A világ aránypárokban

 

Figyelj ide, csokievő,

aki hagyod, hogy a zöldséges

becsapjon, beszédbe elegyedsz

a rád akaszkodóval, mi

lenne, ha végre felnőnél?

Ha tudnál férfi lenni –

nemcsak az ágyban,

 

mert az a legkönnyebb,

hanem bármikor. Határozottan

mondj nemet az ilyen

felszólításokra! Nem, nem

növök föl, nem leszek férfi!

Vigyázz, mert eljön egy pont,

amikor késő, se felnőni

 

nem mersz már, se gyereknek

maradni – őszülni fog

a szakállad, őszül is rég.

Egy kurva benyúl a kabátod

alá, és te halálra rémülsz,

hogy az életedet próbálja ellopni.

Összeszámoltad már, hányan

 

akarnak elvenni tőled, és te hány

embernek akarsz adni valamit?

 

 

Magyarázatok szeretteimnek

 

A szeretetet bezártam egy

üvegbe, mint egy időjósló

békát. A keskeny üvegnyakon

át megpróbálok mellé fenyőfát

építeni. Kis csipesszel dolgozom,

apró darabokkal: faforgáccsal,

fenyőtüskével. A szeretet

éjjel elkezdi díszíteni

a félig felépült fát. Minden

üveggömbbe rejt valamit.

Egy szót, egy évet, egy

hiányos emlékmorzsát.

 

Malacot süt, pudingot főz,

eszébe se jut, hogy innen

kiszabadulhatna, végtére is

mindenütt ott van. A szeretet

teszi föl a legjobb kérdéseket,

kapja a leglaposabb válaszokat.

 

 

Tótűz

 

Bennem van a pokol. Nem

is tudtam, hogy ilyen közel.

És most, hogy már tudom,

tudok valamit? Elsősorban

önmagamat, ahogy egy térkép

tudja a várost, bár sejtelme sincs

róla. Bennem van a tisztí-

 

tótűz. Szerény. Takarékos.

36 fok. Vagy inkább 36,5.

Nem is tudtam, hogy ilyen

közel van hozzám a tűz.

Nem is tudtam, hogy ilyen

távol van tőlem a tisztaság.

Tűzzel mosok. Mutatnak

 

egy reklámban. Mosószer helyett,

mondom, tegyen tüzet a mosógépbe.

Lángol a fürdőszoba, szétégett

ruhákat teregetek fontoskodó

képpel, aztán megszakad az adás,

a butaság kátránya kenődik belülről

a képernyőre. Mögötte para-

 

dicsomkert, akkora, mint zúgás

a fülben. Talán csak képzelem.