Szereplők

 

doby istván jószágigazgató

dobyné ágnes, a felesége

annus, a kisebbik lányuk

frici, a nagyobbik lányuk

a jegyző, frici férje

pogány imre, a kérő

szalay péter gazdálkodó

szalayné irma

péchy lajos orvos

kádár pista legátus, házitanár

faragó ispán

szűcs bácsi

malvin, dobyné húga

schöller karcsi postatiszt

doby péter, a jószágigazgatóék fia

a cselédasszony

mihók kocsis

a tanító 

a tanítóné

a postáskisasszony

az óvókisasszony

a tanítókisasszony

a patikussegéd

a gazdasági gyakornok

 

EL­SŐ FEL­VO­NÁS

 

 

1.

 

A hely­szín a gró­fi bir­tok jó­szág­igaz­ga­tói há­za, aho­vá Ist­ván-na­pi ven­dég­ség­be ér­kez­nek a ven­dé­gek (dec. 26.).

 

a jegyző Szer­vusz, pa­pa, mi va­gyunk az el­sők?

doby istván Hát tik, va­la­ki­nek el­ső­nek is kell lenni…

a jegyző Ak­kor kí­vá­nok bol­dog névnapot…!

doby istván Majd ar­ra mind­járt iszunk…

a jegyző az ér­ke­ző Dobynénak: Csó­ko­lom, édes!

dobyné ágnes Mi az, egye­dül jöt­tél?

a jegyző Fri­ci majd jön, de hoz­tam egy ven­dé­get: Ká­dár Pis­ta pap­nö­ven­dék.

kádár pista Tiszteletem… Kezicsóko-lom…

dobyné ágnes Is­ten hoz­ta.

doby istván Szer­vusz, öcs­kös, hát te is dru­sza vagy? No, leg­alább ket­ten fog­juk egy­mást tá­mo­gat­ni! De kell is a se­gít­ség, mert itt ma kivilágos ki­vir­rad­tig megy a haj­tás… Jön a gróf is.

a jegyző A gróf? A fi­a­tal gróf?

doby istván Per­sze, no.

a jegyző De hi­szen ak­kor há­rom Pis­ta lesz!

doby istván Az ám, a Pis­ta gróf­fal hár­man le­szünk Ist­vá­nok…!

a jegyző Ká­dár Pis­ta kü­lön­ben most ép­pen a gró­fék­nál házitanár…

dobyné ágnes Igen?

doby istván És ki fia vagy te, fi­am?

kádár pista Az édes­apám Ká­dár Sá­mu­el es­pe­res…

doby istván Ká­dár Sa­mu…?! Ame­lyik kis­bo­tos volt Deb­re­cen­ben, mi­kor én vol­tam a nagy­bo­tos! Meg­öle­li. Most kül­döm épp a szánt a grófért…

a jegyző Biz­to­san el­jön?

kádár pista Én­ve­lem nem be­szélt erről…

doby istván hor­kant: Hát per­sze, hogy el­jön.

annus be­jön, csó­kot ad a jegy­ző­nek. Szer­vusz, sógorka, hát a Fri­ci?

a jegyző Öl­tö­zik, jön már, de an­­nyi ba­ja van a gyerekekkel… Fél­re­von­ja An­nust. Te, An­nus, és mi van Po­gány Im­ré­vel? Itt lesz? An­nus el­húz­za a szá­ját. Hát a Pis­ta gróf? An­nus bos­­szú­san sar­kon for­dul.

kádár pista Kezicsókolom…

annus Jó es­tét!

a jegyző Dobynénak: Szó­val itt lesz a fi­a­tal gróf?

dobyné ágnes Igen… Mért? Hát mért ne jön­ne el a jó­szág­igaz­ga­tó­já­nak a ne­ve nap­já­ra?

a jegyző Itt a he­lye, re­mek. Na és jó bor lesz a va­cso­rá­hoz, An­nus?

annus Kós­told meg! Tölt a fér­fi­ak­nak.

kádár pista Kö­szö­nöm, An­nus­ka, én nem iszom.

doby istván Mi az ör­dög? Pap­nak ké­szülsz, és nem iszol, ilyet még nem láttam…

annus Apuskámnak ne hoz­zak in­kább a má­sik­ból?

doby istván meg­si­mo­gat­ja a lá­nyát. Nem, an­gyal­kám, jó lesz ez…

a jegyző koc­cint Dobyval. So­kan lesz­nek?

dobyné ágnes Nem. Csak Szalay Péterék meg Péchy doktor…

a jegyző Nem is kell sok, mert az­tán ezek a gró­fok ha­mar megunják…

kádár pista Azok ele­ve is un­nak mindent…

annus Ele­ve min­dent és mindenkit…?

doby istván No, azért le­szünk vagy húszan… Ki­szól. Mi lesz már ott há­tul…? Mi­hók! Mi­hók! Be­fog­ni, indulás…! Ki­megy.

a jegyző Hát ez azért na­gyon szép, hogy Pis­ta gróf el­jön. Ez nagy elég­té­tel.

dobyné ágnes Az em­be­rek so­kat be­szél­nek, de ar­ra nem kell ad­ni.

a jegyző Nagy elég­té­tel! Csak még Po­gány Im­re le­gyen rend­ben, ak­kor az­tán a ma­má­nak gyö­nyö­rű­en be van fe­jez­ve a mun­ká­ja… An­nus za­var­ban, Dobyné sza­bad­koz­na. De igen! A ma­ma egész éle­tét meg­ko­ro­náz­ta ez­zel a mai es­té­vel. Iszik. Ez az­tán dö­fi! Itt lesz a Pis­ta gróf, és hoz­zá egy le­ány­ké­rés is!

annus De sógorka…!

a jegyző Dok­tor Po­gány Im­re, egy hatszázholdas min­ta­gaz­da­ság! Eh­hez le­het gra­tu­lál­ni!

dobyné ágnes Nem kell így be­szél­ni, fi­am! Mi­cso­da do­log ez? Nem lá­tok ben­ne semmit…! Nem elő­ször jön hoz­zám egy gróf va­cso­rá­ra! És az a há­zas­ság, ar­ról is még so­kat kell be­szél­ni…

a jegyző Na, hát igen, édes, van egy kis szép­ség­hi­ba. De az én sze­mem­ben sem­mit se je­lent, hogy zsi…

dobyné ágnes Mi­lyen il­lem­te­len em­ber vagy te!

a jegyző Nincs fa­ji kü­lönb­ség. Csak ka­rak­ter van. És ezek, ma­ma, még jobb fér­jek! Hogy meg fog­ja ez An­nust be­csül­ni!

dobyné ágnes El­hall­gass már…!

a jegyző An­nus­kám, meg­kér­het­lek va­la­mi­re? Át­me­het­nél hoz­zánk, hogy rá­be­széld a nővéredet…, hogy hát jöj­jön el.

dobyné ágnes Mért, hát mi tör­tént Fri­ci­vel?

a jegyző Tud­ja az ör­dög, már megint rá­jött a hopp­áré.

dobyné ágnes De mi­ért?

a jegyző Meg akar­ja ma­gát öl­ni, hogy új­ra gye­re­ke lesz.

kádár pista ki­men­ne. Bo­csá­nat, én azt hiszem…

dobyné ágnes Jaj, is­te­nem, de utál­lak ben­ne­te­ket…! An­nus­nak: Eredj ki in­nen! Ez nem lány­nak va­ló! Ezek a nyo­mo­rult fér­jek…!

kádár pista Kis­as­­szony, én szí­ve­sen elkísérem…

dobyné ágnes a jegy­ző­nek: Ma­ga a leg­utol­só em­ber a vi­lá­gon! Meg­gyil­kol­ja a lá­nyo­mat! Nem volt elég öt év alatt há­rom? An­nus­nak: An­nus, eridjél Fri­ci­ért! Mondd meg ne­ki, hogy ne­kem rög­tön itt le­gyen! Ve­lem nem fog­tok uj­jat húz­ni! Azon­nal itt le­gyen Fri­ci!

 

An­nus és Ká­dár Pis­ta ki­megy.

 

a jegyző az anyó­sá­nak: Ha ma­ga meg­mond­ja a vé­le­mé­nyét, én is meg­mon­dom. Ve­gye tu­do­má­sul, hogy a ma­ga lá­nya a leg­lus­tább disz­nó, akit is­me­rek!

dobyné ágnes Mit be­szél az én lá­nyom­ról, ma­ga al­jas, ma­ga os­to­ba jegy­ző?! Há­rom gye­rek öt esz­ten­dő alatt, úr­is­ten, és most a negyedik…?!

a jegyző Lom­ha dög! Tud­ja?! Én ilyet még nem is lát­tam! Ha le­ül a dí­vány­ra, reg­gel­től es­tig föl nem áll! Ha ilyen vol­na, mint a ma­ma – az egye­dü­li, aki eb­ben a csa­lád­ban dol­go­zik, és kín­ló­dik ez­zel a rongy kis tes­té­vel, min­den tisz­te­let, be­csü­let –, de a lánya…?! Ké­rem, az nem mos­dik meg egy té­len há­rom­szor! Az a pi­szok, ami ná­lam van…! Már úgy el va­gyok ke­se­red­ve, hogy örü­lök, ha ki­húz­ha­tom a lá­bam ha­zul­ról…

dobyné ágnes Te vagy az oka, mert mel­let­ted nincs éle­te, csak a gye­rek, egyik a má­sik után! Te os­to­ba em­ber vagy, nem ér­ted, hogy az as­­szony nem­csak ar­ra va­ló, hogy…, ha­nem ar­ra va­ló, hogy…! Én is elég bo­lond vol­tam, hogy egész éle­te­met föl­ál­doz­tam a fér­jem­nek, és mi az ered­mé­nye? Mi ma­rad öreg nap­ja­im­ra?

a jegyző In­kább tett vol­na fél­re va­la­mit a ma­ma! Más jó­szág­igaz­ga­tó­nak bir­to­ka van, va­gyo­na van, mi­re nyug­díj­ba men­ne!

dobyné ágnes Az én uram mel­lett? Itt ma is har­minc­ra kell főz­ni, és ez min­dig így volt…! Hát hogy győz­zem én ezt a sok dá­ri­dót? A cim­bo­rák, a se­hon­nai ba­rá­tok hiz­lal­ta­tá­sát, akik­ből sem­mi ha­szon nincs! Csak hát urak va­gyunk, ugye…!

a cse­léd­as­­szony be­sza­lad: Te­kin­te­tes asz­­szony, jön­nek már a Szalayék!

dobyné ágnes Gyújt­sa­tok lám­pát! Ki­men­nek.

 

 

2.

 

Kint­ről ér­ke­zők, ki­ál­tá­sok – a szín üres.

 

szalay péter be­lép a fe­le­sé­gé­vel. Mi a ta­tár?! El­ha­gyott vár­kas­tély?

a jegyző jön. Itt va­gyunk, Pé­ter bá­tyám, Is­ten ho­zott, ke­zi­csó­ko­lom, nagy­sá­gos as­­szony! 

szalayné irma Jaj, hát kis hí­ján oda­vesz­tünk! Kép­zel­je, jegy­ző úr, ahogy a fa­lu alatt jö­vünk, az is­ten áld­ja meg a ma­guk fa­lu­ját meg a ku­tyá­kat! Mint va­la­mi far­ka­sok jöt­tek ránk! A lo­vak meg­va­dul­tak, és ne­ki a Pap­gö­dör­nek…!

a jegyző Fel­bo­rul­tak, nagy­sá­gos as­­szony?

szalay péter ne­vet. De­hogy­is, hát a Szűcs bá­csi ült a ba­kon! Csak az én kin­csem-fe­le­sé­gem nem tud ijed­ség nél­kül se sze­kér­be, se szán­kó­ba ül­ni, is­mer­jük már.

szalayné irma De Pé­ter! Ne be­szél­jen így, mi­kor a ha­lál szé­lé­ről jött vis­­sza!

szalay péter Jaj, jaj, ha­lál szé­le, kö­té­nyed szé­le – hát meg­ijedt a lel­kem.

szalayné irma az ér­ke­ző An­nus­nak és Dobynénak: An­nus­kám! An­gya­lom!

annus Ke­zét csó­ko­lom, drá­ga Ir­ma né­ni, jaj, tes­sék ki­gom­bol­ni ezt a nagy­sze­rű bun­dát!

dobyné ágnes Ir­mám, csak hogy ide­ér­te­tek!

szalayné irma Ág­ne­sem, csókollak…

doby istván ér­ke­zik, ölel­ke­zik Szalayval. Péter…!

szalay péter Ad­jon Is­ten te­ne­ked még sok ilyen szép Ist­ván-na­pot!

szalayné irma Fi­am, majd­nem be­le­hal­tunk a Pap­gö­dör­be.

szalay péter De­hogy is ha­lunk meg va­cso­ra előtt! Na és nincs még itt az a Po­gány Im­re?

dobyné ágnes Ti már kész­pénz­nek veszitek…

a jegyző Meg a Pis­ta gróf is jön!

szalay péter si­mo­gat­ja An­nus há­tát, hi­deg ke­zét ne­vet­gél­ve me­len­ge­ti a lány tes­té­nél. De­hogy­is ves­­szük készpénznek… Mi­cso­dát?

szalayné irma Dobynétól kér­di: Ko­mo­lyan? El­jön a gróf? Dobyné bó­lint.

szalay péter …én csak azért kér­dem, mert ilyen jól süt ez az Annus…! Va­jon mi süt?

annus De Pé­ter bá­csi!

szalay péter ne­vet. No, majd el­vá­lik reg­gel­re!

annus Min­den­ből vic­cet tet­szik csi­nál­ni!

szalay péter Jó­ked­vem van, mit csi­nál­jak. Ma­gyar em­ber min­dig őriz­ze meg a ke­dé­lyét.

doby istván Úgy ám, és má­ma reg­ge­lig megy majd a haj­tás! És az én Pannuskámat úgy meg fog­ják tán­col­tat­ni, meg­lát­já­tok!

annus italt kí­nál. Ir­ma né­ni, lel­kem, egy kis édeset…?

szalayné irma No, nem bá­nom, az ijedségre…

dobyné ágnes Fri­ci is jön mindjárt… An­nus­ra néz kér­dő­en.

annus Már üzent, hogy elindult… Ki­megy.

szalayné irma Na és a fi­a­tok?

dobyné ágnes Tény­leg, hol a Pé­ter­ke? Itt volt, most nem is tudom…

a jegyző Sze­rin­tem szok­nya után jár.

dobyné ágnes rá­för­med a jegy­ző­re. De mi­cso­da mo­dor ez már megint?!

doby istván No mi az, tán lát­tál valamit…?!

a jegyző Hogy ki­haj­tott a szán­nal a kocsis…

szalay péter Me­lyik ko­csis?

a jegyző A Mi­hók.

dobyné ágnes Az olyan szemtelen…

szalay péter Mi­hók? Aki­nek az a szép fe­le­sé­ge van? Dobyné za­var­tan el­hall­gat.

a jegyző Hát per­sze, hogy az.

szalay péter Úgy is van! A ma­gyar em­ber – vagy fi­a­ta­lon, vagy öre­gen, de – ki kell hogy tom­bol­ja ma­gát. És ak­kor már jobb, ha fi­a­ta­lon rúg ki a hám­ból – mert an­nak elébb-utóbb úgy­is mu­száj be­kö­vet­kez­nie.

szalayné irma Na, már megint…

dobyné ágnes Muszáj…?! A fér­fi­ak­nak.

a jegyző No, nem fél­tem én az as­­szo­nyo­kat sem!

dobyné ágnes De én igen! Az ilyenektől… 

szalay péter Ma­gyar em­ber­ben ben­ne van a vér hol­tig! Be­visz apám egy­szer Nagykállóból Deb­re­cen­be tíz má­zsa bú­zát, hat ti­nót meg két lo­vat eladni…

doby istván Ezt múlt­kor a Csör­gő Csuli ba­rá­tod a sa­ját ap­já­ról me­sél­te.

szalay péter Pe­dig az is tő­lem hal­lot­ta. Szó­val édes­anyám, a jó lé­lek, be is pa­kolt apám­nak ele­mó­zsi­át és fe­hér­ne­műt, s lel­ké­re kö­töt­te: Gáb­ri­som, okos le­gyen, jó vá­sárt csi­nál­jon! No, el­adott apám min­dent, az­tán még két hé­tig ott ma­radt Deb­re­cen­ben. Utá­na ha­za­ment – édes­anyám fo­gad­ja: Meg­jött, lel­kem, Gáb­ri­som? Meg. Nincs sem­mi ba­ja? Nincs. No, há­la­is­ten­nek. Jó ebé­det csi­nált apám­nak, tár­ko­nyos bá­rány­le­ves volt és má­lé­pi­te, édes tej­jel be­ha­bar­va. Ebéd vé­gén: No, Gáb­ris lel­kem, osztán hogy ad­tad a bú­zát? Jól ad­tam, lel­kem, hat fo­rint tí­zért. Olyan jól? Hát a ti­nó­kat hogy? Pár­ját száz­húsz fo­rint­já­val. Nahát!, és a lo­vak jól men­tek? Hú, lel­kem, azok men­tek csak jól! Egyi­ket száz­het­ve­nért ad­tam, a má­si­kat száz­hú­szért. No, hát ak­kor, Gáb­ri­som, lel­kem, men­­nyi pénzt ho­zott? Pénzt, lel­kem…? Azt én nem hoz­tam. De ne bú­sulj, ró­zsám, mert hoz­tam egy új nó­tát, az meg­éri! És azon szép ba­ri­ton hang­ján kez­di éne­kel­ni az édes-sze­rel­mes fe­le­sé­ge fü­li­be, hogy:

      Nin­csen né­kem egye­bem, egye­bem, de egye­bem, csak egy kur­ta be­ke­csem, be­ke­csem, de be­ke­csem. Ma­gá­nak sincs egy pen­dely­nél egye­be, de egye­be, a ked­ve­mért még azt is te­gye le, de te­gye le… Ma­gá­nak sincs egy szok­nyá­nál egye­be, de egye­be, az se le­gyen, a ked­ve­mért te­gye le, te­gye le, de te­gye le!

dobyné ágnes Ezért megy tönk­re Ma­gyar­or­szág!

szalay péter Ezért? Ugyan, ked­ves Ág­ne­sem! Koc­cint, iszik.

szalayné irma a fér­jé­nek: Megint he­tet-ha­vat ös­­sze­hord­tál, csu­pa ide nem va­ló dolgot…

annus be­sza­lad. Anyus­kám! Itt a dok­tor bá­csi!

szalay péter meg­örül. A mi jó Péchy La­jo­sunk!

dobyné ágnes Most már csak a gróf hiányzik…

szalayné irma Na és a ké­rő, az nem?

 

Péchy La­jos dok­tort An­nus kí­sé­ri be, majd ki­vi­szi a ka­bát­ját.

 

szalay péter az ér­ke­ző dok­tor­nak: Szer­vusz, ara­nyos La­jos­kám! Hogy megy a bolt?

péchy lajos Ros­­szul, hál’istennek, ros­­szul. Há’ nem be­teg­szik a nép! Ne­vet­nek.

doby istván Na és a bir­tok?

péchy lajos Ros­­szul, az is ros­­szul. Meg­ter­hel­ve nya­kig – ter­més meg alig.

szalay péter Egy dok­tor mi­nek gaz­dál­ko­dik?

doby istván Ki mi­hez ért, ugye…

a jegyző Nem akar­nál, La­jos bá­tyám, in­kább vö­rö­set? Fe­hér bor­tól ilyen hi­deg­ben has­csi­ka­rást kap az em­ber.

péchy lajos Van még ab­ból a har­mad­évi ve­res­ből? A jegy­ző bó­lint. Ak­kor ab­ból ad­jál! A fér­fi­ak hátramennek, ott koc­cin­ta­nak. Egész­sé­ged­re, Ist­ván!

szalayné irma Dobynénak: Na, szóval… Mi lesz ez­zel a Po­gán­­nyal?

dobyné ágnes Mi lesz…? Ma meg­tart­juk az el­jegy­zést… il­le­tő­leg… Hi­szen majd meg­lát­juk.

szalayné irma Van-e sze­re­lem?

dobyné ágnes Igen, ab­ba’ nincs hi­ba. Ha Po­gány Im­ré­nek az a szép­ség­hi­bá­ja nem vol­na, ak­kor nem vol­na itt sem­mi baj.

 

Be­lép Fri­ci.

 

szalayné irma Fri­ci­kém!

frici Édes Ir­ma né­ném!

szalayné irma Mi­lyen jól né­zel ki má­ma!

frici Alig bír­tam el­ké­szül­ni, azt hit­tem, so­se érek ide…

szalayné irma Hát még mi, eb­ben a hó­vi­har­ban! Kép­zeld, majd­nem be­le­vesz­tünk!

dobyné ágnes Gye­re csak egy szó­ra, fi­am! Az urad min­dent el­mon­dott.

frici Ugyan, ma­ma!

dobyné ágnes Ek­ko­ra cir­kusz van már ti­köz­te­tek?

frici Lát­ná csak, ho­gyan ké­pes vi­sel­ked­ni, azt a ma­ma el se tud­ja kép­zel­ni!

dobyné ágnes Volt hoz­zá sze­ren­csém. De ami­ket az te­ró­lad mond, hát ne haragudj…!

frici Hi­szen tud­ja jól a ma­ma, hogy ar­ra nem kell ad­ni, amit a jegy­ző be­szél. Ir­ma né­ni, és hogy volt? Tény­leg föl­bo­rul­tak?

malvin – Dobyné pú­pos hú­ga be­jön. Ág­nes­kém, ak­kor te­rí­tünk. Ma nem bá­nom, akár­há­nyan jön­nek, har­minc ven­dég­től se ije­dek meg, nagy­sze­rű­en meg­csinálták ezt a spar­her­tet. Úgy sül ott min­den, hogy gyö­nyö­rű­ség.

dobyné ágnes Jól van, Mal­vin­ka, ad­dig süs­se­tek, amíg van mit! És fűt­se­tek job­ban, van fa elég! De hogy mi lesz jö­vő­re…?

a jegyző be­jön, oda­megy a fe­le­sé­gé­hez. Mi­cso­da meg­le­pe­tés! Még­is­csak ke­gyes­ked­tél ide fá­rad­ni?

frici Még itt sem akar bé­kén hagy­ni?! Tűn­jön in­nen, maga… jegy­ző!

annus be­jön. Ven­dé­gek jön­nek, ven­dé­gek jön­nek!

frici An­nus! És ez a te gró­fod nem jön még?

annus éle­sen. Fri­ci, megkérhetlek…?!

frici föl­csat­tan. Na mi az, mi az? Mond­tam valamit?, nem szól­tam egy szót sem!

dobyné ágnes Ezt most azon­nal hagy­já­tok ab­ba! Be­men­nek.

 

 

3.

 

Meg­jön a ta­ní­tó és a fe­le­sé­ge, a pos­tás­kis­asz­­szony, az óvó­kis­as­­szony, a ta­ní­tó­kis­as­­szony, a pa­ti­kus­se­géd és Schöller Kar­csi pos­ta­tiszt.

 

a ta­ní­tó A min­de­nit! Ku­tya hi­deg van!

a jegyző fo­gad­ja őket. Bi­zony, ta­ní­tó úr, most or­dít a far­kas! Nem ilyen tö­ré­keny as­­szony­ká­nak va­ló vi­lág ez! Át­fog­ja a szép ta­ní­tó­né de­re­kát.

a ta­ní­tó­né ne­vet. Mit te­he­tünk? An­nak kell örül­ni, ami van…!

frici jön, el­hes­sen­ti a fér­jét, ös­­sze­csó­ko­ló­zik a ta­ní­tó­né­val. Szer­vusz, éde­sem! Lá­tod, meg­mond­tam, ha előbb nem, majd István-napkor…

dobyné ágnes be­jön Szalaynéval. Is­ten hoz­ta a ked­ves ifjúságot…

a ta­ní­tó be­mu­tat­ja Schöllert Dobynénak. Te­kin­te­tes as­­szony, be­mu­tat­nék egy ré­gi ismerőst… pos­ta­hi­va­ta­li ki­kül­de­tés­be jött…

dobyné ágnes Jó es­tét kí­vá­nok!

schöller karcsi ne­vet­ni kezd – Dobynénak. Nem tet­szik meg­is­mer­ni…? Nem…? Iga­zán nem…? Schöller Kar­csi­ra nem tet­szik em­lé­kez­ni?

szalayné irma Jé, a Schöller szám­tar­tó fia?

schöller karcsi Igen, igen!

 

A ven­dé­gek be­men­nek az ebéd­lő­be, a jegy­ző be­kí­sé­ri őket.

 

dobyné ágnes Na­hát, istenem…! A ta­ní­tó­né­val be­szél­ge­tő lá­nyá­nak: Fri­ci! Fri­ci, gye­re csak! Nézd, Schöller Kar­csi!

frici Kar­csi, ma­ga az?

schöller karcsi Ke­zét csó­ko­lom, nagy­sá­gos asszony… Ke­zet csó­kol Fri­ci­nek.

frici tűz­be jön. Kar­csi­kám, drá­ga Kar­csi­kám! Na­hát, is­te­nem, istenem…

dobyné ágnes Hát mit csi­nál, Kar­csi­kám?

schöller karcsi Hát már nem tet­szik te­gez­ni? Pos­ta­tiszt va­gyok Bu­da­pes­ten. Most ki­szál­lás­ra jöt­tem, és bi­zony úgy dol­goz­tam, mint az őrült, hogy ma es­té­re el­jö­hes­sek ide, ha ki nem tet­szik za­var­ni.

dobyné ágnes Pes­ti postatiszt…

schöller karcsi Igen, ke­zi­csó­ko­lom. És itt még a ré­gi ál­la­pot­ban tet­sze­nek len­ni! Olyan, mint­ha vis­­sza­va­rá­zsol­tak vol­na en­gem a múlt­ba. Meg­van még az a szép ró­zsás fa­li­ó­rá­juk?

dobyné ágnes Meg hát, az­óta is pon­to­san jár.

schöller karcsi fél­re­von­ja Fri­cit. Is­te­nem, mi­lyen cso­dá­la­tos, drá­ga Fri­ci­ke, sír­ni tud­nék a bol­dog­ság­tól. Em­lék­szik a sa­rok­ban a cim­ba­lom­ra?

frici el­pi­rul. Hát hogyne…

schöller karcsi Még a húr­ja is meg­pen­dült, mi­kor mi ket­ten ott…

frici Jaj, mi­ket nem em­le­get már, Karcsi…! Ilyen ré­gi dolgokat…

schöller karcsi Az én­ne­kem má­ig a leg­éde­sebb em­lé­kem, ara­nyos Fri­ci­ke, ami­kor először…

frici Hallgasson…! Be­men­nek a szo­bá­ba.

szalayné irma Dobynénak. Én azt mon­dom ne­ked, még­is­csak egy szép ke­rek bir­tok, jó föl­sze­re­lés, de­rék, egész­sé­ges fi­a­tal­em­ber ez a Pogány…

dobyné ágnes Majd meg­lát­juk…

szalayné irma Azt mon­dod, An­nus sze­rel­mes?

dobyné ágnes Igen, de hát ez nem szá­mít, mert ő min­dig sze­rel­mes, nincs eb­be’ a lány­ba’ sem­mi ko­moly­ság.

szalay péter jön Dobyval, Péchyvel és a jegy­ző­vel. Pistukám, tö­rőd­nöd kell a ven­dé­ge­id­del is…

doby istván Kap­tok en­ni, in­ni – csak el­lesz­tek valahogy…

péchy lajos En­ni is kapunk…? De csak ha majd meg­jön, ugye, a gróf…

a jegyző Tény­leg, mi­kor jön már ez a gróf?

dobyné ágnes Szalaynénak: A mi ko­runk­ban más­fé­lék vol­tunk – ezek a lá­nyok úgy pac­káz­nak a fi­a­tal­em­be­rek­kel, mint­ha kis­ku­tyák vol­ná­nak, én nem tu­dom, mi lesz eb­ből a vi­lág­ból…

szalayné irma Eb­be be­le kell nyu­god­ni, édes Ág­ne­sem, más vi­lá­got élünk. Mért, ha ezt a ma­it nem fo­gad­juk el, ak­kor mit csinálhatunk?, el­sül­­lye­dünk? Én azt mon­dom, ha ne­kem a lá­nyom eb­be a hely­zet­be ke­rül­ne, egy pil­la­na­tig sem ha­boz­nék. A Bol­dog­völgy ma Po­gány Im­réé – ma Po­gány Im­re az úr. Zsi­dó, nem zsi­dó – add csak hoz­zá, ha meg­ké­ri!

szalay péter Ir­ma, te mért fe­sze­ge­ted már megint ezt a bu­ta kér­dést?! Kos­suth és Eöt­vös Jó­zsef hazájában…! Ez egy kö­zép­ko­ri ba­bo­na – ami­kor még egy­sze­rű­en hi­tet­len­nek szá­mí­tot­tak, és azért gyű­löl­ték őket, mert meg­fe­szí­tet­ték Krisz­tust. De­hogy volt ak­kor faj, csak val­lás lé­te­zett! Aki nem volt ben­ne a val­lás­ban, azt ül­döz­ték, mind­egy, hogy zsi­dó vagy hu­szi­ta. Az an­ti­sze­mi­tiz­mus nem volt so­ha lo­gi­ka, csak pszi­cho­ló­gia. Az em­ber nem sze­re­ti azt, aki nincs a fal­ká­ban. Még azt se, aki ben­ne van, hát még aki kívül…! Is­te­nem, ha egy de­rék, be­csü­le­tes zsi­dó fiú az én lá­nyom ke­zét meg­kér­né…!

szalayné irma Én is azt mon­dom! Zsi­dó – ugyan már! Hat­száz hold prí­ma föld­je van!

péchy lajos Hát vol­na mit ta­nul­nunk tő­lük. Az élel­mes­sé­get, a szor­gal­mat meg azt, hogy tud­nak pénzt csi­nál­ni! Ha mi ah­hoz ér­te­nénk, nem vol­na zsi­dó­kér­dés.

szalay péter Pe­dig amúgy mi len­nénk előnyben…

doby istván A mi­énk az or­szág és a hatalom…!

szalay péter Csak nem tu­dunk ve­le mi­hez kez­de­ni. Ők meg akár­ho­va for­dul­nak, csak el­len­ség­gel ta­lál­koz­nak – és még­is meg­ver­nek min­ket.

szalayné irma Dobynénak: Oda kell ad­ni An­nust. Csak meg­kér­je, fi­am!

dobyné ágnes Kér­ni fog­ja, te at­tól ne félj!

szalayné irma Ho­zo­mány nél­kül is kell ne­ki a lány?

doby istván Ti meg hogy be­szél­tek az én kis­lá­nyom­ról? Mint egy bor­nyú­ról a vá­sár­ban?

szalay péter Na és mi­vel ver­nek meg min­ket? Az eszük­kel!

a jegyző A fe­nét az eszük­kel! In­kább av­val, hogy nem is­me­rik azt a szót, hogy be­csü­let.

szalay péter Be­csü­let! Üz­let­ben nincs be­csü­let.

doby istván Aki sef­tel, mind egy­for­ma. Van, ame­lyik ros­­szabb a zsi­dó­nál. Ne­vet­nek.

szalay péter És az ame­ri­kai? Ha biz­nisz­ről van szó – rög­tön zsi­dó, hi­á­ba van meg­ke­resz­tel­ve.

péchy lajos A vi­lág leg­er­köl­csö­sebb né­pe, ugye, az an­gol. Ho­lott min­den ge­ne­rá­ci­ó­juk egy né­pet meg­ölt. Az in­di­á­no­kat, a min­den­fé­le benn­szü­löt­te­ket! Ki­vág­ták őket, mint egy ős­er­dőt. És még­is ők a ke­resz­tény vi­lág kö­ve­tei, akik mil­li­ó­szám­ra ter­jesz­tik a Bibliát… Na de most kér­dem én: Me­lyik né­pet ir­tot­ták ki a zsi­dók?

a jegyző Majd ki­ir­ta­nak mind­nyá­jun­kat. Nem pus­ká­val, ha­nem pénz­zel!

doby istván Vál­tó­val.

szalay péter ne­vet­ve: Te már csak tu­dod, Pistám…!

péchy lajos Ne­ked ez ne­vet­sé­ges? A vál­tó – az csöp­pet se ne­vet­sé­ges!

szalay péter La­jos­kám, mu­lass te is, ün­ne­pe­lünk. Hát épp ezért mon­dom, hogy be kell őket há­za­sí­ta­ni ma­gunk­hoz! Hogy ne le­gyen baj… És ha An­nus el­bír­ja a sza­gát, ak­kor örül­ni kell ne­ki.

dobyné ágnes Még­is­csak hal­lat­lan, mi­cso­da be­széd ez?!

a jegyző Mért, mi rossz volt ebben…?!

szalay péter Ugyan, Ág­nes, ahány­szor én már meg­kap­tam, hogy mit aka­rok a sok bü­dös zsi­dó kö­zött! Meg­szok­tam már, mon­dom, a sza­gu­kat, jó­ban va­gyunk, hát nem sér­te­get­he­tem őket. Cse­ré­be nem fin­­nyás­kod­hat­nak, mért va­gyok ve­lük ko­misz! Egy­szó­val nem szép­ség­hi­ba ez, ké­rem, ha­nem erény! Még­pe­dig je­len­tős erény, ha nagy jö­vőt ígér egy vő! Úgy­hogy a lá­nyo­mat in­kább ad­nám olyas­va­la­ki­hez, aki­nek van jö­vő­je, mint egy nul­lá­hoz, aki mö­gött a múlt­ja van csu­pán.

            

Ek­kor ér­ke­zik meg Po­gány Im­re.

 

 

4.

 

szalayné irma pil­lant­ja meg elő­ször. Na­hát, itt a Po­gány Im­re.

 

An­nus, aki be­hoz ép­pen va­la­mit, er­re hal­kan föl­si­kolt, el­kap­ja a fe­jét, Im­re ezt ész­re­ve­szi, el­ko­mo­rul. De An­nus rög­tön vis­­sza­for­dul, és rá­mo­so­lyog Im­ré­re, aki ezt bol­do­gan fo­gad­ja el, mert a lány mind­ed­dig vad és ide­gen volt ve­le szem­ben.

 

pogány imre Ke­zét csó­ko­lom! Hogy van, An­na kis­as­­szony?

annus Kö­szö­nöm. Lo­von jött?

pogány imre Igen. Meg­fog­ja An­nus ke­zét – a tár­sa­ság kí­ván­csi­an néz rá­juk.

szalay péter Éljen…!

pogány imre Ad­jon Is­ten, Pé­ter bá­tyám! Kí­vá­nok min­den jót ked­ves mind­nyá­juk­nak – ki­vált­kép­pen áldassék e ház népe…

a jegyző Ki­vált a fehérnépe… An­nus za­var­ba jön.

pogány imre ke­zet fog Dobyval, ke­zet csó­kol Dobynénak, ke­zet ráz a jegy­ző­vel. Hát Is­ten él­tes­se ne­ve nap­ján a te­kin­te­tes jó­szág­igaz­ga­tó urat… meg a ház as­­szo­nyát, instállom… Pá­lin­kás jó es­tét, jegy­ző úr, hogy va­gyunk, hogy vagyunk…?

a jegyző Hoz­ta Is­ten, már­is adom… Tölt Po­gány­nak.

pogány imre koc­cint Dobyval, a jegy­ző­vel, Szalayval és a dok­tor­ral. Hogy le­gyen sze­ren­csénk jö­vő­re is ugyan­így erő­ben, egész­ség­ben a jó­is­ten áldásával…!

dobyné ágnes Hát ak­kor érez­ze ma­gát itt­hon minálunk…

annus Tes­sék befáradni…!

szalayné irma mi­köz­ben Doby, Dobyné, Szalay, Péchy, a jegy­ző, Po­gány és An­nus be­men­nek az ebéd­lő­be: Mi­lyen egy he­lyes fiú ez, az em­ber nem is gondolná…

frici ne­vet: A Po­gány? Igen, es­te plá­ne.

szalayné irma Nem is lát­sza­nak a szep­lői.

frici köz­ben li­kőrt tölt ma­guk­nak, isz­nak. Té­len nin­cse­nek szep­lők.

szalayné irma Se fa­ji vo­ná­sok.

frici Fa­lun nincs fa­ji vo­nás.

szalayné irma Plá­ne hat­száz hol­don.

frici Ab­ba már be­le is le­het sze­ret­ni.

szalayné irma An­nus­nak? Mért?, nincs be­le­sze­ret­ve?

frici Nya­va­lya tud­ja! Ma­ga se tud ki­iga­zod­ni sa­ját ma­gán! Hogy most a gróf­ról áb­rán­doz­zon vagy ne a grófról…

szalayné irma A gróf­ról vagy a zsidóról…? Na és te? Ez a pos­ta­tiszt, Fricikém?, figyeltelek…

frici Jaj, édes Ir­ma néni…! Hát ez a Kar­csi csó­kolt meg en­gem elő­ször életemben…

szalayné irma Tény­leg?

frici Ott, a cim­ba­lom mö­gött. Elő­ször olyan volt, mint­ha va­la­mi nagy ku­tya nyá­la­zott vol­na be… Ne­vet.

szalayné irma En­nek örülsz úgy?

frici Meg an­nak, hogy most hal­lot­tam a ta­ní­tó­né­tól egy jó tanácsot… De nem ké­ne an­­nyit fecsegnem…

szalayné irma Mi­fé­le jó ta­ná­csot?

frici Hát a… az el­haj­tás­ról, hogy ál­lí­tó­lag sem­mi­ség az egész… Mert öt év alatt négy gye­re­ket én már nem bírnék… 

malvin jön Dobynéval. Ág­nes­kém, an­gya­lom, együtt va­gyunk, ugye… Jö­het a va­cso­ra.

dobyné ágnes Kész a va­cso­ra?

malvin Kész bi­zony, fixumfertig kész.

dobyné ágnes Igen, édes lel­kem…

malvin Gyö­nyö­rű­en meg­sült min­den.

dobyné ágnes Igen, lelkem… Vár­junk még egy kicsikét… Kér­dés, hogy s mint lesz még az ültetés…

malvin Ág­nes­kém, én nem aka­rok bele-szólni…

dobyné ágnes Nem is kell te­ne­ked, Malvinkám… sem­mi­vel se tö­rőd­ni, csak hogy a tú­rós bé­les jól si­ke­rül­jön!

malvin Ép­pen azt mon­dom, hogy mos­tan­ra sült meg ro­po­gós­ra minden…

frici De hát még nem jött meg a gróf!

dobyné ágnes Édes kin­csem, hát ez az, hogy még nem jött meg…

malvin Me­lyik, az öreg?

dobyné ágnes De­hogy is, a Pis­ta.

malvin A Pista?, mért gon­do­lod, hogy az el­jön? Most olyan szé­pen ké­szen van min­den sült…

frici Tény­leg, ma­ma, ez a gróf voltaképpen…

dobyné ágnes Csak tíz per­cig várjunk…!

malvin Ej mit, nem vá­rok én egy per­cet sem!

dobyné ágnes Te ren­del­ke­zel, vagy én?

malvin És én mi va­gyok, egy cse­léd?! Ki­megy. A ven­dég­ség­ből is csak a kony­ha jut…

dobyné ágnes Szalaynénak: De hát nem en­ged­he­tek ne­ki! Rög­tön a fe­jem­re nő­ne a nyo­mo­rék­ja! Mit akar?, örül­jön, hogy él! Nem elég az ne­ki, hogy egész éle­té­ben sem­mi gond­ja nincs, és fő­zőcs­kéz­het ked­vé­re?! Ki­men­nek.

pogány imre jön An­nus­sal. An­nus­ka, én olyan iz­ga­tott vagyok…

annus Igen…? 

pogány imre Igen, ke­zi­csó­ko­lom, mert én úgy jöt­tem ma ide…

annus Re­mé­lem, éhesen…

pogány imre És szom­ja­san, An­nus­ka, de csak a maga… jó szavára…

annus Pe­dig itt olyan te­rí­tett asz­tal várja…

pogány imre De leg­in­kább el­tö­kél­ten, Annus… Hogy má­tól fog­va föl­for­gat­tam az életem…

annus Jaj, hogy mi­ket tud mondani…

pogány imre El is mon­da­nám, ha meghallgatna…

annus Per­sze hogy meg… va­cso­ra után lesz idő… Mind­járt tá­la­lunk.

pogány imre meg­le­pő­dik. Hogy… már­is?

annus Igen. Mi­ért? Már min­den­ki éhes.

pogány imre De hát a gróf…! Nem tet­sze­nek meg­vár­ni a gró­fot?

annus A gró­fot? Hát, ha késik… Majd ak­kor ő kü­lön eszik, ha ideér…

pogány imre Lás­sa, ez szép ma­gá­tól!

annus Mi­cso­da?

pogány imre Hát hogy… Nem fo­gunk hap­ták­ba’ áll­ni, ugye, An­nus­ka, hogy mi­kor jön…

annus Hap­ták­ba’? Ki áll­na itt hap­ták­ba’? De szí­ve­sen lát­juk őt is…

pogány imre Fél­re­ér­tett, An­nus­ka, hát per­sze, hogy szívesen… Sőt, hát na­gyon is várjuk…

annus Na­gyon is?

pogány imre Hi­szen a ma­ga édes­ap­ja meg­ígér­te a pa­pám­nak, hogy itt lesz a gróf…

annus Az édes­apám? Azt, hogy a gróf…? Hogy­hogy? 

pogány imre Nem én akartam… És a ked­ves édes­ap­ja ma­ga aján­lot­ta, hogy köz­ben­jár a grófnál…

annus Közbenjár…?

pogány imre Igen, hogy el­jöj­jön, hogy…

annus Hogy…? 

pogány imre za­va­rá­ban ne­vet. Hogy hát… a szer­ző­dés ügyében…!

annus mint aki sem­mi­ről sem­mit nem tud, ár­tat­la­nul néz rá. Mi­fé­le szer­ző­dés­ről be­szél?

pogány imre Hát hiszen… De hát… tet­szett hal­la­ni róla… Ami­be’ a gróf úr ga­ran­tál­ná, hogy ne­kem ad­ja bér­be a Bakazugot…

annus Hogy garantálná…! Meg­lát­ja Péchy dok­tort, Szalayt és a jegy­zőt, ezért fél­be­sza­kít­ja a be­szél­ge­tést. Na, hát az szép is vol­na biztosan…

pogány imre Meg hát mi­lyen fontos… An­nus ki­megy, Po­gány ár­nyék­ként kö­ve­ti.

 

 

5.

 

péchy lajos Szalayval és a jegy­ző­vel a tá­vo­zó Po­gányt fi­gye­li. Sze­rin­tem egé­szen jó ma­gyar ember…

a jegyző Le­het­ne belőle…?

szalay péter A Po­gány­ból? Mért ne le­het­ne?

péchy lajos Plá­ne ha kap egy jó ma­gyar me­nyecs­két.

szalay péter És be­fo­gad­ja a tár­sa­ság.

péchy lajos Az lesz a vé­ge. A zsi­dók­nak van egy bel­ső ér­zel­mi éle­tük, de a kül­ső élet­ben kény­te­le­nek olya­nok len­ni, mint az az ál­lam, amely­nek a tag­jai.

a jegyző Ki kell ke­resz­tel­ked­ni­ük.

péchy lajos Er­re nem le­het sen­kit kény­sze­rí­te­ni.

a jegyző De igen, ki kell ke­resz­tel­ked­ni! Ez épp olyan kö­te­le­ző, mint… mint…

szalay péter Mint úri­em­ber­nek a nyak­ken­dő?

a jegyző Igen! Ha be­le akar tar­toz­ni a tár­sa­ság­ba. És ma­gyar akar len­ni.

dobyné ágnes jön a fér­jé­vel és Ká­dár Pis­tá­val. Mal­vin már tá­lal­ni akar…

doby istván Meg kell vár­ni a gró­fot, meg­mond­tam. Ká­dár Pis­tá­nak: Ad­dig itasd őket, fi­am, ha már te ma­gad nem iszol…

szalay péter De kér­dem én, ba­rá­ta­im: Mi a ma­gyar? Már az, ahogy a ma­gyar em­ber oda­ül az asz­tal­hoz, és áhí­tat­tal meg­eszi az arany­szí­nű tyúk­le­vest, utá­na azt a fe­je­del­mi ko­lozs­vá­ri ká­posz­tát meg ró­zsa­pi­ros csö­rö­gét, és meg­is­­sza a jó me­szes szil­ágyi bort, az­tán taj­ték­pi­pá­ra gyújt, be­füs­töl, és na­gyo­kat böfög…! Ne­ve­tés.     

dobyné ágnes No, a bö­fö­gést elengedem…

a jegyző De a va­cso­ra kez­dőd­het­ne már… Nem a ma­mát aka­rom sür­get­ni!

szalay péter mi­köz­ben jön­nek be a fi­a­ta­lok, köz­tük Po­gány Im­re is. De ami szép a ma­gyar élet­ben, az mind es­té­re vi­rul ki. A tré­fa, élet­kedv es­té­re de­rül föl. Nap­pal csen­des, ren­des föld­tú­ró, hall­ga­tag bo­gár mind a ma­gyar, ám es­te lán­go­ló el­mé­vel tün­dö­köl. De még a gyer­me­ket is éj­sza­ka szer­zi! És mi­lyen re­mek köly­kö­ket, gyö­nyö­rű lá­nyo­kat!

doby istván Men­­nyi­re hogy úgy van!

szalay péter Sok­szor kér­dik tő­lem: Mi lesz eb­ből a vi­lág­ból? Hát, mon­dom, nem tu­dom! Én csak azt mon­dom, ta­valy is csak így volt, még­is ki­te­lel­tünk!

kádár pista Hi­á­ba, no. Bölcs a ma­gyar em­ber.

péchy lajos Egye­ne­sen is­te­ni az ő böl­cses­sé­ge.

szalay péter De a leg­böl­csebb em­ber, akit is­me­rek, az a Szűcs bá­csi. Tud sző­lőt nyit­ni, met­sze­ni, ka­pál­ni, és tud­ja a szü­ret min­den titkát… míg én csak azt, hogy olyan­kor bir­ka­hú­sos ká­sát eszünk, és meg­kós­tol­juk a mus­tot. És ki ta­pos­sa sa­va­nyí­tás­kor a ká­posz­tát? Csak a Szűcs bá­csi! At­tól kezd­ve, hogy hány lébűl kell meg­mos­ni a lá­bat, odá­ig, hogy mi­ként kell azt a kád­ba jó lucs­kos­ra be­ti­por­ni, min­dent tud. No, de mit be­szé­lek lá­tat­lan­ban: Hív­já­tok csak be Szűcs bá­csit! Mert a lo­va­kat is ki­re le­het ilyen ve­sze­del­mes idő­ben rábízni?, meg az as­­szonyt? Szűcs bá­csit ül­tet­tük a bak­ra! Aki ilyen tél­idő­ben böl­lér­nek is a leg­jobb. Meg­szúr­ja, meg­pör­zsö­li, föl­bont­ja a disz­nót, s meg­kér­di: Több kol­bászt akar a te­kin­te­tes as­­szony, vagy szebb son­kát? Az én fe­le­sé­gem, mon­dom, min­dig csak több kol­bászt kí­ván.

szűcs bácsi meg­je­le­nik. Nincs is an­nál jobb az asszonynak… Ne­ve­tés.

szalay péter Meg­iszik-e ve­lünk egy po­hár bort, Szűcs bá­csi?

szűcs bácsi Meg én, te­kin­te­tes uram, az az öreg em­ber te­je.

 

Po­gány Im­re he­lyet csi­nál ma­ga mel­lett, de Szűcs bá­csi kij­jebb húz­za a szé­két.

 

szalay péter mi­u­tán koc­cin­ta­nak és isz­nak: No és mint szakács…! A gu­lyás­nak, to­kány­nak, leb­bencs­nek a jó ízét sen­ki úgy meg­ad­ni nem tud­ja. És ami­kor össze­cseng­tek a po­ha­rak, ak­kor ő kez­dett be­le a nó­tá­ba… Hogy volt az, Szűcs bá­tyám, hogy Jegenyefa…?

a ta­ní­tó, a pos­tás­kis­as­­szony, stb. Hall­juk Szűcs bá­csit!

szűcs bácsi éne­kel

     Je­ge­nye­fa te­te­jé­be

     ül egy hol­ló fe­ke­té­be.

     Gyász­ru­há­ja en­gem il­let,

     mert en­ge­met már nem sze­ret

      az én ked­ves ró­zsa­bim­bóm, ga­lam­bom…

 

Min­den­ki tap­sol és ka­cag.

 

    Nem me­gyek én se­be­sen,

    csak az úton csen­de­sen.

    Nem áll meg az én sze­mem

    csak az én éde­se­men…

1.  
2. szalay péter Ked­ves bá­tyám, azt mond­ja meg ne­künk, néz­ze csak, men­­nyi gyö­nyö­rű szép vi­rág­szál van itt eb­ben a nagy tél­ben: Mi­kor éde­sebb a sze­re­lem, fi­a­ta­lon vagy öre­gen?
3. doby istván Ugyan már, hát mikor…!
4. szűcs bácsi Pé­ter öcsém… Fi­a­ta­lon a sze­re­lem olyan, mint a ve­réb, ide száll, oda száll. De ké­sőb­bi kor­ban, mentül job­ban be­le­iz­zad az em­ber üs­tö­ke, an­tul éde­sebb! Ka­ca­gás.
5. szalay péter Na most egy paj­kos nó­tát, Szűcs bá­tyám! Hogy van az a jó­fé­le?
6.                Vet­tem ne­ki két vagy há­rom ro­ko­lyát,
7.                hej, de sok­szor fel­haj­tot­tam az al­ját!
8.                Girincre as­­szony! Ne­ve­tés. Na? Hadd hall­juk!
9. szűcs bácsi Meg­van an­nak a so­ra, Pé­ter! Nem tar­tunk ott.
10. szalay péter csak be­szél, nem tö­rőd­ve az­zal, hogy Szűcs bá­csi­nak nem tet­szik. Mert Szűcs bá­csi­tól ta­nul­tuk mi azt is, hogy mi az iga­zi sze­re­lem: Pé­ter öcsém!, mond­ja ne­kem. Én még más as­­szonyt, mint az én ked­ves öreg nő­met, nem is­mer­tem, azt mond­ja. Míg én ott csó­kol­ga­tom a kis an­gya­lo­mat, de Szűcs bá­csi rám szól: Pé­ter öcsém, le­ko­pik a pirossa! Mért, Szűcs bá­csi, ma­ga nem szok­ta meg­csó­kol­ni a fe­le­sé­gét? Meg szok­tam biz én, azt mond­ja, igaz-e?, így mondta?, pe­dig már…
11. szűcs bácsi le­in­te­né Szalayt: Péter…!
12. szalay péter Pe­dig már, azt mond­ja, öt­ven­éves há­za­sok va­gyunk! S az­zal át akar­ja ölel­ni hű pár­ját, mi­re az két kéz­zel sza­bad­koz­va nyom­ja vis­­sza: Ugyan, mennyík mán, ne izéjjen! – (ne­ve­tés), és láng­vö­rös lett az öreg­as­­szony­nak még a fü­le cim­pá­ja is! Ka­ca­gás.
13. szűcs bácsi Pé­ter öcsém! Az ilyet az em­ber meg­te­szi, de nem be­szél róla… Har­so­gó ka­ca­gás. Ak­kor se, ha a sa­ját­ja. Meg ak­kor se, ha fi­a­tal az az asszony… Hát még ha nem…
14. szalay péter Úgy­hogy én há­lás va­gyok en­nek a de­rék két­ké­zi mun­kás­nak, en­nek a nagytudású ma­gyar em­ber­nek, aki az élet egye­te­mén ta­nul­ta meg az egy­sze­rű, de leg­na­gyobb em­be­ri igaz­sá­go­kat, és aki…
15. kádár pista gú­nyo­san: És aki min­den tu­do­má­nyá­nak da­cá­ra hol­tá­ig nincs­te­len nap­szá­mos ma­rad!
16. szalay péter Is­ten áld­ja Szűcs bá­tyán­kat, aki be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a ma­gyar pa­raszt a leg­el­ső a vi­lá­gon! Koc­cin­tás, él­jen­zés.
17. malvin Le­ül­ni! Le­ül­ni! Tá­la­lunk!
18.  

Min­den­ki sza­lad az ebéd­lő­be he­lyet fog­lal­ni, Szűcs bá­csit ott hagy­ják.

1.  
2. doby istván Na mi az…?! Mi ez a kap­ko­dás?! Ká­dár Pis­ta után szól: Vár­jál csak, dru­szám! Néz­zél csak itt kö­rül! Ki­ver­ték a ke­zem­ből a zseb­bé­li stampedlimet… Ká­dár Pis­ta ke­res­ni kezd a pad­lón. Mert ilyen tö­meg­be’ min­den­ki a po­ha­rát ke­re­si. Úgy­hogy én in­kább a zse­bem­be’ tar­tom. De most elgurult…
3. szűcs bácsi Dobynak: Te­kin­te­tes uram, ha meg nem sértem… an­­nyit mon­da­nék csak, hogy hát az úrfi… a te­kin­te­tes úr fia…
4. doby istván Is­me­ri kend?
5. szűcs bácsi Lát­ni lát­tam már, az imént is… azért mondom… hogy nem ár­ta­na, ha job­ban vi­gyáz­na magára…
6. doby istván Kend csak ne féltse…
7.  

Ká­dár Pis­ta át­ad­ja a po­ha­rat, Doby Ká­dár Pis­tá­ra tá­masz­kod­va tá­pász­ko­dik föl és in­dul az ebéd­lő­be.

1.  
2. malvin Tes­sék, tes­sék szed­ni! El­ső tál: lu­das­ká­sa má­já­val, má­so­dik tál: sült kol­bász és hur­ka pá­rolt ká­posz­tá­val, cék­lá­val, ubor­ká­val – vál­jék egész­sé­gük­re!

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

Az ebéd­lő­ben va­cso­ráz­nak a ven­dé­gek. Kint­ről lár­ma hal­lat­szik.

 

dobyné ágnes elő­si­et, meg­tor­pan, fi­gyel, majd ki­sza­lad. Mi az, mi tör­tént?

doby istván oda­kint a ko­csis­nak: Ak­kor fog­jál ki, és jár­tasd meg a lo­va­kat az ud­var­ban!

 

Be­jön Doby – mint­ha szél­ütöt­ten – nyo­má­ban Fa­ra­gó is­pán.

 

dobyné ágnes Szent is­ten! Mi tör­tént?

faragó ispán Ke­zi­csó­ko­lom.

dobyné ágnes a fér­jé­nek Gye­re be, ülj le, apus! Doby nem moz­dul, csak néz me­re­ven elő­re. Jaj, is­te­nem, or­vost! Or­vost, mert meg­üti a gu­ta!

 

Er­re elő­jön An­nus, majd nyo­má­ban a jegy­ző.

 

doby istván Ne óbé­gass már! El va­gyok csap­va.

annus Édes Istenem…! Apuskám…! Oda­sza­lad, át­öle­li az ap­ját, be­tá­mo­gat­ja.

dobyné ágnes Most? A ne­ved nap­ján, mi­kor vár­juk ép­pen a grófot…?!

doby istván Azt már vár­ha­tod!

a jegyző Föl­mon­dott?

dobyné ágnes Ez mondta?, az is­pán? Ó, hogy az a…! Ész­be kap, ked­ves­ked­ni pró­bál. No, de ül­je­tek már le, jöj­jön, is­pán úr… Be­jön­nek, Dobyt le­ül­te­tik. An­nus­nak: Csukd be az aj­tót, meg ne tud­ják a ven­dé­gek! Jaj, Is­te­nem, csak a gu­ta meg ne üs­se apá­dat.

annus Apu­ka, jaj, apukám…

faragó ispán Ahogy a te­kin­te­tes jó­szág­igaz­ga­tó úr meg­pa­ran­csol­ta, be­vit­tem a sül­dő­ma­la­cot a mél­tó­sá­gos gróf úr­nak, meg a lisz­tet, meg a disznóölést… Hát az öreg gróf nem volt oda­ha­za – a po­li­ti­ka mi­att, mert be­szé­det tart va­la­hol –, csak a kis gróf, bár ne lett vol­na ott­hon. Át­ad­tam ne­ki min­dent, mi­re azt mondta…

dobyné ágnes Tán ke­vés volt neki…?

faragó ispán Nem, hogy na­gyon kö­szö­ni, de kár volt kül­de­ni, nem he­lyes­li ezt a ma­gyar szo­kást.

doby istván A ma­gyar szo­kást?! Há’ mi­lyet akar?

faragó ispán És hogy nem jö­het el a mai Ist­ván-nap­ra, mert ne­ki az Or­szá­gos Ka­szi­nó­ban kell tósz­tot mon­da­ni a Szé­che­nyi­-ser­leg­gel. De An­nus­ka kisasszonynak…

annus Nekem…?

faragó ispán Igen, a kis­as­­szony­nak sok bol­dog­sá­got kí­ván Po­gány Im­ré­vel…

annus alig bír ural­kod­ni csa­ló­dott­sá­gán. Boldogságot…?!

dobyné ágnes A Szé­che­nyi­-ser­leg­gel nem az Or­szá­gos Ka­szi­nó­ban tart­ják a be­szé­det.

a jegyző De pon­to­san ott tart­ják. Vi­szont nem Ka­rá­csony­kor, ha­nem far­sang ide­jén. Á, Pis­ta-be­széd az egész! Min­dig mond­tam, hogy ez a gróf…

annus éle­sen rá­szól: Mu­száj ezt most…?!

dobyné ágnes So­kat be­szélt?

faragó ispán In­kább na­gyon is kur­tán be­szélt. Jö­vő­re már jön­nek a gőz­ekék, föl­szánt­ják a Bá­ba­rét­jét…

a jegyző Szánt­hat­ja azt a szi­kes földet…

faragó ispán Ha­las­ta­vat fog csi­nál­ni, és a Ti­szá­ból akar­ja be­le­eresz­te­ni a vi­zet. Ha­nem a te­kin­te­tes jó­szág­igaz­ga­tó úr­nak már gon­dos­ko­dott ál­lás­ról.

doby istván Mi­cso­dá­ról?

faragó ispán Sze­ged­re fog men­ni a te­kin­te­tes úr az Al­föl­di Ta­ka­rék­hoz, esz­ten­dei fi­ze­té­se meg­lesz, azu­tán ren­des ál­lá­sa…

dobyné ágnes Mit be­szél itt ös­­sze­vis­­sza? Meg van ez őrül­ve.

a jegyző Ki van itt meg­őrül­ve, ma­ma? Csak át akar­ja ad­ni sze­ren­csét­len az üze­ne­tet!

dobyné ágnes a jegy­ző­nek: Te csak hall­gass! A jegy­ző ki­megy. Az is­pán­nak: Ma­ga meg egy ha­lál­ma­dár! Min­dig ma­ga volt a mi Jú­dá­sunk!

faragó ispán Nagy­sá­gos as­­szony, én nem te­he­tek ró­la!

dobyné ágnes Pusz­tul­jon a sze­mem elől!

doby istván Ne ri­ká­csolj már an­­nyit!

dobyné ágnes Fa­ra­gó is­pán­nak: Majd én meg­mu­ta­tom ma­gá­nak, hogy van még a jó­szág­igaz­ga­tó úr­nak an­­nyi ha­tal­ma, hogy egy ilyen­nek ki­tör­je a nya­kát! Az is­pán ki­me­ne­kül.

 

A ki­a­bá­lás­ra elő­set­ten­ke­dik az ebéd­lő­ből Szalay és Szalayné.

 

dobyné ágnes Szalayné nya­ká­ba bo­rul, és zo­kog­ni kezd. Jaj, édes Irmám…!

szalayné irma Szent­is­ten! Ve­le­tek meg mi van?

dobyné ágnes Felmondtak…

szalay péter Ist­ván­nak?

dobyné ágnes Igen…

szalay péter Dobytól kér­di: Tény­leg? De hogy­hogy, Pis­ta, mi­ért? De Doby mint egy szél­ütött ül, nem bír szól­ni, csak csó­vál­ja a fe­jét.

dobyné ágnes Fa­ra­gó is­pán, az is­ten ver­je meg, az hoz­ta a le­ve­let. Kép­zeld, ilyet el­gon­dol­ni: Ka­rá­csony­kor fel­mon­da­ni, hogy új­esz­ten­dő­re ad­ja át a he­lyét az új em­ber­nek… Ilyet művelni…!

szalayné irma A Pis­ta gróf csi­nál­ta?

dobyné ágnes Ő hát! De meg­ve­ri még az Is­ten!

szalay péter Jaj, Pis­tám, ne­hogy a szí­ve­tek­re ve­gyé­tek! Tu­dod, a ma­gyar em­bert egy csa­pás ér­he­ti csak: Ha el­vesz­ti a ke­dé­lyét. Mert a ke­dély az élet fun­da­men­tu­ma. Nem a pénz, a va­gyon vagy a rang – és em­ber­tár­sa­ink jó­aka­ra­ta is eset­le­ges. De amíg él a ma­gyar ke­dély, ad­dig ne csüg­ged­jünk!

annus Anyus­kám, szó­lok Fri­ci­nek, hogy in­téz­ze tovább…

dobyné ágnes za­va­ro­dot­tan: Mit…?

annus A va­cso­ra tá­la­lá­sát, hogy a vendé-gek…

dobyné ágnes És hol van a Fri­ci? Apá­to­kat ki­rúg­ták, mint egy ku­tyát, ti meg így be­csü­li­tek meg ma­ga­to­kat…?!

annus Anyu­ka, épp azt mondom…

dobyné ágnes Hall­gass! Te vagy az oka minden­nek! Most az­tán itt fogsz ma­rad­ni ne­kem vénlánynak…!

doby istván Ne kezd­jed ezt is pont mostan…!

annus Anyukám… Anyuskám…!

dobyné ágnes De igen, mert is­mer­lek! Jól is­me­rem a vé­re­det! Nem vagy az én lá­nyom, ide­gen faj­ta vagy…! Kel­lett ne­ked a Pis­ta gróf­fal ki­kez­de­ni?!

annus De mamám…! Gő­gö­sen fel­ve­ti a fe­jét.

szalayné irma Ág­nes­kém, tény­leg meg ké­ne nyu­god­no­tok inkább…

dobyné ágnes Min­dig a nő kez­di!

annus Ké­rem szé­pen a mamát…!

dobyné ágnes Hall­gass! Mi­ért nem jött én­utá­nam so­ha sen­ki? Mert én olyan vol­tam, mint egy jég­csap. Meg­mond­ta a tu­laj­don öcsém is, hogy Ág­nes mel­lett meg­fagy még a leg­he­ve­sebb fér­fi is. Na de te? Te­mel­let­ted föl­ol­vad még a kő is!

annus De hogy mond­hat ilyet a mama…?!

doby istván Mért nem ha­gyod bé­kén ezt a lányt? Ne­héz­ke­sen föl­áll, Szalay be­tá­mo­gat­ja a szo­bá­ba.

dobyné ágnes Mi­nek cif­rá­zod ma­gad, mit ug­rálsz, mit ne­vet­gélsz an­­nyit? Mért né­zel úgy, mint­ha Is­ten tud­ja, mi vol­na a szí­ved­ben? Most lát­ha­tod, ho­va ve­zet a te szép­sé­ged meg a te ka­cér­sá­god! Apá­dat mint egy rossz cse­lé­det el­csap­ták! Ma még Ka­rá­csony, és Új­év­re ad­ja át he­lyét az új igaz­ga­tó­nak! Hát ki lesz olyan bo­lond, hogy most be­köl­tö­zik eb­be a ved­lett, ócs­ka ház­ba? Ez nem la­kás, ha­nem egy disz­nó­ól! Húsz éven át kö­nyö­rög­tem, hogy a ve­ran­dát üve­gez­zék be leg­alább, a szél ne hord­ja be ne­kem a ha­vat a kony­há­ba, de hi­á­ba, nem bír­tam el­ér­ni, rám sen­ki se hall­ga­tott! Most az­tán meg­ihat­já­tok a levét…! Zo­kog.

annus Anyus­kám, jaj, anyuskám…!

 

Dobyné és An­nus be­men­nek. A szo­bá­ból Szalay jön elő, az ebéd­lő­ből Péchy dok­tor.

 

szalay péter rög­tön föl­vi­lá­go­sít­ja: Nem jön a gróf…!

péchy lajos Nem? De a pon­ci­u­sát, csak hadd gyűjjön! Hadd gyűjjön…!

szalay péter Nem jön. Sze­gény Ist­vánt far­ba rúg­ták.

péchy lajos Föl­mond­tak ne­ki?

szalay péter Rög­tö­ni ha­tál­­lyal.

péchy lajos Hát csak nem bo­lon­dult meg már ez a gróf!

szalay péter Új­esz­ten­dő­re át kell ad­ni még a la­kást is az új igaz­ga­tó­nak.

péchy lajos De hát ak­kor az a vál­tó, amit én a Pis­tá­nak aláírtam…!

szalay péter Hát bi­zony, Lajoskám… 

péchy lajos És mit mond a Pis­ta?

szalay péter Mit mon­da­na, oda­bent kuksol…

a jegyző jön egy kan­csó bor­ral – gya­nak­vó­an. Pé­ter bá­csi! Hát elárulta…? Nem le­he­tett leg­alább reg­ge­lig meg­hagy­ni a La­jos bá­csi jó­kedv­ét?!

péchy lajos Mind­egy az már, egy órá­val ha­ma­rább vagy később!, ha itt az is­ten­íté­let.

dobyné ágnes be­jön – lát­ja a dok­tor ar­cán, hogy már tud­ja, ezért sír­va bo­rul a mel­lé­re

      Édes La­jos­kám…! Hát már tudod…!

péchy lajos Még ilyet…!

dobyné ágnes Es­küd­je­tek meg, hogy nem mond­já­tok el a ven­dé­gek­nek!

a jegyző De ma­ma, pont én vol­tam, aki titkoltam…!

péchy lajos Na de hol van a Pis­ta?

dobyné ágnes An­nak vé­ge… Vé­ge sze­gény öre­gem­nek.

péchy lajos Azt azért nem hiszem…

dobyné ágnes Csak el ne árul­já­tok senki-nek…

szalay péter Néz­zük meg in­kább! Be­men­nek Péchyvel és a jegy­ző­vel a szo­bá­ba.

 

 

7.

 

Ká­dár Pis­ta le­gá­tus a tá­nyér­já­val ki­jön az ebéd­lő­ből, és ön­kén­te­le­nül An­nus nyo­má­ban jár.

 

annus Le­gá­tus úr, hát mért nem ül le?

kádár pista An­nus kis­as­­szony, szó­lít­son in­kább Pis­tá­nak! Most már el­árul­ha­tom, de csak ma­gá­nak: Nem va­gyok én már le­gá­tus, ki­lép­tem a papnevel-déből…

annus Igen? Na és… szok­nya van a do­log­ban?

kádár pista Kál­vi­nis­ta kis­pap­ok­nak nem ti­los a szerelem…

annus Nem a kér­dé­sem­re vá­la­szol.

kádár pista Volt, nincs… Nem is em­lék­szem már…

annus Tény­leg nem? Mond­ja, és mit is csi­nál ma­ga a gró­fék­nál?

kádár pista A Pis­ta gróf két öc­­csé­nek va­gyok a há­zi­ta­ní­tó­ja.

annus Rég­óta?

kádár pista Még csak két és fél hónapja… tet­szik tud­ni, kés­ve kezd­tük a tanévet…

annus És a gró­fot gyak­ran lát­ja?

kádár pista Nem mond­hat­nám, ha­bár el­be­szél­get­tünk már egyszer-kétszer… De hát én nem őná­luk la­kom.

faragó ispán oda­jön hoz­zá­juk. Jó ét­vá­gyat!

kádár pista Kö­szö­nöm. Is­pán úr nem eszik?

faragó ispán Én? Ké­rem, én itt se va­gyok, nem­hogy va­cso­ráz­ni mer­nék.

kádár pista Hogy­hogy?

faragó ispán Ki let­tem uta­sít­va. 

kádár pista Ki lett…?

annus Ne­hogy a lel­ké­re ve­gye! Az is­pán úr nem is eszik húst.

kádár pista Mi­ért, rossz a gyom­ra?

faragó ispán De­hogy, ké­rem, olyan az én gyom­rom, mint a vas. De én az ál­la­to­kat ba­rá­ta­im­nak te­kin­tem. Én ezt a disz­nót te­jen ne­vel­tem. Ez olyan okos volt, hogy ha men­tem a cse­léd­há­zak fe­lé, meg­is­mert, és elé­bem sza­ladt, mint egy kis­ku­tya.

kádár pista Ké­rem, is­pán úr, iszo­nyú do­log, amit most tet­szett mondani… Há­nyin­ge­re tá­mad. Hát azt a lu­dat nem is­mer­te, ame­lyi­ket az előbb me­get­tük?

faragó ispán Is­mer­tem őt is, de ve­le nem vol­tam olyan kö­ze­li ba­rát­ság­ban, mint ez­zel a ko­cá­val.

kádár pista Úgy sze­re­ti az ál­la­to­kat?

faragó ispán Ké­rem, azo­kat le­het sze­ret­ni.

annus Job­ban, mint a gaz­dá­ju­kat?

faragó ispán Nem úgy értem… An­nus kisasszony… sze­ret­ném, ha pár szót be­szél­het­nénk majd.

annus Ne ha­ra­gud­jon az anyu­kám­ra! Ijed­té­ben ki­a­bált csak…

faragó ispán Én hű­sé­ges tí­pus vagyok…

annus És Új­év­től nem mi­hoz­zánk, ha­nem az ál­la­tok­hoz fog hű­sé­ges ma­rad­ni?

kádár pista Ezt hogy ér­ti, An­nus kis­asz­­szony?

faragó ispán Az ál­la­tok nem bán­ta­nak sen­kit.

annus Hát a far­kas?

faragó ispán A far­kas sem bánt sen­kit – csak él­ni akar. A ter­mé­szet­ben sem hasz­nos, sem ká­ros ál­lat nincs! De hogy­ha túl­sza­po­ro­dik, akár­mely ál­lat ká­ros lesz! Az a te­mér­dek me­zei egér me­gen­né mind a ga­bo­nán­kat – ha nem fog­dos­nák őket a vér­csék. Na­gyon böl­csen van a ter­mé­szet­ben el­ren­dez­ve – meg­van­nak az el­len­rend­sza­bály­ok: a ra­ga­do­zók és a ba­ci­lu­sok. Ne­hogy va­la­me­lyik faj túl­sá­go­san elszaporodjon…

kádár pista mi­köz­ben oda­jön Péchy dok­tor is: Ez na­gyon szép gon­do­lat, is­pán úr. És így van ez az em­be­rek­kel is?

faragó ispán Hát hogy­ne. Itt van­nak a zsi­dók. Ha egy fa­lu­ban csak egy-két zsi­dó­csa­lád van, az jó. Azok a mi ke­res­ke­dő­ink – mert a ma­gyar so­ha. Tud­ja Is­ten, bu­ták va­gyunk hoz­zá, hogy a pénz­zel bán­junk? Olya­nok va­gyunk, mint a bir­ka­nyáj – és a zsi­dók a mi te­re­lő­ku­tyá­ink. Nyug­ta­la­nít min­ket a zsi­dó.

malvin az ebéd­lő­ből: Har­ma­dik tál: töl­tött ká­posz­ta!

annus Jaj, men­nem kell se­gí­te­ni! El­sza­lad.

péchy lajos És ezért a két­ezer éves nyug­ta­la­ní­tá­sért mi há­lá­sak le­he­tünk! Mek­ko­ra do­log, hogy a zsi­dó­ság a né­pek ten­ge­ré­ben nem ve­szett oda, sőt ugyan­an­­nyi­ra zsi­dó, mint va­la­ha! Mit te­he­tünk? Emel­jünk ne­kik ka­la­pot!

faragó ispán Csak azért, mert meg­van­nak? Már bo­csá­nat, de az ön­ma­gá­ban se nem jó, se nem rossz. Rossz vi­szont na­gyon is le­het ak­kor, ha túl­sza­po­rod­nak a tár­sa­da­lom életében…

malvin az ebéd­lő­ből: Ne­gye­dik tál: ka­csa- és li­ba­sült!

péchy lajos el­in­dul az ebéd­lő­be Ká­dár Pis­tá­val. Az is­pán úr ba­rát­női a ba­rom­fi­ud­var­ból – a pe­cse­nyés tá­lon ad­nak ran­de­vút. Ezen az asz­ta­lon utol­já­ra.

kádár pista nem ér­ti, de ha­ho­tá­zik a rossz fo­ga­i­val. A sógoroméknak volt egy ma­la­cuk, de az olyan vad ál­lat volt, hogy csir­két, macs­kát, min­dent fel­falt. Hát egy­szer ré­mül­ten sza­lad be a nő­vé­rem, hogy a gye­re­ket alig tud­ták ki­sza­ba­dí­ta­ni a fo­ga kö­zül. Mon­dom, mit sá­pí­toz­tok? Tud­tom­mal ed­dig még min­den disz­nót mi et­tünk meg. Hát mit vagy­tok úgy meg­le­pőd­ve, hogy a disz­nók is meg akar­nak en­ni már leg­alább egy gye­re­ket!

péchy lajos meg­hök­ken. De ké­rem, ez így elég fur­csán hangzik…! Be­men­nek az ebéd­lő­be.

a jegyző ér­ke­zik a ta­ní­tó­val és a pa­ti­kus­se­géd­del. Min­dig azt mon­dom, tisz­ta kis köz­ség ez. Mert mi­kor itt járt a ka­to­li­kus püs­pök, hát nagy kál­vi­nis­ta ud­va­ri­as­ság­gal fo­gad­tuk, még a ha­ran­got is meg­húz­tuk a tisz­te­le­té­re. Na­gyon tet­szett ez ne­ki, igen szí­ve­sen fo­gott ke­zet a bí­ró­val. Mond­ja, bí­ró úr, az­tán van­nak-e itt ka­to­li­ku­sok? Mi­re a bí­ró: Nin­cse­nek, mél­tó­sá­gos uram, tisz­ta kis köz­ség ez. Har­sány ne­ve­tés.

 

Oda­kint si­kol­to­zás.

 

a cse­léd­as­­szony Jaj, az úr­fi, az úr­fi! Se­gít­ség! Ölik az úr­fit! Te­kin­te­tes as­­szony, ölik az úr­fit!

dobyné ágnes si­kolt­va fut ki. Jaj, istenem…! Kisfiam…!

doby istván Me­gállj, me­gállj! Hoz­zá­tok vis­­sza anyá­to­kat!

a jegyző De mi tör­tént, pa­pa?

annus Anyu­kám, édes…!

a cse­léd­as­­szony jön be. Ahogy a Mi­hók be­fo­gott, ke­zi­csó­ko­lom, te­kin­te­tes jó­szág­igaz­ga­tó úr, az úr­fi be­ment Mihóknéhoz, ke­zi­csó­ko­lom, tekin­tetes jó­szág­igaz­ga­tó úr. De mi­vel­hogy a Mi­hó­kot az is­pán úr már a vas­út­ról visz­­sza­küld­te, hogy nem kell a gróf úrért men­ni, a Mi­hók vis­­sza­jött, és alig kö­töt­te be a lo­va­kat, de még be se kö­töt­te, te­kin­te­tes jó­szág­igaz­ga­tó úr, ha­nem sza­ladt ha­za a vas­vil­lá­val, osztán raj­ta­kap­ta a fe­le­sé­gét az úr­fi­val, te­kin­te­tes úr, már jön is az úr­fi…

doby péter jön – Szűcs bá­csi és a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok tá­mo­gat­ja. Hogy az a tet­ves rohadék…! Hát én szét­rú­gom an­nak a ki­ba­szott bun­kó ál­lat­nak a tökeit…! Bizonyúristen, hogy szét…!

a jegyző a ta­ní­tó­nak: A vá­lasz­té­kos mo­do­rá­ról hí­res úrfi…

szűcs bácsi Ve­gyük le a kabátját… Ing­re vet­kőz­te­tik, és Szűcs bá­csi meg­vizs­gál­ja Doby Pé­ter vál­lát.

dobyné ágnes Pé­ter­kém, gyermekem…! Jaj, istenem… A gya­kor­nok­nak: Ma­ga meg mért nem se­gí­tett ne­ki?

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok Na de hát Pé­ter egye­dül volt bent a Mihóknénál, te­kin­te­tes asszony…!

szűcs bácsi Emel­je föl! Doby Péter föl­eme­li, föl­szis­­szen. Kar­kör­zés! Jó, nincs kificamodva…

doby péter Ezt nem! Ilyet egy ga­naj­tú­ró cse­léd én­ve­lem nem csi­nál­hat. Meg fog­ja lát­ni, hogy ve­lem az­tán nem…! Ezért még meg fog­ja kap­ni!

 

Szűcs bá­csi nyo­ma­ték­kal rá­néz Doby Pé­ter­re, majd szó nél­kül ki­megy.

 

doby istván Az a gaz­em­ber Mi­hók ak­kor meg se jár­tat­ta a lo­va­kat! Azon­nal hoz­za ki, és jár­tas­sa meg! Majd meg­ta­nít­lak én ben­ne­te­ket, azt a bús ke­ser­ves…

annus Jöj­jön be, édes­apám, meg­fá­zik!

doby istván Bár meg­fagy­nék itt…! A bá­na­tos életbe…!

dobyné ágnes a fia se­be­it pró­bál­ja el­lát­ni. En­­nyi csa­pás egy napon…! És mind a gróf mi­att! Mert nem jön! Hi­szen ha jön­ne, Mi­hók el­megy ér­te, és nem bánt­ja Pé­ter­két. Az át­ko­zott kutya…! Jaj, de ku­tya min­den fér­fi! Ku­tya, ku­tya… Ez a gróf… Annus…! Nyá­ron még itt volt – de még hogy itt volt…!, még az al­más­kert­ben is…?! Most meg el­uta­zik, és itt a felmondás…! An­nus sér­tet­ten ki­ro­han.

doby péter Mit csi­nált a gróf? Mi­lyen fel­mon­dás?

dobyné ágnes Ki­lök­te apá­dat… Új­esz­ten­dő­re hur­col­kod­ni kell… Jaj, Is­te­nem, mint egy utol­só kon­dás­nak!

doby péter Édes­apám! Én ezt a Pis­ta gró­fot… én pro­vo­kál­ta­tom! Áll­jon ki velem…!

a jegyző Na hi­szen!

doby istván Te csak fogd be a szád, és ne hep­ci­ás­kodj! El­ron­ta­nád még azt a ma­ra­dék re­no­mét is?

doby péter gú­nyo­san: A Pis­ta-gró­fi reno-mét…?

doby istván Ne­ked nem mu­száj ve­lünk jön­ni Sze­ged­re! Ha ke­re­sel ma­gad­nak sa­ját megélhetést…!

dobyné ágnes Ezt ne kezd­jé­tek megint!

doby péter Mit kezd­tem én, anya, mit…?! Ki­megy, be­csap­ja ma­ga mö­gött az aj­tót.

doby istván Egy semmirekellő…! Do­hog­va ki­megy.

a jegyző Hát ez az egy biz­tos, hogy…

dobyné ágnes Mi­ket be­szélsz te be­le mindig…?!

a jegyző Azt, hogy se ta­nul­ni, se dol­goz­ni so­ha nem volt még haj­lan­dó.

dobyné ágnes Nem volt még eb­ből elég?

a jegyző Én nem mond­ha­tom? Csak a ma­ma? Meg min­dig csak a Fri­ci? Igen­is, hogy meg­ne­vel­het­te vol­na a ma­ma a drá­ga­lá­tos kis­fi­át!

dobyné ágnes Fo­god be a szád?! Ki­fe­lé in­nen! Ki­men­nek.

malvin az ebéd­lő­ből: Ötö­dik tál: Kap­ros-tú­rós bé­les!

pogány imre jön han­gos­kod­va Szalayné Ir­má­val. Jaj, ke­zi­csó­ko­lom, de men­­nyi­re hogy úgy van! Min­dig is amon­dó vol­tam, hogy a ma­gyar kony­há­nál kü­lönb a vi­lá­gon nin­csen! Meg a ma­gyar bor­nál!

annus Po­gány Im­ré­nek hoz kis­tá­nyé­ron kü­lön­ada­got. Im­re, a bé­lest föl­tét­le­nül kós­tol­ja meg!

pogány imre Jaj, An­nus­kám, lel­kem, kö­szö­nöm! Csó­ko­lom a ke­zét, azt az ara­nyos, drá­ga kis kezét…!

annus De hát még a töl­tött ká­posz­tá­ját se et­te meg!

pogány imre be­le­ha­rap a tú­rós bé­les­be. Hej, a ra­gyo­gó­ját, de meg kel­le­ne ara­nyoz­ni an­nak a kör­mét, aki ezt a bé­lest csi­nál­ta!

szalayné irma Hát ak­kor ma­gá­nak, fi­am, a Mal­vin nagy­sá­gát kell kör­be­ud­va­rol­nia!

pogány imre Igen? Ir­ma né­ném! Ke­zet csó­kol. És ha még az én An­nus­kám ked­ves édes­any­já­nak a ke­zét is meg­csó­kol­hat­nám – kö­rül­néz, de nem lát­ja –, mert annyi­ra te­le van a szí­vem há­lá­val! Nahát… én – an­nak el­le­né­re, hogy a mai na­pon ho­va ju­tot­tam el ott­hon – én még ilyen ra­gyo­gó­an, mint a mai es­tén, is­te­nem­re mon­dom, nem érez­tem ma­gam!

szalayné irma Hát en­nek iga­zán örü­lök. El­megy.

pogány imre El­hi­szi, An­nus­kám?

annus Igen?

pogány imre Pe­dig ahogy én má­ma ott­hon­ról eljöttem…

annus Nahát…

pogány imre És még­is: Mi­lyen jól ér­zem magam… Vi­szont ha nem igyek­szik ez a gróf, most már tény­leg le­ma­rad a vacsoráról…

annus A va­cso­rá­ról?

pogány imre Leg­alább­is ez a bé­les, ami­lyen is­te­ni, rög­tön el fog fogyni…

annus Na de hát a gróf… Hát nem hal­lot­ta?

pogány imre Mit, An­nus­ka?

annus rá­jön, hogy az ide­gen­nek nem árul­ta el sen­ki a ki­rú­ga­tás hí­rét. Hát hogy… Sem­mit, csak hogy… nem lesz itt.

pogány imre Nem lesz itt? De hi­szen akkor…

annus De mért is len­ne itt? Én nem akar­tam, hogy el­jöj­jön.

pogány imre Nem akar­ta, An­nus­ka! Hát ez kü­lön is tet­szik nekem… Mit tö­rő­dünk mi a ga­ran­cia-szer­ző­dés­sel, ugye, An­nus kisasszony…

annus Szó­val mit is ké­ne a gróf­nak ga­ran­tál­nia?

pogány imre Hogy én bé­rel­he­tem ki az ő ba­ka­zu­gi bir­to­kát.

annus Er­ről ígért egy szer­ző­dést?

pogány imre Igen, de én szer­ző­dés nél­kül is el­hit­tem az édes­ap­já­nak, An­nus­ka, hogy ezt el­in­té­zi a grófnál… Nem én kér­tem írás­ba, ha­nem a pa­pám, tet­szik tud­ni, ő egy ré­gi­mó­di ember…

annus Ér­tem. Ma­gá­nak én ho­zo­mány nél­kül nem fe­lel­nék meg…

pogány imre Hogy én­ne­kem ne fe­lel­ne meg…?!

annus Az ap­ja mi­att, ugye… És ezt a ba­ka­zu­gi bér­le­tet néz­ték ki ma­guk az én ho­zo­má­nyom­nak.

pogány imre Nem én néz­tem ki – bo­csás­son meg! –, ha­nem az édesapja… Én csak egye­dül ma­gát, Annuska…! El­ko­mo­ro­dik, meg­ve­re­ge­ti An­nus ke­zét.

annus hi­de­gen: Az fon­tos, egy ilyen szer­ző­dés, ugye?

pogány imre Hogy fon­tos-e? A sze­re­lem a fon­tos, ke­zi­csó­ko­lom.

 

An­nus úgy ér­zi, fáj Im­ré­nek a szer­ző­dés el­vesz­té­se – ha fáj, hadd fáj­jon. Ne­vet­ve ott hagy­ja Im­rét, aki csa­ló­dot­tan néz utá­na.

 

a jegyző jön, rá­csap Po­gány vál­lá­ra, és a sze­mé­be ne­vet. Mi az, test­vér? Ha­mis a lány? Be­men­nek az ebéd­lő­be.

kádár pista jön Fa­ra­gó is­pán­nal. Ami­kor az imént az is­pán úr az ál­la­tok­ról be­szélt, előt­tem mint va­la­mi bor­za­dály rém­lett föl, hogy mi mind ál­la­tok va­gyunk itt. Néz­tem eze­ket a kö­vér disz­nó­kat az asz­tal kö­rül, és úgy érez­tem, sem­mi­vel sem kü­lön­bek, mint azok, ame­lyek oda­kint rö­fög­nek az ól­ban.

 

A jegyzőné, Fri­ci jön – nyo­má­ban Schöller Kar­csi­val, mint akik szem­be­kö­tős­dit ját­sza­nak.

 

schöller karcsi …mintha be­köt­nék a sze­mem, és nem lát­nám, kit kap­tam el, és még­is föl­is­mer­ném! Mert meg­érin­te­ném így a vállát… a tar­kó­ját, aha, föl van tűz­ve a ha­ja, ak­kor a fül­cim­pá­ját, és ak­kor már… 

frici ne­vet: Jaj, Kar­csi, ne, mert csik­lan­dós vagyok….!

schöller karcsi Akar­ja, hogy el­árul­jam, Fri­ci­kém, leg­újab­ban mi az én ked­venc nó­tám? Múlt hé­ten én is el­hú­zat­tam, Pes­ten nagy di­vat ez most – hogy: „A jó há­zas­ság­hoz nem kell esküvő…” Fri­ci ka­cag, ki­sza­lad, Schöller utá­na ve­ti ma­gát.

Ze­ne – hal­la­ni, hogy az ebéd­lő­ben Po­gány Im­re már­is har­sá­nyan mu­lat.

 

pogány imre elő­jön az ebéd­lő­ből Szalayval, Dobyval és a jegy­ző­vel. Mert hogy volt az a nó­ta, Szalay uram? Hogy: „Ma­gá­nak sincs egy szok­nyá­nál egye­be, az se le­gyen, a ked­ve­mért te­gye le!” Na de nem­rég hal­lot­tam én – most mind­egy, hogy hol – en­nek a foly­ta­tá­sát. Hogy aszongya: „Kend­nek sin­csen a lő­csé­nél egye­be, de egye­be, ar­ra itt lesz a buk­szám, csak te­gye be, de te­gye be!”

a jegyző Lő­csé­nél nincs is szebb… Ne­ve­tés

pogány imre Lő­csei fe­hér buksza… Rö­hö­gés

 

Ze­ne, ének

 

MÁ­SO­DIK FEL­VO­NÁS

 

 

1.

 

A mu­lat­ság­ban – ké­ső éj­sza­ka. Doby Pé­ter se­be­sült hom­lo­kát ta­kar­gat­va ­jön – a tánc­tól föl­he­vült lá­nyok pi­he­nőt tar­ta­nak.

 

doby péter De megszaporodtunk…!

a pos­tás­kis­as­­szony csil­lo­gó szem­mel néz az úr­fi­ra. Na­hát, Péter…!

doby péter No mi az, sza­bad­nap van a távirdában?

a pos­tás­kis­as­­szony Ka­rá­csony éj­jel sen­ki se dol­go­zik.

az óvó­kis­as­­szony Nem is tud­ta, hogy itt va­gyunk?

doby péter De, hát elég vi­sí­toz­va roptátok…

a pos­tás­kis­as­­szony Vagy nem min­ket várt…

doby péter mo­gor­ván: Vár­ni? Azt én nem szoktam…

a ta­ní­tó­kis­as­­szony Pé­ter! Hát ma­ga csak most ke­rül elő? Hol buj­kált ed­dig?

doby péter Et­tem a kony­hán. Mért?, ott van egy­szer­re min­den, amit már lehordtak…

a pos­tás­kis­as­­szony ész­re­ve­szi Pé­ter se­bét. Jé, ma­gá­nak meg mi ba­ja?

doby péter hom­lo­ká­hoz kap. Ne­kem? Meg­ta­po­sott a ló. Sem­mi.

az óvó­kis­as­­szony Jé­zu­som! Meg akar­ja néz­ni, de Pé­ter nem hagy­ja. Ek­ko­ra sebet…! Borzasztó…

a pos­tás­kis­as­­szony A hom­lo­kát ta­pos­ta meg a ló?

a ta­ní­tó­kis­as­­szony Na de hogy tör­tént?

doby péter Hát… Rá­ijesz­tett az a gaz­em­ber ko­csis a ló­ra, és az ne­ki­lö­kött a… minekmondjáknak…

az óvó­kis­as­­szony Ak­kor nem a patájával…

szalay péter jön Péchyvel, a jegy­ző­vel és a ta­ní­tó­val, Dobyt ka­ron fog­va tá­mo­gat­ja, le­ül­te­ti. No­csak, itt a té­li­kert az il­la­to­zó vi­rá­gok­kal? A lá­nyok kun­cog­nak. Ha én ezt tudom…

a jegyző Pé­ter bá­tyám, ma­ga sze­rint az rend­jén va­ló, hogy egy sza­tócs fia ezer­hol­das le­het?

szalay péter Az még csak hagy­ján. De ha ar­ra gon­do­lok, hogy meg­ve­he­tik a tu­do­mányt és a mű­vé­sze­tet s hoz­zá a köz­íz­lést, hát nem cso­da, hogy nem­ze­ti erő­ink nyugtalanok…

péchy lajos Emi­att ide­ges itt min­den nagy, sö­tét, tu­rá­ni ko­po­nya. Ret­teg, és már­is szol­gá­nak kép­ze­li ma­gát.

a ta­ní­tó De hát a mi­e­ink mért nem elő­zik meg őket?

péchy lajos Nem tud­ják. Mi­ért nem re­pül a bá­rány?

szalay péter Pe­dig hogy sze­ret­ne! A lá­nyok­ra ért­ve: Ahogy én is szí­ve­sen be­rö­pül­nék egy ilyen tu­ba­ró­zsa kely­hé­be mé­hecs­ke ké­pé­ben.

péchy lajos Hogy mon­dod? Vén kecs­ke ké­pé­ben? A lá­nyok vi­hog­nak.

doby istván le­sújt­va: Mi­cso­da idők… Ret­te­ne­tes! Szalaynak: Hal­lom, ti is meg­jár­tá­tok majd­nem a Papgödörrel…

szalay péter Kis hí­ján be­le­hal­tunk, Ir­ma nem­hi­á­ba jaj­ga­tott. Ő, sze­gény, nem is tud­ja, mek­ko­ra ve­szély­ben voltunk…!

doby istván Nem sejt­jük elő­re a ve-
szélyt…

péchy lajos Az em­ber­ből akár­mi­kor ki­száll a lélek…

doby istván Nem kell ah­hoz hó­vi­har sem…

doby péter De leg­alább nem for­dult ma­guk el­len a sa­ját cse­léd­jük, Pé­ter bá­csi!

a pos­tás­kis­as­­szony Doby Pé­tert ug­rat­va: Mért, és a ma­ga cse­léd­je, Pé­ter bá­csi?

doby péter Na, elég le­gyen, hess in­nen be­fe­lé! Be­ker­ge­ti a lá­nyo­kat az ebéd­lő­be, ma­ga is ér­dek­lő­dő­en utá­nuk megy.

péchy lajos Az egy cso­da, hogy min­den szom­bat es­tén a vi­lá­gon min­den zsi­dó tud­ja, hogy egy­azon ér­zés­ben és kö­zös­ség­ben él! Csak épp nem a szom­széd­ban la­kik a má­sik zsi­dó­csa­lád, ha­nem a szom­széd köz­ség­ben, a má­sik or­szág­ban. Két­ezer éve sza­na­szét, ki­kö­zö­sít­ve, get­tó­ban él­nek, és meg­ta­nul­tak így is él­ni már. És túl­te­szik ma­gu­kat csúf­ne­ve­ken, gú­nyo­ló­dá­so­kon, és meg­nyug­sza­nak ma­guk­ra zár­va az aj­tót. Ne­kik a szom­bat azt je­len­ti, hogy ha­za­tér­het­nek a hét­köz­na­pi ül­döz­te­té­sek után. Hát ra­gasz­kod­nak a val­lá­suk­hoz, ért­he­tő. Őket min­den­ki tá­mad­ja, ezért ma­guk is tá­ma­dó kri­ti­ku­sai bár­mi­nek, és min­den­ki­nek meg­mond­ják a ma­gu­két.

a jegyző Ezek a mai zsi­dók már bor­zasz­tó ki­hí­vó­ak. Azt mond­ja ne­kem: Mi az, hogy magyar? Aki ma­gyar ál­lam­pol­gár, az ma­gyar, nem?

a ta­ní­tó Én­sze­rin­tem nem!

a jegyző Nem hát! Mert mi te­szi a ma­gyart ma­gyar­rá? A kö­zös tem­pe­ra­men­tum és ide­o­ló­gia – meg a kö­zös múlt, az ezer­éves szen­ve­dés!

péchy lajos Az ám, de mind­ez itt­hon ér­vé­nyes csu­pán. Mi­helyt ki­lé­pünk Eu­ró­pá­ba, vé­ge is.

a ta­ní­tó Ak­kor most a két ün­nep kö­zött ne­ki­áll­nak Sze­ge­den la­kást ke­res­ni, te­kin­te­tes úr?

doby istván Ki tud­ja még, mi lesz a két ün­nep között…!

péchy lajos Mert ab­ból a nem­ze­tek szel­le­mi pi­a­cán meg­él­ni nem le­het, hogy a ma­gyar ne­mes jó szaf­to­sa­kat mond, iszik és oda­köp. Vi­szont a sa­ját sza­tó­csá­nak a fia, mert nyel­ve­ket be­szél, fesz­te­le­nül fo­rog egy nem­zet­kö­zi úri tár­sa­ság­ban is, ahol a mély­ma­gyar csak iz­zad és ma­kog.

szalay péter Mit csi­nál­junk, nem ért­jük sem a nyel­vet, sem a nyu­ga­ti vi­lág­sza­bályt, La­jos­kám. És az ezer­éves bi­lincs ott csö­röm­pöl min­den lé­pé­sünk­nél még ma is.

péchy lajos A zsi­dók két­ezer esz­ten­dős szám­űzött­sé­ge vi­szont csak szár­nya­kat adott ne­kik. Szó­val – ka­rám­ba zárt bar­mok – bu­ták va­gyunk. Míg ők – me­zők sza­bad ró­kái – oko­sak.

a ta­ní­tó De hát ezt nem le­het, ugye, ko­mo­lyan ven­ni, te­kin­te­tes úr, hogy Új­év­re ki kell költözni…?

doby istván Nem tu­dom. Az van mondva…

a jegyző Na és az az ál­lás a ta­ka­rék­nál, pa­pa, fix­re ve­he­tő?

szalay péter Ne bos­­szant­sá­tok már az én Pis­ta ba­rá­to­mat, hát hon­nan tudná…?

doby istván Csak szét ne kür­töl­jé­tek a ven­dé­gek­nek!

péchy lajos Na de, gon­do­lom, Pis­ta, ez év­re jár még ne­ked a gróftól… vagy va­la­mi végkielégítés…

doby istván Mi­lyen vég­ki­elé­gí­tés?

péchy lajos Csak a vál­tó mi­att kér­dem, hogy ar­ra mi a sansz, hogy…

doby istván Azt csak a ma­gas­sá­gos atya­is­ten tud­ja, hogy mi a sansz, vagy ő se…

péchy lajos Hát ak­kor, úgy lát­szik, ne­ki­in­dul­ha­tunk már­is a far­kas­or­dí­tó éj­sza­ká­nak, nincs mi­re várni…

a jegyző Egy bo­lond szá­zat csi­nál, a far­ka­sok­kal együtt kell üvölteni… nem?

szalay péter Iga­zán nem ér­tem, mért kell ilye­ne­ket beszélni… Mi­kor együtt va­gyunk, örül­he­tünk egy­más­nak meg en­nek a pom­pás mulatságnak… a fi­a­ta­lok boldogságának…

doby istván föl­tá­pász­ko­dik. Én szót fo­ga­dok te­ne­ked, Pé­ter, ma éj­jel én még úgy fo­gok örül­ni, hogy job­ban nem lehet…

szalay péter Mert én csak azt mon­dom mindig…

a jegyző Tud­juk, a jókedély, a ma­gyar ke­dély.

 

Doby, Szalay és a ta­ní­tó be­men­nek az ebéd­lő­be. A jegy­ző és Péchy La­jos be­szél­get­ni kez­de­nek – az oda ér­ke­ző Ká­dár Pis­ta ki­hall­gat­ja őket.

 

a jegyző La­jos bá­tyám, hi­szen még meg se néz­tük a csil­la­gok ál­lá­sát!

péchy lajos Tény­leg nem. De hát en­nél sze­ren­csét­le­nebb csillagzatot…!

a jegyző Nem ér­tem én ezt, nem ér­tem. Hogy az em­ber be­le­megy, vál­lal­ja, hogy az­tán úgy jár­jon, mint egy ku­tya, ame­lyik be­le­zu­hant a far­kas­ve­rem­be.

péchy lajos És ma­gá­val ránt­ja a csa­lád­ját, sőt, ha úgy ves­­szük, nem aka­rok aka­dé­kos­kod­ni, de…

a jegyző Mert an­nak még van ér­tel­me, ha far­kas esik be­le. Na de egy ku­tya?!

péchy lajos De hát en­gem ugyan­úgy be­le­ránt a csőbe…

a jegyző Te is ugyan­úgy vagy, La­jos bá­tyám?

péchy lajos Mi­vel én vál­lal­tam ke­zes­sé­get ér­te, hát én is zu­ha­nok, és föl le­szek én is falva…!

a jegyző Úgy, ahogy mon­dod: Föl­vál­lal­juk őket, az as­­szo­nyok pe­dig föl­fal­nak mindnyájunkat…

péchy lajos Ja, hogy te most erről…

a jegyző Az em­ber egy­szer csak sze­rel­mes lesz, vál­lal­ja, hogy az­tán: Durr, a farkasverembe…! Na de hogy egy kutya?!, mint én?, La­jos­kám! A ku­tyá­nak ugyan mért mu­száj be­le­ügyet­len­ked­nie ma­gát? Már ott tar­tunk, hogy az vol­na leg­oko­sabb, hogy­ha az em­ber föl­akasz­ta­ná ma­gát!

péchy lajos Ne beszélj…

a jegyző Hát meg van őrül­ve! Amit én aka­rok, vagy ne­kem ké­ne, hát azt rög­tön el­len­zi. Itt volt a múlt­kor a fő­bí­ró és egy kis tár­sa­ság, mon­dom ne­kik: Le­gyen sze­ren­csém, meg­iszunk ná­lam egy po­hár sört! Ha­za­üze­nek Fri­ci­nek, csi­nál­jon egy kis uzson­nát. Hát ahogy me­gyek az urak­kal ha­za, lá­tom, ott áll szuty­ko­san, és ta­ka­rít. És rá­kez­di: Mi va­gyok én?, kocs­má­ros­né, hogy csak úgy le­adod ne­kem a ren­de­lést?! Éde­sem, leg­alább hal­kab­ban, er­re ő még han­go­sab­ban! Azt se tud­tam, mit csi­nál­jak, fog­jak egy fej­szét, és be­le­vág­jam? Az is­te­nit! Mon­dom a fő­bí­ró­nak, meg­bo­csás­son, nagy­ta­ka­rí­tás van, gye­rünk a ven­dég­lő­be… Ott meg fizethettem!, be­le­ke­rült öt­ször an­­nyi­ba! Hogy le­het, hogy egy as­­szony en­­nyi­re nem ké­pes ural­kod­ni a ter­mé­sze­tén?

péchy lajos Szó­ról szó­ra ez az én éle­tem is! Hu­szon­nyolc esz­ten­de­je va­gyok há­zas, de ne­kem a fe­le­sé­gem mel­lett so­ha egy bol­dog na­pom nem volt! Hát ez egy ta­ka­ré­kos nő. De mint egy té­bo­lyult. Éve­ken át nem lép ki ott­hon­ról, cse­léd­del ő ve­sződ­ni nem akar, foly­ton spó­rol meg ta­ka­rít, so­ha ízleteset nem főz, de min­dig rossz­ked­vű. Na és mi­ért kel­lett most a ren­de­lőt úgy épí­te­ni, hogy az ebéd­lő­ből üveg­aj­tó nyí­lik a vá­ró­te­rem­be?

a jegyző Mi­ért? Hogy bár­mi­kor be­néz­hes­sen, azért! Tisz­tá­ra mint az én fe­le­sé­gem! Ne­kem vi­szont a köz­ség­há­zán van az iro­dám, így ne­ki tönk­re van té­ve az éle­te. Foly­ton az órát né­zi, és ha el­üti a ti­zen­ket­tőt, már a ka­pu­ban le­si, jö­vök-e már. És ak­kor az­tán ne­ki­kezd: Te csak a hi­va­tal­ban ér­zed jól ma­gad, itt­hon meg olyan vagy, mint egy ve­szett ku­tya! Ott bez­zeg tudsz han­cú­roz­ni a sok pa­raszt­me­nyecs­ké­vel! Ki volt? Ma­ga­tok vol­ta­tok? Azt hi­szi nyo­mo­rult, hogy­ha be­jön hoz­zám egy as­­szony, az biz­tos, hogy nem megy ki szű­zen! El­ké­pesz­tő, mi­lyen fan­tá­zi­á­ja van!

péchy lajos A múlt­kor itt volt a két só­go­rom fe­le­sé­ges­tül… Is­te­nem, hát egész éle­tem­ben csak dol­go­zom, nem ér­dem­lem meg, hogy…? Jó, hát csú­szott a bor… Ho­zat­tam a kocs­má­ból még egy li­tert – meg­jegy­zem, a só­go­ra­im igen jó ivók… No, mit csi­nált az én éle­tem pár­ja: fog­ta az üve­get, és ki­ön­töt­te! Kép­zeld, ki­ön­töt­te a mos­lé­kos vö­dör­be! Én per­sze rös­tell­tem a meg­szé­gye­ní­tést, és ho­zat­tam há­rom li­tert!

a jegyző ne­vet: Na­gyon jó. És?

péchy lajos És el­kez­dett sír­ni! Mon­dom ma­gam­ban: dö­gölj meg, fe­lő­lem sír­hatsz. Ak­kor be­hív­ta a gye­re­ke­it, és azt ki­a­bál­ta: Néz­zé­tek az apá­to­kat, ezt a vén ré­sze­ges dö­göt! Ez em­ber? Ku­tya! Mert nem kell ne­ki, csak azért iszik, hogy a fe­le­sé­gét bos­­szant­sa! Köp­jé­tek le!

a jegyző ne­vet: Rettenetes…!

péchy lajos Most mit csi­nál­jak? Üs­sem pofon?, vagy lő­jem agyon ma­gam, mint egy ku­tyát? Fájt a dü­höm, olyan el­ke­se­re­dett vol­tam. Be­men­tem a má­sik szo­bá­ba, kön­­nyes szem­mel be­vág­tam ma­ga­mat az ágy­ba, és még el kel­lett tűr­nöm a ga­lád­sá­gát, hogy be­jött, és azt mond­ta: Most meg dög­lik, ahe­lyett, hogy szó­ra­koz­tat­ná a ven­dé­ge­it…! Ba­rá­tom, az as­­szony, ha meg­őrül, min­den po­kol­nál ros­­szabb…

a jegyző És ha fél­té­keny…! Hát mondd meg, hogy le­het egy as­­szony­ban ilyen szen­ve­dély?

péchy lajos Szenvedély!, hát tudod… Mond­ha­tom, ez az egész élet, amit élek, utá­la­to­sabb ne­kem, mint a rü­hes ku­tyá­val egy ágy­ban alud­ni.

a jegyző Én azt mond­tam: ez a sze­re­lem. Hogy ez az egész szen­ve­dély a sze­re­lem mi­att van, de rá­jöt­tem, hogy nem!

péchy lajos Sze­re­lem! Sze­re­lem ad­dig volt, míg egy­má­séi nem let­tünk, és össze nem kap­tunk.

a jegyző Én még csak öt­éves há­zas va­gyok, hát azt hit­tem, hogy a sze­re­lem mi­att. De ma es­te is volt egy olyan bot­rá­nyos je­le­ne­tünk, hogy ös­­sze­tör­tem a tük­röt. Nem tud­tam más­képp vé­get vet­ni ne­ki, csak úgy, hogy ne­ki­vág­tam egy kan­csót. Így egy ki­csit ész­hez tért… Meg ké­ne ver­ni, ám ah­hoz pu­hány em­ber va­gyok. Ha ter­hes, nem bí­rom meg­üt­ni sem. És most is az. S én ököl­lel men­jek ne­ki? Pe­dig meg­győ­ző­dé­sem, as­­szony­­nyal el­bán­ni más­képp nem le­het, csak tes­ti kény­szer­rel. Na, el­jöt­tem ha­zul­ról úgy, mint egy őrült, hogy ne­ki­me­gyek a Ti­szá­nak, szé­pen be­le egy lék­be – hát kér­lek, egy óra múl­va megjön…

péchy lajos Én már nem me­gyek őve­le sehova…

a jegyző …megjön, és olyan, mint egy tün­dér. Ki­mosd­va, ki­csíp­ve, vi­dá­man, pi­ro­san – meg­jegy­zem, újab­ban kez­di má­zol­ni a po­fá­ját –, aki rá­néz, az el nem hin­né, mi volt ott­hon köz­tünk… És kér­lek szé­pen, meg­je­le­nik itt egy ki­fent úr­fi, va­la­mi Schöller… a gyerek­kori paj­tá­sa! És összebújnak!, suttognak!, ka­cag­nak! Ő meg úgy vi­rít, mint egy le­án­der! Az any­ja is­te­nit, ez a sze­rel­mes fe­le­ség, aki en­gem bör­tön­ben tart? És ne­ki sza­bad? Én nem va­gyok fél­té­keny; ha a jó­is­ten azt ad­ná, hogy meg­szök­né­nek in­nen ma éj­sza­ka, csak men­je­nek; min­den úti­költ­sé­get fi­zet­nék, csak vi­gye; még há­ló­ko­csit is ven­nék ne­kik, csak so­se lás­sam töb­bet!

péchy lajos No de hol­nap reg­gel mit csi­nál­nék, ha ott­hon van­nak a gye­re­kek, és az any­juk után sír­nak?

a jegyző Mit csi­nál­nék? Es­kü­szöm, hogy sok­kal kön­­nyeb­ben föl­ne­ve­lem őket ná­la nél­kül. Föl én! Hát azok­kal a gye­re­kek­kel is ép­pen úgy bá­nik! Úgy po­foz­za, rúg­ja és szid­ja olyan vá­lo­ga­tat­lan sza­vak­kal…! A fi­ú­nak: ku­tya vagy, mint az apád, ku­tya­vér van ben­ned… a lány­nak: ta­nuld meg, hogy min­den fér­fi gaz­em­ber…! Á, hagy­juk…

péchy lajos És ha most meg­tud­ja a vál­tót, amit én a Pis­tá­nak aláírtam… ak­kor egy­sze­rű­en meg­öl.

a jegyző Hi­deg van.

péchy lajos Ész­re se vet­tem.

a jegyző Gye­rünk be!

 

Péchy La­jos le­ma­rad, ész­re­ve­szi Schöller Kar­csit, meg­szó­lít­ja:

 

péchy lajos Na és ma­ga, cim­bo­ra, hogy­hogy meg­úsz­ta ed­dig a nő­sü­lést?

schöller karcsi Hát ak­kor én el­áru­lom ma­gá­nak, dok­tor úr. Én nem tu­dok saj­nos meg­nő­sül­ni, mert két gye­re­kem van a gazd­as­­szo­nyom­tól.

péchy lajos ne­vet: Igen? De hi­szen ak­kor prak­ti­ku­san ma­ga is nős em­ber­nek te­kint­he­tő! Be­men­nek az ebéd­lő­be.

 

 

2.

 

frici jön Szalaynéval. De Ir­ma né­ni, hát mért nem tet­szett ne­kem azon­nal szól­ni?

szalayné irma Nem ju­tott eszem­be, ott se vol­tál, el­búj­ta­tok a Schöllerrel…

frici De­hogy­is! Csak bent voltam… És sze­rin­tem már min­den­ki tud­ta, mi­kor anyám jött, hogy: Ugye nem szól­tál apád­ról egy szót sem a ven­dé­gek­nek? Mi­ről, ma­ma, mit be­szélsz? Na, amit én er­re a fe­jem­re kaptam…!

szalayné irma Tu­dom, ak­kor már ott voltam… Na, de An­nus­nál tartottunk…

frici Jó, hát tu­dom, hogy leg­prak­ti­ku­sabb vol­na oda­ad­ni őt Po­gány Im­ré­nek, de hát An­nus akar­ja-e? Mert hát­ha be­le van ha­ba­rod­va a gróf­ba.

szalayné irma Aki­nek vi­szont An­nus nem kell. Ugye, most kí­vánt ne­ki sok bol­dog­sá­got a Po­gány Im­ré­vel – így ad­ta ki az út­ját.

frici elő­vesz egy le­ve­let. Nem­csak így. Ha­nem vis­­sza­küld­te An­nus le­ve­lét is – ezt.

szalayné irma Mi­cso­da? Mu­tasd! „Gróf Nyíry Istvánnak…” Hogy ke­rült hoz­zád?

frici A gróf a Fa­ra­gó is­pán­nal küld­te, aki az előbb ad­ta át An­nus­nak, vé­let­le­nül ész­re­vet­tem. És azt is, hogy ő meg a fi­ók­ba lök­te.

szalayné irma Ahon­nan te rögtön… És mi van ben­ne?

frici Ir­ma né­ni, vis­­sza lett ra­gaszt­va. An­nus pe­dig nem bon­tot­ta föl, hi­szen ő írta…

szalayné irma Hát akkor…

frici De én el aka­rom ol­vas­ni.

szalayné irma Fri­ci­kém, ez csú­nya do­log, hát föl aka­rod szakítani…?!

frici Kí­ván­csi va­gyok, hogy…

szalayné irma Nem, nem, add csak ide…!

dobyné ágnes jön. Hát ti min hu­za­kod­tok itt? Mi ez a le­vél?

frici An­nu­sé.

szalayné irma Te tud­tál va­la­mit er­ről, hogy An­nus meg a gróf…?

dobyné ágnes Mu­tasd csak­!

szalayné irma Ág­nes­kém, bo­csáss meg, de sze­rin­tem nem vol­na helyes…

dobyné ágnes Itt most ko­moly dol­gok­ról van szó… eljegyzésről…

szalayné irma Ak­kor se va­ló föl­tép­ni a lá­nyunk le­ve­lét!

dobyné ágnes De most, hogy Pis­tát ki­rúg­ták, hát­ha ki­de­rül be­lő­le, An­nus meny­­nyi­re van a gróffal…

frici óva­to­san szét­fe­sze­ge­ti a bo­rí­té­kot. Nem kell azt föl­tép­ni – nyí­lik ez szé­pen magától…

szalayné irma Na, mit ír?

frici föl­ol­vas. „Egyet­len imá­dott szerelmem… Te fér­fi, te nagy, te erős… Ne tégy en­gem tönk­re! Ha el­hagysz, ak­kor vé­gem… Ugye nem en­gedsz en­gem martalékul…? Te erős vagy, és megvédesz engem… Mi­nek jöt­tél, mi­nek lát­ta­lak, mi­nek hallottalak?, te nagy, te erős, én ki­rá­lyom, te is­ten…! Ál­ta­lad is­mer­tem meg a boldog­ságot… Te vagy a fér­fi, te vagy az egyet­len… Hát nem em­lék­szel már? Ma­dár­fész­ket mu­tat­tál ne­kem a lu­cer­nás­ban…”

szalayné irma Te, csak nem ment el ak­kor ott az esze…?!

frici Ma­dár­fé­szek a lucernásban…!

dobyné ágnes Na, elég le­gyen eb­ből!

frici Még nincs vége…

szalayné irma Ág­nes, de hát ez szerelmes…

dobyné ágnes Ugyan…! Ő foly­ton sze­rel­mes. Hisz­té­ri­ku­san for­szí­ro­zott érze-mény… Le­het, hogy ezt még nyá­ron ír­ta, s az­óta már…

szalayné irma Van raj­ta dá­tum?

frici Nincs.

szalayné irma Hát jobb is len­ne, ha eb­ből már ki­áb­rán­dult vol­na!

frici Mért? Na és ha köl­csö­nös? Nem le­het az, hogy a sze­re­lem győz, An­nus meg gróf­né lesz?

dobyné ágnes Os­to­ba vagy.

szalayné irma Oda kell ad­ni Po­gány­nak – ez a jö­vő.

dobyné ágnes Na, foly­tasd már!

frici föl­ol­vas. „És most el­fe­led­ted azt, aki be­le­hal bánatába…? Te szent, te nagy, erős, egyet­len is­ten…!”

annus be­lép, hall­ja az utol­só mon­da­tot, lát­ja a le­ve­let. Mit mű­vel­tek? Hogy meré-szelitek…?! Ki­ránt­ja a le­ve­let Fri­ci ke­zé­ből. Hon­nan ve­szed a bá­tor­sá­got, te aljas…?! Min­dent le­rán­ci­gálsz a sár­ba? A sa­ját nívódra…?!

szalayné irma ész­re­ve­szi, hogy jön Po­gány Im­re – elé­be si­et. Im­re, hát mért nem éne­kel­nek még? Csak nem fá­radt ki a fi­a­tal­ság?

pogány imre Nem, nem Ir­ma né­ni drá­ga, csak… őszin­tén szól­va, An­nus kis­asz­­szonyt kerestem… De lá­tom, va­la­mi női meg­be­szél­ni­va­lók adód­tak a családban…

szalayné irma Igen, hát azok min­dig adód­nak ilyenkor…

pogány imre Nem aka­rok zavarni…

dobyné ágnes Már ép­pen befejeztük… In­dul­nak.

pogány imre a szin­tén tá­voz­ni aka­ró An­nus után szól: An­nus kis­as­­szony!

annus Igen…?

pogány imre Meg­en­ge­di, hogy… csatlakozzam…? Ha nem siet…

annus Én… nem me­gyek sehová…

 

Dobyné, Szalayné és Fri­ci be­men­nek a szo­bá­ba.

 

pogány imre Ak­kor én sem. Mond­ja, An­nus kis­as­­szony… Nem is kér­dez sem­mit… Nem kí­ván­csi sem­mi­re?

annus Mi­re le­gyek kí­ván­csi? Nem va­gyok kí­ván­csi ter­mé­sze­tű.

pogány imre An­nus­ka! Én… sza­kí­tot­tam az apám­mal.

annus Sza­kí­tott? Azt hogy kell?

pogány imre Nem ha­rag­gal. De nagy el­ha­tá­ro­zás­sal. Az­zal, hogy…

annus Hogy…?

pogány imre Hogy kü­lön­vá­lok tő­le, és csak­is a sa­ját fe­jem után…

annus Ma­ga ön­tör­vé­nyű, eszes em­ber, ugye…?

pogány imre An­nus­kám, ezt ítél­je meg ma­ga! De tud­ja meg, hogy itt má­ma nem­csak az eszem­ről van szó…

annus Ha­nem?

pogány imre Ha­nem hogy… mi­lyen nagy nap ez ne­kem, An­nus­ka kis­as­­szony, ez a mai nap! Hej, a be­tyár csil­la­gát, na­gyon be­le­ha­ba­rod­tam én ma­gá­ba!

annus Énbelém… És et­től most megijedt…?

pogány imre Meg ké­ne ijed­nem? Le­het, hogy ijesz­tő amúgy… Mert én le­szá­mol­tam min­den­nel. Ne gon­dol­ja, hogy ez olyan kis do­log. Nagy do­log ez, ké­rem. Na­gyon nagy do­log, An­nus­ka kis­asz­­szony. Mert az én apám a leg­jobb em­ber a vi­lá­gon… Csak hát per­sze az elő­í­té­le­te­ken nem tud­ja túl­ten­ni ma­gát. Ah­hoz ő már öreg… Mit gon­dol, hol van az a ke­resz­tény apa, aki a fi­á­ra rá­íras­son hat­száz hol­das bir­to­kot, amit ő ke­re­sett vé­res ve­rej­ték­kel? És ő, ké­rem, meg­tet­te… Sőt, még most is, mi­kor örök­re sza­kí­tott velem… Még most se mon­dott egy szót sem az anya­gi dol­gok­ról, csak azt mond­ta, hogy… fi­am, te tu­dod, mit csi­nálsz, én té­ge­det nem ér­te­lek, eredj a ma­gad út­já­ra, kí­vá­nom, hogy bol­dog le­gyél, de ha va­la­ha meg­bá­nod…

annus szi­go­rú­an, majd­nem el­len­sé­ge­sen: Na? És ha megbánja…?

pogány imre Én ugyan nem. Csak ma­ga meg ne bán­ja ké­sőbb… De én nem bá­nom meg… ugye, An­nus­ka kisasszony…?

 

Kö­nyör­gő te­kin­tet­tel fog­ja meg a lány ke­zét. An­nus elő­ször hagy­ja ma­gát, majd el­bor­zad Im­ré­től – de ahogy ki­sik­lik az öle­lé­sé­ből, még­is vis­­sza­ka­csint rá. Meg­lát­ja Ká­dár Pis­tát, hoz­zá me­ne­kül.

 

annus ka­cag: Le­gá­tus úr!

kádár pista Mond­ja in­kább: Pista…

annus Pis­ta, hát már nem ál­mos?

kádár pista Én? Csó­ko­lom a ke­zét, de hisz én nem is vol­tam ál­mos.

 

An­nus el­sza­lad.

 

pogány imre Haj, le­gá­tus úr…! Eszem­be jut mos­ta­ná­ban: Mi­lyen sze­ren­cse, hogy édes­anyám már nem él! Meg­bot­rán­ko­zik ezen? Ma­gá­nak él­nek a szü­lei?

kádár pista Él­nek, hál’Istennek… Pa­pi csa­lád­ban nőt­tem fel…

pogány imre Sze­gény öreg édesapám… most ott­hon ül, és imádkozik… Bú­csú­zik tőlem… tán még a ru­há­ját is megszaggatja… Du­do­rász­ni kezd, hogy a kön­­nye­it el­fojt­sa, be­megy az ebéd­lő­be.

 

 

3.

 

Ká­dár Pis­ta ez­után az ér­ke­ző fi­a­tal­em­be­rek je­le­ne­té­nek lesz ta­nú­ja:

 

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok és ba­rá­tai Po­gány Im­re után les­nek. Mon­dom, hogy pájesze van!

a ta­ní­tó Fe­nét van.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok Per­sze hogy van. Min­den zsi­dó­nak van.

a ta­ní­tó Nincs. Nem ar­ról le­het meg­is­mer­ni a zsi­dót, ha­nem tud­já­tok, mi­ről?

a pa­ti­kus­se­géd Mi­ről?

a ta­ní­tó Az én apám azt mond­ta, hogy min­den zsi­dó­nak, ha még olyan nagy úr is, mint Rócsild, pisz­kos a nya­ka. Ne­ve­tés.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok De pájesze van! Értsd meg, azért van meg­hagy­va egy cen­ti­re a fü­le mö­gött a bakompartja, hogy je­lez­ze a pájeszt.

a pa­ti­kus­se­géd Csak nézd meg jól, ap­ró­ra van nyír­va ugyan, de ki van gön­dö­röd­ve, tu­dod, az uj­já­val sündörgeti azo­kat az ap­ró szá­la­kat, mint a bóherek. Ba­rá­tom, a zsi­dó – az zsi­dó.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok hal­kan: Pájesz.

a pa­ti­kus­se­géd rá­vág­ja: Pájesz.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok, a pa­ti­kus­se­géd, a ta­ní­tó kó­rus­ban Pájesz, pájesz, pájesz…!

doby péter ki­jön ve­re­ke­dős kedv­vel: Na mi van? Mit jár a szá­tok, mi? Szét­csap köz­tük, de azok kun­cog­va ki­ne­ve­tik.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok han­go­san: Pájesz. Rö­hö­gés

doby péter Me­lyik volt az? Meg­ra­gad­ja a ta­ní­tót, és úgy le­üti, hogy el­te­rül, mint egy zsák.

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok Ez meg­őrült…?! Bazmeg…!

a pa­ti­kus­se­géd A kur­va élet­be! A cse­lé­de­id­del ve­re­ked­jél, baromállat…! Föl­tá­mo­gat­ják a ta­ní­tót, be­men­nek az ebéd­lő­be.

kádár pista ta­lál­ko­zik Péchy dok­tor­ral. Dok­tor úr, kép­zel­je, az imént… há­rom fi­a­tal­em­ber olyan vis­­sza­ta­szí­tó zsi­dó­csú­fo­lást művelt…

péchy lajos Már­mint hogy… ki­vel mű­vel­ték?

kádár pista Hát… vol­ta­kép­pen egy­más közt… De… én on­nan hal­lot­tam, és… an­­nyi­ra kí­no­san érin­tett ez engem… ami­lyen dur­ván röhögtek… Én úgy él­tem ezt át – ha mond­ha­tom így –, mint a sa­ját em­be­ri mél­tó­sá­gom megalázását… 

péchy lajos Ma­ga?

kádár pista Igen… va­ló­ság­gal remegtem…

péchy lajos Ak­kor mi­ért nem szólt rá­juk, hogy hagy­ják ab­ba?

kádár pista Hát… nem mertem… De az­tán ki­jött va­la­ki, aki ezt hal­lot­ta, és kérem… egy hő­si tet­tet haj­tott vég­re: a han­ga­dót egy­sze­rű­en le­ütöt­te.

péchy lajos Igen? És ki volt ez a hős?

kádár pista A há­zi­ak fia, azt hiszem…

péchy lajos Ja, Péter… Néz­ze! Hát… csú­fol­ják a zsi­dót, mert nem is­me­rik. Üsd a zsi­dót! – ez itt az egyet­len po­li­ti­ka.

kádár pista Na jó, de hát nem a zsi­dót ütöt­ték, ha­nem egy­mást ver­ték a zsi­dók mi­att!

péchy lajos Ba­rá­tom, eh­hez ma­ga nem ért.

 

In­dul­nak az ebéd­lő fe­lé – köz­ben a nap­pa­li­ban ta­lál­koz­nak az ér­ke­ző Dobynéval és Szalay-néval.

 

dobyné ágnes La­jos­kám, csak ar­ra kér­lek, hogy a ven­dé­gek­nek egy szót sem…

 

Péchy dok­tor int, hogy hall­gat­ni fog.

 

kádár pista Mi­ről nem sza­bad be­szél­ni, dok­tor úr?

péchy lajos Ugye mond­tam, hogy eh­hez ma­ga nem ért. Be­men­nek az ebéd­lő­be.

dobyné ágnes Szalaynénak: De hát mi va­gyok én, is­ten, hogy a sem­mi­ből te­remt­sek? Hány­szor za­bál­tak itt, hány­szor it­ták le ma­gu­kat? Most nem ró­la­tok beszélek… Iga­zi el­do­rá­dó volt, sült puly­ka szállt az asz­tal­ra har­minc éven át. Jaj, hát mi­lyen kön­­nyen ma­rad­hat ár­tat­lan, aki a szá­ját meg­tör­li, és agyő, föl­áll az asz­tal­tól! Hi­szen a bű­nös min­dig az, aki vé­gül ott ma­rad a szám­lá­val, és fi­zet.

szalayné irma Ez igaz, lel­kem, ér­te­lek, de ti­te­ket itt min­den­ki sze­ret és megbe-csül…

dobyné ágnes És mit érek ve­le? Ha ar­ra gon­do­lok, hogy itt, egy nyo­mo­rú­sá­gos fa­lu­ban él­tem le az éle­tem, s az ég­vi­lá­gon sem­mi ered­mé­nye nincs…! Köny­­nyű a vá­ro­si­ak­nak, ké­szen kap­nak min­dent! Csak el­né­zem, ahogy a só­gor­nőm – pe­dig mi volt ő hoz­zám képest?, min­dig egy ha­szon­ta­lan, lus­ta te­rem­tés! – fog­ja a szaty­rot, megy a pi­ac­ra, és vá­lo­gat. Én­ná­lam föl­mag­zik és meg­ke­se­re­dik a sa­lá­ta, bez­zeg az övé olyan, mint a ró­zsa. Mi ki va­gyunk szol­gál­tat­va idő­já­rás­nak meg a bu­ta cse­lé­dek rossz­aka­ra­tá­nak, ő meg épp csak meg­mond­ja, hogy ebéd­re mit főz­ze­nek. Es­te szín­ház és tár­sa­ság, ét­ter­mi va­cso­ra, van zon­go­ra, a gye­re­ke­it ne­vel­tet­he­ti.

szalayné irma Én egy­szer vol­tam Sze­ge­den. Egy nyá­ri délelőtt… A Kas­ban száll­tunk meg a lá­nyok­kal, s ahogy a híd fe­lé me­gyünk, ott a li­get, hát leg­alább ezer sze­kér, meg­rak­va mind! Din­­nye, pa­ra­di­csom, al­ma és uborka… Ki ehet­te meg azt a ten­ger­nyi ubor­kát? És nem volt ott se­hol sem­mi rend­za­va­rás, ve­re­ke­dés, lök­dö­ső­dés, a pa­rasz­tok tisz­te­let­tu­dó­ak, nem úgy, mint itt, ezek… Pe­dig hogy mond­ta ta­valy az a vi­géc? Mi vá­ro­si­ak min­dig si­e­tünk, ké­rem, ne­künk nincs időnk gon­dol­koz­ni. De ho­va si­et­nek? Az as­­szo­nyok után! Az urak­nak ez a leg­főbb dol­ga a vá­ros­ban. Ha ti tény­leg Sze­ged­re ke­rül­tök, a te Pis­tád­nak is lesz egy kis si­et­ni­va­ló­ja.

dobyné ágnes Pista…! Az so­se si­e­tett éle­té­ben, még­is meg­ta­lál­ta az as­­szo­nyo­kat. Hi­szen ha ez nem lett vol­na legalább…! De mek­ko­rát csa­lód­tam, mi­kor fi­a­tal­as­­szony ko­rom­ban egy­szer csak ész­re­vet­tem, hogy az én Pis­tám nem iga­zi úton jár! Nem mon­da­nám, hogy go­rom­ba, mert én nem sze­kí­ro­zom. De bi­zony pisz­kos kis ügye, az volt elég. Mit csi­nál­jak? Itt volt a nya­ka­mon a há­rom gye­rek – azt mond­ták, ilyen a vé­re. Bé­kén kell hagy­ni, s ak­kor ő sem sze­kí­roz sen­kit. De mi­lyen tü­re­lem kell – sze­met huny­ni er­re is meg ar­ra is!

szalay péter jön a jegy­ző­vel. Mi­ről be­szél­get­nek, ko­mám­as­­szony?

dobyné ágnes Szid­juk ezt a rossz éle­tet, csu­pa baj.

frici oda­jön Schöller Kar­csi­val és a ta­ní­tó­né­val. Mi­lyen kí­ván­csi­ak a férfiak…

a ta­ní­tó­né És mi­lyen plety­ká­sak!

frici A ha­tal­mas, ko­moly urak ös­­sze­ül­nek a je­len­ték­te­len nők­ről be­szél­ni. Egye­bet se tesz­nek, ez­zel töl­tik az éle­tü­ket.

a jegyző Na és a mun­ka?! Mint­ha nem a mi dol­gunk volna…!

dobyné ágnes Na, megszólalt…

szalay péter Én dol­go­zok an­­nyit, mint a mar­ha.

schöller karcsi A sze­mem majd’ ki­fo­lyik, ne­kem kell meg­csi­nál­ni az ös­­szes re­ví­zi­ót, ha sza­bály­ta­lan­ság van…

szalayné irma És én nem dol­go­zok?

szalay péter Mit? Ne­ve­tés.

frici Mit?! Mint­ha mi nem dol­goz­nánk!

a ta­ní­tó­né Ág­nes né­ni­nek is men­­nyi dol­ga lesz Ka­rá­csony után! Ös­­sze­pa­kol­ni a házat…

dobyné ágnes bos­­szú­san: Ka­rá­csony után? Foly­ton, min­den percben… Fri­ci­nek foj­tott düh­vel: Csak plety­kál­tok, hi­á­ba kérem…! Be­megy.

frici Én?, mama…!

a ta­ní­tó­né Szó­val ránk nincs is szük­ség!

szalay péter Azt nem mon­da­nám, hogy nincs… Ne­ve­tés.

a jegyző jó­ked­vű­en a fe­le­sé­gé­hez lép, a vál­lá­ra te­szi a ke­zét. Néha-néha…

a ta­ní­tó­né Most úgy áll­tok ott, ked­ve­sem, mint fényképezkedéskor: a bol­dog há­zas­pár!

 

A jegy­ző oda­ül a fe­le­sé­ge mel­lé, uj­já­ra csa­var­ja az as­­szony ha­ját – Schöller Kar­csi diszk­ré­ten el­hú­zó­dik a férj elől.

 

frici No, mi az?

a jegyző Lá­tod, Fri­ci, te min­dig ezt a sze­gény Péchy dok­tort em­le­ge­ted föl ne­kem! Mi­ná­lunk, ugye, ő a bez­zeg-min­ta­férj. 

frici At­tól ma­ga min­dig csak ta­nul­hat.

a jegyző Na hi­szen, ta­nul­tam! Tu­dod, hogy utál­ja a fe­le­sé­gét?

frici Jaj már!

a jegyző Sem­mi jajmár: utál­ja. Az as­­szony fél­té­keny­ség­gel gyöt­ri. Még a há­zat is úgy épí­tet­ték, hogy a ren­de­lő ott le­gyen az ebéd­lő mel­lett. És üveg­aj­tó van, hogy a fe­le­sé­ge bár­mi­kor be­néz­hes­sen, ne­hogy ő ott ud­va­rol­ni kezdjen…

frici Ezt ő mond­ta?

a jegyző Nem is az uj­jam­ból szop­tam.

frici Mond­ja meg ne­ki, hogy pi­masz férj! Vé­ge van előt­tem a te­kin­té­lyé­nek: ő is olyan, mint a töb­bi!

a jegyző Na jól van, azért nem kell ki­a­bál­ni, nem azért mond­tam el, hogy te mind­járt ki­pub­li­káld!

 

A jegy­zőt za­var­ja, hogy má­sok is benn van­nak, aki oda­fi­gyel, hall­hat­ja: Szalay, Szalayné, Schöller Kar­csi, a ta­ní­tó­né.

 

frici Ezek a fér­fi­ak! Csak két perc­re ma­rad­ja­nak magukra…! Na…! Tisz­tel­te­tem őket! Az utol­só ide­á­lom­ból is ki­áb­rán­dul­tam! Az egyik is csir­ke­fo­gó, a má­sik is! Hát hogy le­het, hogy ahány fér­fi van, az mind sza­lad a hi­va­tal­ba, tár­sa­ság­ba, és mi főz­he­tünk, meg mos­hat­juk a zok­ni­ját?! És ahogy ci­co­máz­zák ma­gu­kat – rö­hej! De hogy­ha asz­­szony tesz ilyet – hát ül­dö­zik! Ne­ki mu­száj a vá­ros­ban in­téz­ked­ni, a Ko­ro­ná­ba be­ül­ni ebé­del­ni, s még ő pa­nasz­ko­dik, hogy vis­­sza nincs vo­nat, csak éj­sza­ka! De na­gyon saj­ná­lom sze­gényt! Mu­száj mu­lat­nia, én meg el­te­he­tem a be­főt­tet, míg ő fá­rad­tan ha­za­ér.

szalayné irma Úgy van, Fri­ci­kém, és ha ös­­sze­ül­nek, csak min­ket sza­pul­nak.

frici Csak ar­ra tud­nak gon­dol­ni, hogy le­het az as­­szonyt le­igáz­ni – ves­­sze­nek meg!

a ta­ní­tó­né És a köny­vek­ben is mi van? Min­dig csak a fér­fi­ak pa­na­sza és szi­dal­ma az as­­szony el­len!

frici Mi len­ne, ha egy­szer az as­­szony ír­ná meg az ő pa­na­sza­it?!

a jegyző Jól van már, elég volt!

frici Ilyen pi­szok fér­fi! Mért bánt­ja a nőt?! Hát néz­zen már ma­gá­ba! Gyá­va, pi­masz fráterek…! Lop, csal és be­tör, hogy a fe­le­sé­gé­nek pénzt sze­rez­zen, mert fél tőle…! És úgy be­szél, mint­ha az as­­szony kény­sze­rí­te­né rá!

a jegyző Mi dol­go­zunk, ma­guk meg lus­tál­kod­nak!

frici Az be­teg­ség, nem lus­ta­ság! Csak áll­jon oda, majd meg­lá­tom, me­lyik fér­fi tud­ja el­lát­ni a gye­re­ke­ket reg­gel­től es­tig, meg az egész ház­tar­tást! Ki­vált, ha lel­ki be­teg­ség­gel van te­le az em­ber az ura mi­att!

a jegyző Ne kezdd már elöl­ről!

frici Hát két hó­na­pig nem bír­ja! Ala­kos­ko­dik, szök­ne, ma­rad­na, hí­ze­leg, jaj de utá­lom; azért a pisz­kos ga­tyá­ját min­dig ha­za­hoz­za, hogy mos­sam ki! De ha én nem, ak­kor a szál­lo­dai szo­ba­as­­szony!

szalayné irma Az is egy nő!, hát nem?

szalay péter Ir­ma, mért kell ne­ked be­le­avat­koz­ni?!

frici Hát tud­nak ma­guk nő nél­kül él­ni? Csak az a kü­lönb­ség, hogy ar­ról nem mer­nek úgy be­szél­ni, mint a fe­le­sé­gük­ről!

a jegyző Hát az nem is tart rab­lán­con, és nem fag­ga­tó­zik folyton…!

frici En­gem ér­de­kel, hogy mer­re jár, és mi­kor mit csi­nál – ha ma­gát ez sér­ti, ak­kor el­me­het! Nem tu­dom el­kép­zel­ni, hogy ha ne­kem jár­na ki­fe­lé a gon­do­la­tom a vi­lág­ba, ak­kor ez ma­gát nem ér­de­kel­né!

a jegyző Mért, hát nem te­ne­ked jár kifelé…?!

frici Tény­leg kö­té­len ké­ne ma­gu­kat tar­ta­ni, hogy ne az as­­szo­nyuk el­len gyű­löl­köd­je­nek!

a jegyző Jaj, csak ne sírj!

frici Mi­ért?

a jegyző Mert a sí­rá­sod­nak olyan erős sza­ga van, hogy te­le van ve­le a szo­ba.

frici Szem­te­len, men­jen in­nen! Jaj, men­jen már in­nen, men­jen kár­tyáz­ni, jobb is, ha nem lá­tom!

A jegy­ző meg­csó­kol­ja a fe­le­sé­ge ha­ját, de az le­ráz­za ma­gá­ról. Er­re meg­ke­re­si Schöller Kar­csit, a vál­lá­ra te­szi a ke­zét:

a jegyző No paj­tás, eredj már, vár­nak az as­­szo­nyok! Schöller Kar­csi gya­nak­vó­an pil­lant a férj­re: ugratja?, pro­vo­kál­ja? Ne­ked nincs fe­le­sé­ged?

schöller karcsi Saj­nos nincs.

a jegyző Bol­dog ember… Hát ide figyelj…! Na… majd’ mond­tam vala-mit…

 

 

4.

 

Szalay Pé­ter oda­megy a jegy­ző­höz, fél­re­von­ja – mi­köz­ben a töb­bi­ek be­men­nek az ebéd­lő­be.

 

szalay péter Nem úgy van az, öcsém. Az as­­szo­nyok­kal nem sza­bad vi­tat­koz­ni. Mert úgy­is az a vé­ge, hogy az as­­szony­nak min­dig iga­za van. Ak­kor mi­re va­ló a sok be­széd, a sok ke­se­rű­ség? Hi­szen az as­­szony ér­ve nem ész­érv, mert­hogy a szív vi­tat­ko­zik, s így meg nem győz­he­tő, vi­szont a győz­tes min­dig ő. Hisz tud­juk, hogy a férj igen kön­­nyen té­ved­het, ám a szív so­ha. Hát tudd meg, hogy mi ba­ja van, és azon se­gíts!

a jegyző Tu­dom én, hogy mi ba­ja: csak az, hogy nem akar egy perc­re se ki­en­ged­ni a mar­ká­ból. Mert meg­fo­gott, az övé va­gyok, ta­lán be­szip­pan­ta­ni sze­ret­ne, s foly­ton ma­gá­ban tar­ta­ni. És azt akar­ja, hogy les­sem min­den moz­du­la­tát. Gyö­nyör­köd­jem ben­ne, akár lus­ta, dü­hös vagy mos­dat­lan. S mert er­re kép­te­len va­gyok, hát meg­bün­tet.

szalay péter Ba­rá­tom, ne­ked olyan tisz­ta igaz­sá­god van, mint a Szent­írás. És még­is – eszem­be jut egy eset… Ezt so­ha sen­ki­nek el nem mond­tam: Én meg­csal­tam egy­szer a fe­le­sé­ge­met… Úgy vol­tam, mint te… Be­le­fá­rad­tam a ri­go­lyá­i­ba, az el­len­ke­zé­se­i­be, s már nem bír­tam ma­gam­mal, dü­hös let­tem, fi­a­tal vol­tam, bos­­szút akar­tam áll­ni. Tu­dod, nem kí­ván­ta a vé­rem, nem kel­lett ne­kem sen­ki… De be akar­tam ma­gam­nak bi­zo­nyí­ta­ni, hogy az as­­szony egy je­len­ték­te­len sen­ki, hogy nem szá­mít. Ér­ted? Hogy an­­nyi nő van, de an­­nyi nyo­mo­rult nő, aki ol­csób­ban ad­ja azt, amit a fe­le­ség oly drá­gán mér…!

a jegyző Szalay há­ta mö­gé mu­tat, ahol meg­je­lent Szalayné. Pé­ter bácsi…

szalayné irma Hagy­ja csak, jegy­ző úr! Na? Hogy van to­vább?

szalay péter Ir­ma, ne… majd inkább…

szalayné irma Csak mond­jad, mond­jad, ha már el­kezd­ted!

szalay péter Szó­val ká­rom­kod­tam egyet, fel­csap­tam a ka­la­po­mat, s el­men­tem ha­zul­ról, mert Deb­re­cen­ben történt…

szalayné irma oda­hív­ja Péchy dok­tort, a ta­ní­tót, Schöllert és Dobyt. Ma­guk­ra is rá­fér, hall­gas­sák csak meg! La­jos­kám, ta­ní­tó úr, Kar­csi! Pis­ta, nyu­god­tan ide­jö­het a há­zi­gaz­da is!

szalay péter Ir­ma, nem ké­ne most idecsődíteni…

szalayné irma De­hogy nem ké­ne, csak okul­ja­nak! Te meg csak mond­jad! Hadd hall­jam!

 

Oda­jön An­nus is – Ká­dár Pis­tá­val a nyo­má­ban.

 

szalay péter Hát… a Royalba men­tem, és egész éj­sza­ka it­tam és mulattam… egész éj­sza­ka csal­tam sze­gény asz­­szonyt, hogy… csak úgy ro­po­gott. Reg­gel, mi­kor ki­jö­vök a nő­vel ka­ron­fog­va, da­lol­va és so­kat be­szél­ve – hát… Lá­tok az ut­ca kö­ze­pén egy vas­tag, nagyhasú nőt fé­lig be­ha­vaz­va, ahogy ott áll, mint egy oszlop…! És az a nő a fe­le­sé­gem volt! Más­ál­la­pot­ban a kis­fi­am­mal.

doby istván Mik nem jut­nak az eszed­be! És pont ma éjjel… Oda­szól Ká­dár Pis­tá­nak: Hoz­zál ne­kem egy szé­ket, fi­am! Ká­dár oda­hoz egy szé­ket.

szalay péter Egész éj­jel ott ál­lott, reg­ge­lig! Meg­vár­ta, míg én ki­jö­vök! S ahogy meg­lá­tott, meg­for­dult és el­in­dult csön­de­sen ha­za. Ez egy szent nő, egy már­tír. Ami­lyen csak nő le­het – csak a sze­rel­mes nő… És én, ba­rá­tom, ak­kor úgy meg­ütöt­tem az éj­sza­kai sze­re­tő­met, hogy be­le­zu­hant a hó­ba!

szalayné irma Igen? Tény­leg? Nem is vet­tem észre…

szalay péter Ez így történt…

szalayné irma Meg­ver­ted azt a nyo­mo­rult nőt?

szalay péter Meg­ütöt­tem, és… És fu­tot­tam Ir­ma után… Per­sze, ha­rag volt – hogy­ne ha­ra­gu­dott vol­na, sze­gény. Nem azért állt ott egész éj­jel, hogy ne ha­ra­gud­jon! És ahogy ha­za­é­rünk: nyög­ni kezd, jön­nek a fá­já­sok. Ha­mar a bá­bá­ért. Még most is tisz­tán em­lék­szem, ahogy sza­lad­tam az ut­cán, mint egy esze­ve­szett, kó­tya­gos fej­jel, de szín­jó­za­non, és a lá­ba­im­ra mint­ha szár­nyak let­tek vol­na köt­ve. Hoz­tam a bá­bát. Hát ahogy be­érünk a la­kás­ba – azok a ret­te­ne­tes nyö­gé­sek…! El aka­rok tűn­ni, de ak­kor ő meg­fog­ja a ke­ze­met, és azt mond­ja: Nem! Nem eresz­tett el. Nem. Vé­gig kel­lett néz­nem azt a vég­he­tet­len fáj­dal­mat, ami a lé­te­zés leg­na­gyobb cse­le­ke­de­tét kí­sé­ri. Jaj, ahogy a ke­zem­be vá­gód­tak a kör­mei, s rám né­zett azok­kal az ár­tat­lan, sze­líd sze­mek­kel, mint a le­ölt bor­jú, oly ke­ser­ve­sen, s én érez­tem, hogy még ab­ban az ön­kí­vü­let­ben is boldog…

szalayné irma Igen? Gon­do­lod?

szalay péter Igen, bol­dog volt, hogy itt van mel­let­te az ő egyet­le­ne, meg van nyu­god­va, mert meg­men­ti az ő em­be­re, az egyet­len, aki­ért él, aki­ért ne­ki él­ni ér­de­mes… No, de gye­rünk kár­tyáz­ni! Nem le­het az as­­szo­nyok­kal vi­tat­koz­ni, ba­rá­ta­im. Fór­ban van­nak ve­lünk szem­ben – szül­nek.

 

Az ebéd­lő­ben föl­erő­sö­dik a mu­la­tás – ze­ne, tánc. A tár­sa­ság szét­szé­led. Ká­dár Pis­ta és An­nus ket­tes­ben ma­rad­nak.

 

kádár pista Mit szól, Annuska…? És ha még hal­lot­ta vol­na itt az előbb a só­go­rát, a jegy­zőt! Ahogy a dok­tor úr­ral pa­nasz­kod­tak egymásnak…! Ez hát a házasság!, mon­dom. És vis­­sza­gon­do­lok a szü­le­im életére…

annus Mért, mi az a há­zas­ság?

kádár pista Az anyám szép, ha­tal­mas asz­­szony, az apám már egy halálravált, fo­gat­lan, vé­kony kis em­ber. Olyan bá­gyadt és szo­mo­rú, ami­lyen erős, pi­ros és lár­más az anyám. De szo­mo­rú éle­tük volt, is­te­nem! Sze­gény apám! Egy éle­ten át be­bör­tö­nöz­ve len­ni egy má­sik em­ber sze­rel­mé­ben…! Meg­ér­tet­tem, mit je­lent az, hogy apám foly­ton hall­gat, a tá­nyér­já­ra az anyám tesz, és ő hi­á­ba til­ta­ko­zik, meg kell en­ni. A ru­há­ját is az anyám ve­szi, öl­töz­te­ti, mint egy gyer­me­ket, a pa­lást­ját is ő ad­ja rá… Csak most lá­tom, mi az! Mi­lyen ár­tat­la­nul, sá­pad­tan és vég­ki­me­rü­lés­ben tű­ri sze­gény ezt a ki­fogy­ha­tat­lan gyön­géd­sé­get! Anyám pe­dig foly­ton ve­le fog­lal­ko­zik, min­dig ró­la be­szél, ide­ge­nek ha jön­nek, rög­tön: Az én uram… hogy tud írni!, csak olyan erős ön­kri­ti­ká­ja van, hogy nincs mer­sze ki­ad­ni a ke­zé­ből egy sort! És ahogy rop­pant kar­ja­it ös­­sze­te­szi a nagy mel­le­in, és mi­lyen gyö­nyö­rű as­­szony még ma is!, és a ha­tal­mas, csat­to­gó hang­ján azt mond­ja: Ne­kem még egy­szer ös­­sze ne tépd, mert le­nyel­lek…! Bor­za­lom. Ez a bol­dog há­zas­ság! Mi­lyen le­het ak­kor a bol­dog­ta­lan!

annus Jaj, csak vol­na pén­zem, akár­mi­lyen ke­vés is…! Úgy itt hagy­nék min­dent, és elmennék…

kádár pista És ho­va vágy­na, kis­as­­szony?

annus Ma­gam se tudom… Mond­ja, Pis­ta, és mi­lyen em­ber ez a fi­a­tal gróf?

kádár pista Tény­leg, hát még­se jött el a gróf! Hát nem is tudom… Tud­ja, ezek­nél már a pi­ci gye­rek meg­ta­nul­ja az any­já­ban meg az ap­já­ban tisz­tel­ni a fö­löt­tes ha­tó­sá­got. És mi­lyen or­de­ná­ré a tár­sal­gá­suk! Nem mint­ha trá­gár­sá­go­kat mondaná­nak, ha­nem tel­je­sen mű­ve­let­le­nek. Nin­csen kul­tú­rá­juk, és nem is tisz­te­lik a kul­tú­rát. A Pis­ta gróf eset­len, da­ra­bos em­ber, te­le am­bí­ci­ó­val – és egy ko­misz frá­ter. Ké­rem, ez egy kép­zett nem­zet­gaz­da, szo­ci­o­ló­gus és köny­ve­lő – de kö­rül­be­lül an­­nyit tud, mint egy ke­res­ke­del­mi aka­dé­mi­át vég­zett zsi­dó fiú. Vagy még an­­nyit sem.

annus sér­tet­ten: Azt mond­ja, hogy… os­to­ba em­ber?

kádár pista Nem os­to­ba, ké­rem, az, csak bu­ta. De mért tet­szik kér­dez­ni?

annus Buta…?! És kegyetlen…?

kádár pista Az, igen. Mint a bu­ta em­be­rek ál­ta­lá­ban. Köz­ben oda­lép hoz­zá­juk Péchy La­jos. Ha fel­tesz ma­gá­ban va­la­mi bu­ta rög­esz­mét, ah­hoz csö­kö­nyö­sen ra­gasz­ko­dik.

péchy lajos Ki­cso­da?

kádár pista Hát… a gró­fok általában…

annus föl­for­tyan: Már meg­bo­csás­son, de ahogy ma­ga beszél…! Sér­tet­ten ott hagy­ja Ká­dár Pis­tát.

péchy lajos Ká­dár Pis­tá­nak: Mi lel­te va­jon? Mi­nap a Hun­gá­ri­á­ban egy fi­a­tal mág­nás éj­fél­kor elő­vet­te a re­vol­ve­rét, és el­ki­ál­tot­ta ma­gát: Zsi­dók ki­fe­lé! Ezek két-há­rom asz­tal­nál ül­tek, föl­áll­tak, ki­csit far­kas­sze­met néz­tek, és el­men­tek. Ez csú­nya harc. A nem­ze­ti osz­tály meg akar­ja tar­ta­ni a va­gyo­nát és a ha­tal­mát, de nem haj­lan­dó sem dol­goz­ni, sem ál­doz­ni. A zsi­dó­ság pe­dig gaz­dag­ság­ra és ha­ta­lom­ra tör. A ma­gyar úr újat nem ol­vas, a kon­zer­va­tív kul­tú­ra az új han­got el­foj­ta­ná, a zsi­dó­ság meg ép­pen azt kö­ve­te­li. A ma­gyar élet gyer­tya­szál, az egyik vé­ge az úri vi­lág, a má­sik meg a zsi­dó­ság, és mind a két vé­ge ég. De nem tu­dom, me­lyik­nek a füst­je bü­dö­sebb.

 

Az ebéd­lő­ből ze­ne hal­lat­szik, tán­col­nak – a mu­lat­ság most ki­öm­lik a nap­pa­li­ba. Az óvó­kis­as­­szon­­nyal Doby Pé­ter tán­col, aki­hez oda akar to­la­kod­ni a meg­vert ta­ní­tó, de a fe­le­sé­ge, aki köz­ben fér­je hom­lo­kát bo­ro­gat­ja, vis­­sza­tart­ja.

 

péchy lajos Néz­ze, mit mű­vel a Po­gány!

kádár pista Eb­ből lesz a leánykérés…?

pogány imre mu­lat, éne­kel An­nus­nak

      Szom­bat es­te ha­za­jöt­tem, el­üzent a ró­zsám,

      Azt üzen­te, jö­vő hé­ten férj­hez men­ne hoz­zám,

      De én er­re azt fe­lel­tem: Ro­zi!

      Vo­nulj vis­­sza, kel­lesz már a fe­né­nek! Nem va­gyok én gal­lér, akit min­den hé­ten cse­rél­nek.

doby péter Te meg mit éne­kelsz itt, Po­gány?

annus Pé­ter­ke, légy szíves…! Po­gány­nak: Ne ha­ra­gud­jon!

doby péter Mért, nem te­gez­he­tem a só­go­ro­mat? Már­mint jö­ven­dő­be­li­met?

pogány imre De­hogy­is­nem, kér­lek. Szer­vusz!

doby péter Hol szed­ted föl ezt a bor­zal­mas csi­nált-nó­tát? Va­la­mi pes­ti zengerájban?

annus Pé­ter, te ré­szeg vagy, menj in­nen, kér­lek!

doby péter „Ro­zi, vo­nulj vissza…”?! Ezt fúj­ják a magadfajtájúak? „Kel­lesz már a fe­né­nek” – ki hal­lott már nép­dal­ban ká­rom­ko­dást?!

annus Jól van, eb­ből elég, menj ki a friss le­ve­gő­re in­kább! El­tusz­kol­ja az öc­­csét.

doby péter el­me­nő­ben: Urat ját­szik a biboldó, és henceg…

annus Ne ha­ra­gud­jon rá, ha iszik, foly­ton kö­te­ke­dik.

pogány imre Igen? Erőt vesz ma­gán, el­mo­so­lyo­dik. An­nus­kám, ha ma­ga mond­ja, de­hogy­is ha­rag­szom.

annus Jól van ak­kor. És… egyéb­ként jól ér­zi ma­gát?

pogány imre Hej, An­nus­kám, édes, drá­ga, szép kis An­nus­ka kis­as­­szony, ha tud­ná, hogy mi­lyen bol­dog va­gyok én most!

annus Igen?

pogány imre Ki­mond­ha­tat­lan bol­dog va­gyok, majd’ meg­pat­tan a szí­vem.

péchy lajos Ká­dár Pis­tá­nak: Lát­ja, ez a nagy­sze­rű a zsi­dó­ban. A negativitást rög­tön át tud­ja vál­toz­tat­ni po­zi­ti­vi­tás­ra. Az al­föl­di zsi­dó­as­­szony­ok olyan gyö­nyö­rű­en be­szél­nek ma­gya­rul, mint ami­lyen för­tel­me­sen zsi­dóz­nak Pes­ten a ke­resz­tény úri­as­­szony­ok.

kádár pista De dok­tor úr, mi­ért mond­ja ezt most? Ma es­te itt min­den­ki foly­ton a zsi­dók­ról beszél…

pogány imre Tud­ja, An­nus­ka kis­as­­szony, én csak most ér­zem ma­gam fel­sza­ba­dult­nak. Úgy ér­zem, mint­ha le­hul­lot­tak vol­na ró­lam a bi­lin­csek! Tud­ja, mint az a büsz­ke mén, ame­lyik szét­tép­te a há­mot, és ne­ki­sza­lad a pusz­tá­nak, és ke­zi­csó­ko­lom, min­den­fé­le vad lo­vak kö­zé ke­rül, és ta­lál­ko­zik ott egy drá­ga, tün­dér­szép csi­kó­val, és az­zal ös­­sze­nyi­hog­nak va­dul, pusz­tai han­gon, ke­zi­csó­ko­lom!

annus Olyan vad­em­be­rek közt ér­zi ma­gát?

 

Po­gány­ból ki­tör az őszin­te­sé­gi ro­ham – rá­adá­sul nin­cse­nek ket­tes­ben, An­nust ez is za­var­ja.

 

pogány imre Olya­nok közt, ke­zi­csó­ko­lom…! Hát csak néz­zen kö­rül, kik van­nak itt! Néz­ze meg ezt a de­rék Szalay Pé­ter bá­csit! Pe­dig még va­la­mi ta­nult­sá­ga is van, uta­zott is, volt Bécs­ben, Ró­má­ban, Ber­lin­ben. Jól be­szél, iga­zi szó­nok. Cso­da, hogy nem po­li­ti­kus. De ké­rem, van ne­ki két­száz­har­minc hold föld­je, és alig te­rem meg raj­ta ne­ki an­­nyi, hogy csa­lá­dos­tul meg tud­jon él­ni. Mond­hatom ma­gá­nak, An­nus­ka kis­as­­szony, egy né­met gaz­da, is­ten bi­zony, öt hol­don töb­bet pro­du­kál, mint Szalay Pé­ter a két­száz­har­minc hold­ján. Vagy itt van ez a drá­ga jó La­jos bá­csi. El­vé­gez­te az egye­te­met, meg­sze­rez­te a dok­to­ri dip­lo­mát, nagy do­log ez egy olyan kis­bir­to­kos fi­á­tól. De az­óta, ké­rem, hogy zseb­re vág­ta azt a dip­lo­mát, és ha­za­jött a fa­lu­já­ba, egyet­len or­vo­si köny­vet nem vett a ke­zé­be. Hát kép­zel­je csak el azt a sze­ren­csét­len be­te­get, aki hoz­zá for­dul! Mit tud az­zal csi­nál­ni ez a de­rék, ál­dott lel­kű, jó La­jos bá­csi? Én azon bá­mu­lok leg­job­ban, hogy még min­dig ki tud­ja ál­lí­ta­ni a re­cep­tet. Egyéb­ként biz­tos va­gyok ben­ne, hogy ma­xi­mum tíz-ti­zen­két re­cept­ből áll az egész kész­le­te. Ha­nem in­ni, azt igen – meg ado­máz­ni. És jó em­ber, szó sincs ró­la. Jó go­rom­ba em­ber. Mi­kor a pa­raszt be­jön hoz­zá, rá­or­dít. Mert ha nem or­dít, az azt je­len­ti, már­is vi­he­tik ha­za, olyan ment­he­tet­le­nül beteg… Vagy ez a ma­ga drá­ga jó, bölcs édes­ap­ja, aki olyan, édes An­nus­kám, hogy le kell előt­te tér­del­ni, és meg kell csó­kol­ni a ke­zét, olyan tisz­ta, szent em­ber, aki so­ha en­nek az ura­da­lom­nak, ame­lyi­ken húsz vagy har­minc esz­ten­de­je telj­ha­tal­mú­lag kor­má­nyoz, so­ha en­nek egy szál szal­má­ját el nem tu­laj­do­ní­tot­ta, lás­sa, ez a ma­ga szent ap­ja, ez ké­rem, öt­ezer hol­don, har­minc esz­ten­dő alatt nem tu­dott an­­nyit pro­du­kál­ni, hogy…

annus nem bír­ja hall­gat­ni Po­gányt. Hogy be­szél maga…?! Mal­vin­ka, Mal­vin­ka! Mért nem tá­lal­já­tok már azt a bor­le­vest?! Re­meg a düh­től, hogy egy vő­le­gény­je­lölt így me­ré­szel ne­ki be­szél­ni – ott hagy­ja.

 

 

5.

 

kádár pista akad An­nus út­já­ba, ezért a fiú meg­szó­lít­ja: An­nus­ka, sze­ret ma­ga tán­col­ni?

annus Sze­re­tek hát!

kádár pista És meg­ha­ra­gu­dott rám az előbb?

annus mo­so­lyog. Meg­ha­ra­gud­tam.

kádár pista De ugye meg­bo­csát? Me­lyik is­ten­nő­höz ha­son­lít ma­ga, An­nus kis­as­­szony?

annus fel­ka­cag. Azt hi­szem, egyik­hez se.

kádár pista Vé­nusz­hoz, a sze­re­lem is­ten­nő­jé­hez. Csak őben­ne van ilyen bé­kes­ség… Néz­zen csak úgy… Úgy, fél­re…! Sem­mit se kell ten­nie, és di­rekt iz­ga­tó. Az ál­la olyan pu­ha és ked­ves domb, s a pi­ci to­ká­ja, fe­hér bőre…! Mi­lyen jó ma­gá­nak, az egész lé­nyé­ben va­la­mi rend­kí­vü­li nyu­ga­lom van. Per­sze, se gond­ja, se bá­na­ta nem volt még életében…

annus Hm…

kádár pista És azt hi­szem, nem is vol­na ké­pes szo­mo­rú len­ni. Tud­ja, van­nak női ar­cok, ha nincs is ben­nük sem­mi bá­nat, még­is árad be­lő­lük a gyász, olyan a fej­tar­tá­suk, a bő­rük, min­den vo­ná­suk… Ér­ti? Ma­ga más, már tu­dom, mit tud ma­ga: ha­ra­gud­ni! Ma­gá­val jó le­het­ne meg­ve­re­ked­ni!

annus Azt meg­hi­szem.

kádár pista Ve­re­ke­dett már?

annus Per­sze.

kádár pista De fér­fi­val!

annus Fér­fi­val! Mi­kor a ne­gye­dik pol­gá­ri­ra ké­szül­tem, volt nálunk… Tény­leg, az is egy deb­re­ce­ni te­o­ló­gus volt, és az ta­ní­tott. És na­gyon fur­csa kí­ván­sá­gai vol­tak. Kö­ve­te­lő­zött! Foly­ton egy olyan igét akart ra­goz­tat­ni, amit én nem akar­tam. De hogy csak ra­goz­zam! Már­pe­dig én nem! Olyan őrült lett, hogy meg akart üt­ni. Azt pró­bál­ja meg…! Üs­sön meg! De ak­kor be­le­me­gyek a ha­sá­ba! Ká­dár Pis­ta ka­cag. Nem mert…! Ak­kor azt mond­tam ne­ki: Én most ma­gá­ra zá­rom az aj­tót, és ha nem akar kel­le­met­len­sé­get, ott az ab­lak, ugor­jon ki, és men­jen a dol­gá­ra, de meg se áll­jon a deb­re­ce­ni te­o­ló­gi­á­ig!

kádár pista És? El­me­ne­kült?

annus De még hogy! Té­to­ván: Na… Most akkor… men­nem kell…? Vagy táncolunk…? Jaj, de­hogy­is, hát men­nem kell…! Mu­száj!

kádár pista Ha muszáj…

 

An­nus el­megy. Ze­ne, tánc

 

a pa­ti­kus­se­géd a ta­ní­tó­kis­as­­szony­nak: Mi­lyen gyö­nyö­rű a ma­ga hom­lo­ka… Én akár­hány­szor meg­lá­tom, megijedek… ma es­te is, mi­kor meg­lát­tam mes­­szi­ről, meg­állt a szí­vem ve­ré­se, én nem tu­dom, más­nál is így van-e, de én… Imá­dom a ma­ga csil­lo­gó hom­lo­kát, a ma­ga eszes or­rocs­ká­ját, a ha­ra­pós szá­jacs­ká­ját!

kádár pista Péchy dok­tor­nak: Ahogy be­szél­tem hoz­zá, dok­tor úr… va­ló­ság­gal fé­kez­nem kel­lett ma­gam, ne mond­jak töb­bet a megengedhetőnél… szin­te hogy láng­ra ne kap­jak. Azt érez­tem, hogy rög­tön le­ve­tem ma­ga­mat a lá­ba elé a föld­re, hogy a ci­pő­jét csókoljam… Mi­lyen fur­csa. Az em­ber né­mely lány kö­ze­lé­ben meg­őrül, ha nem sze­rel­mes is. Ami­kor meg egy ve­re­ke­dé­sé­ről me­sélt, ne­vet­nem kel­lett, és meg­érez­tem, hogy ezt a lányt én meg fo­gom ver­ni. Ér­ti? Hogy ha fe­le­sé­gül ve­szem, ak­kor olyan po­font adok ne­ki egyszer…! Csak bá­mul­tam az ar­cát: a ta­va­szi nap­fény­ben egy ten­ger­szem. És ahogy té­to­vá­zott, hogy in­du­lunk-e, ké­pes let­tem vol­na ha­lá­lo­san be­le­szé­dül­ni eb­be a ten­ger­szem­be. De sar­kon for­dult, és úgy elhidegült… An­­nyi­ra szép és el­ér­he­tet­len. Nem is éb­redt vol­na föl a lel­ke még? Vagy va­la­mi tán el is égett ben­ne már?

szalayné irma lép mel­lé­jük. Le­gá­tus úr, ma­ga mért nem tán­col? Tes­sék szó­ra­koz­tat­ni a höl­gye­ket! Mond­ja, és ma­ga nem gon­dol még há­za­so­dás­ra?

kádár pista Á, so­ha se fo­gok én meg­há­za­sod­ni, ke­zi­csó­ko­lom. Én a rossz fi­zi­ku­mom­mal és a le­he­tet­len ter­mé­sze­tem­mel…! Ezek­nek va­ló a há­zas­ság! A ta­ní­tó­kis­as­­szony­ra mu­tat, akit a pa­ti­kus­se­géd tán­col­tat.

szalayné irma Mért be­szél így? Hát mért ne le­het­ne hoz­zá­ad­ni ma­gá­hoz egy tisz­tes­sé­ges lányt? Csak foly­tat­ná a ta­nul­má­nya­it! Ha le­ten­né szé­pen a vizs­gá­it! Csak­hogy ma­ga sem­mit se csi­nál, ugye… tű­ri, hogy a sors ide-oda dobálja… Pe­dig ez nincs rend­jén, ugye? A ma­ga ko­rá­ban már fér­fi­nak kell lenni… és meg kel­le­ne ér­te­ni az em­be­re­ket, akik szeretnek…

péchy lajos Szalaynénak és Ká­dár Pis­tá­nak: Hogy mi­lyen be­cses az, akit meg le­het csíp­ni férj­nek! Mind­egy az, ko­pasz vagy pot­ro­hos, a lá­nyok hoz­zá­men­nek, még ha öreg, ak­kor is. S ha hoz­zá­ment, un­ja. Jó há­zas­ság már nincs, föl­bom­lik a csa­lád. Min­den as­­szony más fér­fit ke­res, a fér­jé­re oda se néz, és az se rá. A fér­jek és a fe­le­sé­gek úgy szen­ved­nek egy­más­tól, akár a sú­lyos be­te­gek. A zsi­dók, azok tán még csa­lá­di­a­sak. Vagy már ez sem igaz? Csak mes­­szi­ről irigy­ke­dünk? Amit nem is­mer az em­ber, azt vagy kí­ván­ja, vagy gyű­lö­li.

 

Az ebéd­lő­ben ze­ne, ének és szék­fog­la­lós já­ték tom­bol Po­gány Im­re ve­zény­le­té­vel, aki a vesz­tes­nek bün­te­té­se­ket ró ki. A kör­já­ték időn­ként ki­árad a nap­pa­li­ba is, majd vis­­sza­hú­zó­dik az ebéd­lő­be.

pogány imre Ta­ní­tó úr, le­tér­de­pel­ni! Térd­re, és ke­zet csó­kol­ni!

az óvó­kis­as­­szony És sze­rel­met val­la­ni!

a pos­tás­kis­as­­szony Ugyan ki­nek? In­kább ad­ja vis­­sza a po­font Doby Pé­ter­nek!

pogány imre Elölről…! Ze­ne. Ze­ne állj! Pé­ter! Tes­sék tót­ágast áll­va meg­kö­vet­ni a ta­ní­tó urat! Ré­szeg ne­ve­tés, az el­len­fe­lek dü­hö­sen fe­ne­ked­nek egy­más­ra.

 

A mu­la­to­zást a hát­tér­ből fi­gye­li Doby, Dobyné, Szalay, Péchy, Ká­dár Pis­ta és a jegy­ző.

 

a ta­ní­tó­né az elő­tér­ben Szalaynénak és Fri­ci­nek: De jól ad­ja ez a Po­gány! Ked­ves fiú…

szalayné irma Ha­tá­ro­zot­tan ked­ves!

frici Egy ma­gunk­faj­ta se kü­lönb ná­la. Én azt mon­dom, örül­het, aki­nek a csa­lád­já­ba be­ke­rül.

szalayné irma Még az a sze­ren­cse, hogy min­den­ki a más zsi­da­ját üti; akit is­mer, azt nem bánt­ja.

a ta­ní­tó­né Hi­szen csak az öre­gek ne vol­ná­nak! De az ne­héz lesz, Ág­nes néniéknek a kó­ser koszt­hoz hozzászokni…

szalayné irma Az öre­gek meg­hal­nak! És Po­gány Im­re már nem is az a faj­ta, aki tar­ta­ná a kó­sert. Ne fél­je­tek, olyan jól a he­lyén lesz az or­szá­gos ka­szi­nó­ban, mint akár­ki.

frici Vagy ha nem az or­szá­gos­ban, de a szat­má­ri úrikaszinóban min­den­eset­re!

 

El­hall­gat a ze­ne. Fa­ra­gó is­pán elő­re jön, és vá­rat­lan be­je­len­tést tesz. Be­je­len­té­sé­nek ta­núi: Doby, Dobyné, Szalay, Szalayné, Péchy, a jegy­ző, Ká­dár Pis­ta, Fri­ci és a ta­ní­tó­né.

 

faragó ispán Na­hát. El­se­jé­től kezd­ve bér­be megy az ura­da­lom.

szalay péter Mi­cso­da?

doby istván Me­lyik ura­da­lom?

péchy lajos Ez?

dobyné ágnes A mi­énk?

faragó ispán Igen, ez! A Nyí­ri gró­fok bér­be ad­ják ezt az egész öt­ezer hol­das ura­dal­mat. Csend.

doby istván oda­szól Ká­dár Pis­tá­nak: Gye­re csak, ide, dru­szám! Hoz­zál csak ne­kem, kisfiam…! Elő­ve­szi zse­bé­ből a stam­ped­li­jét, és oda­nyújt­ja Ká­dár Pis­tá­nak, aki ug­rik, te­le­töl­ti, vi­szi Dobynak.

dobyné ágnes Ezt ma­ga ed­dig nem is mondta…!

faragó ispán De hi­szen a te­kin­te­tes asz­­szony za­vart ki, nem tet­szett hagy­ni, hogy…

 

Uj­jon­gó mu­la­to­zás har­sog az ebéd­lő­ből – a kör­já­ték be­vo­nul.

 

doby péter Na, mi az?, so­sem iszunk?

a pos­tás­kis­as­­szony Im­re az, Im­re az…!

az óvó­kis­as­­szony Im­re a vesz­tes!

a ta­ní­tó Gyón­ni, gyón­ni!

a ta­ní­tó­kis­as­­szony Egé­szen meg­gyón­ni!

pogány imre Én…?

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok Vég­ren­de­le­tet!

pogány imre Cse­resz­nyét árulhatok…

a pa­ti­kus­se­géd A tü­zes kály­hát meg­csó­kol­ni!

a ta­ní­tó­né Annuskát!, nem a kály­hát.

 

Tom­bo­ló taps és ka­caj. A kör­já­ték ki­vo­nul. Ze­ne, tánc.

 

faragó ispán Hát most már meg­lesz az új gaz­da­sá­gi rend­szer! A fi­a­tal gróf újí­tá­so­kat akar.

péchy lajos Újí­tá­so­kat?

faragó ispán Még­pe­dig a leg­na­gyob­ba­kat. A Bá­ba­rét­jét ha­las­tó­nak ala­kít­ja át. A vi­ze a Ti­szá­ból lesz – ta­vas­­szal beeresz­tik, ős­­szel meg le­eresz­tik.

szalay péter Hal­lot­tunk már ilyen cso­dát. Még­is itt va­gyunk.

faragó ispán Nem az a fon­tos, hogy mi itt va­gyunk-e vagy sem, nagy­sá­gos ura­im. Az em­be­ri­ség a fon­tos. És an­nak meg kell szűn­nie, hogy két-há­rom má­zsa bú­za te­rem­jen egy hol­don. Meg kell ta­nul­ni gaz­dál­kod­ni a né­me­tek­től.

doby istván Szi­vat­­tyúz­ni kell a föl­det.

faragó ispán Etet­ni kell a föl­det, te­kin­te­tes uram, ak­kor te­rem.

dobyné ágnes Ne ha­ra­gud­jon, de ez olyan kö­zön­sé­ges va­la­mi!

faragó ispán Ak­kor men­nek rend­ben a dol­gok, ha te­le van a zsák meg a hom­bár. Er­ről van szó!

péchy lajos Ké­rem alás­san, a most ural­ko­dó osz­tály­nak kam­pec. Aki el­esett, az le­csú­szott, an­nak már vé­ge. Aki meg­él, az bent van a me­gyé­nél, a fia meg a mi­nisz­té­ri­um­ban… De a si­se­re­had­nak nincs meg már csak a va­dász­ka­lap­ja… Is­ten bi­zony, úgy ér­zem itt ma­gam, mint mi­kor az em­ber haj­nal fe­lé el­kez­di a vendég­lőben érez­ni azt a kel­le­met­len kó­vály­gást, hogy na, most rög­tön jön a fi­ze­tő­pin­cér a szám­lá­val. Ne­ve­tés. A fe­ne egye meg, amíg az em­ber­nek van pén­ze, ad­dig tisz­tes­sé­ges, jel­le­mes. Ha pa­za­rol, ak­kor: bő­ke­zű, ha meg smu­cig: bölcs nem­zet­gaz­da. De ha nincs pén­ze? Ak­kor ha ki­fi­ze­ti a cec­het, azt kér­dik: hol lop­ta, ha nem fi­ze­ti ki: ahá, ahá! Hát így van most a ma­gyar­ság. Nem tud­ja, mit csi­nál­jon. Fi­zes­sen, ne fizessen…? A leg­jobb vol­na fi­zet­ni, de mi a ros­seb­ből? És itt nincs olyan, hogy el­ha­tá­ro­zom, hol­nap­tól meg­ja­vu­lok, és tény­leg más em­ber le­szek. Még szól a ze­ne, van bor még az asz­ta­lon, hát mért ne mu­las­sak, míg min­den­ki mu­lat? Majd hol­nap meglátjuk… Elég, ha reg­gel jön a kat­zen­jam­mer, mi­nek fáj­jon má­ma még a fe­jem? Hol­nap úgy­is ha­so­gat­ni fog…! Fúj, a hol­nap reggel…! Mi­kor a leg­utol­só ga­ras is el­megy! Ha az em­ber rá­döb­ben, hogy vég­ér­vé­nye­sen ez volt az utolsó…! Hogy nin­csen több, nem is ígér­ke­zik! Hogy már min­den nagy­bá­csink meg­halt, sen­ki sincs, aki el­in­téz­ze, és nem tu­dunk be­há­za­sod­ni semerre…! Szó­val hogy­ha vé­ge a ga­val­lér élet­nek, és meg­öre­ged­tek a fi­úk! Ko­pott, öreg du­haj lett mind, s bár ér­zi még az ere­jét, míg­nem egy­szer csak meg­ijed, hogy a jó kis kor­hely­ta­nyá­ról is ki­re­pül… Ak­kor mi lesz? Er­köl­csi fer­tő, pusz­tu­lás?!

szalay péter Ugyan, mi len­ne? Bo­ro­ga­tást ké­rünk az as­­szony­tól – meg savanyúlevest és pá­ros csó­kot a más­na­pos­ság­ra!

faragó ispán Bo­csá­na­tot ké­rek, de ilyen kön­­nyel­mű né­pe­ket, mint ma­guk, én még so­ha­se lát­tam.

péchy lajos Szalaynak: Ba­rá­tom, tu­dod, mi a hely­zet? Nincs egy bol­dog há­zas­ság az egész or­szág­ban. De mit csi­nál­junk? Az as­­szo­nyok szá­ját egyéb­bel be­töm­ni nem le­het, csak pénz­zel. Meg kell mu­tat­ni a te­le bu­gyel­lá­rist. Aki a hú­sos fa­zék mel­lé jut, az ka­na­laz… Ba­rá­tom, el­jön az idő, hogy meg­ren­dül a föld. De ak­kor a gye­re­ke­ink nem fog­nak vis­­sza­ret­ten­ni a kí­mé­let­len vi­sel­ke­dés­től sem, hogy meg­ment­sék a po­zí­ci­ó­ju­kat!

doby istván Mi­cso­da be­széd ez! Eb­ben az or­szág­ban ezer esz­ten­dő óta min­den a mi­enk. Mi har­col­tunk itt, a mi vé­rünk öm­lött, itt min­den a mi­enk.

szalay péter Úgy van!

doby istván Ki ránt­ja ki a lá­bunk alól a jo­got? Aki hoz­zá mer nyúl­ni a ma­gyar em­ber jus­sá­hoz, ah­hoz az Is­ten ne le­gyen ir­gal­mas!

péchy lajos A fi­a­ink is azt fog­ják hin­ni, hogy az övék itt min­den! És en­nek tu­da­tá­ban nem ri­ad­nak majd vis­­sza a leg­un­do­rí­tóbb lé­pé­sek­től sem!

doby istván Mi­kor?

péchy lajos Nem­so­ká­ra! Mert mi már ki le­szünk sem­miz­ve – el­fo­gyott ben­nünk az ener­gia. Mi már csak nem fo­gunk le­sik­la­ni az ősi mo­rá­lis út­ról. De a fi­a­ink! Azo­kért nem ál­lok jót!

szalay péter Ostobaság…!

 

El­hall­gat­nak. Az ebéd­lő­ből vad tom­bo­lás hal­lat­szik:

 

      Vet­tem ne­ki két vagy há­rom ro­ko­lyát,

      hej, de sok­szor fel­haj­tot­tam az al­ját!

      Girincre as­­szony! Ne­ve­tés.

 

pogány imre or­dít az ebéd­lő­ben: Ze­ne állj! A gya­kor­nok az, aki segg­re esett! Rö­hö­gés. Ki­ven­ni egy szé­ket a kör­ből, ze­ne in­dul!

a jegyző Po­gány­ra ér­ti: Vesz­tét ér­zi valaki…

doby istván Vi­szont ha mi ve­szí­tünk, majd arat­nak a zsi­dók!

péchy lajos Az csú­nya do­log lesz. Mi­kor a ke­resz­tény bű­nö­ket a zsi­dók, a zsi­dó bű­nö­ket meg a ke­resz­té­nyek kur­kás­­szák. Pe­dig mind a két bűn ugyan­az az egy lesz: nem a be­csü­le­tért, nem a sze­re­le­mért, nem a nem­ze­tért, csak a pén­zért, a pénzért…! Meg ami­kor már a föl­ső ve­ze­tő ele­mek is ér­zik majd a tor­ku­kon a kést…! Jön az özön­víz, ba­rá­tom, csak azt meg­ér­je a ma­gyar­ság, hogy le­foly­jon a víz, és a fű új­ra nő­ni kezd­jen csön­de­sen.

dobyné ágnes Csak múl­jon el min­den mi­nél ha­ma­rabb, csak mi­e­lőbb meg­vál­toz­na ez a mi sze­ren­csét­len, bol­dog­ta­lan éle­tünk valahogy…!

doby istván Van még ma­gyar be­csü­let!

péchy lajos Van még…?

doby istván Ke­zünk­ben a ha­ta­lom! Nem kell ki­en­ged­ni.

szalay péter Nem is fog­juk, az is­te­nit.

péchy lajos Hát mit fog­tok csi­nál­ni? Csal­ni, lop­ni, ban­kót ha­mi­sí­ta­ni, hogy meg­tart­sá­tok?

szalay péter A ma­gam há­zá­ban úr vagyok…

doby istván Azt csi­ná­lom, amit aka­rok.

péchy lajos Azt csi­nálsz, amit akarsz, Pis­ta?! Ak­kor tart­sad ma­gad a ma­gyar be­csü­let­hez, és fi­zesd ki azt a vál­tót, amit én alá­ír­tam ne­ked! 

kádár pista Az nem ma­gyar becsület…

szalay péter La­jos­kám, hát hogy tud­ná ő azt ki­fi­zet­ni? Most…?!

péchy lajos Ak­kor meg mit dön­ge­ti a mel­lét, hogy ő az úr, és övé a jog meg a hatalom?, mi­kor el van ép­pen csap­va, a jog­ra pe­dig fit­­tyet hány…?! Ti vagy csak dölyfösködni tud­tok – vagy si­rán­koz­ni! „Jaj, föl­dön­fu­tók let­tünk, sem­mink sincs, fel is út, le is út…”

szalay péter Nem szép do­log a baj­ba ju­tott ba­rá­tun­kon gúnyolódni…

péchy lajos Ne­ki jut leg­alább kár­pót­lás. A gróf ál­lás­ba ül­te­ti, me­het­nek Sze­ged­re. De én itt ma­ra­dok az ő ki­fi­ze­tet­len vál­tó­já­val, és az én há­za­mat fog­ják elár­ve­rez­ni! Nem a Pis­tá­ét, mert ne­ki nin­csen, ez itt nem az övé! Bir­to­ka sincsen!, föld­ből is az enyé­met ve­rik maj’ dob­ra! Ahogy az előbb mond­tam, hogy: Hol­nap reg­gel jön a kat­zen­jam­mer, mi­kor el­fo­gyott az utol­só ga­ras is, de tény­leg az utolsó…!

szalay péter La­jos­kám, ne­ked van egy jö­ve­del­me­ző hi­va­tá­sod, még­is­csak or­vos vagy…

péchy lajos Orvos…! Áh… Le­gyint

dobyné ágnes El­me­gyünk, és nem ma­rad itt utá­nunk egy élő lé­lek sem!

a jegyző föl­mu­tat­ja üres po­ha­rát. Na, gye­rünk ak­kor, néz­zünk utá­na, hogy mi­ből élünk!

 

Be­men­nek mind az ebéd­lő­be.

 

 

6.

 

A ve­ran­dán a be­já­ra­ti aj­tó­nál meg­je­le­nik Mi­hók, a ko­csis.

 

a cse­léd­as­­szony Na, mi ké­ne, Mi­hók?

szűcs bácsi jön Mi­hók után. Fi­am, eridj vissza, job­ban jársz!

a cse­léd­as­­szony Kérsz egy kis bort?

mihók Kérek…

szűcs bácsi Hall­gass rám!

mihók Hagy­jon már, öreg! Iszik. Mal­vin nagy­sá­ga hívatott…

szűcs bácsi De­hogy­is hí­va­tott!

a cse­léd­as­­szony cso­dál­ko­zik. A Mal­vin nagy­sá­ga? Té­ge­det? Ide…?

mihók Ide, hogy… nem tu­dom, mért… Iszik

szűcs bácsi Nem a nagysága…!

doby péter elő­ug­rik egy bot­tal. Na, te gaz­em­ber! Ak­kor most meg­tu­dod, mért…!

mihók Bot­tal? Igen?

doby péter Most ak­kor megkapod…! Meg­üti Mi­hó­kot.

 

Szűcs bá­csi az út­ját akar­ja áll­ni, de fél­re­lö­ki.

 

a cse­léd­as­­szony si­kol­to­zik. Pé­ter úr­fi! Ne bántsa…! Az ebéd­lő­ben ze­ne szól, nem hall­ja sen­ki.

mihók Pusz­ta kéz­zel nem mersz…?!

doby péter Ke­zet mer­tél emel­ni rám, szaroslábú?!

mihók Bot­tal jössz? Be­szar­tál az ök­löm­től, mi?

doby péter tar­kón ve­ri a bot­tal Mi­hó­kot, aki le­zu­han. Ro­ha­dék állat…!

a cse­léd­as­­szony si­kol­to­zik. Ne üs­se már, a jó istenért…! Ne bántsa…!

 

Szűcs bá­csi be­si­et az ebéd­lő­be.

 

doby péter a föl­dön fek­vő tes­tet to­vább üt­le­ge­li. Meg­mu­ta­tom én… Ki­vel meré-szeljetek… Al­jas gazemberek…!

a cse­léd­as­­szony Nem fog megmaradni… Édes is­te­nem, a Mi­hók! Nem fog megmaradni…!

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok oda­sza­lad. Ezt az­tán jól el­in­téz­ted, Péter…

malvin jön: Hoz­zák ide! A gaz­da­sá­gi gya­kor­nok és a cse­léd­as­­szony öl­be ve­szik az össze­vert em­bert. Fek­tes­sék le, óvatosan…!

a cse­léd­as­­szony Is­te­nem, nem fog megmaradni…! Csak an­­nyit lát­tam, hogy Mi­hók a föl­dön fek­szik vér­ben, a Pé­ter úr­fi meg már jön is befelé…

malvin a cse­léd­as­­szony­nak: Fo­god be a szád…?!

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok És nem volt a Pé­ter­nek iga­za? Mi­kor a Mi­hók ös­­sze­ver­te!

malvin a cse­léd­as­­szony­nak – mi­köz­ben mos­sa Mi­hók se­be­it. El­hall­gass nekem…! A gya­kor­nok­nak: Hív­ja ide a dok­tort! De fel­tű­nés nél­kül!

 

De ak­kor jön már Péchy dok­tor Szalayval, Szűcs bá­csi­val és a gya­kor­nok­kal. Erős ze­ne szól, nem hal­la­ni, ki mit be­szél. A dok­tor oda­megy az ös­­sze­vert Mi­hók­hoz, meg­né­zi, meg­fog­ja a pul­zu­sát. Majd meg­csó­vál­ja a fe­jét, int, hogy vi­gyék ki, ő is ki­megy – Szűcs bá­csi, a gya­kor­nok és a cse­léd­as­­szony kö­ve­tik. Mal­vin ke­resz­tet vet, ré­mül­ten sut­tog ma­ga elé, de sen­ki­nek nem szól.

      Jön Doby, Dobyné, Péchy, Ká­dár Pis­ta és Fa­ra­gó is­pán – Szalay elé­bük megy, de nem mond ne­kik a ve­re­ke­dés­ről sem­mit. 

 

szalay péter Jaj, ez a sze­gény Mal­vin – ez még nem is tud sem­mit.

faragó ispán Tény­leg, hát érint­ve van ő is…

szalay péter Nem szok­ták be­avat­ni a csa­lá­di ügyek­be, ugye, Ágnes…

dobyné ágnes Nem kell an­­nyit fö­lös­le­ge­sen beszélni…

faragó ispán Na de hát a Mal­vin­ká­nak sem ár­ta­na tud­ni, hogy men­ni kell…

malvin Mit be­szél­tek, Ág­nes­kém, ho­va kell menni…?

dobyné ágnes Se­ho­va, lelkem… Ilyen időben…?

malvin Csak a csend­őrért ne­hogy menjetek…

doby istván Mi­ket be­szél ez…?

faragó ispán vá­rat­la­nul köz­li: Kü­lön­ben a fi­a­tal gróf há­za­so­dik. Csend. Min­den­ki meg­ijed.

dobyné ágnes Ki­cso­da?

faragó ispán A Pis­ta gróf.

szalay péter Há­za­so­dik?! Kit vesz el?

faragó ispán A Ma­ri­et­ta gróf­nő lá­nyát.

 

Nagy iz­ga­lom tá­mad.

 

szalay péter ki­ki­a­bál: As­­szony, gye­re csak­! Szalayné be­dug­ja a fe­jét az aj­tón. Há­za­so­dik a gróf!

szalayné irma ös­­sze­csap­ja ke­zét. Kit vesz el?

szalay péter A Ma­ri­et­ta lá­nyát.

szalayné irma Azt a vas­ta­got? Be­szól az ebéd­lő­be: Há­za­so­dik a gróf! A Hed­vig konteszt ve­szi el!

 

Min­den­ki be­tó­dul – Péchy dok­tor is vis­­sza­tér. An­nus meg­je­le­nik az aj­tó­ban, a hír­re ös­­sze­om­lik, meg­ka­pasz­kod­va áll. Ar­ra ocsú­dik, hogy Po­gány Im­re meg­érin­ti, a nya­kát, ha­ját si­mo­gat­ja.

 

annus Ma­ga is ér­dek­ből házasodik…? Úgy ér­tem, hogy: Ma­ga tud­na ér­dek­ből há­za­sod­ni?

pogány imre Mit ne­vez ma­ga ér­dek­nek? Ér­dek nél­kül há­za­sod­ni, az a leg­na­gyobb vé­tek. Mert ha va­la­ki­nek nem az az egyet­len ér­de­ke, hogy az övé le­gyen az a lány, akit fe­le­sé­gül akar ven­ni, hát az nem is em­ber. Én ér­dek­ből há­za­so­dom, mert hogy én meg­kap­jam ma­gát, An­nus­ka, az ne­kem olyan szent va­la­mi, olyan ret­te­ne­te­sen nagy ér­dek, hogy én azért ki tud­nám dob­ni az apá­mat, az anyám sír­ját, a test­vé­re­i­met, az egész ro­kon­sá­go­mat, az egész faj­tá­mat! Mit akar még?! Hogy bi­zo­nyít­sam be, hogy mi­lyen ér­dek ne­kem ez a do­log?!

a jegyző Néz­ze­tek csak oda!

szalay péter Eb­ből pil­la­na­tok alatt le­ány­ké­rés lesz!

a ta­ní­tó Szól­ja­tok, ha él­je­nez­he­tünk!

 

An­nus zo­ko­gás­ban tör ki. Dobyné meg akar­ja vi­gasz­tal­ni a lá­nyát, aki nem hagy­ja. Be­me­ne­kül a szo­bá­ba, ma­gá­ra csap­va az aj­tót. Po­gány Im­re té­to­vá­zik, az­tán még­is An­nus után megy.

szalayné irma Fa­ra­gó is­pán­nak: Ak­kor most me­sél­jen, mit hal­lott!

frici Hall­juk a rész­le­te­ket!

dobyné ágnes Szó­val kit vesz el?

faragó ispán Hát mon­dom, hogy a Hed­vig konteszt… Meg­kap­ja ve­le a farkaszugi birtokot…

szalay péter Négy­ezer-két­száz hold.

faragó ispán …a sa­ját­ját pe­dig bér­be ad­ja. Mert az öreg Ma­ri­et­ta gróf­nő – hi­szen tit­kon ő sze­rel­mes iga­zán az if­jú Pis­ta gróf­ba – ki­kö­töt­te, hogy az ő bir­to­kán gaz­dál­kod­ja­nak. Ő ma­ga kap egy kü­lön apart­mant a pa­lo­tá­ban, és vis­­sza­vo­nul, mert ami­ó­ta öz­vegy, meg­utál­ta a gaz­dál­ko­dást. Fia nincs, a nagy­lá­nya úgy­is apá­ca, így az­tán a ki­csi kap­ja a bir­to­kot.

szalayné irma Szép ki­csi! Ak­ko­ra, mint egy hét­akós hor­dó!

faragó ispán Én nem va­gyok a gró­fok imá­dó­ja, de a faj­ki­vá­lasz­tá­si po­li­ti­ká­juk előtt le a ka­lap­pal!

szalay péter Az ön­zés ural­ko­dik ott, az ön­zés, ba­rá­tom.

faragó ispán En­ge­del­met ké­rek, ez a Pis­ta gróf ezt a bir­to­kot most bér­be ad­ja, de na­gyon ke­mény fel­té­te­lek­kel ám. Itt egy min­ta­gaz­dál­ko­dást kell be­ren­dez­ni a bér­lő­nek. Elő­ször is szesz­gyá­rat a krump­li­ra, amellé a ser­tés­te­le­pet meg a mar­ha­híz­la­lást – in­gyen van, ugye, a me­lasz –, csak be­rak­ja a va­gon­ba a hús­ál­la­tot, és vi­szik is Bécs­be. Már ezek­ből is úgy be­hoz­za a bér­lő a bér­össze­get, hogy a Pis­ta gróf meg­gaz­da­god­hat. És hoz­zá még a ha­las­tó.

doby istván Na és ki ez a hí­res bér­lő?

faragó ispán Lichtenstein Adolf és Ár­min bé­csi bor­ke­res­ke­dők.

doby istván Zsi­dók? Csend. Doby fel­tá­pász­ko­dik – min­den­ki der­med­ten fi­gye­li –, el­in­dul az ebéd­lő fe­lé, be­ki­ált: Hol a lá­nyom? Hol az én Pannuskám?

doby péter Hé! Mi van itt? Mu­zsi­kál­ja­tok! Ez­után min­den­ki úgy tán­col, ahogy ők fü­tyül­nek!

frici Pé­ter, légy szíves…! Ma­ma, szólj rá!

 

Kí­nos pil­la­na­tok múl­va An­nus a szo­bá­ból jön elő ki­sírt szem­mel, az ap­ja kar­já­ba ve­ti ma­gát, és zo­ko­gás­ban tör ki. Po­gány Im­re is jön An­nus nyo­má­ban.

 

doby péter Itt jön az új föl­des­úr, a Ba­ka­zug új gaz­dá­ja!

dobyné ágnes Kisfiam…! Át­ka­rol­ja, el­ve­ze­ti az út­ból.

doby istván át­öle­li, vi­gasz­tal­ja lá­nyát. No, no, no… Nem kell azért pi­tye­reg­ni… Ej­nye no, hát jö­vő­re Sze­ge­den, a tisztikaszinóban fogsz tán­col­ni, kis­lá­nyom.

 

An­nus csó­kok­kal hal­moz­za el az ap­ját.

 

kádár pista az egyet­len, aki­hez nem ju­tott el a ki­rú­ga­tás hí­re: Sze­ge­den? Hogy­hogy?

doby istván Meg­lásd, bol­dog le­szel új­ra, és mo­so­lyog­ni fogsz új­ra, drá­ga kislányom…

pogány imre Édes, jó Ist­ván bá­tyám…

doby istván Nincs itt sem­mi szó, Po­gány úr… Gyünnek a ro­ko­nai!

pogány imre A rokonaim… jó­szág­igaz­ga­tó úr?

doby istván Hát ma­guk mind­nyá­jan rokonok… Liscsány… Nincs ma­gá­nak Liscsány ne­vű ro­ko­na…? Lihtenstájn.

pogány imre De van­nak, ké­rem.

doby istván Na. Lichtenstein Adolf és Ár­min ne­ve­ze­tű bé­csi bor­ke­res­ke­dő urak bér­be vet­ték ezt az ura­dal­mat Pis­ta gróf­tól – ev­vel a ház­zal egye­tem­ben. És meg­hív­ják ke­gye­det, ked­ves ba­rá­tom, víz­ke­reszt­re úri há­zuk­hoz, ide, eb­be a la­kás­ba e! Ha meg­en­ge­di, hogy én tol­má­csol­jam a meghívásukat… Na! Ha­bár a ház, amely­ben élünk, már nem a mi­énk. És ki tud­ja, hol le­szünk már akkor…

pogány imre nyújt­ja a ke­zét An­nus fe­lé. Annuska…! De An­nus nem moz­dul.

kádár pista rá­döb­ben, mit nem ér­tett egész éj­jel. Ja, hogy ez a Po­gány zsid…!

péchy lajos Csön­de­seb­ben!

pogány imre Kö­szö­nöm szé­pen… a szí­ves köz­lést, jó­szág­igaz­ga­tó úr… Ke­zét csó­ko­lom, An­nus kis­as­­szony.

 

An­nus nem for­dult oda. Po­gány Im­re még egy­szer meg­hajt­ja ma­gát, sar­kon for­dul és ki­megy.

 

doby péter fel­or­dít. Húzd rá, azt a ra­gyo­gó csil­la­gát az apád­nak! Tisz­ta a le­ve­gő! Az­zal meg­fog egy bor­ral te­li cse­rép­kor­sót, és oda­vág­ja az aj­tó­hoz, ame­lyen ki­ment az ide­gen.

a ta­ní­tó Ré­szeg ál­lat.

doby istván föl­eme­li az uj­ját. Ven­dég… volt…!

doby péter töb­ben is le­fog­ják, ő még­is el­vo­nít­ja ma­gát: Pájesz!

 

Ka­ca­gás tör ki.

 

a jegyző Hát ak­kor to­vább mu­zsi­kál­tas­sunk?

doby péter To­vább, to­vább! Ugye, ked­ves apám?, kivilágos ki­vir­rad­tig!

 

Ze­ne – be­tó­dul­nak az ebéd­lő­be, vad nó­tá­ba és tánc­ba fojt­ják sí­ró dü­hü­ket.

 

péchy lajos Bo­szor­kány­szom­bat! So­se lesz a ma­gyar­ból sem­mi.

doby péter Eridjé’ má’, La­jos bá’!

a gaz­da­sá­gi gya­kor­nok Zsi­dó­bé­renc!

a ta­ní­tó Az hát…!

a pa­ti­kus­se­géd Ha­za­áru­ló.

 

Péchy ott hagy­ja őket. Az ebéd­lő­ben tom­bol a mu­la­to­zás – Doby Pé­ter ve­ze­té­sé­vel. A nap­pa­li­ban csak Doby Ist­ván ma­rad a lá­nyá­val.

 

annus In­nen most el kell men­nünk, apuskám… Ez itt már oda­van, igaz… de még­is mi­nek sír­ni? Lesz má­sik éle­tünk, ame­lyik szebb lesz, mint ez a ré­gi volt…

 

Doby ne­héz­ke­sen föl­áll, át­öle­li An­nust, és tán­col­tat­ni kez­di. Föl­kur­jant, majd ös­­sze­esik, és le­zu­han a föld­re.

 

annus föl­si­kolt. Édes­apám! Le­gug­gol, rá­zo­gat­ja. Apu­kám, drága…! Doby nem moz­dul, An­nus föl­zo­kog.

 

Az ebéd­lő­ben foly­ta­tó­dik a mu­la­tás, sen­ki nem ve­szi ész­re, mi tör­tént.