Patetikus-dekadens lamento, Opera
PDF-ben
Patetikus-dekadens lamento
Botorkálni az alexandriai éjben,
ahol istenek lába nyomát mossa
semmissé a tenger.
Ilyen a csönd műve is
egy éjjeli operaházban,
ahol bár lábujjhegyen jár a zene
a térbe vizionált kottavonalak között,
nem lehetetlen meghallani.
„Csak azt akarom, ami
az enyém belőled, ami jár.”
A lábnyom, a hang, az istenek, Alexandria.
Sötét van, és
süt, szikrázik a félelmetes tudás:
ha egyszer levesszük ruháinkat,
a vágy elveszíti örökre
minden formáját.
Opera
Ó, hogy szeretem a teátrális finálét,
a nagy érzelmek komédiáját,
a korábban szájtáti hangok véres komolyságát,
a tökéletesen kiélezett zenei textúrát,
ahogy elszégyellem magam,
ahogy bagatellizálni akarom,
hogy sajog, hogy fáj, hogy magamon kívül vagyok,
hogy remeg minden
porcikám. Imádkozom, hogy az énekes hibázzon,
vagy legalább a rendező
csessze el, könyörgöm, szúrja már el,
tegyen bele valamit, ami
meggátolja, hogy ennyire megriadjak magamtól,
a gyöngeségtől,
hogy kinevessem azt, amiért tulajdonképpen
idejöttem.