Angyal Endre gépelt levele (a debreceni Kossuth Lajos egyetem szláv filológiai tanszékének cirill betűs levélpapírján)

 

Debrecen, 1965. VI.9.

 

Kedves Ervin,

 

köszönöm, hogy nem sajnáltad a fáradságot, és hosszú levelet írtál. Sajnos, amit írtál, nem túlságosan örvendetes, de – úgy érzem – ezért nem Te tehetsz. Ha valakit vagy inkább valamit vádolnom kell, akkor vádolom azt a mi ostoba magyar provincializmusunkat – itt Pécs, Budapest és Debrecen közt nincs különbség –, amely még ma is elzárkózik bizonyos korszerű művészeti és kulturális jelenségek tárgyilagos megismerésétől és értékelésétől. Hidd el, kedves Barátom, Varsó és Krakkó, Prága és Pozsony után még Budapest is csupán „provincia”! Vegyétek kezetekbe bármelyik csehszlovák irodalmi folyóiratot, s meggyőződhettek erről! A pozsonyi „Slovenské pohl’ady” – egy alig 3 milliós nép, a szlovákok – folyóirata Rauschenbergről cikkezik, képmellékleteit jóformán csupa non-figuratív anyagból állítja össze, merészen kísérletező lírát közöl, s közben mi nem merünk túllépni Szabolcska Mihály és a Benczúr Gyula mércéjén! Nem is hiszed, milyen siralmas dolog ez, s mennyire szeretnék javítani ezen a helyzeten! Ezért tölt el keserűséggel, hogy a Jelenkortól nem kapom meg küzdelmemhez az erkölcsi támogatást. Nem arról van szó, hogy nyugati divatokat majmoljunk, hanem arról, hogy felzárkózzunk a minket környező szocialista országok (elsősorban Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország) kulturális színvonalához. Mint már Varsóból megírtam: nem kell egyesek, egyes budapesti „arbiterek” véleményével túlságosan törődni! Kinek a nevében beszélnek ők? Az MSZMP nevében? Ki hatalmazta fel őket erre? És mi akadálya annak, hogy a rosszhiszeműség vagy tájékozatlanság esetében ne fellebbezzünk közvetlenül a legilletékesebbekhez: pl. Kádár János vagy Ilku Pál elvtársakhoz? Döntsenek ők, ne pedig X., Y. vagy Z.!

Ez a dolog objektív része, de két szubjektív megjegyzésem is volna. Ősszel leszek 50 éves, ebből 30 évet irodalmi tevékenységgel töltöttem, s most mégis, úgy látom, könyörögnöm kell, ha cikkeimet el akarom helyezni. Nem sajátos helyzet ez? Ehhez kapcsolódik a Granasztói-probléma: megígértem neki személyesen, hogy írok róla, s most nem tudom ígéretemet beváltani.

Mindenesetre az a tervem, hogy a közeli hetekben-hónapokban felkeresem Pécs városát: akkor majd Veled is részletesebben beszélhetünk ezekről a kérdésekről. Tudom, hogy levelem kissé fájdalmas hangú, de remélem, nem sértettelek meg – ez nem volt szándékom.

Két kéréssel zárom ezt a hosszúra nyúlt levelet: 1. légy szíves visszaküldeni nekem az inkriminált cseh-lengyel útirajzot. Megpróbálom az egészet átfogalmazni, belevenni márciusi utam élményeit is, s így talán sikerül olyan szöveget előállítanom, amelyet valamelyik folyóiratunk hajlandó lesz közölni. Itt is bizonyos ígéretek kötnek, s ez sem kellemes szituáció számomra. 2. kérem szíves beleegyezésedet, hogy Miroslav Krleža új regényéről (A fekete sas árnyékában) kb. 4-5 gépelt lapnyi kritikát írhassak a Jelenkor számára. Minden vitánk ellenére szeretném Veletek fenntartani a kapcsolatot, s igenlő válasz esetén néhány napon belül küldeném a kéziratot. Krleža hatalmas regényének – talán élete főművének – már utolsó harmadát olvasom.

További szíves türelmedet és jóindulatodat kérve

                                                                          baráti üdvözletét küldi

 

Angyal Endre (kézírással)

 

Angyal Endre (1915–1976) irodalomtörténész, szlavista, a barokk kutatója. A negyvenes években Pécsett tanított, írt a Sorsunkba. A debreceni egyetemen eltöltött időszak után 1966-tól az MTA Dunántúli Tudományos Kutatási Intézetének munkatársa Pécsett. 1965 augusztusában jelent meg a folyóiratban Miroslav Krleža említett könyvéről szóló recenziója.

 

***

 

Várkonyi Nándor kézzel írt, borítékban, de nem postai úton érkezett, keltezés nélküli levele

 

Kedves Ervin,

 

botrányosan elkéstem: Németh Jancsi biztatott, hogy kedden délig lesz valaki a szerk.-ben – be is jöttem 11h-kor, de zárva találtam. – Mellékelem a Kaleidoszkópot: ha késő – viselem a következményeket. Ha pedig valami más baj mutatkoznék a cikkekben, légy szíves, jelezd. – Ezúttal tartottam magam a szabvány-flekkhez, azonban egy kis flekkel túlléptem a terj.-határt. – Szóval, ha bármi baj volna, várom üzeneted.

Köv. Kkópba magyar témákat szánnék: 1) Kőrösi Csoma S.: 100 éve indult Keletre; valószínűsíteni kívánom, hogy a tibetiek mérgezték meg Dardzsilingben. – 2) Az első nyomtatott híradás Magyarországról, Gutenberg egyik kiadványában. – 3) Egy ismeretlen magyar pokoljáró; irod. tört.ünk nem tud róla. – Megfelelnek?

 

Nagyon köszönöm a karácsonyi és újévi jókívánságokat, P. Pistának is. – Kedden akartam élőszóval viszonozni. – Most tehát b. u. évet, sok új 10 évet a Jkornak. N. Jancsinak – P. Pistának üdv.

                                                                          Ölellek

 

V. Nándor

 

Várkonyi Nándor (1896–1975) irodalomtörténész, író, a Jelenkor elődlapja, a Sorsunk (1941–1948) főszerkesztője. A tízéves Jelenkor-évfordulóra tett utalás alapján a levél 1968 végén születhetett. Németh Jancsi: Bárdosi Németh János (1902–1981) költő, 1967-től 1980-ig a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. P. Pista: Pákolitz István (1919–1996) költő, 1968 és 1980 közt a Jelenkor szerkesztője. Ezekben az években Várkonyi Nándor Kaleidoszkóp címen írt sorozatot elegyes témákról, 1968 májusában Petrarca, Leonardo és Franz Wedekind munkásságáról értekezett, valószínűleg erről a megírt kéziratról van szó. A levélben felvetett témákról szóló írása azonban sem ebben, sem a későbbi évfolyamokban nem látott napvilágot a Jelenkorban.

 

***

 

 

Tatay Sándor gépelt, postai levele

 

Kedves Ervin!

 

Ez egy kicsikét hosszabb az eddigieknél, de talán belefér a dupla számba. Szoríts neki helyet, ha nem is olyan fennkölt, mint amilyenekkel mostanában gazdagodik, hálaisten, a Jelenkor. Jól teszed, hogy helyet adsz ennek az új hullámnak. Szükség van rá, hadd ráncigálják végre pegazusaik prózairodalmunkat a kátyúból, hisz erről a kátyúról sopánkodunk évtizedek óta. Amellett azonban nem árt az ilyen gatyamadzag, mint az enyém, mert ennek, mint minden rendes gatyamadzagnak két vége van, nem körgumi. Ha esetleg a csillagok felé tartó szárnyas lovaik megbokrosodnak valamely nukleáris töltetű fellengben, az ilyenen le lehet ereszkedni a birkaszaros földre. Az óvatosság azért nem árt, mert nem minden borjú arany, akit imádnak, ám csak ficánkoljanak, majd elválik, ki pottyan seggre a homokfelhőből és ki ereszkedik talpra. Néhány talpon maradott megér egy csapat seggreesőt. A felelősség sem a tiéd már egészen, hisz keblére ölelte őket lelkesen a haza kipróbált adoptátora: Béládi is. Ez valóban az idők jele. A forgatókönyvet is tudják a fiúk. Ültettek már maguknak két lombos fát Ottlik és Mészöly emlékezetére, melynek árnyékában vígan huncutkodhatnak apróságok is, fickándozhatnak, buzerangolkodhatnak, onanizálhatnak, álldozgálhatnak. Az istenkertje sem szebb ennél.

No, ne haragudj, nem ám az indulat ragadott el, hanem a jó kedvem, meg nyugtalanságom, hogy még most sem jutottam le Badacsonyba. Mindenféle rongy kötelékek marasztalnak, meg az áldott májusi eső.

                                                                          Barátsággal ölel munkatársaiddal együtt:

Bpest, 1982. máj. 10.

                                                                                                          Tatay Sándor (kézírással)

 

Tatay Sándor (1910–1991) író, a harmincas években a pécsi Erzsébet Tudományegyetem hallgatójaként alakult ki kapcsolata a pécsi irodalommal. Mindhárom pécsi folyóiratnak, a Sorsunknak, az 1948 és 1956 közt működő Dunántúlnak és a Jelenkornak is munkatársa volt. Utóbbi az 1981-82-83-as évfolyamaiban folytatásokban közölte Bakony (Emlékek és találkozások) című prózáját.

 

***

 

Makay Ida kézzel írt, postán érkezett levele                                                                                            1982. júl. 9.

 

Kedves Ervin,

 

egyszer megint én vagyok. Pedig hát: az ember mindig jobbat várna.

Köszönöm a fényképet, nagyon jól sikerült. Észre sem vettem, hogy a teremben is fényképeztél.

Jó volna örülni a nyárnak, de egyelőre annak harangoztak. Még valószínűbb, hogy végleg. Pedig a jövő héten megyek a Balatonra. Persze, azt régen tudom – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy a környezet jóformán semmit se számít. Legföljebb negatív értelemben.

Nyaralj jól!

                                                                          Üdvözlettel:

                                                                          Ida

Makay Ida (1933–2011) költő, Baranya megyében, Véménden élt magyartanárként. 1959-től publikált a Jelenkorban.

Weöres Sándor és Károlyi Amy kézzel írt levele

Bpest, 1982.

nov. 17.

 

Kedves Ervinkém,

keletkezett két új vers. Itt küldöm.

                                                                          Téged és Tieidet szeretettel ölel

Weöres Sanyi.

 

Drága Ervin, én most csak üdvözlettel vagyok jelen és köszönettel a fotókért. Nagyon szép, mohácsi! Engem különben is Katharine Hathaway helyettesít Pécsett!

                                                                          Szeretettel Mindnyájuknak

                                                                                                          Károlyi Amy.

 

Weöres Sándor említett két verse valószínűleg az 1983 januárjában publikált Végállomás és Országhatár címűek. Károlyi Amy fotókkal kapcsolatos megjegyzése – „mohácsi” – nem világos. A mohácsi emlékhelyen jártak együtt (a Weöres-Károlyi házaspár és Szederkényi), amint azt a 2004. áprilisi számunkban közölt fotó bizonyítja. E látogatás azonban 1978-ban történt, több mint négy évvel e levél megírása előtt. A másik utalás Katharine Butler Hathaway (1890–1942) amerikai írónőre vonatkozik, akiről Károlyi Amy 1983 januárjában írt a Jelenkorban Az ismeretlen címmel.

 

 

Oravecz Imre gépírásos, postai levele                                                                                                     Bp., 19830322

 

Kedves Szederkényi Ervin,

 

köszönöm szíves levelét. Meghívását a készülő Weöres-emlékkönyvbe nagy megtiszteltetésnek érzem. De, sajnos, nem tudok eleget tenni, bármennyire szeretnék is. Lévén, hogy nincsen erre az alkalomra való, új versem. (Régi volna!) Megrendelésre pedig nem tudok írni. Talán, ha előbb értesít, mi készül immár 5 éve, akkor megpróbálkoztam volna, mivelhogy van némi közöm az ünnepelthez. De így, a hátra lévő jó egy hétben majdnem teljesen reménytelen a dolog.

Őszinte üdvözlettel és megbecsüléssel:

                                                                                          Oravecz Imre (kézírással)

 

1983 júniusára, Weöres Sándor hetvenedik születésnapjára állított össze a költőbarátok kézírásos verseiből tisztelgő kötetet Szederkényi Ervin, erre a felkérésre válaszolt Oravecz Imre.

 

***

 

Lakatos István gépírásos, postán érkezett levele                                                                                                                                                                                                                                                    Szederkényi Ervinnek, PÉCS

Széchenyi tér 17. 7621

 

Kedves Ervin!

         

Kezdetben nem voltam biztos magamban, hogy teljesíteni tudom-e kérésedet, mert sose írtam még ünneplő ódát élő személyhez, de levelednek egy mondata: lehet játékos, tréfás vers is, igen jótékonyan indította meg a képzeletemet. Fennkölten, patetikusan aligha tudtam volna szólni Weöres Sanyiról; végül azonban az általad javasolt modorban sikerült nyélbe ütnöm a születésnapi költeményt és még elégedett is vagyok magammal; úgy érzem Capriccióm túlmutat az esemény alkalmiságán. Következő kötetembe mindenesetre fölveszem.

Az készt kis restelkedésre csak, hogy terjedelmileg túlírtam talán nálam érdemesebb költőtársaimat. Hiszen két keretes nyomdai lapot küldtél a manuscriptum autographum céljára, és személyesen is arról beszéltünk, két oldalnyinál ne legyen hosszabb a műalkotás. Normális kézírásommal sajnos azokra a kisformátumú lapokra 30-40 sornál aligha tudtam volna többet rászorítani. Vagy ha igen, oly bolha-betűkkel, ami nem lett volna jellemző természetes írásképemre. Mégis reménykedem, azért bocsánatot nyerek előtted.

Annyit még: az előkeretezett, hófehér nyomdai lapok, amelyeket mellékeltél, igen viharvert állapotban, tele gyűrődésekkel, repedésekkel érkeztek meg. Részint azért, mert védőkartonuk jóval keskenyebb volt, mint a közéjük foglalt kéziratlapok, részint, mert aznap elég sok levelet kaptam, s a postás úgy gyömöszölte őket levélszekrényembe, hogy ez lett a vége. A megadott kb. 16x11 cm-es keretet ezért milliméter pontossággal átmásoltam leghófehérebb papirosaimra, így küldöm most a tervezett kéziratos emlékkönyv számára kézírásomat négy oldalon, a Jelenkor számára pedig ugyanezt a 72 soros verset legépelve.

Kérlek, hívj fel azért (vagy írj), hogy rendben megkaptad-e küldeményemet és hogy biztosan számíthatok-e közlésére, mert ha valamilyen előre nem látott bonyodalom miatt mégse, akkor jó előre gondoskodni akarok róla, hogy másutt publikáljam. Szinte biztos vagyok azonban benne, nálatok se lehet megjelentetésének semmi akadálya.

Bp – 1983 – 3 – 23

                                                                          Szeretettel köszönt:

                                                                          Lakatos Pista (kézírással)

T: 861-034

 

Lakatos István (1927–2002) költő, műfordító verse a Weöres-kötetben: Capriccio. A felkért költők fehér, szegélyekkel ellátott kartonlapokat kaptak, ezekre kellett kézzel felírniuk a könyvbe szánt művet.

 

 

 

Makay Ida kézzel írt, postán érkezett levele

83, III. 25-én

 

Kedves Ervin,

 

ez sikerült az Emlékkönyvbe. Kedd éjféltől kezdett motozni ez a tíz sor (még a vonatban hazafelé), ma hajnalban tudtam befejezni. Úgy tudom, hogy Weöres Apokrif című verséből való az a két sor, amelyik itt a mottó. (Mi az, h. „úgy tudom”?! Biztos.) A Jelenkor 1963. júliusi számában pedig egyik szonettje viseli A barlang ívei címet. Azért (azért is) próbáltam ezekre építeni a szöveget. – És természetesen: köszönöm a megtisztelő fölkérést. (Nem humorizálok most, és nem is konvenciók miatt mondom ezt. Igazán.)

Tegnap gyönyörű délutánom volt. A Sombereki Ált. Iskola magyar szakos tanára meghívott a szakkörébe – olyan író-olvasó találkozó félére a tanítványaihoz. IV-től VIII-ig voltak ott: fiúk, lányok – de még egy-két kis napközis elsős is besompolygott a könyvtárszobába. Két teljes órát tartott – nem akartak hazamenni, egyre kérdeztek: költőkről, írásról, olvasmányokról, természetről, Dombay-tóról, gyerekkoromról stb....

Kaptam ibolyacsokrot, három szál tűzpiros gerberát és egy gyönyörű kis fehér kődarabkát egy ragyogószemű 7 éves kisfiútól, én márványnak nézem (képzelem?), de ha nem az, akkor is az. Mindent megér!

Befejezem, elfogy a papír és 6 óra elmúlt: torna, zuhany, tea, cigaretta. – Iskola. (Ma 6 órám lesz.) Délután József-nap az iskolában.

                                                                         

                                                                          Nagyon sok szeretettel: Ida

 

Makay Ida verse a kötetben: Örökké fénylenek.

 

***

 

Nemes Nagy Ágnes kézzel írt, expressz feladott levele

1983. márc. 28.

 

Kedves Ervin,

 

remélem, így jó lesz a Weöres-albumba való íráska. Hiába nevetett a telefonba*, tényleg nem fér bele ez a normál-hosszúságú sor az álló téglalapos formába. Amennyire tudom, az én írásom közép nagy, a Sanyié például jóval nagyobb. Kálnoky Lacié is. És persze, vannak kisebb betűs írások. De ilyen vastag tollal...

Na de mindegy, jó lesz így keresztbe-írva.

Köszönet, üdv, a viszontlátásig

                                                                                          Ágnes

 

*(én is nevettem!)

 

Nemes Nagy Ágnes verse a kötetben: Római tél, mely az 1947–48 fordulóján Weöres Sándorral és másokkal ösztöndíjasként Rómában eltöltött időre emlékezik vissza. Ez esetben is a kézírásnak szánt kartonlap okozott gondot.

 

 

 

Somlyó György kézzel írt, expressz feladott levele, az Arion (Almanach International De Poesie, Directeur: György Somlyó, Éditions Corvina, Budapest) levélpapírján

1983 április 4

 

Kedves Barátom,

 

itt küldöm a kéziratot a W.S.-kötetbe. Neked megvallom: kénytelen voltam kicsit csalni. Mindenféle dolgom, kötelezettségeim (tehetségtelenségem?) okán nem sikerült időre valami újat írnom, ahogy szerettem volna. Viszont itt van a macska-ciklusomnak (amelyből már ti is hoztatok) három még kiadatlan darabja (amely már úgysem jelenhet meg, mert benne van a nemsokára, azt hiszem, épp júniusban megjelenő kötetemben): abból választottam egyet, megtoldva egy Sanyinak szóló s az ő egyik legrégibb versére utaló ajánlással. Annál is jogosultabbnak éreztem ezt, mert S. is rajongója a macskáknak, én pedig, még kisgyerekként, talán tizenkét-tizenhárom éves koromban a fent említett Macska című verse alatt találkoztam először az ő nevével.

Ha mégis úgy gondolnád, hogy ez nem megfelelő módja a baráti köszöntésnek, sajnálkozással, de a legkisebb megbántódás nélkül venném tudomásul.

                                                                          Barátsággal köszönt

Somlyó György

 

NB: Nem emlékeztem, a nevet (a sajátomat) alá vagy fölé kell-e írni – így hát mindkét helyre odaírtam; gondolom, nem okoz gondot a nyomdának, hogy a nem kívánt helyről lehagyják (?).

 

Mellékelve a fehér kartonlapon kézírással a szerző A macska tízezer létezésmódjából 10.008... mint szimmetria című verse.

 

Somlyó György újabb kézírásos (expressz) levele

1983 április 5

 

Kedves Barátom,

 

mihelyt sietve feladtam számodra a WS-nak szánt (bár eredetileg nem neki íródott) versemet, egyszeriben megszületett, szinte magától, ez a másik, amely levelezésünk utáni első személyes találkozásunkat idézi Sanyival, valóban a prehistorikus korban, valamikor 1938-39-ben. Gondolom, ha már megvan, meglett, inkább mégis ezt kellene közölni; persze, ha te is úgy gondolod. Kérlek, egy szóban értesíts a levelek vételéről és döntésedről.

                                                                          Barátsággal köszönt

                                                                          Somlyó György

NB: Mellékelem a gépiratot is, az esetleges Jelenkor-beli megjelenéshez – és ha netán a kézirat nem olvasható jól.

 

Somlyó György verse a kötetben: Történetelőtti találkozás.

 

 

(Összeállította és a jegyzeteket írta: Ágoston Zoltán)