tizennyolc pástétom

 

6 (terrine de mouflon)

 

az állatok a hegyre felügettek újra,

megálltak dermedten: a szarvaik

jón voluták… köröttem ürülék-

pecsétek elszórtan, s a fű feltúrva.

 

később a sátraknál az őrszemek

továbbtereltek. férfilárma

a tábortűznél, a sötét füst és a pernye

az ég és föld közt lengedez.

 

éjjel írok neked – a csillagok mind kapri-

zöldek fölöttem –, minden alszik. üdv haza.

a lábamon a véraláfutás heveny,

növekszik, az alakja mára: ciprus.

 

 

7 (terrine de poulet au foie de volaille)

 

a tyúk kotkodálva rohan saját misz-

tériuma körül, épp mint mi, mondod.

bármit jelentsen ez. a tyúk fehér.

a díszes eget nézi mereven, a port, hol

szárnyalhat szabadon, mennyboltnyi

rengeteg mag van neki odaszórva

a földre. amire képes, csak ennyi:

még nappal hajtja oda szárnya

alá vörös koronáját egészen reggelig.

az éjszaka odabenn – a kölesre,

kukoricára való kedv; a magvait

zúzza a mély, sötét gyomor körözve,

az űrben eltűnnek és visszatérnek.

apró ezután a ház egy kukoricán,

egy ágy, a tolldunyha alól, na nézzed,

figyelj csak, meztelen lábad kikandikál.

 

 

8 (terrine de campagne)

 

a henteslegény kezén több fökény,

mint szent az égben: egyszer ennyi biztos.

a bokorba – akár felhők mögé

az istenek – bújva láttam, meg azt is,

 

köszörűzaj volt, piszkálta a vesszőt,

hogy apja egy nő mögött a vágóhíd ajtaját

becsukja, és aztán az állat gyötrött

hangja, hallottam éles sikolyát.

 

másik alkalommal, hogy arra jártam,

épp slaggal mosták a vért a csempe-, s a króm-

felületekről. ott volt a földön az ártány

kiterítve, mint rejtélyes ideogramm.

 

a legény, a keze, a pantomimja.

a vérfű csodát tesz, mondja mama.

 

 

9 (empanada)

 

az nem afrika, csak egy szikla

a vízben, ahogy mondta. uszkve.

a visszapillantóban gleccserlassú

fehér falvak – a könnyű eget lestük,

mintha önmagát tartaná. a sierra

csúcsai a tükörben, és paratölgy-szúra

szólt odalentről. haja, ahogyan

a menetszélben tombolt. és ahonnan

helyesel, cáfol a tenger, a part.

az nem szikla, egy kontinens volt.

 

 

10 (raised game pie)

 

kérdezi magát: az ajtó reccsent volna,

vagy esetleg a műsor végén az egymást

felöklelő szarvasok, nézi, ahogy felcsillagozta

területét az éjszaka, és az utcát,

bizonytalan, nedves. később az üres

folyosón mint valami trófea, a ruhafogas.

 

 

11 (rissoles pompadour)

 

madame, a szépségpöttyétől ragyog

bőre – fehérebb, mint a parkbeli

hó ma reggel. egy parókakészítő

merész álma az óriási mennybolt,

 

a fák és az utcák – minden fehér.

a lustgartenben a puttók, melyek

az eltűnést gyakorolják. virágágyások,

pavilonok és a szobrok a teraszon:

 

hósapkásan elgondolkodva, tisztán

és hidegen, madame. ott, a rét közepén

látom a kertészt káprázó szemével

a vakondtúrás előtt, emelkedik az ásó.

 

MOHÁCSI BALÁZS fordításai