„Bor, pálinka, tinta. Legvégül meg a hörgés"

(A közép-európaiság könyve)

Závada Pál regényének története sikertörténet, nem vitás. 1999-ben megjelent (a mű további sikerét bizonyítandó) a regény szlovák fordítása is, Deák Renáta kitűnő munkája.

A „közép-európaiság"-gondolat a nyolcvanas évek regionalitás-diskurzusában jelentős szerepet játszott. Az interkulturális dialogicitás mint irodalmi beszédforma (valamely többnyelvű régió eltérő regisztereinek felhasználása a szövegalkotásban) nem ismeretlen a magyar irodalmi hagyományban.³

A Jadviga párnája szlovák változatának ünnepélyes bemutatóján szlovák és magyar írók, irodalomtörténészek kivétel nélkül a regény közép-európaiságát, illetve interkulturális jellegét hangsúlyozták. Grendel Lajos érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet, Závada regényét Márquez művéhez, a Száz év magányhoz hasonlítva: „Závada Pál regényét úgy nevezném, hogy ez a közép-európai márquezi Száz év magány. Nincs azzal a mitológiai közeggel körülvéve, de megvan benne a közép-európai ember sorsa, egy világ, amelynek részei vagyunk: szlovákok, magyarok, románok, szerbek, horvátok."⁴ Grendel szerint a Jadviga párnája jelenleg az egyetlen regény, amely egy szűkebb regionális közösség, a magyarországi szlovákok sorsán keresztül kísérelt meg bemutatni egy sajátosan kevert, jellegzetesen közép-európai világot, melynek egyaránt részei magyarok, szlovákok, szerbek, románok. Kérdés, hogy ebből a világból lehet-e márquezi mitológiát alkotni, mindenesetre Závada regénye biztató kísérlet.⁵ Grendelhez hasonlóan a többi felszólaló is a könyv közép-európaiságát hangsúlyozta. Pavel Vilikovsky szerint a Jadviga párnája térségünk 20. századi történetének tömör elbeszélése, gazdasági és társadalmi válságának, „a vagyoni hanyatlás, az emberi és faluközösséggel szembeni egyéni hanyatlás, illetve a stílus és a habitus megállíthatatlan hanyatlásának krónikája".⁶ A regény hősei elkeseredetten harcolnak méltóságuk megőrzéséért. Igyekezetük, hogy a bukásban is megőrizzék a méltóságukat, Vilikovsky szerint „az európai sorsnak egyfajta archetípusos vonása".⁷

Adam Bžoch hasonló párhuzamot vont: „A Závada Pál könyvébe való belemélyedés során az a veszélyes érzés keríti hatalmába az embert, hogy a regény a regény alakjaival egyetemben maga is belekerül azok megvalósíthatatlan és megértetlen vágyainak ördögi körébe, ezek az alakok nem képesek az együttélésre, nem tudják, együtt akarnak-e élni, de mégis együtt élnek (…). Az alakoknak ez az alapvetően boldogtalan élete, az introspekcióra való hajlamuk, ám ezzel egyidejűleg – Ferenczi Sándorral mondva – a pszichológiai »realitásérzék« kifejlesztésére való képtelenségük, mindez a közép-európai együttélés egészen világos metonímiája, azé a Közép-Európáé, amelyben szintén képtelenek vagyunk az együttélésre, mégis együtt élünk. Ez a könyv, amelyről már nem is tudom, regény-e vagy a valóság pontos rögzítése, arról az életről szól, amit nehezen lehet életnek nevezni. Sok könyv szól a közép-európaiságról, de ez az egyik legfájdalmasabb."⁸

 

„Zacsínam túto knyizsecsku"

(A fordításról)

Az interkulturális dialogicitás kitűnő példája Závada Pál regénye, melyben egy többnyelvű régió sajátosan kevert nyelvét figyelhetjük meg. Ez a regényben megelevenített tótkomlósi nyelvhasználat egy zárt régióhoz kötött, mondhatni önálló nyelvet produkált, melynek identitásformáló szerepe meghatározóvá vált Tótkomlós lakói számára (legalábbis a szerző elmondása szerint).⁹

A nyelvek identitásformáló (erősítő/gyengítő/összekuszáló) szerepe a regény inter-pretálásának egyik érdekes szempontját nyújtja, mégis az ez idáig szép számmal megjelent tanulmányok, kritikák, recenziók a Jadviga párnája interlingvalitását alig-alig vagy egyáltalán nem érintik.

A mű nyelvköziségét vizsgálva a szlovák nyelv (archaizáló, magyarral kevert és magyar helyesírással írt tótkomlósi szlovák nyelv) dominanciája feltűnő. Mielőtt a regény fordítási gyakorlatának bemutatására térnénk (melynek legfőbb érdekessége éppen az eredeti regényben szlovákul megjelent szövegek státusza, funkciója a célnyelvi szlovák szövegben), vizsgáljuk meg a szlovák nyelven írt szövegeknek az eredeti műben betöltött pozícióját, feltételezett jelentését, funkcióját, ezáltal kijelölve vizsgálódásunk fő irányát. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a fordító által alkalmazott eljárások, megoldások mennyiben módosították (erősítették, illetve gyengítették) a művet.

Mivel az alaptörténet kevert nyelvű közegben játszódik, így a szlovák (és a helyenkénti német) kifejezések használatának elsődleges funkciója, hogy beazonosítható földrajzi koordináták közé helyezi a történetet, emellett ebből a sajátos, kevert közegből adódó létállapotnak a közvetítésében is segít(het): egyszerre érezteti a földrajzi és kulturális összetartozás tudatát, de ugyanakkor egyfajta távolságtartásét is, felvillantva a nemzetiségi életmód specifikumát, a kettős függés erőterében létező köztességet.

A négy főhős mindegyike (némelyikük többszörösen is) kevert nemzetiségű: Jadviga ereiben magyar, szlovák, német vér folyik, öntudatában azonban már magyar. A történet során talán az ő nyelvhasználata a legkövetkezetesebb: a szlovák nyelvet kizárólag az intim együttlétekkor, illetve családtagjainak megszólításakor használja. Nyelve inkább művelt nyelv, tájszólást nem használ, nem archaizál. Ondris nyelvhasználata összetettebb: öntudatában ő is inkább magyar, nyelvhasználatában azonban a szlovák domináns szerepet tölt be, bár csak bizonyos regiszterekre korlátozódik. Tájszavakat főként akkor használ, ha gazdasági témákról van szó, ha Gregorral beszél, illetve ha felidéz valamilyen beszélgetést, amely a fikció valóságában szlovák nyelven hangzott el (például: 78. o.). Misu, nevelőapja naplójának fordítója, magyarázója nyelvében és öntudatában már inkább magyar, de érezhetően – a maga sajátos módján – kötődik a komlósi nyelvi tradíciókhoz, fordításaiban és az azokhoz fűződő kommentárjaiban érezhető egyfajta kétségbeesett identitáskeresés is. Winkler Franci, akit Misu apjának gondol, félig német, félig zsidó, nyelvében azonban már magyar.

A regény a fent említett elsődleges funkciónak meg is felel (és körülbelül az egyharmadáig ezek a nyelvi lelemények üdítően is hatnak játékosságukkal), de mindez maga után vonja a kérdést, hogy az idegen nyelvi anyag vajon a történet további részében is segít-e, illetve szerves része marad-e az alaptörténetnek, melyben éppen itt – körülbelül a regény egyharmadánál – fokozódik erőteljesen a feszültség (ami azután ettől a szakasztól kezdve fokozatosan csökken, tompul, ahogy arra Angyalosi Gergely is rámutat vonatkozó tanulmányában),¹⁰ vagy pedig megmarad az elsődleges információs szinten.

Véleményünk szerint a történet további részében ezt az információs szintet nem nagyon haladja meg, kissé sarkítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy az idegen nyelvű betétek nélkül is `ugyanazt` az alaptörténetet kapnánk, vagyis nem tesz hozzá a történésekhez olyan többletet, ami miatt (vagy aminek hiánya miatt) az esetleg másként alakult volna, tehát ami az események lefolyásának irányát bármilyen módon befolyásolta volna. Ugyanez elmondható a történelmi háttérről vagy a szociográfiai hitelességű gazdasági és néprajzi betétekről, melyek gyakran `idegen testként` ékelődnek a szövegbe, sőt helyenként – ismét kissé sarkítottan fogalmazva – egyenesen terhelik a befogadást. Misu kommentárjai néhol még fokozzák is ezt a terhelést (nem is tartalmi szempontból, hisz megjegyzéseire`megvilágító` jellegük miatt nagyon is szükségünk van, hanem inkább nyelvi-stilisztikai szinten), s ebben nagy szerepe van a számunkra kissé következetlennek tűnő nyelvhasználatának, mely néhol feltűnően „művi módon – indokolatlanul – rontott nyelv", s melyre helyenként a kissé erőltetett, „sznob"¹¹ nyelvi magatartás jellemző.

Mivel az eddig felvetett problémák idegen (szlovák) nyelvi-stilisztikai jellegűek, a velük kapcsolatban felvetett kérdések megválaszolására és a felvetések esetleges igazolására/cáfolására mi sem nyújthatna jobb alapot, mint a regény fordításának vizsgálata, mely esetünkben főként azért lehet érdekes, mert a célnyelv (szlovák) itt megegyezik a forrásnyelvben használt idegen nyelvi anyaggal.

A regény szlovák átültetése Jadvigin vankúsik címmel jelent meg. A fordítást egyöntetű elismerés fogadta, több kritikusi vélemény szerint is eredeti, szlovák nyelven megírt műnek hat.

A fordítás, vagyis a fordítói leleményesség és módszerek bemutatásában maga a szerző, Závada Pál van segítségünkre, akinek nagy szerepe volt a fordítás folyamatában (noha saját bevallása szerint inkább érti a szlovákot, mint beszéli), és akit (ezen esetben minket is) a munkafolyamat olyan egyedi fázisai érdekeltek, „melyek egyéb átültetések esetében talán szokatlanok, vagy ritkák".¹²

A szerző szerint ezek a szokatlan munkafázisok a „regény nyitottságát a fordítás révén az eredetinél szélesebbre tárják".¹³ A továbbiakban ezeket a munkafázisokat mutatjuk be, a szerző dokumentációját követve.

 

„Milyí Ondrisko, drága férjem"¹⁴

(Nyelvi inverz)

Szlovák nyelvű fordításról lévén szó az első kérdés, ami rögtön eszünkbe ötlik a regény kapcsán, nyilvánvalóan az, hogy vajon mi lesz az eredeti műben szlovákul megjelent szavakkal, kifejezésekkel, mondatokkal vagy mondattöredékekkel. A fordító ezeket változatlanul hagyta, hisz az egyedi szóhasználat és a századelőn használatos dél-alföldi helyesírás esetünkben úgyis megkülönböztető jelzéssel bír, idegenszerűségükkel kiütköznek a szlovák kontextusból.

Az eredeti mű interlingvalitása így intertextualitássá transzformálódott, s ezzel az egyik központi figura, Misu státusza is megváltozott. Szerepe bővült és annyiban módosult is, hogy eligazításai most a szlovák olvasónak szólnak. Ez több változtatást is vont maga után:

a) El kellett hagyni Misu fordításait – a széljegyzetek eredetiben fordított anyaga funkcióját vesztette.

b) Misunak meg kell magyaráznia a sajátos helyesírás miértjét. Ezt már a könyv legelső mondatának lábjegyzetében megteszi. A magyar eredetiben a lábjegyzet csak ennyi: „Elkezdtem ezt a könyvecskét." A fordításban ez így bővült (természetesen szlovákul): „Hát evvel a mondattal kezdődik. Ami így van írva, ilyen, mifelénk szokásos szlovákul, és tetejében magyar betűkkel. Mert hiszen aztán magyarul íródik tovább, csak néha vannak tót kiszólások belekeverve."¹⁵

c) Mivel a magyarban nincsenek nemek, ezért `Ona` és `Moja` sincsen, Misunak másképp kell közvetítenie, ha a szlovák olvasónak szól, mint ha magyaroknak (például: 78. o.).

d) Misunak az alföldi archaikus tájnyelvhez, illetve az irodalmi szlovák nyelvhez való viszonyát is jeleznie kell a szlovák olvasó számára.

 

„O jazyku ešte že:"¹⁶

(A tótkomlósi szlovák nyelv)

Mint már hangsúlyoztuk, a komlósiak szlovák nyelve nemcsak archaizáló, de jellegzetesen kevert is. És nem csupán ma ilyen – mutat rá az író –, hanem már a századelőn egy sajátos nyelvi inverz formájában létezett (például: „napszámosi nye használujú szecskavágov"). A fordító szerint a szlovák kontextus az eredetinél többet is elbír, például amikor Ondris a gazdálkodásról beszél, hiszen ez az a terület, amely a komlósi kifejezéseket a legkézenfekvőbben kínálja. Az se baj, ha az eredetiben ezek a kifejezések semlegesen hatnak, hiszen elkomlósiasításukkal¹⁷ könnyebben elérhető a regényben egyébként mindvégig jelenlévő nyelvi többszólamúság (lásd a gazdálkodással, háztartással kapcsolatos feljegyzéseket, vagy amikor Ondris Gregorral, az öreg béressel beszél). Így a szlovák verzióban is fordulnak elő magyar szavak és mondatok, persze csak olyanok, melyek a szlovák–magyar együttélés termékei a Dél-Alföldön. Ondris esetében, aki „nagyon is szeret néha szépen kifejezni", ezek használata a stílus gazdagítására való törekvésként is értelmezhető. Misu esetében már nem beszélhetünk szándékosságról, ő az, aki legkevésbé bírja a nyelvet, az ő személyéről árul el a legtöbbet az általa használt nyelvezet. Így az ő esetében a fordító az alulstilizálással csínján bánt, és olyan megoldást keresett, mely a szlovák olvasóknak is elfogadható:¹⁸ hagyta Misut ügyetlenül stilizálni, szövegébe magyar kiszólásokat vegyített, melyek Misu alakjához nagyon is illettek,¹⁹ például: „lebo nadon is", „a perse samozrejme", „na hisen ".²⁰

További Misu-féle kommentárokat igényeltek az olyan kifejezések, mint például: kisbirtokos, Ipartestület stb. Ezek a szavak a főszövegben megmaradtak, így azok is Misu magyarázatát kívánták. Ahogy a szerző is rámutat, a fentebb említett kifejezések esetében nem is az a legfontosabb, hogy szlovák verzióba is magyarul kerültek át, ennél sokkal érdekesebb, hogy tájnyelvi kontextusban szerepelnek, egy adott, helyi nyelvhasználathoz van közük.

Misu szerepe a tájnyelvi szavak magyarázatakor is fontossá válik. A szövegben a magyaros megoldásokon kívül (például: „na velykích laposiach") a naplóírók olyan szavakat is használnak, melyek tájszó-jellegük miatt már nem szerves részei a mai irodalmi szlovák nyelvnek, így azok is Misu magyarázataira szorulnak.

A szlovák fordításkötetben – az eredetitől eltérően, ahol két markánsan különböző nyelv (a szlovák és a magyar) konfrontálódik – egy nyelv változatai (irodalmi nyelv, tájnyelv, nyelvjárási sajátosságok, dialektus, szociolektus) egymással szembesülve erősebb belső feszültséget képesek teremteni.

Závada Pál szerint a szlovák változat nagyon fontos adaléka az az ódon nyelvezet, amelyen az alföldi szlovák evangélikus papok az istentiszteleteket celebrálták (s amelyen a Tranostius-féle zsoltárfordítások és más liturgikus szövegek, imák íródtak). A magyar változatban Misu lefordítja az öreg ház gerendáján lévő feliratot, amely eredetileg ezen az ódon nyelven íródott. Itt csak Misu fordításával találkozunk.²¹ A szlovák átültetésben viszont a fordító visszanyúlt az eredeti, gyűjtött gerendavésethez, amely nem tisztán szlovák nyelvű mondat (mint ahogy azt Misu gondolja). A fordító ezzel az ötletével, hogy Bacovszky tiszteletest ezen az archaikus nyelven szólaltatja meg, a szerző szerint olyan csavart komponált bele a regénybe, ami által a szlovák változat feltétlenül erősebb lett az eredetinél. A tisztelendő, miközben a falu elitjét szlovák öntudatának feltámasztására biztatja, kralici, csehre hajazó nyelvjárást használ. Ondris az eredetiben magyarul adja vissza a gyűléseken hallottakat, amelyek a fikció valóságában nem magyarul hangzottak el. A szlovák változatban viszont a papot úgy idézheti, ahogy az valójában beszélt: ez pedig nem szlovák nyelv volt, hanem csehes kralici. Így az eredetileg is ironikus helyzetet a szlovák fordítás még kíméletlenebb szatírává élesítette azzal, hogy a tisztelendő kralici cseh nyelven buzdítja a tótkomlósi szlovákságot. Závada Pál elmondása szerint a szerzői szándék ilyen megerősítése csak a szlovák változatban valósulhatott meg.²²

 

„Jóságos Istenkém! Hát miféle egy gyerek ez?"²³

„(…) mint ez a Hermész: Én is hírnök vagyok"²⁴

Ahogyan az eredeti műben, úgy Jadviga és Ondris nyelve a szlovák fordításban is végig következetesen, mérsékelten és finoman differenciált, stílusuk, nyelvhasználatuk markánsan jellemzi személyüket, szorosan tapad figurájukhoz, és talán ezért is képtelenek az egymással való kommunikációra, külön nyelvi világaik vagy taszítják, vagy vonzzák egymást.

Misu szerepe a szlovák változatban a fordításról inkább a kommentálásra szűkül, azonban – ahogy Tőzsér Árpád is rámutat a fordítást méltató recenziójában – nagyobb teret kap személyiségének kibontakoztatására. Misu esetében az eredeti műben a stilizáltság fokát kicsit túlzottnak érezzük, nagyon erőteljesen Misu nyelvezetére irányítja a figyelmet annak személyisége, illetve mondanivalója helyett. A fordító Misu esetében a stilizáltságot mérsékelte, így inkább figyelhetünk arra, hogy ez a tótkomlósi Hermész mit mond, és nem arra, hogyan mondja. Kis túlzással úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg a szülők esetében a stílus és a nyelvhasználat láttatni enged, addig Misu esetében személye bizonyos fokig takarásban marad.

Ismét Tőzsér Árpád véleményéhez csatlakozva elmondhatjuk, hogy a fordításban kieszközölt módosítások révén „Misu szerepe letisztult, másrészt fontosságában megnőtt. És hogy mindez feltétlenül a mű javára szolgált."²⁵ Ha a szlovák változat eredeti, szlovák nyelven megírt műnek hat, akkor nem pusztán egy fordítás, hanem az eredetivel feltétlenül egyenértékű, sőt ahogy azt a szerző, Závada Pál is elismeri: „feszültségére nézve az eredetinél is erősebb."²⁶

 

Jegyzetek:

Bereck Annamária (1976) Pozsonyban született, Dunaszerdahelyen él. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte magyar-angol szakon. Jelenleg tanárként dolgozik Dunaszerdahelyen, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója.

1 „Jadviga kacag és kacag (…), és egymáséi vagyunk." Závada Pál: Jadviga párnája, Magvető, Budapest, 1997. 97. o.

2 Pál Závada: Jadvigin vankúšik, Deák Renáta (ford.), Kalligram, Pozsony, 1999.

3 Vö.: Szirák Péter: „Regionalitás a huszadik századi magyar irodalomban", in: Literatura, 413. o.

4 Idézi Mislay Edit: „A közép-európaiság könyve", in: Új Szó, 52., 283. sz. 10. o. (1999. 12. 8.)

5 Vö. Mislay Edit, i. m.

6 Pavel Vilikovsky: „A hanyatlás krónikája", in: Kalligram, 2000/7–8. sz.

7 Vö. Pavel Vilikovsky, i. m., 147–149. o.

8 Adam Bžoch: „Néhány megjegyzés Závada Pál Jadviga párnája című könyvéhez", in: Kalligram, 7–8. sz. 151–152. o.

9 A szerző elmondása szerint a tótkomlósiak nem szlovákoknak, hanem komlósiaknak tartják magukat, és nem szlovákul, hanem ‘komlósiul’ beszélnek. In: „Zaujímajú ma predovšetkím ludské vzt’ahy…" (interjú), SME, 1999. 12. 4. 8. o.

10 Angyalosi Gergely: „Egy regényforma hattyúdala", in: Kritikus határmezsgyén, Csokonai Kiadó, 1999. 195. o.

11 Erdélyi L. Margit: „Értékalakzatok az epikai műben. Závada Pál regényének vizsgálata", in: Szőrös Kő, 2000. 5. évf., 3. sz. 77. o.

12 Závada Pál: „Ahogy Deák Renáta fordít. Egy szerző jegyzetei – a fordító lábjegyzeteivel", in: Kalligram, 2000. 11. sz., 91. o.

13 Uo., 91. o.

14 Závada Pál: Jadviga párnája, id. kiad., 127. o.

15 Pál Závada: Jadvigin vankúšik, id. kiad., 7. o.

16 Uo. 229. o. (Az eredetiben: „Nyelvről még hogy:" 220. o.)

17 A fordító Tótkomlóson tett tanulmányútjai során fedezett fel olyan jellegzetesen tótkomlósi kifejezéseket, melyek szerinte illenének a szövegbe, alakított rajtuk a komlósi helyesírási szabályok szerint, és a szerző beleegyezésével belekerültek a regény szlovák változatába.

18 A fordító felhívja a figyelmet arra, hogy amíg a nyelvromlásnak mint stílusjegynek a magyar irodalomban gazdag hagyománya van, az alulstilizálás elfogadott írói módszer, addig a szlovák irodalomban ennek nincsenek hagyományai: a szlovák olvasó számára ez a rontott nyelv felesleges teher lett volna.

19 Vö. Závada Pál: „Ahogy Deák Renáta fordít", i. m., 96–97. o.

20 Pál Závada: Jadvigin vankúšik, id. kiad., 228–229. o.

21 Závada Pál: Jadviga párnája, id. kiad., 196. o.

22 Vö.: Závada Pál: „Ahogy Deák Renáta fordít", i. m., 100. o.

23 Závada Pál: Jadviga párnája, id. kiad., 419. o.

24 Uo. 278. o.

25 Tőzsér Árpád: „Jadviga vánkosa. Závada Pál Jadviga párnája című regényének szlovák fordításáról", in: Irodalmi Szemle, 2000. 1–2. sz. 129. o.

26 Závada Pál: „Ahogy Deák Renáta fordít", i. m., 101. o.