A lovag, a halál és az ördög

 

Dürer-variációk Malevics modorában

 

 

1

 

Mit sugdoshat az ördög a lovagnak

és mért kíséri őket a halál?

A homokórán hullnak a porszemcsék.

A bámészkodó öreg kire vár?

Milyen a rostély alatt az arca,

és miben reménykedik a lovag?

Véget érhet-e egyszer is a harca?

Vaslándzsája a jövőbe mutat?

A jövőt soha nem láthatja meg.

Háta mögött az üldöző sereg,

foszlik porrá a kopár ligetben.

Előbb a halált, majd az ördögöt

döfi le és a végtelen körök

forgatagában áll rendületlen.

 

 

2

 

Üldözik vajon? Életére törnek?

A bátor lovag hova menekülhet?

Körötte ég már a kopár liget.

Ellenségei ide el nem érnek.

A homokóra csak az időt méri,

de időn túli végső indulat,

amellyel a lovag most lecsap –

vad kutyája elszörnyedve nézi –,

a halálra, üldözve az ördögöt.

Zörögnek összetört csontjai,

képzelhette volna valaki,

hogy egyszer kaszája mond csütörtököt?

Azóta az örökkévalóság

otthona! Éli megtervezett sorsát.

 

 

3

 

Fut az ördög. Lehull a halál.

És egyszerű lesz, átlátható minden.

Körülkémlel a hős, ellenfényben.

Ellenség sehol. Az óra megáll.

A homokszemcsék őrjítő zenéje

szűnik, már nem méri az időt,

az esztelen, hódító kerítőt,

köréje hull a magány örök éje.

Leszáll lováról, feltolja sisakját,

hol késlekednek ellenségei.

Köröskörül elherdált évei.

Ha van, ilyen unalmas a szabadság.

     Kivonja kardját. Előtte az öreg,

     köröskörül aggódó égiek.

 

 

 

 

 

 

4

 

Részekre eshet, elveszhet az egész,

most hogy levágta, elszabadul minden,

káosz lehet úrrá a mindenségen.

Porrá omlik, elrothad, elenyész

ősfa rengeteg, az ódon kastély.

Elszabadul a pusztító enyészet.

A halál volt az ura az egésznek.

A lovag arcán megremeg a rostély,

szétfoszlik bősz, bölcs hűséges ebe,

rohad testéről a hús, mozgó csontváz,

és ördög nélkül – az égi hang kontráz –

mindenki rohadtabb, mint kellene.

Elszabadul a rossz, ha nincsen ördög,

s a gonoszokat nem tudod levágni,

hiszen halál sincs, hallhatatlan bárki,

átkos körödből nincsen mód kitörnöd.

     A világ romján tort ül az enyészet.

     Ha egyebet nem, ezt aztán elérted.

 

 

5

 

Elment a lovag. Engem itt hagyott,

a világ végén, Szentpéterváron.

Nem lehetek úrrá a látomáson.

Lehet, hogy holnapután meghalok.

Még villog lándzsája a horizonton.

Mögötte felvonít hű kutyája.

Felleg takarja. Még hallszik imája.

Öntudatlan is utána mondom.

És felzendül a fekete rigó.

Szélben hullámzik a Ladoga-tó.

Életem romjai vesznek körül.

A lovag talán megoldás lett volna,

de ellovagolt – hova? – a seholba.

Foglyul ejt, növekszik bennem az űr.

 

BOGDÁN LÁSZLÓ fordításai

 

-----

Vaszilij Bogdanov (1895–1982) mél­tat­la­nul el­fe­lej­tett orosz köl­tő élet­mű­vé­nek je­len­té­keny ré­sze egé­szen a leg­utób­bi idő­kig lap­pan­gott, de az­tán elő­ke­rül­tek a köl­tő fü­ze­tei, és uno­ká­ja, Tat­já­na Bogdanova, a har­var­di egye­tem szla­visz­ti­ka­ta­ná­ra meg­kezd­te a szent­pé­ter­vá­ri, szi­bé­ri­ai és ame­ri­kai fü­ze­tek anya­gá­nak köz­re­a­dá­sát. Ma­gya­rá­zó jegy­ze­tei so­kat el­árul­nak a kor­ról és a vál­ta­ko­zó irodalomfelfogásról, s ar­ról is, hogy mi­lyen ke­vés­sé ért­jük a sztá­li­niz­must, iro­dal­má­ról és kény­szer­hely­ze­te­i­ről nem is be­szél­ve. Az arisz­tok­ra­ta ka­to­na­csa­lád­ból szár­ma­zó Vaszilij Bogdanov – uno­ká­ja már dol­go­zik bio­grá­fi­á­ján is – Pá­rizs­ban kezd­te pá­lyá­ját, a tí­zes évek­ben két kö­te­te is meg­je­lent (Üveg­vi­lág, 1917, Ár­nyak dél­után­ja, 1919). 1916-ban vet­te fe­le­sé­gül Lé­na Nyezvanovát, a ne­ves köl­tő uno­ka­hú­gát, az is­mert pétervári bel­gyó­gyász ki­seb­bik lá­nyát. No­ha szü­le­ik már nem él­tek, (édes­ap­ja tü­zér­tá­bor­nok­ként a ga­lí­ci­ai fron­ton halt hő­si ha­lált, édes­any­já­ra a lá­za­dó mu­zsi­kok gyúj­tot­ták rá a kas­télyt, apó­sát ré­szeg vö­rös­gár­dis­ták lőt­ték le a nyílt ut­cán, anyó­sa a ti­zen­nyol­cas spa­nyol­nát­ha ál­do­za­ta­ként halt meg („A csa­lád kö­rül – Andrej Belij sze­rint – kö­rö­zött a ha­lál fe­ke­te ma­da­ra!”), Bogdanov és fe­le­sé­ge a hú­szas évek ele­jén még­is, ba­rá­ta­ik ki­fe­je­zett el­len­ke­zé­se da­cá­ra is, úgy dön­tött, ha­za­te­lep­sze­nek. Szent­pé­ter­vá­ron 1924-ben még meg­je­lent egy ver­ses­köny­ve (Orosz áb­rán­dok), de ha­ma­ro­san a go­nosz, rossz­in­du­la­tú tá­ma­dá­sok ke­reszt­tü­zé­be ke­rült, s az iro­da­lom pe­re­mé­re sod­ró­dott, ver­se­it nem kö­zöl­ték. Du­mas, Victor Hugo, Ver­ne és Walter Scott re­gé­nye­i­nek for­dí­tá­sa­i­ból élt, s kö­vet­ke­ző köny­ve, A szuzdáli ha­ran­gok negy­ven év ké­sés­sel, 1964-ben, a hrus­cso­vi ol­va­dás utol­só pil­la­na­tá­ban je­len­he­tett meg ala­po­san ki­he­rél­ve, ami el is vet­te a köl­tő ked­vét a to­váb­bi pró­bál­ko­zá­sok­tól, ez­után már csak az asz­tal­fi­ók­nak írt. Utol­só éve­i­nek nagy él­mé­nye kü­lö­nös ame­ri­kai uta­zá­sa volt. Imá­dott le­á­nya, Tánya még az öt­ve­nes évek ele­jén ment férj­hez a moszk­vai ame­ri­kai kö­vet­ség harmadtitkárához, és tá­vo­zott az Egye­sült Ál­la­mok­ba, de a köl­tő út­le­vél­ké­rel­mét kö­vet­ke­ze­te­sen vis­­sza­uta­sí­tot­ták. Ke­vés­sel ha­lá­la előtt, 1979-ben még­is ki­en­ged­ték, s né­hány fe­lejt­he­tet­len hó­na­pot töl­tött Berkeley-ben, meg­is­mer­ke­dett Miłosszal és Robert Lowellel, mind­ket­ten ki­áll­tak ver­sei mel­lett, s az orosz ki­adást jó­val meg­elő­ző an­gol és len­gyel vá­lo­ga­tá­sok utó­sza­va­it is je­gyez­ték. Mi most a Tat­já­na Bogdanova gon­doz­ta kri­ti­kai ki­adás­ból vá­lo­ga­tunk, de szán­dé­kunk­ban áll Bogdanov egész hoz­zá­fér­he­tő élet­mű­vét s uno­ká­ja élet­raj­zát is le­for­dí­ta­ni. (A ford.)

      A Dü­rer-mű ki­for­dul sar­ká­ból a Malevicsnak tu­laj­do­ní­tott lá­to­más­ban, bi­zo­nyít­ja, elég­gé ke­se­rű han­gon, az 1981-ben írt öt szo­nett is, mint­egy ki­tel­je­sít­ve a lá­to­mást, amely­ben a lo­vag le­dö­fi ugyan a ha­lált, me­ne­kü­lés­re kész­te­ti az ör­dö­göt, de a lo­pa­ko­dó enyé­sze­tet már nem tud­ja meg­ál­lí­ta­ni. Dü­höng a pusz­tu­lás sze­le. Az utol­só szo­nett vá­rat­la­nul lesz sze­mé­lyes han­gú, és vég­ső két­ség­beesé­sé­ről vall a köl­tő. Ér­zi, már kö­ze­leg az utol­só kaland… – Tat­já­na Bogdanova