A Pécsi Nemzeti Színház repertoárjában szerencsére idén sem csak kötelező olvasmányok adaptációival, mesedarabokkal és operettekkel találkozhattunk. A Székely Csaba trilógiája köré szervezett pécsi fesztiválon és szimpóziumon is bemutatott, valamint az idei POSzT versenyprogramjában szereplő Bányavakság mellett Egressy Zoltán Három koporsója is képviselte a kortárs magyar drámát a PNSZ-ben. A tavalyi nagy sikerű, POSzT-jelölt Picasso kalandjai után pedig a színház ismét műsorára tűzött egy kultikus rendező filmjéből készült előadást, Hitchcock 39 lépcsőfokát.

A Horgas Ádám által rendezett 39 lépcsőfok nem csupán azért izgalmas a médiumok közötti interakció szempontjából, mert egy regényből forgatott filmből írt dráma színpadi adaptációja, hanem legfőképp azért, mert nem törekszik arra, hogy megtagadja forrását; számos filmes elemmel, vetítéssel és más, sokszor képregényekből és rajzfilmekből kölcsönzött képi és hangeffekttel él. A 39 lépcsőfok így válik mozgalmas, látványos és felettébb szórakoztató előadássá. Az alcímében krimi-vígjátékként aposztrofált darab leginkább bohózat, mely minden mondatával nevettetni próbál, általában sikerrel. A stilizált jelenetek, a karikatúraszerű figurák és olykor fárasztó poénok mellett igazán szellemes megoldások is fűszerezik az előadást.

A cselekmény a ’30-as évek Londonjában indul, ahonnan a különös véletlenek következtében önkéntelenül nyomozóvá, gyilkosság vádjával körözött (ám ártatlan) személlyé és titkos ügynökké váló főszereplőnek, Richard Hannay-nek (Széll Horváth Lajos) sikerül valószínűtlen és életveszélyes kalandok során eljutnia Skóciáig, azon belül is a kimondhatatlan nevű Alt-na-Shellachig. A skót faluban játszódó jelenetek kétségtelenül az előadás legszellemesebb részei. Köles Ferenc, akit mostanában láthattunk román rendőrként (Bányavakság) és német tisztként (Picasso kalandjai) is, a 39 lépcsőfokban többek között egy skót gazdát alakít. Erőteljes (magyar fordításban leginkább palócosnak hangzó) akcentusa és parasztinak szánt (sokszor Parti Nagy nyelvére emlékeztető) szóhasználata olyannyira csúcspontja az előadásnak, hogy még a felvonások közti szünet instrukcióit is az ő hangján halljuk, szándékosan érthetetlen mondatait pedig készségesen polgári nyelvre tolmácsolja nekünk segédje, Macleod (Mikola Gergő).

A Skóciában beszélt angol efféle magyarítása nem egyedüli példája a skót és a magyar nép szórakoztatóan párhuzamos ábrázolásának a darabban. Mikor a skót vidéken játszódó jelenetek alatt felcsendül a tradicionális, skótdudás népzene, a fő díszletelemként és vetítővászonként használt fehér falon Jankovics Marcell magyar népmeséiből ismert növényi ornamentikára emlékeztető indák jelennek meg. Horgas Ádám rendezése viszonylag szabadon bánik Patrick Barlow drámájának szövegével. A jelenetben, melyben Hannay-nek tévedésből politikai beszédet kell rögtönöznie, ironikus, a magyar aktuálpolitika szállóige-korpuszából kiragadott, demagóg szövegeket sorjáz, csupán Magyarországot Skóciával helyettesíti: „Hiszek a szeretet és az összefogás erejében. De egyre kevesebben vagyunk. Fogy a skót. […] Természetesen a kiadásokat csökkenteni kell. Bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás. Hát csináljuk meg! Csináljuk meg! Csak egy Skócia van: a mi Skóciánk. Csak rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük. […] Hajrá Skócia, hajrá Skótok! És most énekeljük el a himnuszt!”

Noha Hitchcock 39 lécsőfoka sem nélkülözi a humort, a film és a színre vitt előadás hangulata között szinte összehasonlíthatatlanul nagy az eltérés. Horgas Ádám rendezése minden ponton kifigurázza az 1935-ös filmben többé-kevésbé komolyan vett krimi-cselekményt és jellemeket. A már említett skót gazda Hitchcock filmjében (John Laurie) cseppet sem szerethető, patriarchális viszonyokat fenntartó, mogorva, kicsinyes figura, aki a filmbeli utolsó képkockákon, melyeken megjelenik, épp kezet emel fiatal feleségére. Ugyanez a szereplő Köles Ferenc megformálásában percenként hisztérikus nevetésre ingerli közönségét halandzsáig torzított, tolmácsot igénylő tájszólásával, skót szoknyájával és az arca felét kitakaró, pödrött bajszával.

A gazda bájos, kétcopfos, szintén komikus tájszólással beszélő felesége (Darabont Mikold) a cselekmény szerint a vacsoraasztalnál, férje étkezés előtti imádsága közben veszi észre az előtte heverő újságból, hogy a vonzó fiatalember, akit éjjelre befogadtak a házukba, körözött bűnöző, akinek ezután áldozatkészen segíteni fog megszökni. A jelenet görcsös feszültsége az ennyire komikussá torzított szereplők között nyilvánvalóan nem jön létre a színpadon; már csak azért sem, mert az iróniát és paródiát a végletekig hajtva az asztali áldást nem amennel, hanem az Old McDonald Had a Farm című gyermekdalból ismert E-I-E-I-O-val zárja a skót házaspár.

Darabont Mikold, akire – a barlow-i négyszereplős forgatókönyv alapján – minden női szerep hárul, húszpercenként más frizurával és jelmezben jelenik meg a színpadon, egészen eltérő szerepekben, egytől egyig bravúros alakításokban. A főszerepet játszó Széll Horváth Lajoson kívül minden színész számtalan szerepben van jelen a színpadon, olykor mondatonként váltogatva azokat, például egy sapka ismétlődő fel- és levételével. A pontos mozdulatsorokra, bombasztikus vizuális elemekre, szupergyors tempóra és egyből csattanó poénokra építő előadás láthatólag a színészeknek örömjáték, a nézőknek pedig könnyen hozzáférhető élvezetforrás.

Egészen más hangulatra számíthat viszont az, aki a Nemzeti apró, N. Szabó Sándorról elnevezett termében játszott Három koporsóra ül be. A Dömötör Tamás által rendezett romantikus abszurd cselekményét és végkifejletét tekintve – a cím alapján cseppet sem meglepő módon – tragikus, díszleteiben és jelmezeiben pedig elegánsan minimalizált. Az ötszereplős darabból három színész (Szvetnyik Kata, Hajmási Dávid és Ahmann Tímea) a Három koporsóval debütált a Nemzetiben. Játékuk (és így az egész előadás) friss, koncentrált és lendületes.

A dráma az 1848–49-es szabadságharc idején játszódik egy magyar kisvárosban, valamint egy (Egressy darabjaiban gyakran felbukkanó) Irgács nevű faluban. A szabadságharc mint eszme vagy történelmi esemény nem jut központi szerephez a darabban, inkább a háborús helyzet következtében kialakuló kóros családi viszonyok teszik abszurddá a cselekményt, és szövik a kapcsolathálót különös szerelmi sokszöggé, melyet Egressy darabjaiból szintén megszokhattunk. A Három koporsó 2005-ben jelent meg a Portugál című drámakötetben Egressy hét másik darabjával együtt, és várhatóan a Kalligram Kiadó Egressy-drámagyűjteményének következő kötetében is helyet fog kapni. A Portugál kötetből (és az életműből) némiképp kilóg ez a darab, mivel a többi (a Reviczky című, szintén történelmi színművön kívül) mind napjainkban játszódik, és ha derűsnek nem is nevezhetjük őket, abszurditásukban mindenképp kifejezetten humoros darabok. A kötetben is olvasható Sóska, sültkrumpli, a 4x100 vagy a méltán népszerű, címadó Portugál szerzőjében kiváló vígjátékírót ismerhetünk meg, ahogy a tavaly júniusi Jelenkor drámamellékleteként megjelent, végtelenül szórakoztató Idősutazáséban is. A költőként és prózaíróként is ismert Egressy a Három koporsóval a leginkább elismert, drámaírói munkásságát is színesíti, balladaszerűen tragikus, történelmi atmoszférájú darabja az életmű változatosságát szemlélteti.

Nemcsak az szerencsés gesztus a Pécsi Nemzeti Színháztól, hogy kortárs magyar drámákkal bővíti a repertoárját, hanem az is, hogy Egressynek nem a legismertebb műveit rendezi újra. A Három koporsó előadása kiemeli a darab legszerethetőbb vonásait. Az egyszerűségre törekvés, mely Egressynél a nyelvhasználatban, a jellemekben és a helyszínválasztásban mutatkozik meg, Dömötör Tamás rendezésében egyszerű színpadképpel és jelmezekkel, valamint letisztult színészi játékkal egészül ki. A darabot abszurditása menti meg a giccsessé válástól. Ezeket a határokat a rendezés érzékenyen kezeli; sem a romantikus történetszálak (megcsalás, intrika, szerelmi bánatból elkövetett öngyilkosság), sem a magyar nemzeti attribútumok (szabadságharc, népzene) nincsenek zavaróan túlhangsúlyozva. Egressy darabja főként az előbbiek halmozásával, az alapvetően realista elvárásokat megelőlegező cselekmény fokozatosan valószerűtlenebbé tételével mozdul az örkényi abszurd irányába. A színpadi előadás a drámaszöveghez képest többletet nyújtó sajátos eszközeit finoman kihasználva hívja fel a figyelmet a darab abszurd, illetve groteszk jellegére. A nyitó- és zárókép egyedüli díszleteként három hatalmas koporsó szolgál. Az élet és a tragikus halál elválaszthatatlanságának érzékeltetésére szolgál ezek hátborzongató együtt ábrázolása. A koporsók az előadás során kinyílnak, bezáródnak, átrendeződnek. A középső koporsó ággyá változik, melyen az első jelenetben Emmi (Szvetnyik Kata) és párja, Viktor (Hajmási Dávid) szeretkeznek, a darab során pedig különböző kombinációkban több szereplő ugyanezt teszi. A darab végén Emmi, az Őrnagy (Rázga Miklós) és felesége (Juhász Réka) Erósz helyet Thanatosznak hódolva már nem érzéki örömökre, hanem – rendeltetésének megfelelően – örök nyughelyként használják a koporsókat. Kevésbé elborzasztó, ám annál szórakoztatóbb az az abszurd megoldás, miszerint mindig, mikor Emmi (egy szintén kinyitott koporsóból varázsolt) zongorán kezd játszani, nem zongoraszót, hanem vonós népzenét hallunk a színpad másik feléről. A színvonalas, instrumentális, de néha énekhanggal is bővülő élőzenei betétek (Török Marianna, Szukits Éva és Krajcsovics Csaba zenészek előadásában) máskor a jelenetek között csendülnek fel. A népzenei dallamok egyrészt a darab balladai jellegét hangsúlyozzák, másrészt némi felüdülést nyújtanak az egyre feszültebb és tragikusabb történet befogadására kényszerülő nézőnek.

A karakterek színészi megformálása sem okoz csalódást. Szvetnyik Kata kizökkenés nélkül, hitelesen és kifejezetten szerethetően játssza a 19. század Magyarországán élő ártatlan, szerelmes, a társadalmi elvárásoknak megfelelni és férjez menni vágyó félárvát, akit féltékeny és ördögi vőlegényének cselszövése az öngyilkosságba hajszol. Viktort az ördögi jelzővel illetni nem kritikusi túlkapás; ezt a Viktor rövid monológjával induló darab első mondatai is alátámasztják: „Nagy nap ez a mai. Lelövi magát az ördög. Én vagyok az ördög.”. Hajmási Dávid energikus játékát inspirálja az álszent, sátáni csábító szerepe. „Az a lány pedig angyal. Én rossz vagyok. Ő jó. Én feketében vagyok, ő pedig fehérben lesz.” – mondja a monológ folytatásában Viktor, Emmire utalva. Az ellentét, melyet felvázol, valóban megjelenik a színpadon, Szvetnyik Kata és Hajmási Dávid játéka remekül ellenpontozza egymást, lefektetve ezzel a darab alappilléreit és kialakítva a sokszor nehezen követhető, folyton szövődő viszonyrendszer legfontosabb csomópontját. A Rázga Miklós által megformált családos Őrnagy, akit a háború ideje alatt a szülői házban egyedül élő Emmi mellé költöztetnek be, inkább a lány apakomplexusát kihasználva csábítja el őt akarva-akaratlanul, hiszen a drámaszöveghez képest, melyben Emmi vőlegénye és az Őrnagy között csupán háromévnyi korkülönbség van, a PNSZ rendezése kissé átértelmezi a darabot, és láthatóan nagyban eltérő életkorú színészekkel játszatja az említett szerepeket. A kevesebb jelenetben felbukkanó, de emlékezetes alakítást nyújtó Ahmann Tímea (Veronka), valamint az őrnagy feleségeként Juhász Réka két oldalról jelenítik meg a tagadhatatlanul férfi perspektívából ábrázolt, legalább annyira naiv és kiszolgáltatott, mint csábító és birtokolni vágyó női szereplőket.

Patrick Barlow: 39 lépcsőfok. Krimi-vígjáték (John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján). Fordította: Vajda Miklós. Rendező, zeneszerző, videó: Horgas Ádám. Díszlettervező: Horgas Péter. Jelmeztervező: Bujdosó Nóra. Rendezőasszisztens: Kiss Hédi. Súgó: Tulik Tímea. Ügyelő: Krajcsovics Csaba. Szereplők: Széll Horváth Lajos, Darabont Mikold, Köles Ferenc, Mikola Gergő. Bemutató: 2013. november 15.

Egressy Zoltán: Három koporsó. Rendező: Dömötör Tamás. Díszlettervező: Szili Péter. Jelmeztervező: Kiss Julcsi. Rendezőasszisztens: Frank Fruzsina. Súgó: Schrämpf Mária. Ügyelő: Krajcsovics Csaba. Szereplők: Szvetnyik Kata (Emmi), Hajmási Dávid (Viktor), Rázga Miklós (Őrnagy), Juhász Réka (Feleség), Ahmann Tímea (Veronka), Török Marianna (Zenész), Szukits Éva (Zenész), Krajcsovics Csaba (Zenész). Bemutató: 2014. február 21.