Kimeneti seb

Még tartod magad. Kicsit elhasználtan ülsz
fel az ágyon, fejedben golyó ütötte nyomot
hagytak álmaid. Hajnalban jöttek, sötét
ruhában, és a mániájuk volt, hogy észhez
kell téríteniük. Azt mondták, ne félj, a golyó
elvégzi helyetted a piszkos munkát, csak
a felelősség a tiéd.

Először a szégyen jutott eszedbe ébredéskor,
hogy elengedhettek a beleid. Másodszor
a jaj, én még nem szeretnék, és csak a
kimeneti seb után tapogatózva gondoltál
arra, miért.

Talán mégsem csak áldozat lehetsz, ahogy
így ülsz, valaminek a hőskorában, egyedül.
Figyeled a szekrényen azt a kis letakart
ócska tükröt, elképzeled az arcvonásaid,
hogy gonosz lettél és közömbös, igazi
győztes alkat, ha tudnád, győzni ki ellen
kell és miért.

Naphosszat így ülsz, kábultan az ágyon,
a földön könyvek és ruhák. Kacatok.
Pedig néhány dologhoz talán még van
némi közöd, de szabadságoddal nem
tudsz mit kezdeni.

Ma már csak az az álmodban kilőtt golyó
talál utat beléd, tarkódon az is távozik,
mint ez a túl sokáig élt könnyű életed,
amivel eljött az idő szembenézni, vagy
elfutni, elbújni, meghalni előle, tudod.
Megszemléled a lehetőségeket. Gúnyosan
néznek vissza rád.

Olyan végleges

Hajadba túrsz, mintha gondolatokért, vagy
mert viszket és ég fejeden a bőr, képtelen
vagy rendesen magadba nézni. Kifelé
bámulsz az oleander fakó virágai fölött.
Az ablaküveg hideg érintése arcodon,
mint egy pontos érzés, nincsenek rá szavak.
Kint megy le a nap, szemed sarkából most
kicsit vörös, ahogy megy le a nap. Megint.
Megkapargatod a földet. Nincsen alatta semmi
új. Az oleander gyökerei megroncsolódtak
és szárazok. Nem éli túl ezt a telet.
Megmosolyogtat, mint a legtöbb sötét pillanat,
amikor nem tudsz magaddal mit kezdeni.
Legutóbb nagyanyád temetése volt ilyen.
Most meg a körmöd alatt ott van az a fekete
föld. Mellette fekszel és kérdezed: milyen?
Akárcsak világra jönni, olyan végleges.
Kint lement a nap. Hideg érintése arcodon.
Hajadba túrsz megint, körmöd alól a föld
egy része fejbőrödhöz tapad. Hiába kaparod.