Hajnali

 

hajnali három,

biztos megint hugyozni megy

apa,

mostanában mindig felkel

és már nem is jön vissza,

erre nincsen gyógyszer,

mondja csak úgy odavetve,

egyszerűen felkelsz

és ott állsz a tejfehér

hajnali szorongásban,

és mindig az a lassú fényesség,

az a ráncokba csorduló

káprázat

 

hajnali három,

biztos megint hugyozni ment

apa,

s mint mostanában mindig,

arcán szétfolyik

a vécé túlvilági kéke,

a szívben

szóközök hasadnak –

erre nincs bocsánat,

mondja, csak úgy odavetve,

alkalmi munka ez is,

legyint, a remény:

ahogy az ablaknál elnyomod

a kezeden a csikket,

szórácsokat képzelsz az égre

ragyogásnak

 

 

mi lesz

 

apa mi lesz

a kutyaház

bűzlik két nap óta

a kutyánk boldogtalan

nézd hogy néz rád

semmi morgás

semmi féktelenség

űrön

átugató esztelenség

mi lesz mi lesz

ne nézz máá

szuszog

apa

és ás

pedig

máskor

fizet érte

most meg csak

ás és ás

és ül bele

a nagy gödörbe

nézd a göröngyök

őszi tompaságát

az ásó rozsdafoltján

valahogy

ez a kurva földszag

a szívembe

szivárog

dünnyögi

arcát

a holdba tartva

majd

felvonyít ahogy

bőrén átüt

az emlékek

hullafoltja