigálja, miért

    igyekszik, fenének illatozik,

 

kék, zöldell, habzik és fehér, miért

    csillog, zeng, zubog,

    zuhog, mért’ fénydörög.

    Minek annyi tonna

    cseresznyevirág. Denn süss

 

Wär’ unter Schatten der Schlummer. Mintha

    egy vödör esővízből

    bugyogna föl reménykedő

    sóhajtozása. Úgy lépsz

    át reménykedő sóhajtozásain.

 

 

Wie wenn am Feiertage…

 

Ich sei genaht, die Himmlischen zu schauen, sie selbst, sie werfen
mich tief unter die Lebenden.

 

Elfelejtek leszállni,

    vagy elkések vele,

        rángatom a kabátomat,

 

a szerelvény elindult,

    lassan indul, ránt nagyokat,

        az ajtók tompa csattanással

 

záródnak, valahogy bele-

    akadt a kabát szárnya az ülésbe,

        szakad, mert tartja valami,

 

tartja tőlem külön.

    Külön van nekem. Nincs velem.

        Valóságos gonosz.

Így volt, két megálló között.

    Hátra kell lépnem, hogy beérjen.

        Egy valóságos gonosz ül

 

minden az ég alatt való

    dologban, föld alattiban.

        Belül ez. Ő van legbelül.

 

Belül ezt én nem érzem.

    Egy valami gonosz lakik

        a föld-alattiban,

 

kinéz az ablakon,

    kibámul

        a falig.

 

 

Der Jüngling an die klugen Ratgeber

 

Kissé oldalra hajtott fej, az ismert

    sápadt arc, hosszú,

    lobogó hajzat, jobb

kéz a mell előtt. Majdnem összeütközünk,

    mosolyog, ugyanaz a

    tartás, a bal

keze azonban testének nem ama lágy

    részén nyugszik, mint

    a híres festményen,

hanem, szemmel láthatólag jól begyakorolt mozdulattal,

    oldalt, nagyjából comb-

    magasságban egy közönséges

kézitáskát szorít magához, ahogy női magazinokban

    csinálják. Itt él,

    ebből a szétrohadt

kapualjból lépett ki, összes titok ő,

    homokkristállyal borított, partra-

    mosott kagyló, és

nem a nem létező, hullámokat kelt és cs cs

    cs cs csobogást,

álom és vigasztalás, női tartozékok helye,

    eleve megszakított előadás

    csúnyán éneklő angyalok

körében. Feltehetően a teljesség ábrázolásával van

    megbízva, szóval azzal,

    hogy ne a

valóságból vegyem a motívumaimat. Most az

    jön, hogy változtatok

    kissé a rutinomon,

és nem teszek különbséget volt és

    lesz közt, festett

    alak és túlzottan

erős, a közepesnél is rosszabb parfümszag

    között. Egy zsúfolt,

    zsúfolásig sötét kapualj.

Mindabból, ami végképp áthalad itt, meg

    is marad valami.

    Ez olyan magazin,

szép színes, rávesznek téged arra, hogy

    változtasd meg életfeltételeid.