Túléli egyedül

A megtett út innen már beláthatatlan,
hagyd, visszamenni nincs miért, a múlt veled
együtt felcseperedett, azok csak romok
mögötted, ami fénylik közöttük, túléli
egyedül, mint ez az alagút, ami száz év
múlva is így ragyog a pusztaságban,
és egyszer majd ilyen leszel te is, ne félj.

Persze hegy híján egyszer majd beomlik
az egyedüllét teljes súlya alatt, anno úgy hordták
fel rá a földet utólag, hogy kerüljön a vállaira
némi teher, hiszen mégiscsak emberéletek
múlnak rajta, akiket szintén maguk mögött hagytak,
akik épp maguk mögött hagynak valakit, szóval
nem vallhat kudarcot, nem vallhat kudarcot.

Te csak tündökölj tovább nyugodtan,
a megtett út innen már beláthatatlan,
sebaj, ez az alagút fölötted beomlani talán
nem ma fog, a visszapillantó tükörben
egy útkarbantartó sárga villogója
köröz a falakon, visszafelé minden működik,
látod a fényt az alagút mindkét végén.

Ismétlés

Azok az idők jöttek el megint,
mikor az apádra nem mitológiai
alakként tekintesz, már nem tisztes
távolból figyeled az életét, látod,
ahogy a szomszédok kara káromkodva
jön haza munka után, a lábuk kurvára
bedagadt, mutatják apádnak, zöld, nem,
lila, mint az ég tegnap naplementekor,
de ezt hagyjuk, ezek az idők múltak el,
a nyugodt naplementék, mikor az apád
még leplezni tudta, hogy a háta fáj, és
hogy tulajdonképpen ő is csak valakinek
a szomszédjában él, hát ezek az idők
múltak el és jöttek helyettük újak,
végül is semmivel sem rosszabbak
a korábbiaknál, csak nehogy minden
a régi maradjon megint.

Hallgatni pontosabb

Edinának

Nem jó ez a nyelv már semmire, felnőtt veled,
kiokosodott, és ennyi. Kerüli az érzéseidet.

Gyerekkorodban az alma még alma volt, érett,
piros, anya mosta meg. Ma meg már anya is
olyan bizonytalan, az almát folyton elejti.

Te anya nevét ejted el mondat közepén, lesütöd
a szemed, a mondat itt véget ér. Kapaszkodsz a
konyhapultba, mint gyerekként első szavadba,
de hallgatni most ennél is pontosabb.