Vörös tölgy

 

mint a vörös tölgy: csak egy része látszik

a fénykép túl szűk keresztmetszetében,

de a valószínűtlenül vörös

áradatban, napszítta levelek

örvényében úgy felkavarodik

a múlt, hogy szerepzavarból szerep

válik ki, lombkoronából levél,

a nagy időből az a pillanat.

 

a szín számít, az örvénylő erő,

de kell a részlet, kell az origó,

a mérhetetlenben az a parány,

isteniben a nagyon emberi.

 

 

Ideje

 

1.

ideje a számadásnak, nincs haladék.

a rossz szekrénnyel küszködsz, nem csukódik,

vársz egy kicsit és kezded újra,

már nem vagy görcsös, mozdul is a zár.

nem érdekel a szekrény fél évszázada,

annak fontos, aki fontos neked.

tűröd, csinálod: ebből áll az élet?

kinek tartozol még mindig, mivel?

beépíted az évek hordalékát,

de menedék vagy fal lesz, nem tudod,

megáll-e nélküled vagy kell a véred?

akkor szabad leszel, ha otthagyod?

 

2.

és nézzük most szegény szekrény felől:

nem ő tehet arról, ha csúnya.

elfér benne ruha és ágynemű.

fényes ajtaja tükörnek se rossz.

azt szolgálja, aki megdolgozott

minden csillanásért, az életet

úgy vette, ahogy jött. ha szenvedett,

csak annyit, hogy ne lássuk, gyerekek.

nem lett orvos, mert tizenegy gyerekből

neki nem jutott pénz, csak egyikük,

csak egy lány tanulhatott. meg is ölte

magát. csak kilépett a harmadikról.

 

3.

boldognak akar látni. általad

kapta az életet, nem tőled.

sudár és tiszta, nálad józanabb.

óvna, ahogy te óvtad kiskorában,

helyetted haragszik, mintát keres.

nem tud megbocsátani az apának,

aki mindennél jobban szereti,

mégis túl okos ahhoz, hogy a bánat

őt ne szeresse, ne ölje, magát

előtte ne illegesse, ne mámor

vigasztalja. ő nem akar se más

lenni, se azonos. vibrál. sugárzik.

 

4.

elmegy. negyedszázada vele élsz.

papírok nélkül. hol az erkölcs?

csupa érzékenység, ész és tehetség:

tékozolt? vagy őt őrizte a kincs?

némajátékotokat a barátok

aggódva figyelték, ropták a maguk

táncát, mindenki mindenkit szeret,

hova tűnik mégis a nyugalom,

a biztonság, ami kell a gyereknek,

a nőnek, de sírba viszi a férfit?

hol a híd, amit kovácsoltatok?

viseli-e a megpróbáltatást?

 

5.

játszik a szívével, mint a gyerek.

viccelni csak így, ilyen komolyan,

csak így lehet, csak így ember az ember.

mi lett volna, ha? találkoztatok,

húsz éve is. már elvált, de te vártad

a fiadat. elszántan, egyedül,

aztán párosan. befelé figyeltél,

ahogy a sors lüktetett a hasadban,

szeretni tanultál gyereket, férfit.

mégse tudsz semmit. éled a mese,

a gyerekkorod indiánhágcsóit idézi,

elveszíted-e, ha most veszni kívánsz?