Elbocsátott mesterek
PDF-ben
A szerkesztőség úgy találta, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Kar kiemelkedő tanárainak leépítése, kényszernyugdíjazása nem pusztán egy magyar egyetem személyzeti és gazdasági belügye. Olyan tanárokról van szó, akik a kortárs magyar kultúra egészére vannak jelentős hatással, az őket ért kínos méltatatlanság sok magyar értelmiségi arcát pirítja. Megkértük néhány szerzőnket, kollégánkat, barátunkat, hogy írjanak az érintettekről néhány sort. Összeállításunk tisztelgő kalaplengetés, ennyi telik egy irodalmi folyóirattól. A tizenkét rövid szöveg viszont több ennél: tanítványok, kollégák, pályatársak megbecsülésének, szeretetének néha anekdotikus, néha komoly, néha humoros megfogalmazása. (A szerk.)
*
Egy egyetem híre és teljesítménye mindig konkrét tanáregyéniségek hírében és teljesítményében ölt testet. Csakis kiemelkedő tanáregyéniségei kölcsönözhetnek neki arcot. Az ELTE Bölcsészettudományi Karáról nemrégiben elbocsátott vagy nyugdíjazott tanárok szinte mindegyike azok közé az oktatók közé tartozik, akiknek az elmúlt évtizedekben a Kar a hírét és az arcát köszönhette. Különösen fájó veszteség érte a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetet, amely elveszítette Demeter Júliát, Margócsy Istvánt, Tarján Tamást és Tverdota Györgyöt, miközben nyugdíjba ment Szegedy-Maszák Mihály is. Hogy mekkora szellemi és emberi hiány marad utánuk, azt a következő években mind jobban érzékelni fogjuk.
Legszívesebben mindegyikükről elmesélnék egy-egy epizódot azoknak, akik tanári arcukat nem ismerik. De hadd beszéljek most csupán két közvetlen kollégámról, barátomról, Tarján Tamásról és Tverdota Györgyről.
Tarján Tamással hosszú évek óta osztozunk közös szobán. Így aztán sajnos viszonylag ritkán találkozunk, elkerüljük egymást óráinkkal. Többnyire csütörtökönként van lehetőségünk szót váltani. Máskor és máshogyan szocializálódtunk az egyetem világában, de úgy érzem, az évek alatt kialakult bennünk a másik mély értése és tisztelete. A kötődés a konkrét fizikai helyhez, illetve a képesség, hogy azt berendezzük, formáljuk, Tamásban sokkal erősebb, mint bennem. A falakon az ő képei, színházi plakátjai függenek. A szekrény tetején és a sarokban az ő növényei állnak, amelyeket odaadóan gondoz. Egy teáskannából öntözi őket. Tamás impulzív ember, és az impulzív embereknek sokszor nem jut figyelmük a másikra. Benne azonban mély ésigazi figyelem, kíváncsiság él. Olyan ember ő, aki soha nem árulja el a másik bizalmát. Ezt látom abban, ahogyan a növények gondját viseli. Ha már nem fog bejárni minden héten, ha csütörtökönként nem váltunk szót egymással, akár csak néhány mondatot, amelyek nekem mindig az egyetem otthonosságát jelentették, a növényeket szeretném úgy ápolni, hogy legalább ők ne nagyon vegyék észre a hiányt. A bekeretezett színházi plakátok is természetesen a helyükön maradnak.
Tverdota György később érkezett az egyetemre. Előtte az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott a Ménesi úton. Hogyan beszéljen egy férfi egy másik, idősebb férfiról, akit szeret? Gyurival minden szerdán este van egy közös óránk. Tanrenden kívüli óra ez, azokat a hallgatókat hívjuk meg rá, akiket kiemelkedően tehetségesnek tartunk. Az évek során nagyon sok hallgató fordult meg ezen az órán, akik beváltották a reményeinket. Szilágyi Zsófia és Gintli Tibor is minden héten részt vesz a beszélgetéseken, amelyek témáját a modern magyar irodalom és a tágan értelmezett kortárs kultúra köréből a hallgatók választják ki. De az óra igazi lelke nem mi vagyunk, a fiatalabbak, hanem Gyuri. A mosolya, a jósága, a nevetése, a szívmelegsége és a mesterekre jellemző finom bölcsessége, amely soha sem rak fölösleges terheket a másikra. Bámulom őt, hálás vagyok, hogy a barátja lehetek, és hogy hétről-hétre együtt lehettem vele, a Tanárral. Nem hiszem, hogy nélküle folytatni tudnánk, amit együtt elkezdtünk. Innen üzenem: Gyuri, legyél köztünk még nagyon sokáig!