1.

A földszinten rendezték be a szobrászműhelyt 

– kisplasztika, mondták mindig a fehérre meszelt 

falak között, plakettezés, verték vissza az ablakok

rezgő üvegtáblái. Fekete műanyaghordókban 

tartották a hűvös, sötétszürke agyagot, föl kellett tűrni 

az ingujjat, és könyékig bele a szürke alaktalanságba, 

mint a beteg jószágba az állatorvos. Az agyag 

egyébiránt a vakformához kellett, megmintázni 

belőle a negatívot, amivel aztán a pozitívot öntötték ki, 

szobrokat gézből és gipszből, életnagyságú kerubokat 

és szeráfokat meg macska- vagy kutyafejű isteneket. 

A szobrásznő egyszer a saját mellkasát és a rajta pihenő 

kézfejét is kiöntötte, olyan volt, mint egy kórházi 

gipsz. Mintha eltört volna valami a mellkasában. 

2.

A sziámi macska arca fegyelmezett volt, 

mint egy szoboré, a szeme hűvös és sötétszürke, 

hegyes körmeivel újra meg újra könnyűszerrel 

leemelte a terrárium tetejéről a dróthálót, 

és kihalászta a tébolyultan pörgő táncolóegereket. 

Másodpercenként legalább ötöt vert a szívük, 

észre se vették, úgy döglöttek meg: áttáncolták 

magukat a túlvilágra, hogy aztán csapzott tetemüket 

a szobrásznő a papucsok közé vetve találja meg 

reggelente, a pad faragott lába alá szorulva, 

vagy a macska egész testében megfeszülve és rángva 

hányja ki őket csatakosan és emésztetlenül. 

3.

Á.-t is ott vesztetted el, a nagy összetett ablakos, 

tetőtéri műteremlakásban, pontosabban nem is ott, 

hanem a híres költőről elnevezett, Dunára néző 

második emeletiben, amit azóta befalaztak. 

De halála mindenhonnan látszott, mint Szatmárnémeti 

mellett a víztorony hidroglóbusza. Próbáltátok 

hívni, de akkor már két napja nem vette föl senki, 

és amikor szétkapcsolt, mintha egy ellaposodott 

EKG sípolása szólt volna a vonal túlsó végén. 

Ma már neked is a szoba közepén van az ágyad, 

mint a szobrásznőé a műteremlakásban, mintha 

egy áldozati oltár vagy boncasztal volna, körülötte 

épp csak eldobálva egy-egy bútordarab: le lehessen 

ülni, a könyveket föl lehessen pakolni valahova.

És most már nyilvánvaló, hogy te is csak az ismerős 

formákat reprodukálod, kézre esnek, mint a Lada 

ablakából nézve a víztorony körvonalai.