2014. április 16-án, a krakkói spanyol könyvesboltban indult el a Mangalicacsárdás promóciója (miközben száz méterre innen, a főtéri húsvéti vásárban mangalicakészítményeket is árultak), júliusban, Varsóban pedig a hónap könyve lett. Mivel hat éve nagy feltűnést keltett a Turulpörkölt, és majdnem minden szomszédos országban megjelent (plusz Bulgária, Csehország), Krzysztof Varga már magyar ügyekben illetékes íróként állhatott elő az újabb magyar témájú kötettel, amely jól illeszkedik a lengyel tényirodalom idegen kultúrákat bemutató, antropológiai vonulatába. A Turul megjelenése óta Varga még közelebbi kapcsolatba került Magyarországgal, mindennap olvas magyar anyagokat az interneten, áttanulmányozta a fordításban hozzáférhető klasszikusokat (Ady, Krúdy, Kosztolányi, Csáth, Ottlik, Szabó Magda – őket idézi a Mangalicában), sokat volt Magyarországon, nemcsak Budapestet, hanem a Dél-Alföld nehezen megközelíthető helyeit is bejárta.

A sok internetezésnek meg itt-tartózkodásnak köszönhetően a magyar popkultúrában is nagyon jól eligazodik: Győzikét például azonnal felismerte egy Kecskemét környéki csárdában, meggyőző miniesszét rögtönzött róla, mely szerint annak a felismerésnek köszönheti a sikerét, hogy nem érdemes ellenállni a sztereotípiának, ha épp elegen hajlandók hosszabb ideig fizetni azért, hogy bárdolatlan cigányt lássanak, tőle megkaphatják. Bár nem keresi a szerep mögött az egót, nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy nem pojácát látunk, hanem az önmagából létrehozott Gesamtkunstwerket adta el nekünk.

Arra a következtetésre jutott a szerző, hogy Budapestről már nem tudna sok újat mondani (bár a Wichmann-kocsma leírása így is emlékezetes – hamarosan tódulni fognak a lengyel turisták vegyes pálinkát és rántott húsos szendvicset fogyasztani), nem keres időkapszulaként megmaradt vendéglátó-ipari egységeket, mert ezt a lehetőséget már kiaknázta. És rájött közben, hogy eddig is inkább belső tájakat írt le, ő maga is bizonyos mértékig azonosult a magyar dekadens szindbádi szerepével. Ettől hagnemében eltér a pécsi fejezet, amely egy írói ösztöndíjnak köszönhetően készülhetett el, még korábban.

A Mangalica annyiban emlékeztet a Turulra, hogy itt is a gasztronómiai kalauzból kiindulva jutunk el az önreflexióig és a kultúrantropológiai leírásig; itt is úgy próbálja bemutatni az átlag magyar történelmi tudatát, hogy a kultikus múltreprezentáció belső ellentmondásait élezi ki a végletekig, de most már jóval megértőbb, nem náciveszélytől tartó baloldali liberálisként írja le a történelmi Magyarország olcsó ereklyéiként használatos gadgeteket. A szöveg kevésbé publicisztikai, de azért rendesen kiosztja a rendőrséget 2006-os fellépéséért: először bohócot csináltak belőle a tüntetők, aztán jól felfegyverkezve nemtelen bosszút állt azokon, akik az útjába akadtak. Történelmi cezúraként értelmezi az affért, amelyből a jelen is megérthető.

A könyv egy baleset leírásával kezdődik. Varga pár éve elindult a lengyel–szlovák–ukrán hármashatár közelében lakó Andrzej Stasiukéktól Tokajba borért, pálinkáért, mangalicáért és szürkemarháért, hogy új lendületet adjon az eseményeknek, de Miskolc környékén egy pillanatra elaludt vezetés közben, és nekiment egy kamionnak. Csak az autóját törte össze, neki nem lett baja, de így is a Kistokaj környéki Zöld Király kocsmában kellett kivárnia, amíg érte jönnek (innen vette az első fejezet címét).

A könyv elején idézi fel az apjával kapcsolatos emlékeit, előszed valahonnan egy magyar bélyegekből álló régi gyűjteményt. Az albumok valamiféle panoptikummá válnak, melynek Farkas Bertalan lesz a sztárja. A gyermeteg hobbik közül újra meg újra előtérbe kerül a modellezés, amelyből szépen átkalauzol minket a magyar történelembe, mert a lengyeleknél állítólag manapság igen népszerűek a Horthy-hadseregben használt harci járművek modelljei. A mai népi kultúrában is megtalálja a historizáló magyar–lengyel bajtársiasság legújabb példáit az ultrák nemrég kötött szövetségeiben (ilyen az Újpest és a Legia Varsó kapcsolata), még a Nyugati közelében látható ultraellátó kirakatára is felhívja a figyelmet, ahol a „sklep kibola” lengyel felirat olvasható.

Megtudhatjuk, hogy Lomtalanítás címmel magyar tárgyú regényt tervezett, de nem jutott sokkal tovább annál, hogy a főszereplő 1961-ben megszületett a János-kórházban. A szabadkai kirándulást összeköti Danilo Kiš alakjával, aki már vagy húsz éve kísérti. Elgondolkodott azon, hogy egy Varga nevű lengyel író egy Kiš nevű szerb íróról ír, mindkettő más-más nyelven mitizálja a magyar apját, aki egy számukra közvetlenül nem hozzáférhető hagyományt vitt a sírba.

Továbbra is érdeklik az emlékművek (I-II. világháború, aradi vértanúk) és a múlt populáris megjelenítései, például az Alkotmány díszkiadásának illusztrációi és a Nemzeti Galériában 2012-ben bemutatott Hősök, királyok, szentek című kiállítás vagy a Terror Házának hódmezővásárhelyi lerakata. Hosszan ír Báthori Erzsébetről, főként Juraj Jakubisko történelmi és Walerian Borowczyk Erkölcstelen mesék című szoftpornófilmje alapján. A legnagyobb felfedezés mégis az Alföld, különösen a déli része.

Az újjáéledő Ázsia-kultusz helyszíneként írja le Bugacot, ahogy ez megtalálható az itt közölt fejezetben. Más felfedezések is vártak rá az Alföldön. Akasztón a tóparton ülő horgászokat figyeli, akik a magyar zen legmagasabb rendű beavatottjaiként gyakorolják a semmiben való feloldódást. Nagyrévben az arzénnal mérgező gyilkos asszonyok nyomában jár, érdekesen hozza kapcsolatba az elviselhetetlen férjek eltakarítását néhány háborús emlékművel (az egyiken élet-halál uraként magasodó nőalakot lát). Ez is összefügg Trianonnal és az első világháborúval, ahonnan olyan állapotban tértek haza a férjek, hogy jobb volt szabadulni tőlük. A téma a szegedi Pipás Pista-kiállítás leírásával zárul. Amikor már nem bírja tovább az Alföldet, Győrbe menekül. Mintha egy másik országot írna le (a szódavíz emlékművével), de aztán Sümeg és a várpalotai Trianon-múzeum leírásában ugyanazt a groteszk múltkultuszt találjuk, mint más helyszínek bemutatásánál.

Varga a végkövetkeztetést is stílszerűen gasztronómiai metaforába csomagolja. Miután többször is ír arról, hogyan mérgezi a szervezetét a bográcsban rotyogó koleszterinnel, leír egy előre csomagolt, háromszög alakú egyenszendvicset. Benzinkútnál árulják, elveszi az éhségérzetet, de ugyanolyan ízű a csirkés, a tonhalas meg a sajtos változat is. Ekkor egy látomásban megjelenik a már mindenütt látható jövő, amely pillanatokon belül egyeduralkodóvá válik. A főhős pedig – Márai közvetítésével Krúdytól tanult szindbádi gesztussal – még kétségbeesetten keresgéli záróra előtt, a leglehetetlenebb helyeken a mangalicából és szürkemarhából készült prehistorikus ételeket, melyek fogyasztásával a poszthumán korba való átlépést próbálja késleltetni.