A zene lelke

 

 

A hároméves Anima Musicae kamarazenekarnak

 

1. A tűnődő

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Vagy kottája, hangneme van?

Az van, ami ott le van írva,

S a többi tudománytalan?

 

Mondd, van-e a zenésznek lelke?

Vagy csak szabott gázsija van?

Ösztöndíja, portfóliója?

Beteg, iszik, állástalan?

 

Van-e a hegedűnek lelke?

Van, egy hengeres fadarab,

Amely a rezgést továbbítja,

Nélküle csak a csend marad.

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Vagy csak bevett rutinja van?

Folt a nyakon, felsebzett ujjak –

Gyakorlás nélkül sansztalan.

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

S ha van, mondd, mire megy vele?

Adnak rá parizert a boltban?

Zenész étele a zene?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

S ha van, mivel táplálkozik?

Önmagát falja fel s emészti?

Örök nagy körforgás ez itt?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

S ha zene zenét eszik is,

Miért eszi meg a zenészt?

Desszertet kér a kis hamis?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

S a hamis zenének van-e?

Hisz ha egész lélekkel húzzák,

Mit számít egy hang negyede?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Lelketlenség, amit csinál!

Minden zenészt elhasznál, eldob,

Lényeg neki, hogy áll a bál.

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Tovább élhetünk általa?

Ha kiégett minden reményünk,

Feltámaszt egy harmónia?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Egy lelke van vagy százezer?

Jut-e minden koncertterembe,

Vagy csak az elit kábszere?

 

Mondd, van-e a zenének lelke?

Ha van, belé csimpaszkodom,

S megtanulok tőle repülni,

Nem középiskolás fokon.

 

 

2. Akkoriban

 

Még nem is éltél, kicsim, akkoriban

fülbemászó zajok helyett muzsikát hallgattunk,

és nem volt senkinek zsebzenéje meg fülzenéje,

örült az ember, ha a rádió recsegéséből

dúdolható melódiát is sikerült kihámoznia,

akkoriban a lócitromok sokkal nagyobbak voltak,

és naponta tonnaszámra gyűjtötték össze őket

Budapest macskakövein, akkoriban a hamburger

még elképzelhetetlen volt csalamádé nélkül,

akkoriban még mindenki maga csinálta a zenét

körben ülve, csontokkal, kövekkel, üreges

termésekkel, és nem dobtak érte a gitártokba

semmit, mert nem létezett gitár, se gitártok,

akkoriban a tetoválás az anyagyilkosok, matrózok,

kőbunkók és kőművesek privilégiuma volt,

akkoriban csillogó fekete lemezeken Littl Ricsárd

énekelt, a szobában levegőt se kaptunk, ültünk

egymás hegyén-hátán, és megbabonázva

bámultuk a fényesen surrogó, barázdált bakelitet,

akkoriban a mezőn szántogató ember olyan műveletlen

volt, hogy mit sem sejtett a balinéziai pettyes

koslatópapagáj udvarlási szokásairól, amelyet

most unatkozó nyugdíjasoknak HD minőségben

közvetít a National Geographic, akkoriban a Brahms-

koncerten a zenehallgató feszülten figyelt, mert

jól tudta, hogy életében talán először és utoljára

dübörög így fülébe ez a hangzás, és nem azon járt

az esze, hogy az otthon meglévő négy felvétel

közül melyiken szól legjobban az allegro-tétel,

akkoriban a Föld még lapos volt, ezért a szélén

mindig leesett a focilabda, és be kellett kéredzkedni

az undok szomszédhoz, aki ha kedve tartotta,

kiszúrta egy késsel, apu pedig leszidott, és nem

vett rögtön újat meg nem is kapott ingyenlabdát

a benzinkúton, akkoriban az énekesek még a hangjuk

csengésével és nem párzómozdulatokkal akartak

figyelmet kelteni, mint a balinéziai koslatópapagáj,

mely ma sem érdekel senkit, a tévé mégis filmet

forgat róla, akkoriban Mozart Kis éji zenéjéről még

nem az jutott eszünkbe, hogy Ön a megyei munkaügyi

központot hívta, munkatársunk jelentkezéséig szíves

türelmét kérjük, akkoriban még nem a pöttyös volt az igazi,

akkoriban még cipőt vettünk a cipőboltból és nem

aszpirint a benzinkútnál, még mielőtt minden

gyerek megtanult volna szolmizálni, és még mielőtt

minden gyerek elfelejtett volna szolmizálni,

nos, kicsim, az emberek éppolyan lelketlenek

voltak, mint manapság, de a zenének volt még lelke.

 

 

3. Hová?

 

Hová rekkentették koncertszervezők,

playbackre hamiskázók, tehetségkutatók,

celebből lett DJ-k, producerek,

karaoke-bár tulajdonosok, videómegosztó

amatőrök, unott profik és napról napra

felfedezett újabb és újabb csodagyerekek?

Hová tűnt a zene lelke?

Ott van például az őrült hegedűsben,

aki ha nem hegedül, a hegedűjét

tapogatja, hogy biztonságban érezze

magát, aki úgy zenél, ahogy más lélegzik,

aki Olaszországban egy mezőn gyakorolt, és

észrevette, hogy hatalmas csorda nagyszarvú

tehén közeledik felé, szépen körbeállták,

eszegettek, bámultak, és a lehető legjobb

közönségnek bizonyultak, csak végül óvatosan

kellett lecsendesíteni a zenét, visszavenni belőle,

nehogy megsértődjenek és megvaduljanak,

bámultak a távozó muzsikus után, és szemlátomást

sajnálták, hogy vége a műélvezetnek

Ott van az őrült szájharmonikásban is, aki

tudja, hogyan lehet egyetlen fúvással

eltörni a fémhangszer lamelláját, és aki

megkérdezte, tudod-e, tesó, hol nyomják

egész Budapesten a legjobb blues-alapot,

és persze honnan tudnám, hát felvilágosított,

éjszaka három és négy óra között kell kimenni

Kőbánya-Kispest metróállomásra, a kihalt

mozgólépcső érzékelőjéhez odaállni, és már

indul is, takada-takada-takada-takada,

órákig muzsikálsz, egészen az önkívületig

Aztán ott van a romabandában is, akik hajnaltájban

érkeztek a Blaha Lujza téri aluljáróba, vállukon

bőgőtok, hegedűtok, cimbalom, a prímás előkapta

a köteg papírpénzt, gázsiosztás, gyerekek, leszámolta

mindenkinek, ami jár, csak a cimbalmos lázongott,

hogy miért pont neki jut kevesebb, ez nem igazság,

a főnök letorkolta, azért, mert ennél meg ennél

a nótánál melléütöttél, mire a cimbalmos dühödten

előkapta a verőket, még hogy mellé,

kikéri magának, ide lessetek, pontosan így játszotta,

és már püfölte is a márványfalat, a többiek pedig körbeállva

bámulták, és elhűlve néztek össze a végén:

azannya, most tényleg jól üti…

 

 

4. A tömegközlekedés

 

A zene lelke kavics a betonban,

                felszínre került, és most

                kíváncsian vizslat a világban

                mindent, ami szín és alakzat,

                fény és mozgás

A zene lelke kavics a betonban,

                legbelülre került, és a

                dolgok mélyére lát,

                mint hüllők befordult szemgolyója,

                fürkészi a vulkáni lét

                morgó bélrendszerét,

                lüktető alagútjait,

                varacskos izomcsomóit,

                vartyogó tömlőit,

                patakzó emésztési nedveit

A zene lelke a hópelyhek

                több száz kombinatorikai

                alakzatának összessége,

                a mértan kölykösen

                szertelen játékainak

                változatossága,

                a hó százötven neve eszkimóul

A zene lelke a hópelyhek

                kristályos halála,

                átlátszó vértől csatakos tömegsírja,

                tavaszi latyak, nap tüzében reszkető,

                harapni valóan friss, párás levegő,

                hólécsepp iramodása a zsibbadt

                gyökerek felé

A zene lelke semmibe révedő utas a buszon,

                most halt meg a férje,

                most ment férjhez a lánya,

                most hagyta el a kedvese,

                most rabolták ki az aluljáróban,

                most rabolt ki valakit egy aluljáróban,

                és majdnem elkapták,

                meddig megy ez így, kisnyugdíjasok

                kézitáskáját szedi el,

                hogy nyomorúságos,

                ó, de milyen nyomorúságos

                életét tovább tengesse,

                s valami fülébe mászott,

                hüle kis nótát dudorásszon,

                meddig még,

                ugyan meddig

A zene lelke semmibe révedő zenész a buszon,

                látszatra semmiben sem különbözik

                a többi utastól,

                az imént játszotta élete koncertjét,

                és teljesen üregesnek és kiégettnek

                érzi magát, ostoba volt,

                amiért mindent odaadott másoknak,

                amiért semmit nem tartott meg magának,

                elégette vésztartalékait,

                felégetett minden hidat,

                most a busz vonszolja keresztül testét

                a gondokba süppedt városon,

                a lelke meg elveszett,

                felesleges hirdetést feladni,

                nem lesz becsületes megtaláló,

                hangokból kell összeraknia újra

                napról napra, türelmesen,

                ahogy sejtekből építkezik a test,

                jelenleg csak ül,

                sötétszürke gondolatok röpdösnek körötte,

                mint dög körül a vetési varjak,

                jelenleg csak araszol,

                mint egy nagy, tömegközlekedési hüllő,

                sötétszürke kipufogógáz lobog a nyomában,

                test és lélek megfoghatatlan,

                káros égési mellékterméke

 

 

5. Csűrdöngölő

 

A zenének lelke van,

A zenésznek ára,

Csicseregni felmászatják

Kerti szilvafára.

 

Leeresztik a kútba,

Öblösebben szóljon,

A zenének lelke is van,

Felcsap, mint a sólyom.

 

A zenének lelke van,

A zenész meg húzza,

Esküvőn vagy temetésen

Zene nő, mint búza.

 

A zenének lelke van,

A zenész a teste,

Akármennyi hájat növeszt,

Égre libben este.

 

A zenének lelke van

A hangszer a teste,

Kívül fényes, belül üres,

Nem érteni ezt se.

 

A zenének lelke van,

Nem kell hozzá szótár,

Hogyha húzod indonézül,

Albánnak is jó már.

 

A zenének lelke van,

A többi meg tévhit,

Puszta rezgő levegőből

Egy világot épít.

 

A zenének lelke van,

Ördögnek eladta,

Sok Kőműves Kelemenné

Bele van falazva.

 

A zenének lelke van,

Istennek od’adta,

Rongy-lelkünket felhőbojtos

Égbolthoz ragasztja.