Ezen a héten sem volt ötös a lottón

Traktátus és variáció

 

„Elnézést, uram, lenne egy kérdésem.

Hajléktalan vagyok, az unokatestvéremmel

itt alszunk a tévészékháznál.^* Önnek nem kívánom;

inkább százötven milliót. Tudna segíteni pár forinttal?”

 

Fiatalon a dolgok képlékenyek és képszerűek,

a felnőttnek a hálózatkutatás belátásainak fényében

többnyire képletszerűek, bizonyos változókkal,

amelyek szerepe a levezetés szempontjából közömbös,

a tapasztalatok szerint képletes.

 

Az élet olyan, mint szisztémával lottózni.

 

Csakhogy a sorsoláson kihúzott ötös számsorok

diszkrét értékeket képviselnek,

a heti eredmények történetileg

nem alkotnak kontinuumot,

vagyis historikusan értelmezhetetlenek.

 

A technikai elemzésnek tehát nem sok értelme van,

bár talán el lehet bíbelődni átlagokkal, szórásokkal,

igaz, az egész csak arra jó, hogy a játékos

azt hihesse, középtávon, legalább egyszer-egyszer,

jó közelítéssel tippeli meg a számokat –

ami persze annyit ér, mintha valaki

Las Vegas mellett akarna rulettezni.

 

Vagyis – a lottóparadigmában maradva –

az élet inkább a szelvényekre költött pénz

előteremtésének módozataival volna leírható.

Ebből a szempontból viszont sokkal inkább

a fundamentális elemzés, a trendek,

erőforrások, erő- és egyéb viszonyok

vizsgálata lehetne célravezető,

de ehhez meg általában a játékos nem elég képzett.

 

Vigasztalódhat tehát a nevezetes kísérlet eredményével,

amely szerint egy majom körülbelül

ugyanannyi jövedelmező és veszteséges tranzakciót

hajt végre, találomra, mint egy képzett bróker.

 

Bár kétséges, hogy az eredmények mit igazolnak,

mert a jó bróker, ellentétben a jó majommal,

többnyire mégis tud valamit: hogy mikor kell kiszállni.

Arról nem is beszélve, hogy az eredmény

nem azonos a tanulsággal, mert az utóbbi

az előbbiből levont következtetés.

 

Leibniz ebből a szempontból tehát tévedett,

mert a kérdés nem az,

hogy a valami helyett miért nem a semmi van,

hanem hogy ha már van valami, miért nincs minden.

 

 

Tudniillik mortis

 

Eltűnt tulajdonképpen minden,
tételesen, leltárszerűen.
Eltűnt az erő az izmaidból,
sőt eltűntek maguk az izmaid is,
algor, rigor, pallor, livor

(tudniillik mortis):
mondókaszerű következetességgel
tűnt el a hő, a rugalmasság, a szín,
illetve jelentek meg a foltok –
amelyek eleinte még
elnyomhatók lettek volna,
illetve mozgatáskor vándorolhattak.
 

És ezek még csak a korai jelenségek.
 

Aztán a rothadás során képződő gázok
egyes testrészeid felfúvódását okozták;
a hajad és a szőrzeted kihullt,
a felhám hólyagokat képezve levált,
majd beivódott.
Mondom, eltűnt majdnem minden.

 

Hát fogok én most azon mérgelődni,
hogy az a néhány bokor
kukacvirág is eltűnt rólad?

 

 

A negatív tartomány

 

Egy rossz magaviseletű diák szempontjából,

aki több irányú kíméletből maga kívánja ellenjegyezni az intőit,

nem lehet nagy üzlet jegybanki elnök vagy alelnök gyerekének lenni,

hiszen a reprodukálni kívánt szülői aláírást

minden tanár ismeri a bankjegyekről.

 

Ebben az esetben két lehetőség kínálkozik.

A gyerek vagy a másik szülő nevében írja alá az intőt,

vagy az előrelátó gondviselő már eleve

a gyerek által hamisított aláírást teteti a pénzre.

 

De persze az utóbbi eset valószínűsége nulla,

sőt a negatív tartományban mozog.

Voltaképp csak arra jó,

hogy az igazi lírának és a komfortköltészetnek,

ennek az intellektuális giccsnek

a határán egyensúlyozó valaminek szolgáljon témájául –

bár a végén úgyis visszaesik a semmi készséges védőhálójába.

 

-----

*        A volt Tőzsdepalota.