Napok és szavak

A napok az évekkel váltakoztak:

fiú voltam és férfi voltam.

Nem tudtam magammal mit kezdeni.

A testemmel gondolkodtam,

szorongva kerestem a szavakat

a vershez, a fiúkat az éjszakához,

az órát, ami szabályozza az időt.

A perceket, ahogy megéltem, ledaráltam.

A szavakat, ahogy kimondtam, ledaráltam:

fröcsögtek minden irányba,

mondatokká sosem álltak össze.

Elvesztették az értelmüket.

Ami néhány nap volt, néhány év lett.

Szétforgácsolódtak az évek.

A barátokból idegen lett.

A vágy megmaradt, az idő megtelt.

Mások emlékeiből kell majd

összeraknom egyszer az életemet.

Tíz év

Tíz év telt el a mondat eleje

és vége között. Régi füzet.

Most megtaláltad, befejezted.

Az állítmány és alany

mégsem egyezik.

Ez lennék én? kérdezed,

ahogy újraolvasod.

Már nem tudod és nem érted,

amit akkor tudtál, értettél.

A megíratlan versek,

az idősíkok közt rezgő

megrekedt gondolatok,

már soha nem nyerhetnek

se kielégülést, se bűnbocsánatot,

nem lehet végső helyük

sem a hétfői nyüzsgésben,

sem karórád ketyegésében,

a meztelen valóság

testét nem ölthetik fel.