A derék Pantagruel hősi cselekedeteinek és mondásainak

Harmadkönyve

összeállította Fran. Rabelais mester, orvosdoktor.

Átnézte és javította antik szabályok szerint a Szerző.

Fent nevezett szerző könyörögve kéri a nyájas Olvasókat, tartózkodjanak a nevetéstől
a hetvennyolcadik Könyvig.

Párizsban, Michel Fezandat nyomdájában, Szent Hilárius dombján, Albret ispotályánál.

 

1552.^[1]

A Király engedélyével.

 

 

Miért mentesülnek az új házasok attól, hogy háborúba menjenek

6. fejezet

 

Azonban (kérdé Panurge) melyik törvényben rendelték el és szögezték le, hogy akik új szőlőt telepítettek, akik új házat építettek és az új házasok mentesüljenek attól, hogy az első évben háborúba menjenek? Mózes törvényében^[2] (felelé Pantagruel). Miért (kérdé Panurge) az új házasok? A szőlőültetőkkel túl öreg vagyok, hogy törődjek: megelégszem a szüretelők gondjaival; a holt kövekből szépet és újat építők sincsenek beleírva életem könyvébe. Én csak élő kövekből építek: az emberek azok. Megítélésem szerint (felelé Pantagruel) ez azért volt, hogy az első évben kedvükre élvezhessék szerelmüket,^[3] utódlásukkal törődhessenek és örökösökről gondoskodhassanak. Így legalább, ha a második esztendőben elesnének a háborúban, nevük és címerük fennmarad gyermekeikben. Amellett asszonyaikról bizonyossággal tudható lesz, hogy meddők-e, avagy termékenyek (mert egy év próbaidő elegendőnek tűnik, tekintve hogy érett korban léptek nászra), és első férjük elhunytával könnyebb lesz másodszor nászra lépniük: a termékenyeknek azokkal, akik sokasodni akarnak gyermekeikben, a meddőknek azokkal, akik erre nem kívánkoznak, hanem erényeik, tudásuk, kedvességük miatt, pusztán házuk vigasztalójaként és háztartásuk intézőjeként vennék el őket. Akik Varennes-ban^[4] prédikálnak (mondá Panurge), a második nászt balgának és becstelennek becsmérlik.^[5] Az az ő nehéz negyednapos lázuk (felelé Pantagruel).^[6] Ott van (mondá Panurge) Duggantó testvér is, aki Parillyban^[7] az egész gyülekezet előtt prédikálván becsmérelte a második nászt, és esküdözött, hogy a pokol leggyorsabb ördöge ragadja magával, ha nem szeretne inkább szűzteleníteni száz leányzót, mintsem hogy egy özvegy kétszersültjét megkóstolja.^[8] A kegyelmed érvelését igen megalapozottnak vélem. Azonban mit mondana, ha azért tennék ezt a kivételt velük, mert ennek az első évnek a leforgása alatt annyit sulykolták újonnan birtokba vett szerelmüket (amint az joguk és kötelességük), annyira kisajtolták ondóvezetékeiket, hogy teljesen kirojtosodtak, elférfiatlanodtak, legyengültek és elhervadtak, és ha eljön a csata napja, előbb merülnek el, mint kacsák, a málhában, mint a küzdők és vitézek között, ahol Enüó^[9] vezeti a harcot, és ahol csapásokat osztogatnak, és Mars zászlaja alatt egyetlen valamit érő csapásuk sem lesz? Mert a nagy csapásokat már kiosztották a barátnéja, Vénusz ágyfüggönye alatt. Bizonyság erre, hogy a régiség más maradványai és emlékei mellett még ma is azt látjuk a jó házaknál, hogy ezeket az új házasokat valahány nap múlva elküldik a nagybátyjukhoz, hogy ne legyenek a feleségükkel, és kipihenjék magukat, hogy újólag feltöltekezvén jobban küzdhessenek azután, jóllehet sokszor nincs is nagybátyjuk, se nagynénjük, amiképpen Pétaud király a Cornabons-i csata után, tisztességgel szólván, nem eresztett szélnek minket,^[10] mármint engem és Courcaillet-t, hanem hazaküldött a saját házunkba, hogy felfrissüljünk. Ő még keresi a magáét. A nagyapám keresztanyja mondta nekem, mikor kicsi voltam, hogy

 

Miatyánk és hiszekegy

Hitetlennek mit sem érő.

Szénázni ha indul egy,

Frissebb, mint két visszatérő.

 

Az késztetett erre a vélekedésre, hogy a szőlőültetők az első esztendőben alig esznek a szőlőből és isznak a borból, munkájuk gyümölcséből; az építők is, az első évben, nem laknak az újonnan épült hajlékban, mert a légzés elégtelensége által a megfulladás veszélye fenyegeti őket, amint Galénosz bölcsen megjegyzi A légzési nehézségről II. könyvében.^[11] Nem jól megokolt ok és jól értelmezett értelem nélkül kérdeztem. Ne vegye zokon.

 

 

Hogyan került bolha Panurge fülébe, és hogyan mondott le pompás pőce viseléséről

7. fejezet

 

Panurge másnap zsidó módra kifúratta a jobb fülét,^[12] és egy finom berakású aranygyűrűt tett bele, amelynek foglalatát egy kalitkába zárt bolha alkotta. Fekete volt a bolha, hogy semmi kétségetek ne maradjon (szép dolog jól tudni mindent), költsége pedig, pontos számítás szerint, nemigen rúgott többre negyedévenként, mint amennyibe egy hirkániai nősténytigris^[13] kiházasítása kerül, mondjuk 600 000 maravédira.^[14] Amikor kifizette, rosszul lett a mértéktelen kiadástól, és azóta ügyvédek és zsarnokok módjára, a saját verejtékével és alattvalói vérével táplálja. Vett négy rőf darócot; abba burkolózott, mint egy hosszú, egyszerűen végigvarrt ruhába; lemondott a nadrágviselésről, és pápaszemet kötött a sapkájára.^[15] Ebben az állapotban jelent meg Pantagruel előtt, aki különösnek találta ezt az álöltözetet, főként hogy nem látta rajta a szép és pompás pőcét,^[16] amelyhez mint mesterhorgonyhoz^[17] folyamodhatott végső menedék gyanánt a balszerencse minden hajótörésében. Nem értvén ezt a talányt, a jó Pantagruel megkérdezte, mi volna a szándéka ezzel az új álöltözettel. Bolha van a fülemben (felelé Panurge): házasodni akarok. Jó órában legyen mondva, mondá Pantagruel, igen megörvendeztetett kegyelmed. Őszintén szólva a tüzes vasat azért nem venném kézbe.^[18] Azonban a szerelmesek nem öltöznek ilyen bő gatyába meg térdig csüngő ingbe, nadrág nélkül, hosszú darócruhába, aminek a színe jóravaló és erényes emberek között szokatlan egy sarkat verdeső köntös esetében. Ha némely eretnek vagy különös szektához tartozó személyek egykor öltöztek is így, bár sokan csalással és szélhámossággal vádolták őket, meg hogy zsarnokoskodni akarnak a faragatlan népen, én nem kívánom hibáztatni és emiatt elítélni őket. Mindenki bővelkedik saját értelmében,^[19] különösen az idegen, külső és közömbös dolgok tekintetében, amelyek nem jók és nem rosszak önmagukban, mert nem szívünkből és gondolkodásunkból, minden jónak és rossznak műhelyéből származnak: jó, ha a szándék jó, és a jó szellem irányítja; rossz, ha a gonosz szellem mértéken felül megrontja. Csak az újdonság és a bevett szokás megvetése kedvetlenít el.

A színe, felelé Panurge, mintha egy fazék jönne szembe. Jön eszembe^[20] (mármint a darócom), mostantól meg akarom tartani, és közelről nézem dolgaimat. Miután ez egyszer nem tartozom, nem látott még olyan kedvetlen embert, mint én leszek, ha meg nem segít az Úr. Íme az ókulám. Ha messziről látna, azt mondaná, tisztára Jean Bourgeois testvér.^[21] Tényleg, azt hiszem, jövőre megint meghirdetem a keresztesháborút. Isten óvja a golyóbisokat! Látja ezt a darócot? Higgyel el, van egy kifürkészhetetlen tulajdonsága, amit kevesen ismernek. Csak ma reggel vettem föl, és már viszketek, megveszek, lángolok, hogy házas lehessek, szürke ördögként^[22] munkálkodhassak a feleségemen, és ne kelljen emiatt botütésektől tartanom. Ó, milyen nagy háziúr leszek! Halálom után ünnepélyesen máglyára vetnek, hogy hamvaim őrizzék egy tökéletes háziúr példáját és emlékezetét. Az istókját, a darócomra mondom, a kincstárnokom ne játszadozzon az s-ek megnyújtásával,^[23] mert ökölcsapásokkal ügetek át a képén! Nézzen meg elölről-hátulról: ez egy tógaféle, a rómaiak ősi viselete béke idején. A mintáját Traianus oszlopáról vettem Rómában, meg Septimius Severus diadalívéről. Elegem van a háborúból, elegem van a tunikákból és ujjasokból! A vállam egészen tönkrement a vért viselésétől. Hallgassanak a fegyverek, uralkodjanak a tógák!^[24] Legalábbis egy egész éven át, ha megházasodtam, ahogy kegyelmed mondta tegnap, a mózesi törvény szerint.

Ami a nadrágot illeti, Laurence^[25] nagynéném azt mondta egykoron, hogy azt a pőc miatt csinálták. Úgy hiszem, olyasféle következtetés révén, ahogy a víg pogány Galenosz mondta, Tagjaink használatáról 9. könyv,^[26] hogy a fejet a szemek miatt csinálták. Hiszen a természet akár a térdünkre vagy a könyökünkre is tehette volna a fejünket; azonban arra szánván a szemet, hogy a távoli dolgokat fölfedezze, mint egy bot végére, a fejbe tette, a test legmagasabb részébe: ahogy a pharoszokon látjuk meg a tengeri kikötők magas tornyain, amelyeket azért emeltek, hogy a lámpás fényét messziről látni lehessen. És mivelhogy szeretnék egy kis ideig, legalább egy évig megpihenni a harci művészetekben, azaz megházasodni, nem hordok többé pőcöt, következésképpen nadrágot sem. Mivelhogy a pőc a katonaember páncélzatának első számú darabja.^[27] És fenntartom mind a tűzig (kizárólag értve), hogy a törökök nincsenek kellőképpen fölfegyverkezve, mivelhogy a pőc viselése törvényeik szerint tiltott dolog.

 

 

Hogyan van az, hogy a pőc a katonaember páncélzatának első darabja

8. fejezet

 

Fenntartja kegyelmed, mondá Pantagruel, hogy a pőc a katona páncélzatának első darabja? Nagyon paradox és új ez a tan. Mert azt mondjuk, hogy a fegyverkezés a sarkantyúval kezdődik.^[28] Fenntartom, felelé Panurge, és nem ok nélkül tartom fenn. Lám, a Természet, azt akarván, hogy a növények, fák, bokrok, füvek és zoofiták,^[29] ha már egyszer megalkotta őket, az eljövendő időkben folytatódjanak és megmaradjanak, hogy a fajok el ne vesszenek, még ha az egyedek elvesznek is, gondosan fölfegyverezte csíráikat és magvaikat, amelyek ezt a folytatódást alkotják, olyan csodálatra méltó gyártmányokkal látva el és takarva be őket, mint a tokok, hüvelyek, kobakok, csonthéj, kelyhek, diók, kalászok, bolyhok, kérgek, szúrós tövisek, amelyek szép erős természetes pőc gyanánt szolgálnak ezeknek. Nyilvánvaló példái ennek a borsó, a bab, a paszuly, a dió, a barack, a gyapot, a sártök, a gabona, a mák, a citrom, a gesztenye, általában minden növény, mert világosan látható, hogy csíráikat és magvaikat minden más részüknél különb takaróval, védelemmel és fegyverzettel látják el. Nem gondoskodott így a természet az emberi nem fennmaradásáról, az embert pucérnak, gyengének, törékenynek alkotván meg, támadó- és védőfegyerek híján, az ártatlanság állapotában és az első aranykorban, állatként és nem növényként, állatként (mondom én), amely békére és nem háborúra született, állatként, amely az összes tápláló növény és gyümölcs békés élvezetére született, állatként, amely arra született, hogy békésen uralkodjon az összes vadállatok fölött.^[30] Megsokasodván a gonoszság az emberek között a vaskor és Jupiter királysága eljövetelével, a föld elkezdett csalánt, bojtorjánt, töviseket és más, az ember ellen lázadó növényeket teremni;^[31] másfelől egy végzetes hajlam következtében szinte valamennyi vadállat megszabadult tőle, és titokban összeesküdött, hogy nem szolgálja és nem engedelmeskedik többé neki, hanem amennyire tud, ellenáll, de képességéhez és erejéhez mérten ártalmára lesz.^[32] Ekkor az ember, mivelhogy szerette volna az addigi élvezeteket megőrizni és addigi uralmát fenntartani, nem is nélkülözhetvén egykönnyen számos állat szolgálatait, kénytelen volt magát fölfegyverezni. Szent Libaaprólék! (kiálta Pantagruel), a legutóbbi esők óta mekkora lifity-lafaty, akarom mondani filozófus lett belőled!

– Gondolja meg (mondá Panurge), miképpen késztette a Természet fegyverkezésre, és mely testrészét kezdte először felfegyverezni. Isten úgyse, a heréi voltak azok,

 

A derék messer Priaposz

Nem kellett neki más ahhoz.

 

Tanúság erre a héber hadvezér és filozófus, Mózes, mondván, hogy derék és csinos pőccel fegyverkezett föl,^[33] igen szép leleménnyel fügefalevelekből készítve, amelyek természetük szerint, tartósságuknál, hasítottságuknál, fodrosságuknál, simaságuknál, nagyságuknál, színüknél, illatuknál, erényüknél és tisztaságuknál fogva igen alkalmasak a herék eltakarására és felvértezésére. Vegye ki ebből a rémületes lotaringiai heréket,^[34] amelyek szabadjára engedve a nadrágszárat verdesik, megvetik a pőc magasztos udvarházát, és minden módszeren kívül állnak: tanúm erre Viardère, a nemes Valentin,^[35] akit egyik május elsején, a nagyobb pompa kedvéért, Nancyban azon kaptam, hogy spanyol köpeny gyanánt egy asztalra kiterítve fényesítette a heréit. Mostantól fogva ezért, ha nem akarunk hibásan beszélni, nem azt kell mondanunk, mikor a talpast a háborúba küldjük, hogy vigyázz, Istók, a boroskancsóra (ami a kupa), hanem ezt: Vigyázz, Istók, a tejesköcsögre, ami a herék, a pokol összes ördögére! Ha a fej vész, csak egy személy vész el; ha a herék vesznek, az egész emberi természet elvész. Ez készteti a gáláns Galénoszt, De spermate, 1. könyv,^[36] arra a derék következtetésre, hogy jobb (azaz a kisebb rossz) szív nélkül lenni, mint nemi szervek nélkül. Mert azok tartalmazzák, mint holmi szent monstranciák, az emberi nemet megőrző csírát. És én száz franknál kevesebbért tartom, hogy ezek azok a kövek, amelyekkel Deukalión és Pürrha újrateremtették a költői özönvíz^[37] által eltörölt emberi nemet. Ez készteti arra a vitéz Justinianust, De cagotis tollendis,^[38] 4. könyv, hogy a summum bonumot in braguibus et braguetis^[39] helyezze el.

Ezért és más okokból, amikor Merville ura néhány napig egy új páncélt próbált, amelyben királyát követné a háborúba (mert a régit és félig elrozsdáltat már nem használhatta tovább, lévén hogy néhány esztendő óta a hasa bőre eléggé eltávolodott a veséitől), a felesége szemlélődő elmével úgy ítélte meg, hogy kevés gondot fordított házasságuk közös csomagjára és pálcájára,^[40] mert csak egy láncvérttel fedezte,^[41] és azon a nézeten volt, hogy vértezze föl alaposan és erődítse körül egy jókora tornasisakkal, amely haszontalanul hevert ott egy kamrában. Ugyanerről írták az alábbi sorokat A szüzek magakelletése^[42] harmadik könyvében:

 

Látván a férjét jól fölfegyverezve,

De pőc nélkül indulni a csatába,

Így szólt: „Félő, hogy eltalálják, drága,

Legyen hát gondja a legkedvesebbre.”

Ilyen tanácsban hibát ki keresne?

Én mondom, senki: hiszen legfőbb gondja

Az volt neki, hogy bárcsak el ne veszne

Az a darab, mert annak volt bolondja.

 

Ne csodálkozzék tehát ezen az új öltözetemen.

 

 

Hogyan kéri ki Panurge Pantagruel tanácsát, hogy megházasodjon-e

9. fejezet

 

Minthogy Pantagruel erre semmit sem válaszolt, Panurge egy mélyet sóhajtott, és folytatta: Uraságod hallotta elhatározásomat, hogy megházasodjam, hacsak balszerencsémre be nem lesz minden lyuk zárva, reteszelve és kampózva; a szeretetre kérem, amelyet oly régtől fogva tanúsít irántam, adjon tanácsot ebben. Miután (felelé Pantagruel) egyszer és mindenkorra elvetette kegyelmed a kockát; és ekképpen elhatározta és szilárdan eltökélte, nincs mit beszélni róla, már csak tettre kell váltani.

Igen (mondá Panurge), de nem szeretném tettre váltani anélkül, hogy kegyelmed tanácsát és véleményét ne hallanám. Egy véleményen vagyok kegyelmeddel ez ügyben (felelé Pantagruel), és ugyanazt tanácsolom. Azonban, (mondá Panurge), ha kegyelmednek az volna a meggyőződése, hogy jobb volna nekem megmaradni mostani állapotomban, és nem vállalkozni holmi újításra, akkor jobb szeretnék inkább nem megházasodni. Akkor hát ne házasodjon, felelé Pantagruel. Igen (mondá Panurge), de azt akarná, hogy egész életemet ilyen magányosan töltsem, hitvesi társaság nélkül? Tudja, hogy meg van írva: Veh soli.^[43] A magányos embernek soha nincs része abban a vigasztalásban, amit a házasembereknél látunk. Akkor hát házasodjon, Isten neki! felelé Pantagruel.

Azonban (mondá Panurge), ha a feleségem felszarvazna, amire, mint tudja, jó alkalom nyílik ebben a vadászidényben, az képes lenne kizökkenteni engem a béketűrésből. Én szeretem a felszarvazottakat, jóravaló embereknek tartom és örömest látogatom őket, de nem szeretnék az lenni, még ha meghalok is. Ez a pont a gyönge pontom. Akkor hát ne házasodjon (felelé Pantagruel), mert Seneca mondása kivétel nélkül igaz: biztos lehetsz benne, hogy amit másokkal teszel, azt fogják tenni mások veled.^[44] Azt mondja, kivétel nélkül? kérdé Panurge. Kivétel nélkül, ő azt mondja, felelé Pantagruel. Hohó (mondá Panurge), ezer apró ördög! Úgy érti, hogy ezen a világon, vagy a másikon.

Igen ám, de mivel éppen úgy nem tudok meglenni asszony nélkül, mint a vak bot nélkül (mert a furdancsnak forognia kell, anélkül nem élhetek), nem helyesebb-e társul venni egy derék és erényes asszonyt, mintsem naponta váltogatni és minduntalan azt kockáztatni, hogy néhány botütést kapok, vagy franckórságot, hogy a legrosszabbat vegyük? Mert soha még jóravaló asszonyoknak nem volt dolguk velem. És a férjüknek se volt ez kedve ellenére. Akkor hát házasodjon, Isten neki! felelé Pantagruel.

Azonban, mondá Panurge, ha Isten úgy akarná, és a véletlen folytán egy jóravaló asszonyt vennék el, aki meg találna verni, nem lennék több egy megkurtított Jóbnál, ha el nem ragadna a vörös harag. Mert hallottam, hogy az ilyen jóravaló asszonyok nehéz természetűek: és a jó borból jó ecet lesz.^[45] De még rosszabb is történne, mert jól megdögönyözném a libaaprólékját, vagyis a karját, a lábát, a fejét, a tüdejét, a máját meg a veséjét, és szapora ütésekkel úgy megszaggatnám a ruháját, hogy a főördög már a kapuban várná az átkozott lelkét. Szívesen megkímélném magam az ilyen zavaroktól ebben az esztendőben, és örömest elkerülném őket. Akkor hát ne házasodjon, felelé Pantagruel.

Igen ám, mondá Panurge, de abban az állapotomban, ahogy most vagyok, adósság és feleség nélkül, jegyezze meg, hogy rossz órában mondva adósság nélkül, mert ha nagyon el lennék adósodva, a hitelezőimet túlságosan is érdekelné az apaságom, adósság és feleség nélkül lévén azonban senki sincs, aki törődne velem és olyan szeretettel volna irántam, amilyennek a hitvesi szeretetet mondják. És ha véletlenül megbetegednék, csak visszásan ápolnának. A bölcs szerint, ahol nincs asszony, úgy értem, családanya, törvényes házasságban, ott a beteg nagy bajban van.^[46] Világos példáit láttam ennek pápák, nunciusok, bíborosok, püspökök, apátok, priorok, papok és szerzetesek között. Márpedig engem sose fog ott látni. Akkor hát házasodjon, Isten neki! felelé Pantagruel.

Azonban, mondá Panurge, ha beteg leszek és képtelen eleget tenni házastársi kötelességemnek, a feleségem, megelégelvén lanyhaságomat, odaadja magát másnak, és nemcsak hogy nem siet segítségemre szükség esetén, hanem még gúnyt is űz bajomból, és (ami még rosszabb) meglop, ilyent is láttam már, részemről ezzel vége lenne a dalnak, mellényben futkosnék a mezőn.^[47] Akkor hát ne házasodjon, felelé Pantagruel.

Igen ám, mondá Panurge, de anélkül sohasem lesznek törvényes fiaim és lányaim, akiktől nevem és címerem továbbvitelét remélhetném; akikre ráhagyhatnám örökségemet és szerzeményeimet (szép szerzeményeim lesznek egy napon, elhiheti, mi több, kamatot húzok a járadékom után); akikkel együtt örvendezhetek, ha másutt rosszkedvvel fogadnak, ahogy a kegyelmed jóindulatú és jóságos atyja teszi kegyelmeddel, mint naponta látom,^[48] és teszi minden jóravaló ember a saját hajlékában. Mert adósság nélkül lévén, házas nem lévén, ha véletlenül elkeserednék, ahelyett, hogy vigasztalnának, nevetnének rajtam, úgy vélem. Akkor hát házasodjon, Isten neki! felelé Pantagruel.

 

 

 

Hogyan magyarázza meg Pantagruel Panurge-nak, hogy a házassági tanácsadás nehéz dolog, meg a

homéroszi és vergiliusi jövendölésekről

10. fejezet

 

A kegyelmed tanácsa (mondá Panurge) a Ricochet nótájához^[49] hasonló, ha nem tévedek. Csupa szarkazmus, gúnyolódás és ellentétes állítás. Az egyik lerombolja a másikat. Nem tudom, melyikhez tartsam magam. A kegyelmed kijelentéseiben is (felelé Pantagruel) annyi volt a ha és azonban, hogy azokra se alapozni, se azokból következtetni nem tudtam. Nem biztos kegyelmed az akaratában? Az a döntő: minden más esetleges és az Ég végzéseitől függő. Oly sok embert látunk boldognak ez alkalomból, mintha házasságukban a paradicsomi élvezetek ideái és megjelenítéseik fénylenének vissza. Mások olyan szerencsétlenek általa, hogy a Théba és Monserrat pusztaságainak remetéit^[50] kísértő ördögök sem különben. Alkalmasint el kell szánnunk rá magunkat, bekötött szemmel, lehajtott fejjel, a földet csókolva és a továbbiakra nézvést Istennek ajánlva magunkat, mivelhogy egyszer úgyis meg kell tennünk. Más bizonysággal nem szolgálhatok.

Mármost megmondom, mit tegyen, ha jónak látja. Hozza ide nekem Vergilius műveit, és miután háromszor kinyitja a körmével, az előre megállapított sorból kiolvassuk házassága jövendőjét.^[51] Mert a homéroszi jövendölés gyakran elárulja a sorsot: bizonyság Szókratész, aki börtönben lévén Homérosznak ezt az Akhilleuszról mondott sorát hallotta szavalni, Iliász, 9. ének:

 

Hmati ken tritatw FJihn epibwlon ikoimhn

harmadnapra a sűrü-rögű Phthíába elérek.^[52]

 

és előre látta, hogy három nap múlva meg fog halni, és ezt megmondta Eszkhinosznak, ezt írja Platón a Kritónban, Cicero, primo De divinatione, és Diogenész Laertiosz.^[53] Bizonyság Opilius Macrinus, akinek, tudni akarván, Róma császára lesz-e, ez a mondat jött ki, Iliász, 8. ének:

 

W geron, h mala dh se ne,oi tei,rousi machtai,,

Sh de, bi,h le,lutai, calepo,n de, se ghraV opa,zei

Jaj, öreg, ím fiatal daliák fenyegetnek a harcban:

s már az erőd lankad, hisz a vénség terhe sanyargat^[54]

 

Valóban öreg volt már, egy évre és két hónapra kapta meg csupán a császárságot, a fiatal és hatalmas Heliogabalus megfosztotta hatalmától és megölte. Bizonyság Brutus, aki a pharsalusi csata kimenetelét akarván kifürkészni, amelyben megölték,^[55] ezt a Patrokloszról mondott sort találta, Iliász, 16. ének:

 

Alla, me moir' o,lor kai ^htouV ektanen uioV

Engem a vészes sors és Létó gyermeke ölt meg^[56]

 

A csata napján Apollón volt a jelszó. Ugyancsak vergiliusi jövendöléssel tudták meg és látták előre régen a nevezetes és nagy jelentőségű dolgokat, egészen a római császárság elnyeréséig, ahogy az Alexander Severusszal történt,^[57] aki egy ilyen jövendölés alkalmával ezt a sort találta, Æneis, 6. ének:

 

Tu regere imperio populos, Romane, memento.

ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj^[58]

 

És aztán néhány év múlva valóban és tényleg Róma császára lett.^[59] Hadrianus római császár pedig, aki kételkedett és nem tudta, miként vélekedik róla Traianus és milyen szívvel viseltetik iránta,^[60] vergiliusi jövendöléstől kért tanácsot, és ezeket a sorokat találta, Æneis, 6. ének:

 

Quis procul ille autem, ramis insignis olivae

Sacra ferens? Nosco crines insanaque menta

Regis Romani…

Ám szent áldozatát hozván, olajágkoszorúsan,

most ki jön? Ősz haja, bajsza királynak lenni mutatja,

rómainak hozzá…^[61]

 

Ezután Traianus fiává fogadta, és ráhagyta a Birodalmat.

És Claudius, Róma sokat dicsért második császára, akinek a jövendöléskor ez a sor jutott, Æneis, 1. ének:

 

Tertia dum Latio regnantem viderit aestas.

s három nyáron tart Latiumban uralma…^[62]

 

tényleg csak két évig uralkodott.^[63] És ugyancsak neki, amikor testvéréről, Quintillusról tudakozódott, akit be akart vonni a birodalom kormányzásába, ez a sor jött ki, Æneis, 6. ének:

 

 

Ostendent terris hunc tantum fata.

Őt a világra csupán mutatóba ereszti a végzet^[64]

 

Ami be is következett, mert megölték tizenhét nappal azután, hogy kormányozni kezdte a Birodalmat. Ugyanez a jövendölés esett meg az ifjabb Gordianus császárral. Clodius Albinusnak,^[65] aki a jószerencséjére volt kíváncsi, ez jött ki, Æneis, 6. ének:

 

Hic rem Romanam magno turbante tumultu

Sistet eques, etc…

Rómát menti meg ő, számos, vészes viadalban,

[punt, pártos gallust] a lovassággal letiporván^[66]

 

D. Claudius császárnak,^[67] Aurelianus elődjének, aki az utána jövőkről tudakozódott, ez jött ki, Æneis, 1. ének:

 

His ego nec metas rerum, nec tempora pono.

S nem szabok akkor időt, se teret birodalmuk elébe^[68]

 

És követték is hosszú sorban leszármazottai;

Pierre Amy úr,^[69] amikor azt akarta megtudni, megmenekül-e a lúdvércek zaklatásaitól, ezt a sort találta, Æneis, 3. ének:

 

Heu! fuge crudeles terras, fuge littus avarum.

Fuss e kegyetlen földről, fuss, jaj, e kapzsi vidékről^[70]

 

Aztán épségben és egészségben szabadult kezeik közül. Túlságosan hosszadalmas volna elbeszélni, miként alakult a sorsa ezernyi másnak a jövendöléssel talált verssor szerint. Mindazonáltal nehogy tévedésbe essen, nem állítom, hogy ez a jövendölés egyetemesen tévedhetetlen.

 

 

Hogyan magyarázza meg Pantagruel, hogy kockával jósolni tilalmas

11. fejezet

 

Ezt (mondá Panurge) hamarabb megtehetnénk és elvégezhetnénk három szép kockával. Nem, felelé Pantagruel. Az a jóslás csalárd, tilalmas és kiváltképpen megbotránkoztató. Soha ne bízzék benne kegyelmed. Az átkozott könyvet A kockajátékokról^[71] ellenségünk, a Rágalmazó^[72] ötlötte ki régen Akhaiában, Bura^[73] közelében; valaha Herkules burai szobra előtt késztetett, és ma is több helyen késztet általa tévelygésre és kerít hálójába számos együgyű lelket. Kegyelmed tudja, hogy atyám, Gargantua egész királyságában tiltotta,^[74] elégettette a figurákkal és a vésett táblákkal együtt, és teljesen kiirtotta, megszüntette és eltörölte mint veszedelmes pestist. Amit a kockákról mondtam, hasonlóképpen mondom a csontlapokról: ez ugyanaz a csalárdság. És ne vesse ellen, hogy Tiberius szerencsés kézzel vetette ezeket, Aponus kútjában, Gérion jósdája mellett.^[75] Ez az a horog, amellyel a Rágalmazó az együgyű lelkeket az örök kárhozatba vonja.

Mindazonáltal, hogy kedve teljék benne, amellett vagyok, hogy kivesse a három kockát itt az asztalon. A kapott pontok száma szerint választjuk majd ki a sort azon az oldalon, ahol kegyelmed felüti a könyvet. Itt vannak a kockák az erszényében? Tele velük a tarsolyom, felelé Panurge. Ez az ördög zöldága, ahogy Merl. Coccaius mondja, Patria Diabolorum, libro secundo.^[76] Az ördög zöldág nélkül vinne el, ha kockák nélkül találna.^[77] Elővette és kivetette a kockákat, és azok ötöt, hatot és ötöt mutattak. Ez, mondá Panurge, tizenhat. Vegyük a tizenhatodik sort az oldalon. A szám tetszik nekem, és hiszem, hogy a sors kedvezni fog nekünk. Nekimegyek az összes ördögnek, mint tekegolyó a bábuknak, vagy az ágyútűz egy gyalogos zászlóaljnak. Kerülje az ördögöket, aki akarja, ha nem szitálok ennyit a leendő feleségemmel a nászéjszakán. Nem kétlem, felelé Pantagruel; semmi szükség ilyen szörnyű fogadalmat tennie. Elsőre hibázni fog, ami tizenöt pontot ér;^[78] a tyúkólból kijövet javít: ez így összesen tizenhat. Kegyelmed (mondá Panurge) így vélekedik erről? Soha nem követett el solœcizmust^[79] az a vitéz bajnok, aki a hasam alján őrködik. Látott engem valaha a tehetetlenek gyülekezetében? Soha, soha, sohanapján. Úgy csinálom ezt, mint az atyák, a tisztelendő atyák, hiba nélkül. A játszókhoz fellebbezek!

Ezt mondván odahozatták Vergilius műveit. Mielőtt felütötte volna, Panurge ezt mondá Pantagruelnek: A szívem úgy ugrál a testemben, mint a vaskesztyű.^[80] Tapogassa csak meg a pulzusomat a bal karom verőerén! A szaporasága és gyorsasága alapján úgy vélhetné, hogy acsarkodnak rám, mint a jelöltekre a Sorbonne-on. Nem gondolja, hogy mielőtt folytatnánk, Herculest és a Ténites istennőket kellene segítségül hívnunk, akikről azt mondják, hogy a Sors kamaráját vigyázzák? Se egyiket (felelé Pantagruel), se másikat. Nyissa csak ki a körmével.

 

 

Hogyan fürkészi ki Pantagruel vergiliusi jövendöléssel, milyen lesz Panurge házassága

12. fejezet

 

 Panurge tehát kinyitotta a könyvet, és ezt találta a tizenhatodik sorban:

 

Nec Deus hunc mensa, Dea nec dignata cubili est.

égiek étke se vár, istennők ágya sem arra^[81]

 

Ez (mondá Pantagruel) nem előnyös kegyelmednek. Azt jelenti, hogy a felesége feslett lesz, következésképp felszarvazza kegyelmedet. Az istennő, aki nem fog kedvezni kegyelmednek, Minerva, módfelett félelmetes szűz, hatalmas, villámló istennő, a felszarvazottak, a szoknyapecérek, a házasságtörők ellensége, a kéjvágyó asszonyoké, akik nem maradnak meg a férjüknek fogadott hűségben, hanem másnak adják oda magukat. Az isten pedig a mennydörgő és villámhajigáló Jupiter. És látni fogja, hogy a régi etruszkok tanítása szerint a manubiák (így nevezték Vulcanus mennyköveit) egyedül őt, példa erre Aiax Oileusz hajóinak felgyújtása,^[82] és kapitális atyját,^[83] Jupitert illetik. Más olymposzi isteneknek nincs joguk mennykövet hajigálni: ezért nincs is olyan félelmetes hírük az emberek között. Többet is mondok, és vegye kegyelmed úgy, hogy a legmagasztosabb mitológiából merítettem. Amikor az Óriások háborút indítottak az istenek ellen, az istenek kezdetben gúnyolódtak az ilyen ellenségen, mondván, hogy az apródjaik is elbánnának velük. Ám amikor látták, hogy Pélion hegyét az Ossza tetejébe rakták, és hogy már az Olymposzt is kimozdították, hogy az előbbi kettőre rátegyék, igen megijedtek. Így hát Jupiter összehívta a haditanácsot. Ott elhatározták az összes istenek, hogy derekasan védekezni fognak. És mert gyakorta láttak csatákat elveszni az asszonyok miatt, akik közéjük keveredvén akadályozták a seregeket, úgy döntöttek, hogy egy időre az egekből Egyiptomba és a Nílus vidékére űzik az egész isteni ribancságot menyétek, nyestek, bőregerek, cickányok és más effélék képében.^[84] Egyedül Minervát tartották ott, hogy Jupiterrel mennykövet hajigáljon, mint az irodalom és a háború, a szándék és a véghezvitel istennőjét, a fegyverzettel született Istennőt, az égen és a légben, tengeren és földön félve tisztelt Istennőt.

– Szent haskó! (mondá Panurge), az a Vulcanus leszek hát, akiről a költő beszél?^[85] Nem. Se sánta nem vagyok, se hamispénzverő, se kovács, mint ő. Alkalmasint a feleségem ugyanolyan szép és megnyerő lesz, mint az ő Vénusza; de nem lesz olyan feslett, és nem fog felszarvazni, ahogy a felesége őt. A hitvány gacsos lábú az összes isten tudtával és szeme láttára hagyta magát felszarvazni.^[86] Úgyhogy értse megfordítva. A jóslat azt jelenti, hogy a feleségem erényes lesz, szemérmes és hűséges, és nem fölfegyverzett, goromba, agyament és agybólszedett, mint Pallasz, és nem lesz vetélytársam a szép Jupi;^[87] és bizony nem mártogatja a kenyerét az én levesembe, ha együtt ülünk az asztalnál. Vegye a cselekedeteit és a nevezetes tetteit. Nem volt még nála hitványabb kerítő és aljasabb ima… akarom mondani rimanyektető; mindig buja, mint egy kandisznó: egy emse is táplálta Dikté hegyén, Kandiában, ha a babilóni Agathoklész^[88] igazat mond, és kéjvágyó, mint egy kecskebak; mások azt is mondják, hogy egy kecske, Amalthea szoptatta.^[89] Akherón erejére!^[90] Egy nap alatt végigkosolja a világ egyharmadát, az állatokat és az embereket, a folyókat és a hegyeket: ebből lett Európa.^[91] A bagzása miatt ábrázolják az ammoniták bagzó kos, nagytülkű kos képében.^[92] De én tudom, hogyan kell védekezni a tülkös ellen. Higgye el, személyemben nem egy ostoba Amphytrionnal lesz dolga,^[93] egy mulya, százókulás Argosszal,^[94] egy gyáva Akrisziosszal,^[95] egy képzelgő thébai Lükosszal,^[96] egy ábrándozó Agénorral,^[97] egy flegmatikus Aszóposszal,^[98] egy szőröstalpú Lükaiónnal,^[99] egy otromba toscanai Korüthosszal, egy vastaghátú Atlasszal.^[100] Százszor és százszor átváltozzék bár, hattyúvá, bikává, szatírrá, arannyá, kakukká, mint amikor a nővérét, Junót szűztelenítette, sassá, kossá, galambbá, mint amikor az Égeiában lakó szűz Phtiébe volt szerelmes,^[101] tűzzé, kígyóvá, akár bizony bolhává, epikuroszi atomokká, vagy, magisztronosztrálisan,^[102] másodlagos intenciókká,^[103] én jól belevágnám a horgomat. És tudja, mit csinálnék vele? Az istókját! Amit Szaturnusz csinált a Mennyben az apjával (Seneca megmondta róla előre, és Lactantius is megerősítette^[104]); amit Rhea csinált Athüsszal: lenyiszálom a heréit, ülep rasibus, egy szőrszál híja nem lesz. Ennélfogva soha pápa nem lesz belőle, mivelhogy testiculos non habet.^[105] Nyugalom, gyermekem (mondá Pantagruel), nyugalom! Nyissa ki másodszor is a könyvet! Ekkor ez a sor adódott:

 

Membra quatit, gelidusque coit formidine sanguis.

Borzad azonnal

minden részem, a rémületet vacogó szivem érzi.^[106]

 

Ez azt jelenti (mondá Pantagruel), hogy agyba-főbe fogja verni kegyelmedet. Ellenkezőleg (felelé Panurge), énrólam jövendöli és állítja, hogy ellátom a baját, mint egy tigris, ha kihoz a sodromból. Lesz dolga a Márton botnak.^[107] Bot híján meg, faljon fel az Ördög, ha föl nem falom, mint Kamblész, Lüdia királya a magáét.^[108] Igen bátor kegyelmed (mondá Pantagruel). Herkules se állna ki kegyelmeddel, mikor ilyen indulatban van, azonban mint mondják, egy Jancsi^[109] kettőt ér, és Herkules nem merne egyedül kiállni kettő ellen. Én Jancsi volnék? mondá Panurge. Semmi, semmi, felelé Pantagruel. Csak az ostáblára meg a dámajátékra gondoltam. Harmadszorra ezt a sort találta:

 

Faemineo praedae et spoliorum ardebat amore.

mert a harácsért, zsákmányért lobog asszonyi lelke^[110]

 

Azt jelenti (mondá Pantagruel), hogy meg fogja lopni kegyelmedet. És úgy látom, jól jár kegyelmed, a három jóslat szerint: felszarvazzák, megverik és meglopják. Ellenkezőleg (felelé Panurge), ez a sor azt jelenti, hogy tökéletes szerelemmel fog szeretni. A Szatirikus nem hazudott annak idején, amikor azt mondta, hogy a magasztos szerelemben égő asszony némelykor abban lel élvezetet, hogy ellop valamit kedvesétől.^[111] Tudja, mit? Egy kesztyűt, egy nadrágkorcot, hogy majd keresse, egy kevés jelentéktelen tárgyat. Hasonlóképpen, azok a kis viták és civódások, amelyek időről időre támadnak a szerelmesek között, új frissítőszerei és ösztökéi a szerelemnek. Amint a köszörűsöket látjuk például kalapáccsal ütni a kövüket, hogy jobban élezze a pengéket. Ezért gondolom, hogy a három jövendölés igen előnyös számomra. Különben fellebbezem. Fellebbezni (mondá Pantagruel) a Sors és Fortuna ítéletei ellen soha nem lehet, amint régi jogtudósaink tanúsítják és Balde mondja, C. de leg. utolsó könyv. Ennek oka, hogy Fortuna nem ismer el senkit maga fölött, akihez ellene és a sors ellen fellebbezni lehetne. És ebben az esetben az alperes nem kárpótolható maradéktalanul, ahogy az világosan kimondatik, Ait praetor. § ult. ff. de minor.^[112]

 

 

Hogyan tanácsolja Pantagruel Panurge-nak, hogy az álmaiból jövendölje meg házassága boldogságát

avagy boldogtalanságát

13. fejezet

 

Mármost, nem jutván egyezségre a vergiliusi sorsvetések magyarázatában, vegyük más útját a jövendölésnek. Melyiket? (kérdé Panurge). Jó (felelé Pantagruel), régi és hiteles útját: az álmok által. Mert a Hippokratész, Peri enupniwn,^[113] Platón, Plótinosz, Iamblikhosz, Szünesziosz,^[114] Arisztotelész, Xenophón, Galénosz, Plutarkhosz, Artemidórosz Daldianosz, Herophilosz,^[115] Q. Calaber, Theokritosz, Plinius, Athénaiosz és mások által leírt körülmények között álmodván a lélek gyakran előre látja az eljövendő dolgokat. De hiszen nem kell ezt kegyelmednek hosszasan bizonygatnom. Beláthatja azon a közönséges példán, hogy amikor a gyermekek jól megtisztogatva, jól megetetve és megszoptatva mélyen alszanak, dajkáik teljes szabadságban múlathatják idejüket, mintha ez időre azt tehetnék, amit csak akarnak, mert szükségtelen ott lenniük a bölcső mellett. Amikor a testünk alszik, az emésztés mindenütt befejeződött és semmi egyébre nincs szükség felébredésig, lelkünk is ekképpen száll fel és tér meg hazájába, ami az ég. Ezáltal kegyesen részesül eredeti és isteni eredetéből és annak a végtelen és értelmes szférának a szemléléséből, amelynek a világegyetem minden pontjában középpontja van, és kerülete nincs (ez Isten, Hermész Triszmegisztosz^[116] tanítása szerint), amelynek semmi sem eljövendő, semmi sem mulandó, semmi sem veszendő, minden idő jelen, és nem csupán az elmúlt dolgokat észleli az alsóbb mozgásokban, hanem az eljövendőket is, és megjelentvén ezeket testének, annak érzékei és szervei révén kinyilatkoztatván barátainak, jövendőmondónak és prófétának mondatik. Igaz, hogy ezeket nem azzal az őszinteséggel jelenti meg, ahogyan látta, tekintettel a testi érzékek tökéletlenségére és törékenységére: amiképpen a hold is, fényét kapván a naptól, azt nem olyan fényesen, tisztán, elvenen és élesen adja tovább nekünk, ahogyan kapta. Ez okból az álombeli jövőlátásokhoz még tolmácsra van szükség, aki ügyes, bölcs, rátermett, tapasztalt, módszeres, tökéletesen onirokrita és oniropol,^[117] ahogy a görögök nevezték. Ezért mondta Hérakleitosz,^[118] hogy az álmaink semmit sem árulnak el nekünk, semmit nem is fednek fel, hanem csak jelzéseket és jeleket kapunk az eljövendő dolgokról, akár a saját boldogságunk és boldogtalanságunk, akár a másoké tekintetében. A Szentírás tanúsítja, a profán történetek megerősítik, ezernyi olyan eseményt hozva fel, amelyek az álmok szerint történtek meg, akár azzal, aki álmodta ezeket, akár mással. Az atlanták^[119] és a Kükládok egyik szigetén, Thaszoszon lakók meg vannak fosztva ettől a könnyebbségtől, mert ezekben az országokban soha senki nem álmodott. Ugyanígy volt a helyzet a dauliai Kleónnal, Thraszümédésszel és a mi korunkban a tudós francia Villanovanusszal,^[120] akiknek soha nem voltak álmaik. Holnap tehát, abban az órában, amikor a víg Aurora rózsaujjaival elűzi az éji homályt, merüljön mély álomba kegyelmed. Eközben szabaduljon meg minden emberi indulattól: szeretettől, gyűlölettől, reménytől és félelemtől. Mert amiként hajdan a nagy jövendőmondó Próteusz tűzzé, vízzé, tigrissé, sárkánnyá és más különös alakokká változván nem jósolta meg az eljövendő dolgokat, mert ahhoz, hogy jósoljon, fel kellett öltenie saját eredeti és természetes alakját:^[121] ugyanúgy az ember sem részesülhet az isteniből és a jövendőmondás művészetéből, míg legistenibb része (ez a NouV és mens) nem derűs, nyugodt, szenvedélyek és idegen érzések befolyásától és csábításától mentes.

Ezt akarom, mondá Panurge. Sokat vagy keveset vacsoráljak-e ma este? Nem ok nélkül kérdezem. Mert ha jól és bőségesen nem vacsorálok, az alvásom nem sokat ér, csak ábrándozok éjszaka, és az álmaim épp olyan üresek, mint a gyomrom. Nem vacsorázni volna a legjobb (felelé Pantagruel), tekintettel kegyelmed hízékony habitusára. Amphiaraus, a régiek jövendőmondója^[122] megkövetelte, hogy akiknek álmukban jósol, azon a napon egyáltalán semmit ne egyenek, és háron nappal előtte bort se igyanak. Mi nem fogunk ilyen túlzó és szigorú diétát tartani. Nagyon is azt hiszem, hogy egy étellel és kicsapongással eltelt embernek nehezére esik befogadni a szellemi dolgokat; mindazonáltal nem osztom azok véleményét, akik hosszú és makacs böjtöléssel vélnek eljutni az égi dolgok szemléléséhez. Emlékezhet rá, hogy Gargantua (akit van szerencsém atyámnak nevezhetni) hányszor mondta a böjtölő remeték írásait ugyanolyan ízetlennek, üresnek és száraznak, mint amilyen a testük volt, amikor írták, és hogy nehezen lehet jó és maradhat derűs a szellem, ha koplal a test, lévén hogy a filozófusok és az orvosok szerint a lelkes szellemek az artériás vérben fogannak, születnek és jönnek mozgásba, megtisztulnak és tökéletessé finomodnak az agykamrák alatt található csodálatos hálózatban;^[123] egy filozófus példáját hozta föl nekünk, aki úgy gondolta, hogy magányban és a sokaságtól távol jobb lesz kommentálni, elmélkedni és értekezni, ezzel szemben azonban kutyák ugattak, farkasok üvöltöttek, oroszlánok bömböltek, lovak nyerítettek, elefántok trombitáltak, kígyók sziszegtek, szamarak ordítottak, tücskök ciripeltek, gerlék búgtak körülötte; vagyis kevesebb nyugalma volt, mint a Fontenay-i^[124] vagy a Niort-i vásárban, mert az éhség sanyargatta a testét; és azt orvosolandó korog a gyomor, káprázik a szem, hogy a vénák felszívják a húsos tagok saját anyagát, és húzzák lefelé a kóválygó szellemet, amelyik nem viseli gondját táplálójának és természetes szállásadójának, vagyis a testnek: mint amikor az öklön ülő madár fel akar röppenni a levegőbe, de tüstént még mélyebbre rántja le a pányva. És hivatkozott e tárgyban Homérosz, minden filozófusok atyja tekintélyére, aki azt mondja, hogy a görögök akkor, és nem korábban hagytak fel Patroklosz, Akhilleusz nagy barátja gyászolásával és siratásával, amikor jelentkezett az éhség, és a gyomruk tiltakozott az ellen, hogy könnyekkel táplálják.^[125] Mivelhogy a hosszú böjtöléstől kiürült testnek nem volt már miből sírnia és könnyeznie. A középút mindenben dicséretes, ezúttal is ahhoz tartsa magát. Ne egyen vacsorára se babot, se nyulat, se másféle húst, se puhányt (amit polipnak is neveznek), se káposztát se más olyan ennivalót, ami a lelkes szellemeit megzavarhatná vagy elhomályosíthatná. Mert amiképpen a tükör sem képes az eléje helyezett és neki megmutatott dolgok képmását megmutatni, ha fényességét a lehelet vagy a ködös idő elhomályosítja, a kettejük közötti megbonthatatlan szimpátia következtében ugyanígy nem fogadja magába a szellem az álom általi jövendölés alakzatait, ha a testet az előzőleg evett ételek gőzei és füstjei nyugtalanítják és háborgatják. Egyen jó crustumeniai és bergamói körtéket,^[126] egy rövidszárú almát, néhány Tours-i szilvát, néhány szem cseresznyét az én gyümölcsösömből. És nem kell majd félnie, hogy az álmai ettől majd kétesek, hamisak vagy gyanúsak lesznek, ahogy némely peripatetikusok állították az álmokról ősszel, mármint amikor az emberek bővebben élnek gyümölcsökkel, mint más évszakokban. Ez az, amit a régi próféták és költők mítosszal tanítanak nekünk, mondván, hogy a hiú és hamis álmok a földre hullott levelek alatt nyugszanak és rejtőznek, mert a levelek ősszel hullanak le a fákról.^[127] Mert az a természetes hév, amelyben az új gyümölcsök bővelkednek és amelyek forrván gyorsan párolognak az állati részekben (amint azt a must esetében látjuk), régesrég felszívódott és eloszlott. És igyon tiszta vizet a forrásomból. Ez a feltétel (mondá Panurge) kissé keménynek tűnik. Mindazonáltal ráállok, drága, de megéri, és vállalom, hogy holnap korán reggelizek, mihelyt álmodozásomból felébredtem. A továbbiakban Homérosz két kapujának,^[128] Morpheusznak, Ikelosznak, Phantaszosznak és Phobetornak^[129] ajánlom magamat. Ha szükség esetén segítségemre lesznek, víg oltárt emelek nekik finom pihékből. Ha Lakóniában volnék, Inó^[130] templomában, Oitülosz és Thalamesz között, ő eloszlatná kételyeimet, szép és víg álmokat küldve rám.

Aztán megkérdezte Pantagrueltől: Jól teszem-e, ha néhány babérágat teszek a párnám alá? Arra semmi szükség (felelé Pantagruel). Merő babonaság, és megtévesztés, amit erről Szerapion Aszkalonitész, Antiphón, Philochorus, Artemon és Fulgentius Planciades^[131] mond. Mondhatnám ugyanezt a krokodil és a kaméleon bal válláról, ha nem tartoznék tisztelettel az öreg Démokritosznak; ugyanezt a baktriaiak kövéről, amelynek Eumetrisz a neve; ugyanezt Ammon szarváról; így neveznek az etiópok egy aranyszínű drágakövet, amely kosszarvat formáz, amilyen Jupiter Ammon szarva,^[132] és azt állítják róla, hogy akik magukkal hordják, azoknak az álmai éppen olyan igazak és csalhatatlanok, mint az isteni orákulumok.^[133] Alkalmasint igaz, amit Homérosz és Vergilius ír az álmok két kapujáról,^[134] amelyeknek kegyelmed ajánlotta magát. Az egyik elefántcsontból van, és azon jönnek ki a zavaros, hamis és kétes álmok, amiképpen az elefántcsonton át, bármilyen vékonyra csiszolják is, semmit sem látni: sűrűsége és homályossága megakadályozza a látószellemek áthatolását és a látható speciák befogadását.^[135] A másik szaruból van, azon jönnek ki a bizonyos, igaz és csalhatatlan álmok, amiképpen a szarun keresztül, világossága és átlátszósága folytán, minden dolog biztosan és világosan kivehető. Arra céloz (mondá János testvér), hogy a felszarvazottak, amilyen Panurge is lesz Isten és a felesége segedelmével, mindig igaz és csalhatatlan álmot látnak.

 

 

Panurge álma és a magyarázata

14. fejezet

 

Panurge másnap reggel hét órakor megjelent Pantagruel szobájában, ahol ott volt Episztémon, Vagdalék János testvér, Ponokratész, Eudémon, Carpalim és mások; látván belépni Panurge-ot, Pantagruel ezt mondta: Nézzék csak a mi álmodónkat. Ennek a szólásnak, mondá Episztémon, egykor jó ára volt és sokba került Jákób fiainak.^[136] Bizony ott tartok, mondá Panurge, ahol az álmatag Guillot.^[137] Álmodtam egy csomót, de egy kukkot se értek belőle. Kivéve hogy fiatal, csinos, tökéletes szépségű feleségem volt álmomban, aki úgy kényeztetett és ajnározott, mint a kicsi drágáját. Férfi még nem volt ilyen boldog és víg. Becézgetett, csiklandozott, tapogatott, simogatta a fejemet, csókolgatott, ölelgetett, és játékból két szép kis szarvat csinált a fejemre. Bolondozva azt mondtam neki, hogy inkább a szemem alá kellene tennie azokat, hogy jobban lássam, amit fel akarok öklelni, nehogy Momus valami kijavítani való hibát találjon bennük, mint a bikaszarvak elhelyezésében.^[138] A csacska nem hallgatott rám, hanem még jobban belenyomta őket a fejembe. Csodálatos módon egyáltalán nem okozott nekem fájdalmat ezzel. Kicsit később úgy tűnt, hogy valahogy kétfenekű dobbá változtam át, ő meg bagollyá. Ezzel vége szakadt az álmomnak, és nagyhirtelen felébredtem, teljesen összezavarva, bosszúsan és elégedetlenül. Itt egy szép tál álom, lakomázzanak, és magyarázzák meg, hogy értik. Menjünk reggelizni, Carpalim.

Annyit értek (mondá Pantagruel), ha konyítok valamit egyáltalán az álmokból való jövendölés művészetéhez, hogy kegyelmednek nem valóságos és kívülről látható szarvakat fog a homlokára csinálni a felesége, amilyent a szatírok viselnek, hanem a házastársi hűség fogadalmát fogja megszegni, vagyis másnak odaadni magát, és kegyelmedet felszarvazni. Artemidórosz világosan megmutatja ezt,^[139] ahogy mondtam. Továbbá nem fog kegyelmed kétfenekű dobbá átváltozni, hanem ő fogja úgy püfölni kegyelmedet, mint a lakodalmi dobot, és ő sem bagollyá, hanem csak meg fogja lopni kegyelmedet, ahogy már a baglyok szokták.^[140] Láthatja, hogy az álmai megfelelnek a vergiliusi sorsvetésnek: fel fogják szarvazni; meg fogják verni; meg fogják lopni. János testvér ekkor felkiáltott, mondván: Istenemre, igazat mond, fel fognak szarvazni, jóember, és biztosítalak, szép szarvaid lesznek. Hó, hó, hó, Cornibus mester,^[141] Isten óvjon! Prédikálj két szót nekünk, és gyűjtést rendezek a plébánián.

– Ellenkezőleg (mondá Panurge), az álmom azt jósolja, hogy a házasságom bőségszaru gyanánt minden jóban bővelkedni fog. Azt mondta kegyelmed, hogy szatírszarvak lesznek. Amen, amen, fiat! fiatur! ad differentiam papæ!^[142] Így hát a furdancsom örökösen tettrekész és fáradhatatlan lesz, mint a szatíroké. Sokan vágynak erre, és kevesen kapják meg az egektől. Következésképpen felszarvazás soha, mert ez a fogyatékosság a szükséges feltétel, az egyetlen ok, amiért a férjeket felszarvazzák. Mi készteti koldulásra a hitványakat? Az, hogy otthon nincs miből megtölteniük a zsákjukat. Mi készteti a farkast, hogy kijöjjön az erdőből? A húshiány. Mi készteti feslettségre az asszonyokat? Gondolom, érthető. Ezt kérdem az írnok uraktól, az elnök, tanácsos, ügyvéd, ügyvész uraktól és a tiszteletreméltó de frigidis et maleficiatis^[143] cikkely más értelmezőitől.

Kegyelmetek (bocsássák meg, ha félreértettem volna valamit) nyilvánvalóan tévednek, amikor a szarvakat felszarvazásnak magyarázzák. Diana szép félhold alakban viseli őket a fején. Vajon felszarvazták? Hogy az ördögbe szarvazták volna fel, ha soha nem volt házas? Könyörgök, helyesen szóljanak, nehogy úgy járjanak vele, mint Akteón.^[144] A jó Bakkhosz hasonlóképpen szarvakat visel, Pán, Jupiter Ammon, és még sokan. Felszarvazták őket? Juno szajha volt talán? Mert ez következnék a metalepszisnek^[145] mondott alakzatból. Amiképpen ha egy gyermeket az apja és az anyja jelenlétében talált gyereknek vagy fattyúnak mondunk, azzal egész egyszerűen és hallgatólagosan azt állítjuk, hogy az apát felszarvazták, a felesége pedig feslett. Mondjunk jobbat. A szarvak, amelyeket a feleségem csinált nekem, bőségszaruk és bővelkedés minden jóban. Ezt igazolom. Egyébként pedig víg leszek, mint egy lakodalmi dob, mely mindig zeng, mindig dorombol, mindig dong és durrog. Higgyék el, ez a jó szerencsém. A feleségem pajkos és csinos lesz, mint egy szép kis bagoly. Aki nem hiszi el,

 

Pokolból bitóra mehet,

Megváltó született.^[146]

Megjegyzem (mondá Pantagruel), amit legutóbb mondott, és összevetem az elsővel. Kezdetben egészen átjárta kegyelmedet az álmai édessége. A végén felriadt, összezavarva, bosszúsan és elégedetlenül. (Úgy van, mondá Panurge, mert nem vacsoráltam!) Minden csak rosszabb lesz, előre látom. Tudnia kell, hogy minden álom, amelyik felriadással végződik, és az embert összezavarva, bosszúsan és elégedetlenül hagyja, vagy rosszat jelent, vagy rosszat jövendöl. Rosszat jelent, azaz gonosz, rosszindulatú, dögletes, rejtett és lappangó betegséget a test belsejében, amelyik az emésztési képességeket (az orvostudomány elméletei szerint) mindig megerősítő álom által kezd hírt adni magáról és a felszín felé terjedni. E végzetes folyamatnál fogva a pihenés megszűnik, és az első érzékeny szerv^[147] tiszte lesz ezt megérezni és kivédeni. Erre vonatkozik a szólás: ingereld a lódarazsat, kavard fel a Camarine vizét,^[148] ébreszd fel az alvó oroszlánt. Rosszat jövendöl, azaz a lélek jövendölő álmok által adja tudtunkra, hogy valami balszerencsét tartogat és készít számára a végzet, és az hamarosan beteljesedik. Példa: Hekuba borzasztó álma és ébredése, Orpheusz feleségének, Eurüdikének álma, amelyek végeztével Ennius szerint riadva és rémülten ébredtek. És látta is azután Hekuba, amint meggyilkolták a férjét, Priamoszt meg a gyermekeit, és elpusztították hazáját; Eurüdiké pedig hamarosan meghalt nyomorultan.^[149] Æneas, aki azt álmodta, hogy a halott Hektórral beszélget, és hirtelen, riadva ébredt. Azon éjszaka ki is fosztották és fel is gyújtották Tróját. Máskor álmában látván családi isteneit és a Penateseket, rémülten ébredt, másnap szörnyűséges vihart kellett kiállnia a tengeren. Turnus, akit a pokolbeli Fúria kísérteti látomása biztatott, hogy háborút kezdjen Æneas ellen, riadva és bosszúsan ébredt; aztán hosszú kínlódások után ugyanez az Æneas ölte meg.^[150] És ezer más. Ha már Æneasnál tartok, vegye észbe, hogy Fabius Pictor szerint semmit nem tett, semmire nem vállalkozott és semmi nem esett meg vele, amit álombeli jövendölések által előzőleg ne tudott és látott volna.^[151] Megvan az értelmük ezeknek a példáknak. Mert ha az álom és a pihenés az istenek különös adománya és jótéteménye – ahogy a filozófusok állítják, és a költő bizonyítja, mondván:

 

S történt mindez elő-álmunk idején, mikor éppen

legmézízűbb szemhéjunkon az isteni szender.^[152]

 

Egy ilyen adomány nem érhet véget zavarral és bosszankodással, hacsak nem valami nagy szerencsétlenség készül. Máskülönben a pihenés nem volna pihenés, az adomány se adomány, nem a baráti istenektől származna, hanem az ellenséges ördögöktől, ahogy közönségesen mondják: ecJrwn adwra dwra.^[153] Mintha azt látnánk, hogy egy családapa, jó étvággyal ülvén a dúsan terített asztalnál, hirtelen rémülten felugrik. Aki nem tudja az okát, meglepődhet ezen. De mi történt? Hallotta a szolgákat tüzet kiáltani, a szolgálókat tolvajt kiáltani, a gyermekeit gyilkost kiáltani. Ezért kellett, az ebédet hagyván, odafutnia és rendet teremtenie. Valóban emlékszem, hogy a kabalisták és a maszoréták, a Szentírás értelmezői, arról szólván, miről ismerhető meg bizonyosan az angyali jelenések igaz volta (mert gyakran a Sátán angyala változik át a világosság angyalává^[154]), azt mondják, hogy az a különbség a kettő között, hogy a jóindulatú és vigasztaló angyal megjelenvén az embernek kezdetben megrémíti, de végül megvigasztalja, megelégíti és megnyugtatja; a rosszindulatú és kísértő angyal kezdetben megörvendezteti az embert, és a végén összezavarva, bosszúsan és elégedetlenül hagyja.

 

CSORDÁS GÁBOR fordítása

 

(A fordítás azalatt készült, amíg a Centre national du Livre ösztöndíjával a Collège International des Traducteurs Littéraires vendégszeretetét élveztem Arles-ban.)

 

(A Harmadkönyv harmadik része a márciusi számunkban jelenik meg.)