mióta nem tudok járni rendesen; anyu horgolt függönyei jutottak eszembe
PDF-ben
mióta nem tudok járni rendesen
másra bízom a vásárlást
megért ki piacra megy
ölelés nélkül nincsen szerelem
kétliteres dunsztos üvegembe
tudom mennyi uborka kell
nem lehetnek görbék se bumszlik
takarja szeletnyi kenyér
nem egyszerű ilyen kis üveggel
az ötliteresek odalettek
hova tettem volna a panelben
tény
többet kaptam mint ami az üvegbe fér
elővettem a fedeles nagy jénait
aljára raktam a kaprot
rá a végeivágott uborkákat
közé fokhagymacikkek
s szelet kenyérrel megkoronáztam
bár a vers lényege nem a recept
fontos tisztán látni a történetet
meleg vízzel sózva
kicsit csípje a szájat
felöntöttem
az erkély keleti fekvésű
délig süti a nap
ott tartom a régi kertből menekített
kecskelábú asztalomat
collos deszkából csináltam
mellette ültünk sokszor
a bokrok árnyalta szaletli alatt
de tíz éve télben nyárban haszontalan
bár szenteste a szobában jézuska arra teszi a fát
s alig kopott rajta a festék
ez már egy másik világ
arra tettem
máskor óránként nézem mint alakul a mű
emelgetem a tányért
de a pár hete még tomboló nyárban
elfelejtettem
sötét gondolatokkal
ültem a sötétített szobában
mire eszembe jutott s megnéztem
habosra forrt
ki kellett volna dobni
kellemetlen jódos szaga volt
nem segített rajta az árnyék
s bár két nap múlva hűtőbe raktam
nem mertem kínálni senkinek
elszaródott a nyárvég
hogy lehet így befejezni verset
szeptember közepén kértem egy új adagot
de esett az erkélyre ki se tettem
hagytam az ablaknál a konyhapulton
délelőtt fölfényesedett a nap
a tetőt se kellett megemelnem
úgy üzente az illatokat
hogy számban összefutott a nyál
a lé opálzott
szikrákat szórt a tál
szőkészöldek voltak kívánatosak
megkóstoltam
hallottam ahogy ropog
majd úgy emlékszem
ez egy jól sikerült nyár volt
ma hűvös uborkákat álmodok
anyu horgolt függönyei jutottak eszembe
sok gyöngyfüzérnyi rojt
a lakást elborító kis-nagy terítők
ahogy fogy ujjára tekeredik a fenyő-perle
így kértem a röltexben ha fogyóban volt
néztük szaporodnak a pici minták
ég csillagai örök éjben
mikor nem volt több fonal
és beterítettek mindent a csipkék
testét összekaszabolta a rák
aprócska díszei messzire vitték
így leszünk kiraboltak
hurkolgatjuk perceinket
páfránylevélminták
sarlóvá fogyó holdak
seholsincs anyák figyelnek minket
szaporítják szűkítik a sort
a fonalak fogynak
ölben ugráló gombolyag
olyan természetes a holnap
kicsit lecsúszott szemüveg
látom mozog a szája
várj éppen számolok
még egy sima egy fordított
és elfogynak a csillagok