Tandori De­zső ko­ráb­bi ke­rek szü­le­tés­nap­jai (az öt­ve­ne­dik­től, a Tiszatáj 1988. de­cem­be­ri te­ma­ti­kus kö­szön­tő szá­má­tól kezd­ve) s a mun­kás­sá­gát ért ran­gos el­is­me­ré­sek (Ba­bér­ko­szo­rú-díj, Kos­suth-díj, Prima Primissima-díj meg a töb­bi) job­bá­ra ar­ra ad­tak al­kal­mat, hogy a laudálók so­ka­sá­ga el­ső­sor­ban, is­mét és mind­egy­re a köl­tői pá­lya­kez­dés két kö­te­tét (Tö­re­dék Ham­let­nek, 1968; Egy ta­lált tárgy meg­tisz­tí­tá­sa, 1973) he­lyez­ze a mo­dern ma­gyar iro­da­lom egyik leg­ma­ga­sabb pol­cá­ra. A lí­rai, epi­kai, es­­szé­is­ta, mű­for­dí­tói, kép­ző­mű­vé­szi és performer te­vé­keny­ség min­den to­váb­bi fej­le­mé­nye akár a leg­tel­je­sebb el­is­me­rés kö­ze­pet­te is uszály­ként kö­vet­te e ket­tőt. Most vi­szont, ami­kor Tandori De­zső – 2013. de­cem­ber 8-án – be­töl­ti a het­ven­öt­öt, az ün­ne­pelt di­csé­re­té­re ne a negy­ven­öt és a negy­ven év előt­ti két kötetremekéről es­sék szó, ne a Töredék… el­hall­ga­tás-gram­ma­ti­ká­já­nak mély­sö­tét in­tel­lek­tu­á­lis sú­lyát és a Ta­lált tárgy… öt­let­gaz­dag jel­hasz­ná­la­ti in­no­vá­ci­ó­it bi­zo­nyít­sák az idé­ze­tek. Ke­res­sünk más kö­ze­lí­tést. Ér­de­kes­ség és ér­dem akad ép­pen ele­gen­dő.

      A be­vált út azért sem jár­ha­tó az ed­dig meg­szo­kott vis­­sza-cél­irá­nyos­ság­gal, mert Tandori leg­újabb köny­ve, a szer­ző egyik szel­le­mi ott­ho­na, a Scolar Ki­adó ál­tal az ün­ne­pi al­ka­lom­ra idő­zí­tett tandori light – El­érin­té­s a sze­mély­név törlésével/cseréjével/közneve-sítésével (már amen­­nyi­ben az, már amen­­nyi­ben av­val: De­zső he­lyett light) út­fel­bon­tást, át­épí­tést kez­de­mé­nyez. A sza­bály­ta­lan mű­fa­jú, én-kom­men­tált gyűj­te­mény szá­mos ré­gi köl­te­ményt új­ra­kö­zöl, mó­do­sí­tott ös­­sze­füg­gé­sek­be he­lyez, ren­ge­teg új­jal övez. Az út kez­de­tét pe­dig a Töredék… erő­sen ros­tált, va­la­mint a Ta­lált tárgy… mu­ta­tó­ba meg­ha­gyott ver­se­i­nek ugyan nem ke­vert, de lé­nye­gé­ben együt­tes köz­lé­sé­vel re­konst­ru­ál­ja (a könyv utol­só har­ma­dá­ban: hát­ra vet­ve a nyi­tányt, majd­nem a zá­ra­dék elé). Ez­zel job­bá­ra ele­jét ve­szi – ott az ele­jén –, hogy olyan nem mel­lé­kes kér­dé­sek­kel túl so­kat pisz­mog­junk, mint: még ké­ső mo­dern ös­­szeg­zés-e „csu­pán” az 1968-as fe­ke­te könyv, és mint kor­szak­nyi­tó poszt­mo­dern je­len­ség le­nyű­gö­ző-e az 1973-as sár­ga kö­tet? Men­­nyi­re lóg­nak át egy­más­ba? Me­lyi­ket sze­res­sük job­ban?

      Tandori egy-két ke­rek­szü­le­tés­nap­pal ez­előtt tu­do­má­sunk sze­rint már ter­vez­te el­ső két vers­gyűj­te­mény­ének egy­más­hoz csúsz­ta­tott, egy kö­tet­be ren­de­zett köz­re­a­dá­sát. Két-egy Tandori-kötet le­he­tett vol­na – új tör­té­net­ként ket­tős ön­ma­gá­nak utó­tör­té­ne­te – az „Egy tö­re­dék meg­tisz­tí­tá­sa”. Lét­re­jöt­te elé aka­dály gör­dült, a terv el­aludt. Az El­érin­té­s (né­mi ma­gya­rá­zó kö­rí­tés­sel) jel­zi: a sa­ját pá­lyát meg­vi­lá­gí­tó, ön­ér­tel­me­ző kom­po­zí­ci­ós esz­me túl­él­te közzé-nem-tételét. Mehr Light – de ez per­sze nem az utol­só szó.

      Je­len írá­sunk tár­gyá­ért, ki­in­du­lás­ként, bő két év­ti­ze­det kell vis­­sza­lép­nünk az idő­ben. Egy ugyan­csak sár­ga – no­ha más­képp sár­ga – kö­te­tig és egy (sár­ga fi­gu­rák­kal ékes) pa­pír­szal­vé­tá­ig.

      Tandoriról iro­dal­mi kö­rök­ben tud­va­le­vő: nagy le­ve­le­ző, és gra­fi­ku­si mun­kás­sá­ga mos­ta­ná­ig leg­alább négy stí­lus­kor­sza­ká­nak anya­gá­ból is szí­ve­sen küld raj­zo­kat mind­azok­nak, akik­kel di­a­ló­gus­hely­zet­be ke­rül. E so­rok író­ja ugyan­csak büsz­ke rá, hogy író­asz­ta­lá­nál ül­ve elég kör­be­pil­lan­ta­nia, s már­is hét be­ke­re­te­zett Tandori-műtől kap bá­to­rí­tást, nem be­szél­ve a map­pák­ban őr­zött, egy em­ber­öl­tő alatt föl­gyűlt sok­szor en­­nyi­ről. Száz és száz, ezer és ezer pos­tai út­ra in­dí­tott Tandori-rajzvariáció ké­pez­het ma vir­tu­á­lis ha­zai és ha­tá­ra­in­kon tú­li kol­lek­ci­ót a bol­dog tu­laj­do­no­sok­nál. Az ol­va­só­kö­zön­ség szin­tén bir­to­ká­ba jut­ha­tott va­la­men­­nyi il­luszt­rá­ció-alap­for­má­nak, hi­szen a pro­to­tí­pu­sok az esz­ten­dők fo­lya­mán nem ke­vés Tandori-kötetben fel­buk­kan­tak (egy ré­szük nem egy­sze­rűn rajz, ha­nem kép­vers, kép­re­gény-frag­men­tum, foly­ta­tá­sos rajz­re­gény vagy vég­te­le­ní­tett vers­rajz-or­ga­niz­mus epi­zód­ja stb.), s pél­dá­ul a ki­adói szán­dék sze­rint az Ör­dög­la­kat (2007) va­la­men­­nyi pél­dá­nya könyv­tár­gyi-kép­ző­mű­vé­sze­ti vo­nat­ko­zás­ban el­tért egy­más­tól, így egye­di al­ko­tás­ként is fel­fog­ha­tó.

      Va­la­me­lyest szo­kat­la­nabb kül­de­mény­ként ér­ke­zett cí­mem­re 1991-ben egy pa­pír­szal­vé­ta, mely­nek piros-pöttyös-kalapos gom­bái, ka­ti­ca­bo­ga­rai, li­la ha­rang­vi­rág­jai kö­zött vi­dám kis sár­ga mac­kók élik de­rűs min­den­nap­ja­i­kat. A ha­suk­ra szál­ló pil­lan­gó­val sze­mez­nek, szap­pan­bu­bo­ré­kot fúj­nak, szi­esz­táz­nak. „Dömiéktől: / »Köln/Düsseldorf« / Sze­re­tet­tel / TD / (Bu­da­pest)” – ír­ta kö­ze­pé­re fe­ke­te rost­tol­lal és a meg­szo­kott óri­á­si­ak­nál va­la­me­lyest ki­sebb be­tűk­kel Tandori De­zső. A hi­ány­ta­la­nul éke­zett és az idé­ző­je­le­zés­sel a lo­ká­lis pa­ra­do­xont is nyo­ma­té­ko­sí­tó pár szó (a köl­ni, düs­sel­dor­fi üd­vöz­let Bu­da­pest­ről raj­tol, vagy a bu­da­pes­ti TD cím­zi) épp az éke­ze­tek rész­le­ges vis­­sza­vé­tel­ét poétikummá ava­tó, a Ta­lált tárgy…-ra a bo­rí­tó sár­ga szí­né­vel és mo­za­i­kos áb­rá­já­val is rá­ját­szó, s már a cí­mé­ben éke­zet-prob­lé­más Koppar Köldüst kí­sér­te. A ver­ses­könyv, mely – egyéb le­he­tő­sé­gek mel­lett – a „ko­pár kol­dus”-t sej­tet­te a „koppar köldüs”-ben, nem elő­ször, de má­ig a leg­ra­di­ká­li­sab­ban ak­náz­ta ki a szo­kat­lan (lát­szó­lag plusz-mí­nusz jel­le­gű) éke­ze­te­zés je­len­tés­be­li és sti­lisz­ti­kai le­he­tő­sé­ge­it. Nem Tandori tol­lán, ha­nem Tandori író­gé­pén, mely­ről már a bel­ső cím­lap in­for­mált. Előbb a vers­ma­té­ri­á­ról, utóbb a gép­ről ezt ol­vas­hat­tuk Tandori De­zső ne­ve és a Koppar Köldüs cím alatt: „ – Ver­sek, 1970-es es nyolc­va­nas evek, es konkretan 1990 majus – / – Köln, Bu­da­pest – / (Köln: Ho­tel Flandrischer Hof, / Bu­da­pest: kvartely Lanchid ut­ca 23) / – Irogep: Präsident electric 2012 – / 8. jav. (A gep aa­che­ni) / 8 jav. (Eleg / ritkasag!).” Te­gyük hoz­zá eh­hez, hogy – ala­ki­lag, s nem kü­lön­fé­le je­len­té­se­it néz­ve – a könyv cí­me Kop­pen­há­ga, Pá­rizs (Pa­ris), Köln és Düs­sel­dorf ne­vé­nek há­rom-há­rom be­tűs, nem­zet­kö­zi­leg hasz­ná­la­tos rö­vi­dí­té­sé­ből ren­de­ző­dött egy­be, mint­egy jel­zős szer­ke­zet­ként (vagy más­ként). A vá­ros­ne­vek Tandori ak­ko­ri­ban nem rit­ka uta­zá­sa­i­ra (ló­ver­seny-hely­szí­nek fel­ke­re­sé­sé­re, a „lo­vas-ló­ver­se­nyes” vers­kor­szak főbb ál­lo­má­sa­i­ra) utal­nak.

      Most, a „drága-lightos” („kön­­nyű”, „vi­lá­gos” stb.) új, élet­út- és tel­je­sít­mény-szám­ve­tő könyv­ben ír­ja Tandori – épp „Dömikém”, „Fő­med­vém” (va­gyis a „med­vés vers­kor­szak”) em­lí­té­se­kor –: „Sztrip­tíz. Le­hull az ekezet, gyonyorum!” S az ál­lí­tást egy szám/sze­mély va­ri­á­ció­sor-vers­já­ték bi­zo­nyít­ja: „Agyam­ban porogsz. / Agyad­ban porogsz. / Agyaban porogsz. / Agyunk­ban porogsz. / Agya­tok­ban porog. / Agyuk­ban porogsz”. (Még nem a könyv, csak a gép­irat van a ke­zem­ben. Tandori hí­res a hi­ba­men­tes, gon­dos, min­den be­tűt, éke­ze­tet inst­ru­á­ló gé­pe­lés­ről. Re­mé­lem te­hát, hogy az ötö­dik sor­ban a „porog” nem el­írás ,porogsz’ he­lyett. S re­mé­lem, hogy a meg­je­le­nő köny­vön a gép­irat kis­be­tűk­kel kez­dett tandori light írás­mód­ját lá­tom vi­szont, el­len­tét­ben az internetes elő­ze­te­sek Tandori Lightjával.)

      A vers­ol­va­sói, elem­zői sze­mé­rem­ér­zet kis­sé til­ta­ko­zik az ily tí­pu­sú szö­veg- és je­len­tés­kép­ző fo­gá­sok fel­fej­té­se el­len. Az agy – ágy, a por – pö­rög mint minimál-dichotómiák ön­ma­guk­ért be­szél­nek (va­gyis épp nem), leg­alább két szó­val bő­vít­ve a mind­ös­­sze (hat­szor) két szó­ból ál­ló vers szó­kész­let­ét. Tandori a Koppar Köldüs előtt in­kább vé­let­len­sze­rű­en vagy il­lú­zió­kel­tő­en élt ez­zel az éke­zet­hul­la­tó meg­ol­dás­sal. Hi­szen egyik elég­gé köz­is­mert ver­se, az Il­­lyés-pa­ra­frá­zis (1938– ), mely a Kháron la­dik­ja nyo­mán ha­lad, a kis­ka­nál – Canal (Grande) rím­ben írás­ké­pi-fo­ne­ti­kai mu­tat­ván­­nyal hat, az éke­zet (hi­á­nya) nem fő­sze­rep­lő. Az ékezetsztriptíz nagy szín­pa­da a Koppar Köldüs, mely­ben ugyan­ak­kor ti­pog­rá­fi­ai öl­tö­ző­szám is he­lyet ka­pott, hi­szen a „fränc” vagy az „hňtel” éke­zé­si, szó-öl­töz­te­té­si gond­ját ótton óva vi­se­li az író­gép.

      A fedlapján „136 kü­lön­bö­ző re­pü­lő csé­sze­alj”-at áb­rá­zo­ló könyv – 136 len­ne, ha a név és a cím me­zői nem re­du­kál­nák e szá­mot – elő­szó­fé­le­sé­gé­nek kel­te­zé­sé­vel is meg­ta­ka­rít egy re­gi­ment éke­ze­tet: „19%9 m+ju§ 2â = 7 regl”. Ha ezt nagy­já­ból, „ezerkilencszáznyolcvankilenc má­jus hu­szon­há­rom, reg­gel hét óra”-ként de­kó­dol­juk, ak­kor is sok fes­té­ket spó­rolt meg az író­gép­sza­lag. Az al­ko­tói sze­mé­lyi­ség, a lí­rai alany be­je­lent­ke­zé­sé­nek és a szö­veg­tér literarizálásának gyö­nyö­rű (gyonyoru) pél­dá­ja ez. Má­jus 23. tör­té­ne­te­sen De­zső név­nap. S má­jus 23. a 20. szá­za­di ma­gyar tör­té­ne­lem leg­iro­dal­mibb nap­ja­i­nak egyi­ke. Elég az 1912-es „Vér­vö­rös csü­tör­tök” em­lé­ké­hez Ba­bits Mi­hály egy (Má­jus hu­szon­há­rom Rákospalotán) és Ady End­re két (Ro­ha­nunk a for­ra­da­lom­ba; Rengj csak, Föld) ver­sét, Kosz­to­lá­nyi De­zső egy írá­sát (Em­lék 1912. má­jus 23-ról), vagy – nagy ug­rás­sal – Her­ná­di Gyu­la Vér­ke­reszt­ség cí­mű drá­má­ját ren­del­ni. Ezek az as­­szo­ci­á­ci­ók (mint iro­dal­mi kép­zet­tár­sí­tá-
s­ok, kor- és nap-meg­je­lö­lé­sek) a „nem po­li­ti­zá­ló” élet­mű­vet lét­re­ho­zó Tandori szö­veg­szö­ve­té­be is be­le­sod­ród­nak. Ki­vált, ha az év­szám: 1989.

      A Koppar… vers­kép­ző szisz­té­má­ját a kül­le­mük sze­rint nagy­já­ból egy­for­ma, majd­nem margótólmargóig-soros vers­töm­bök szin­te mind­egyi­ke fel­tár­ja, s ref­le­xi­ók is vo­nat­koz­nak rá. A ki­vá­ló már­ká­jú, ki­vá­ló mi­nő­sé­gű író­gép egy­részt kla­vi­a­tú­rá­já­nak be­tű­kész­le­te okán, más­részt az (akart-)akaratlan el­üté­sek (a még be nem já­ra­tott hasz­ná­lat) foly­tán nem al­kal­mas a ma­gyar he­lyes­írás­hoz iga­zo­dó vers­szö­veg rög­zí­té­sé­re. Ezért pél­dá­ul a ,valódi er­dő’-ből „Valodi erdo” lesz, a ,marhaállat’-ból, há­rom­szo­roz­va, „marhaalat mar­ha aällat en marhaläat”, s a „tévé mel­lé” a „te­ve mel­le”-ként re­a­li­zá­ló­dó el­he­lye­zés: „Fel­te­szem megint a gepet a te­ve mel­le”. A szö­veg szo­kat­lan­sá­gát, rész­ben a szo­kat­lan­ság­ból ere­dő iro­ni­kus­sá­gát, ál­ta­lá­nos ré­busz-sze­rű­sé­gét fo­koz­za, hogy a mód­szer nem tel­jes kö­vet­ke­ze­tes­ség­gel ér­vé­nye­sül. Az „Oly va­ló­sá­gos, oly, oly” mon­dat á-jára még­is fut­ja éke­zet, má­sutt pe­dig ez áll: „Szpéró most azért ki­tet­tem az éke­ze­te­ket, meg ren­de­sen csi­ná­lom / a gé­pe­lést, nem vicc, ha ró­la van szO jav., ó, nem vicelek”. Ez a meg­ol­dás az el­len­ke­ző­jé­nek is az el­len­ke­ző­je: a „ren­de­sen csi­ná­lás” is hi­bás, ab­ban is fe­lül­ke­re­ke­dik a hi­ba po­é­ti­ká­ja, meg­spé­kel­ve a be­tű­ki­ha­gyá­sos „vicelek” szó­vál­to­zat­tal. A „vic­ce­lek” át­megy va­la­mi­fé­le „segédkezem” (? gé­pem se­géd­je va­gyok; leg­sze­re­tet­tebb ve­re­bem – „ma­da­ras vers­kor­szak” – „alárendeltje” va­gyok stb.) je­len­tés­be.

      Töb­ben ki­fej­tet­ték már, de ta­lán (fő­leg a je­len Tandori-szövegújdonságai fe­lől néz­ve) nem elég­szer: a Koppar Köldüs az irá­nyí­tot­tan, el­len­őr­zöt­ten, kom­po­nál­tan elég­te­len író­gép­mű­kö­dés, író­gép­hasz­ná­lat kö­vet­kez­té­ben olyan rejt­vé­nyes, negyedhalandzsa tex­tust vet pa­pír­ra, amely­nek egyes for­mai je­gyei egy szin­te tel­je­sen is­me­ret­len ide­gen nyelv­re, más jel­lem­zői egy ar­cha­i­kus­nak tet­sző, „apok­rif” ma­gyar nyelv­re, megint más al­ko­tó­ele­mei egyéb kü­lön­fé­le nyel­vi rend­sze­rek­re, nyel­vek­re lát­sza­nak ha­son­lí­ta­ni. E szö­veg­ál­la­pot (me­lyet, meg­tud­tuk már, rész­ben kül­föld­ön, Köln­ben, idegennyelvi tér­ben konst­ru­ált a köl­tő) a nyel­vi hon­ta­lan­ság és az (anya)nyelvi ha­za­vá­gyó­dás ta­nú­sá­ga egy­szer­re. De a nyel­vi-gram­ma­ti­kai el­sza­ka­dá­sé és vis­­sza­kö­tő­dé­sé, a nyel­vi je­len­tés­vesz­té­sé és je­len­tés­adá­sé is. Több iden­ti­tá­sú (vagy több­szö­rö­sen iden­ti­tás­vesz­tett) lí­rai alak­más jár­ja be be­tűk, sza­vak, szó­szer­ke­ze­tek, mon­da­tok, ver­sek, egy fikcionált és még­is va­ló­sá­gos nyel­vi egész, nyel­vi uni­ver­zum kí­nos-já­té­kos ka­land­tú­rá­ját: „Együtt en magamal jol othon va­gyok, csak othon, ve­lük, / ve­led – fé­le­sé­gem, most ez lett egy ilyen kifejezes –, / köz­te­tek s ve­le­tek, kik fé­lék mint én vagy­tok […] othhnon / – ez van most ve­lem, ez mar nem valtozk – ott­hon van / min­den, amiert s ami­nek elek, csak oda tar­to­zom, hibaa / hiaba dü­hön­gök hogy »en so­se tar­toz­tam iga­zan ez s az«, hib., jav., hiaba, csak othonra tar­to­zom, s ak­kor Is­te­nem / kér­lek ne add, hogy ez öszeomlotsg mi nyelv­ben van / lelkemélegyen”. A fri­vol ér­tel­me­zés ta­lán köz­be­szúr­ná akár azt is, hogy „a Trotechnikus, az min­dig Elek”, ha a vá­rat­la­nul „tisz­ta”, val­lo­má­sos egy­sé­gek nem né­mí­ta­nák el, s a szö­veg­rész nem a Tandori ál­tal nem sű­rűn em­lí­tett Is­ten ne­ve fe­lé tar­ta­na.

      Túl bo­nyo­lult struk­tú­ra ah­hoz a Koppar…, hogy e ke­re­tek kö­zött igye­kez­zünk ana­li­zál­ni. Min­den­képp em­lí­ten­dő azon­ban Tandori azon – kül­ső és sa­ját szö­ve­ge­ket ke­ze­lő – el­já­rá­sa, mely­re ugyan­csak ta­lál­nánk ná­la má­sutt is min­tát, még­is itt a leg­nagy­sze­rűbb az ered­mény. A (kéz­zel tör­té­nő, utó­la­gos) éke­zés el­ha­gyá­sa, a mi­nő­sé­get ter­mő köl­tői lus­ta­ság ra­di­ká­li­sabb fa­ja a ja­ví­tat­la­nul ha­gyott hi­á­nyos, hi­bás, hang­zó­ki­pot­­tyan­tó gé­pe­lés. A kö­tet bő­sé­ges anya­got kí­ná­ló mot­tó­ol­da­la­in – pon­to­sab­ban: pro­ló­gus-ol­da­la­in – sze­re­pel pél­dá­ul a „Jzsf Attl., oda” for­rás­je­lö­lés (még a tel­je­sen fö­lös­le­ges, rö­vi­dí­tés-jel­ző pont­nak [.] is funk­ci­ót szán­va, a kis­be­tűs „oda” szin­te azon­nal tu­da­to­sít­ha­tó Óda-le­fo­ko­zá­sá­val). A ci­tá­tum ez: „Mnt alvdt vrdrbk / ugiyj hulnk eled / ezk a szavk. / A let dadg, / csupan a”. A hi­á­tu­sos­sá­gá­val, fél­be­sza­kí­tott­sá­gá­val is ha­tó idé­zet köl­csön­szö­veg­ként Tandori De­zső az egész al­ko­tói pá­lyá­ra ér­vé­nyes ars po­e­ti­cá­já­nak egyik le­het­sé­ges meg­ha­tá­ro­zá­sát hor­doz­za, mind­járt sa­ját for­má­vá té­ve a köl­csön­vett for­mát: „A let dadg”. Eb­be pi­rul vagy sá­pad be­le az elem­ző (s len­ne ezert inkabb csupan elemzo) – hogy „A lét da­dog” fel­is­mert ál­la­po­tá­ra vo­nat­ko­zó Tandori-válaszokat (a Töredék… el­hall­ga­tás-nyel­vé­től a Ta­lált tárgy… szó- és jelszátyár szűk­sza­vú­sá­gán, a Cel­si­us [1984] le­nyű­gö­ző­en má­ni­ás „jav.”-jainak ja­ví­tá­sa­in, a tandori…? nat roid…? tradoni…? [Egy re­gény hány halott…?, 1989 és stb.] önidentifikációs név­di­lem­má­ján, több­iden­ti­tá­sos­sá­gán át a mai Tandori ekezetelhagyasaiig [ő ma­ga pa­nasz­ko­dik több­ször, hogy az i-ről nem le­het el­hagy­ni a pon­tot; mond­hat­nánk, az i fel­tet­te ma­gá­ra a pon­tot]), egyszoval mind­ezen s egyeb valaszokat a nyel­vi öszeomlotsg-hoz és a létdadog-hoz kös­sük, ho­lott: „A let dadg”. A let. Dadg.

      Be­tűt is le­het úgy el­hagy­ni, mint ha éke­zet len­ne.

      A Koppar…-beli pro­ló­gus­rész a Jzsf Attl.- és a „Jekl. Zlt., Koray bcsuztto”-intarziát az epi­ló­gus­rész­ben vis­­sza­szár­maz­tat­ja az Ódá­nak és Jékely Zol­tán Ko­rai bú­csúz­ta­tó cí­mű ver­sé­nek. A tel­jes szö­veg­ré­szek pon­tos idé­zé­sé­vel hely­re­áll a nyel­vi vi­lág­rend, a Tö­re­dék Ham­let­nek köl­tő­je hely­re­tol­ja a ki­zök­kent nyel­vi időt (il­let­ve idő­sá­vot, kor­sza­kot – ahogy Nádasdy Ádám fi­gyel­mez­tet, Arany Já­nos e szö­veg­he­lyen el­kö­ve­tett for­dí­tói té­vesz­té­sét kor­ri­gál­va). Ez­zel (s a hely­re­ál­lí­tott poszt-mot­tók előtt kö­zölt „ha­gyo­má­nyos” nyel­ve­ze­tű-írás­ké­pű Lon­do­ni min­den­szen­tek cí­mű vers­sel) fel­mon­da­ná az ol­va­só­val a kö­tet egé­szé­ben fenn­tar­tott szö­vet­sé­get, mely­nek lé­nye­ge az éke­zet­el­ha­gyás és a fél­re­gé­pe­lés po­é­ti­ká­já­nak köl­csö­nös igen­lé­sé­ben és egy­má­sé­tól akár kü­lön­bö­ző ér­tel­me­zé­sé­ben tes­te­sült meg. De nem. A Jékely-sorok után, azok­ról az ad­dig is al­kal­ma­zott egy­sze­rű spá­ci­u­mon kí­vül más mó­don le nem vá­laszt­va, e sor sze­gi be a köny­vet: „Etc., a tobb ivagy-vaigy. TD”. Ez mar-mar hencego szovegrontas, tunteto ekezetelhagyas, mo­nog­ram­mal szignalt ham­le­ti dadogtatasa a letnek. Nem sza­kad­hat ki a dadogo a let dadogasabol. No­ha akar. Akár.

      A lét da­do­gá­sa, a nyelv alá­szál­lá­sa Tandorinál az alul- és a fe­lül­sti­li­zá­lás re­to­ri­ká­já­val is tör­tén­het. Ha­tal­mas ará­nyú nyel­vi ron­tá­sok­kal vagy ja­ví­tá­sok­kal, s (ré­szint vagy min­de­nes­tül) nyel­ven kí­vü­li anya­gok, je­lek be­ve­té­sé­vel (pik­to­gram-nyel­vi­ség­gel, a sakk­írás – sakk­játsz­ma-lé­pés­le­írás – nyel­vi­nek tet­sző, de nem nyel­vi elsődlegességű je­le­i­vel stb.). A nyelv­vesz­tés grá­di­csán le­fe­lé lépegető-görgő-zuhanó nyelv ön­vesz­té­se sem­mi­vel sem ér­dek­te­le­nebb és sem­mi­vel sem ke­vés­bé szép, mint az ön­meg­sem­mi­sí­tés­ben a fel­fe­lé ve­ze­tő utat vá­lasz­tó nyelv ön­fel­szá­mo­ló ha­la­dá­sa. A nyelv­vesz­tés (a da­do­gás, az el­né­mu­lás – mely mind a nyelv­re, mind be­szé­lő­jé­re vo­nat­ko­zik) ugyan min­den bi­zon­­nyal fáj­dal­mas, sőt tra­gi­kus tény és ta­pasz­ta­lat, de ho­za­dék­hoz, nye­re­ség­hez ve­zet: Tandorinál a nyelv, el­tűn­té­ben, gon­do­lat­tá lé­nye­gül, s köz­ben – ez egy­szer­re böl­cse­let, hu­mor és já­ték – fel­te­szi a kér­dést: ha így van, mi­ként mond­ja el („mi­lyen nyel­ven”) fel­szá­mo­ló­dó-fel­szá­molt éppen-önmagát…?

      Az éke­zet­fosz­tó mo­bil­te­le­fon-nyelv, a be­tű- és ékezetfukar sms-üzenés, s kü­lö­nö­sen a szá­mí­tó­gép kü­lön­bö­ző hasz­ná­la­ti mód­ja­i­nak (csetelés stb.) kény­sze­rű vagy szán­dé­kos tö­mö­rí­tő (be­tű­ket ki­ha­gyó, éke­ze­te­ket mel­lő­ző, a je­lek fe­lé ori­en­tá­ló­dó stb.) nyel­vi vi­lá­ga a Tandori-alkotások egy ré­szé­nek bur­ján­zó nyel­vi ko­pár­sá­gá­ra (kopparságára) ele­men­tá­ris ter­mé­ke­nyí­tő ha­tás­sal volt és van. Nem tu­dunk ró­la, hogy Tandori De­zső hasz­nál­na mo­bil­te­le­font és szá­mí­tó­gé­pet. Mos­ta­ná­ig csak (villany)írógéppel írt, a le­he­tő leg­gon­do­sab­ban fel­éke­zett – vagy a le­éke­zést a le­he­tő leg­gon­do­sab­ban vi­gyá­zó – „kéz”irataival ta­lál­koz­tunk. Ma­ga az új­faj­ta írás­mód, nyelv­hasz­ná­lat, nyel­vi fej­le­mény azon­ban fel­ke­rült a köl­tő re­per­to­ár­já­ra. Ez a nyel­vi meg­al­ko­tott­ság – mely­nek egyik lé­nye­ges vo­ná­sa a meg nem al­ko­tott­ság, a hi­á­nyos meg­al­ko­tás, a meg­al­ko­tás pót­ló je­lö­lé­se, sőt a hi­ány hi­á­nyá­nak meg­al­ko­tá­sa – olyan lí­rai da­ra­bo­kat hí­vott élet­re, ame­lyek több nyel­vi re­gisz­tert ké­pe­sek egye­sí­te­ni. Köz­tük a be­tol­dá­so­kat és ki­ha­gyá­so­kat al­kal­ma­zó, ér­te­lem­tu­laj­do­ní­tá­so­kat fan­tá­zi­á­ló gyer­mek­nyel­vet, az éne­kelt be­széd szó­tag­ta­ka­ré­kos-el­ha­ra­pó nyel­vét, a ma­te­ma­ti­kai és ter­mé­szet­tu­do­má­nyi kép­le­tek fe­lé ten­dá­ló je­lö­lés­mó­dok „nyel­vét”. A szá­mí­tó­gép ins­pi­rál­ta nyelvhasználat(ok) gya­kor­la­ta csak ki­in­du­lás, ka­ta­li­zá­ló ih­le­tés az ugyane tő­ről fa­ka­dó más Tandori-neologizmusok szá­má­ra.

      Mi­ről van szó és szo? Más mű­vek mel­lett hí­rül ad­ja az Élet és Iro­da­lom 2010. de­cem­ber 13-i szá­má­ban köz­zé­tett Kis szil­vesz­te­ri ajandekok. Aján­lá­sa: „(Az evvegi kettos szam­ba)”. Bár az egész ol­da­las, fü­zé­res köl­te­mény „kis”-sé­gét, szil­vesz­te­ri bo­hó jel­le­gét és „tán­cos­sá­gát” („szam­ba”) bo­csát­ja elő­re, ugyan­úgy az élet­ko­rát, a het­ven év fe­let­ti élet­kort sú­lyos te­her­nek ér­ző vers­be­li be­szé­lő oly­kor a drasztikumig in­du­la­tos pa­nasz­kul­tú­rá­já­ból ve­zet­he­tő le, mint igen sok újabb, ke­se­rű Tandori-vers. Gyen­géi ép­pen azok a pon­tok, ahol a nyelv ke­ze­lő­je le­lep­le­zi a nyelv ke­ze­lé­sé­nek for­té­lyát és ered­mé­nyét: „Nem talalom a he­lyem. / Le­het: ta­lá­lom, netan tá­la­lom. / Tá­la­lom = atadom he­lyem. / Nem talalom: nem ta­lá­lom, mert nem is / volt he­lyem. Van-e ak­kor hult hely? / Hullt hely?” Mi­re a rö­vid­tá­vú nyel­vi-gon­do­la­ti ves­­sző­fu­tás vé­gé­re érünk – joval las­sab­ban, es szamosabb nekifutasban, mint hinnenk; tessek kiprobalni – már el is fe­led­jük eset­le­ges kez­de­ti mor­gá­sun­kat, mert a csat­ta­nó­ban épp az a szó nem mon­dó­dik ki, ame­lyet a „hult” és a „hullt” is köz­vet­ve kép­vi­sel, „ki­mond”.

      Az éke­zet­te­len­ség, rész­le­ges éke­zett­ség, elékezettelenítés, leékezetelés pra­xi­sa a Tandori-költészetben egy­szer­re ké­pes fel­vil­lan­ta­ni a Töredék… és a Ta­lált tárgy… egy­más­sal el­len­té­tes, bár egy­mást ki­egé­szí­tő – és egy­mást fel­tét­le­nül fel­té­te­le­ző – ma­ra­dan­dó kva­li­tá­sa­it. Nem kell te­hát a múlt­ba, a klas­­szi­kus­sá lett kö­te­te­kig hát­rál­nunk, hogy ugyan­azt a Tandorit me­rő­ben más­ként újrafelfedezzük. A Kis szil­vesz­te­ri ajandekokban – so­rol­hat­nánk társ­ver­se­it is – a kül­ső kép, a for­mai be­nyo­más, a szö­veg­han­gu­lat, a tragigroteszk, az öt­let­pa­rá­dé, az ál­lan­dó nyel­vi moz­gás a Ta­lált tárgy… vo­na­lá­ra forr, a böl­cse­le­ti elem vi­szont a Töredék… hű­vös, mél­tó­sá­gos, konk­lú­zi­ók­nál meg­ál­la­po­dott, iz­zó drá­mai tar­tal­mas­sá­gá­val ro­kon. Két­fé­le afo­risz­ti­kus­ság om­lik, jav., öm­lik os­­sza, jav., ös­­sze. Az al­ko­tói és élet­stá­di­um hely­zet­je­len­té­se: „Nehez irni. Osszejon hat-het kis fü­zet / ilyen, de nincs irhatnekom. Iras: / rendezes. Nincs rendezesi kedv / bensomben. A rag itt ketes: »bensomban« / len­ne? Ez ravilagit. Kozhelyszeruen a mai / di­vat (kenyszer) irast reg feltalaltak. / »Vagy meg­szo­kik, vagy megszokik«. Ha­ha”. Feltetlenul szukseges-e ide a „Ha­ha”? Nem egy szü­le­tés­na­pi kö­szön­tő­fé­le írás­ban il­lik fel­ten­ni a kér­dést. Ám va­jon ez a „ver­sen kí­vü­li” ref­le­xi­ó­nak ér­ző­dő „ne­ve­tés” nem min­de­nes­tül ver­sen be­lü­li-e? Nem – előz­mény­ként lásd a Koppar… vég­ső „ivagy-vaigy”-át – a kierkegaard-i vagy–vagy ana­ló­gi­á­ja-e (ha – ha) eb­ben a vagy-vagy-os sor­ban, mely a meg­szo­kik és a meg­szo­kik kö­zött en­ge­di a vá­lasz­tást (és tény­leg)? (En­nek is ott az előz­mé­nye ré­geb­ben, pél­dá­ul „A kevesebb-mint-ugyanaz”-ban.)

      Kierky ne­ve még mint­ha nem kö­szönt vol­na ránk a Tandori-rengetegből Kierkegaard in­te­ge­té­sé­vel. Wittié (ŕ la Wittgenstein; ŕ la, vis­­sza­éke­zés!) an­nál in­kább – akár mint egy pom­pás ló-be­ce­név – a lo­vas-ló­ver­se­nyes vers­kor­szak szom­széd­sá­gá­ból. A tandori light – El­érin­tés szö­veg­be ele­ve­ní­ti Hérit (Tandori egész mun­kás­sá­gát vé­gig­kí­sé­rő Hé­rak­lei­to­szát) és Beckyt, akit azért túl­zás len­ne női Beckettnek, Elizabeth Beckettnek vél­nünk, és nem is Godira vár. A ki­csi­nyí­tő kép­zős író- és fi­lo­zó­fus­ne­vek nem ta­gad­ják a monumentálisat, a lé­nyeg­sze­rűt csak még ki­emel­teb­ben ér­vé­nye­sí­tő infantilizáló jel­le­gü­ket, s a nagy gon­do­lat­rend­sze­re­ket min­dig meg­il­le­tő sze­líd iro­ni­kus ké­te­lyek­nek is te­ret nyit­nak. Tandori (Tandi) ez­zel a név­kör­rel ter­mé­sze­te­sen a sa­ját írói ko­or­di­ná­tá­i­hoz is kö­ze­lebb visz. Szel­le­mi eli­tet to­bo­roz ott, ahol a szel­lem ha­nyat­lá­sá­tól, a nyelv „kozhelyes divatossagatol”, sa­ját ere­je fogy­tá­tól tart. Új kö­te­té­nek Héri Sec rész­le­te nem éb­resz­ti-e an­nak a Petri György­nek az em­lé­két, aki el­ső ver­ses­kö­tet­ének (Ma­gya­rá­za­tok M. szá­má­ra, 1971) el­ső cik­lu­sát a Demi sec cik­lus­cím­mel je­löl­te, s jónéhány ver­set szám­lá­ló „vers­le­ve­le­zést” foly­ta­tott a ve­le nem egy lí­rai plat­for­mon ál­ló, még­is kö­ze­li társ Tandorival?

      „Tematizálatlant nem le­het mon­da­ni – vall­ja a mai, a het­ven­öt éves Tandori, aki nem a de­rű je­gyé­ben ér­ke­zett el ün­ne­pi szü­le­tés­nap­já­hoz. – Gtzrwstuiopővbfgjéál – ez is tema-tizáltság. Csak hasz­no­sabb, ha ezt kér­de­zem pél­dá­ul: mi a light? Kön­­nyűm, kön­­nyeb­bem; fény. […] 74 év vé­szes idő”. A nem ér­tel­met­len, csak szo­kat­lan be­tű­sor más Tandori-betűhalmazokkal ös­­sze­köt­te­tés­ben le­vő író­gép­pró­ba, bi­zo­nyos rend­sze­rű be­tű­le­ütés a kla­vi­a­tú­rán. Írás. Iras.

      S mi a fe­le­let a 74 (75) év szo­ron­gá­sá­ra?

      A fe­le­let: a fél élet.

      Az El­érin­té­s­ben a Vál­to­zat: Álpetőfi li­ter­ár így kez­dő­dik: Iro­dal­mi szakkerment: / más­fél éle­tem rá­ment. / Ha tény­leg van / 2 éle­tem, / 1-nek fe­lét még él­he­tem”.

      Fél élet: nem ke­vés, és ígé­re­tes, olyan más­fél után, amely alatt a het­ven­öt éves Tandori De­zső meg­al­kot­ta azt, amit.

      Is­ten eltesse.