Triptichon

Soltis Lajos emlékére

 

I. (befalazva)

 

Semmi.

Még jó, hogy van ez a szó:

semmi. Nincs semmi.

Még jó, hogy vannak ezek a szavak

a hallgatásra. Semmi. Kivétel a vers a hallgatásból.

Felboncolni, darabokra szedni, hogy mi

a bánat. Mi a bánat! Felboncolni, széttrancsírozni

a bánatot. Elmész te a bánatos... Bánát. Bánátból

még az eső se jó, mondták. Bánatból még sírni se jó.

Apró ízekre szedni a nefelejcset, kivonni

kékjét, és lerészegedni, lerészegedni

a bánattól, részegre inni magunkat

a nefelejcs kékjével, hányásig falni

az őszi lombokat. Az őszi lombok

réz és arany tarkaságát, hányásig zabálni

az ázott avar, az őszi lombok,

sár és szar tarkaságát. És aztán ülni csöndben,

a másnaposságtól kigúvadt szemmel. Meginni egy

pohár szakszervezeti szódát.

A pulykák most kaptak némi haladékot,

de majd sorra kerülnek, lefagyasztjuk őket.

Randa és finom, hirdetted. Test és lélek. A tested

adtad egy hirdetésért. Megszenvedett arcodat. Még

láttalak párszor a lányokkal a reklámban, motoron,

fitneszben. Felállítjuk majd a kecskelábú asztalt,

levágjuk sorban a kecskéket, pulykákat,

libákat, a tyúkokat fölzabáltatjuk a kutyával,

a kutyát fölakasztjuk, elfűrészeljük az almafák

törzsét, tövestül kihúzzuk a málnabokrokat,

és szélnek eresztjük a talajt. Semmi.

Gyűlik a torkomban a szakszervezeti szóda,

reflux, emelkedik a talajvíz, az ősz újra felhozza,

egy ásónyom, és már összefut.

Nagyon szeretném mondani, hogy itt vagy,

abszolúte, erősebben, mint régen, örök referencia.

De ez csak a helyed itt bennünk. Te eltűntél,

mint cipőből a meleg.

(2000. november)

 

II. (kibontás)

 

Fortunate gabonapelyhesítő üzem,

Lajosmizse, olvasom reggeli közben,

mit szólsz hozzá, misét mondtak feletted,

fekete szerencse, szerecsen, golyóbison egyensúlyozik,

szárnyas a kereke, kölcsönbe kaptam egy kocsit bevásárolni,

a Puntót beadtam a kereskedésbe, hogy eladják, fiat,

kell a pénz az építkezésre, legyen, egyetlen ablak is

mennyibe kerül, egyetlen ablak, a ház kész,

de nem hagytunk ablakot, vettem müzlit is,

ezt sose tanulom meg, hogy rövid vagy hosszú ü,

gabonapelyhet, mert egészséges és könnyű,

könnyebbé teszi a székletet, Angelus

tollpelyhesítő üzem, nem tudlak szárnnyal

elképzelni, aztán már nem sokáig repültek

a pulykák, már nem kellett ledarabolni

a szárnyukat, Gödön nyaraltunk, amikor

hoztad őket augusztusban, egyetlen fejszesuhanás,

és minden megfordul, dög,

az előző nyaralásról minket kellett hoznod,

amikor összetörtük a Puntót, ne legyen, pont

Bunyevcinál, ne legyen, hangzott, még nevettünk,

amikor már csattant, még nevettünk, hogy

már megint ezek a bunyevácok,

és már csattantunk is, sírtak a kis

bunyevácok (a lányaim), siratták a Puntót,

csak én örültem, hogy sírnak, csak

én sírtam örömömben, hogy sírnak

és nem hallgatnak a kicsi bunyevácok

(a lányaim) az összetört szívű Puntóban,

jó, akkor már nem iszom többet,

mondtad a telefonban, még sokszor

fel akartalak hívni ezen a télen, ugyan mi

lesz, ugyan mi lenne, semmi, éjfélkor indulok

a határra, mondtad akkor, valamiképp

a tiéd is volt a kocsi, te beszéltél rá a Puntóra,

a költő hitele, hajnalban megálltunk Siófokon,

vettünk gyümölcsöt a rakodó árusnál, furcsák ezek

az autók a versben, indításgátló, metálfény,

elektromos ablakemelő, km óra szerint,

Géczi írta be az autót a versbe, a 21rovinjba

beduruzsolt az új Ford motorjával, a József Attila-

összes kazettáival Rovinjba menet, megpróbálta

megírni az érkezést, a tengert megpillantani

az autóból, nálunk Zorán szólt, és már

lefelé haladtunk a karszt kanyargós útjain, amikor

elkezdett énekelni arról, hogy kedves, elviszlek

oda, hol senki sem ismer,

de értem a szót, Bunyevci után és Bunyevci előtt,

akkor lassítanom kellett,

kanyargott az út, egyszerre nyilvánvaló lett,

még kanyargott az út, de már kibontakozott,

Bunyevci alsó és Bunyevci felső közt,

hogy ki vagyok, kihez tartozom vissza-

vonhatatlanul, honnan is tudhattam volna,

hogy mi minden lakozik bennem. Ex lex.

De hát szerettük ezt, a hirtelen jött dolgokat,

az elhatározásokat, a kényszert, hogy menni

kell, vis maior, és kivágni magunkat. Dönteni.

Még az öreg Renault-val menni Nóri

elé a határra, mindig ezeken a határokon

szerencsétlenkedtünk, Zalán fiaddal volt terhes,

határok lettek, határok tűntek, és születtek

a gyerekek. Az is jó volt, a 4-es Renault-val,

hogy ment egyáltalán, bírta a strapát, azt

is veled vettük, még most is fut, Martinovicsnál,

Rita a felesége lett, és képzeld, terhes, emlegettünk.

 

Ahogy járok ki a sírhoz,

nem szoktam sírokhoz járni,

zarándokolni, egyszerűen valami

nyugtalanság bennem, folyton megy,

mint a fájdalom, mondta valaki a lakodalomban,

székletmintát vittem a Köjálba – ÁNTSZ –, még a

Puntóval, nagyon kedves asszonyok dolgoznak

ott, csak alázattal lehet ott dolgozni, kedves

exfeleségek, onnan tértem be a temetőbe,

fordultam be a temetőkapun, az első élő

szexet, sőt tulajdonképpen az első tényleges

szexet, hiszen ennyire konkrétan a tévében

sem mutattak akkor még ilyesmit gyermekidőben,

az első szeretkezést, sőt baszást temetőben

láttam, csigát gyűjtöttünk, pénzt, csigapénzt

Hangya barátommal, nyálkás csigákra vadásztunk

a temető dús növényzete alatt, nem is sejtettük,

csak félve-kíváncsian közelítettünk a hangokhoz,

hanyatt fekve nézett bennünket fönnakadt szemekkel,

vagyis lógó fejjel és leakadt szemekkel,

égbe lógó kisfiúkat látott nyálkás csigákkal,

csiga-biga, told ki szarvadat, ha nem tolod,

összetöröm házadat, csak a szex, csak a szex,

izzadt, csapzott volt, és hangos, mint egy állat,

a férfira nem emlékszem, rémülten futottunk,

kiakadtunk, láttuk, amit nem szabad,

járkáltunk, mint a fájdalom, valami érthetetlent,

valami lényegest, mindenen túlmutatót.

Hat hónapja már, hogy kikísértünk oda,

elmúlt a tél, fél éve, azóta sem találtalak,

üres volt, nem akarok blaszfémiába keveredni,

nem a sír volt üres, én voltam üres,

nem találtalak ott a sírnál, senkit sem

találtam, magamat sem ott, a Vámosi úti temetőben,

a Vámosi úti temető kapujában, ahová temettek,

jó hely, előbb sorra kerülsz majd a határon, túl sokat,

túl sok mindent szállítottál mindig,

egyszer mindenki rajtaveszt, aki túl sokat

kockáztat, kikelt a kertedben a borsó, fölásták,

jött két ember és fölásta, tűvé tették a kerted,

és semmit nem találtak, elfolyt a víz is, minden

kiszáradt, elzártam télire, azóta megnyitottam

nyárára a csapot, itthagytál csapot-papot,

FIAT-tal jár a pap is misézni,

nem szeretnék blaszfémiába keveredni,

nyilván ott vagy, ott van, ami maradt, ahogy

maradt, csak téged nem találtalak, nem sírtam,

locsolni kell a kertet, addig jár a korsó,

az élet szövés, fonás, orsó,

jövés-menés, kútra a korsó,

már korhadni kezdett a fája a talajban,

volt egy ládánk otthon, gyerekkoromban,

a padláson állt, régen hordhattak benne valamit,

olyan volt, mint egy csónak, mint egy fedetlen koporsó,

nem tudtad megfizetni a vámot,

lefizetni a vámost, és ott fogtak Kháron ladikján,

egyetlen hitelkártyára tetted fel mindened,

Ladik Katit utoljára Újvidéken láttam, a bankban

állt sorban előttem, rövid szőrmebunda volt rajta,

de lehet, hogy nyár volt, és a rövid szőrmebunda

A harmadik ablakban volt, a Majtényi-darabban,

ahol oly gyorsan pergette a szavakat, csak a nyelv,

egyadta nyelv volt, pont pletykaszámot csinálunk az Exnél,

adódott ez a név akkor, ex, ahogy már korábban is,

amikor kezdtünk felnőni, egyre inkább ex,

azóta egyre inkább igazolódik, fogy igazzá

köré az életünk, egyre több, egyre több minden

fogy köré, szerencsére nem voltak ezen a télen

nagy fagyok, lassan mindent megszokunk,

lesz valóban a miénk a nevünk, egyre több,

egyre több minden gyűlik semmivé, egyre

több semmi gyűlik halomba, tömörödik,

egyre sűrűbb, egyre több mindent ránt magába

a fekete lyuk, még hallom a röhögésed, a hahotád,

csak a szex, csak a szex, egyre több minden nincs,

fölásták a kertet, és semmit sem találtak, csak

a borsó indult virágzásnak, Pákozdon megellettek

a kecskéid, rendes ember vitte magával,

a vérmes bak még a kiskecskét is fölcsinálta,

csak a szex, még az ürüt is, még a pákosztos

fehér kutyát is sorra vette volna, ha megállnak

neki, csak a szex maradt, jött két ember,

végül mindenki egyedül marad, jött két angyal,

és semmit sem találtak, párosával járnak

az angyalok, túl sok mindent vittél

magaddal, és ottfogtak a vámosi úton,

fekete lyuk, nincsenek ablakok és nincsenek felhők,

nincsen a szemed, egyensúlyoztok a tű hegyén,

hatalmas szárnyakkal, gombhoz a kabátot,

a zöld kabátodat terítettük a csapra az aknában

télire, szerencsére nem voltak komoly fagyok,

i tiho, tiho, odlaze nekud neki dragi ljudi, ružan

san, Bijelo Dugme, Bregović szarajevói fehér gombja,

elmennek sorban a kedves emberek, útra kelnek,

négy fekete lyuk maradt a fehér gombból,

lyukhoz a gombot, honnan sejthettem volna,

hogy a rémálmok a valóság, honnan sejthettem volna,

amit régóta tudok, de magam elől is titkolom,

hogy amit álmodni sem tudunk, ex,

a valóság a semmi, fiat, hogy nem vagy ott,

hogy ott voltam, és nem voltam ott.

Legyen világosság, és legyen sötétség.

Átbújni egy szűk lyukon a fénybe.

Hallgattam, a mi nyelvünket te már nem beszéled,

nincs már történet, nincs idő, Keresztes sógor

és sorban a többi rokon a múltból, testek a testből,

mindenki egy helyben topog, billegő bábuk

egy üresen hagyott színházban, egyhangú dugattyú

csak az öröm, csak a szex, csak a szex, csak

a fájdalom járkál, beadtam a Puntót a Csongihoz,

azóta újabb modellek is vannak, de ez most nem

a reklám helye. A napokban volt itt Martinovics,

Ritával együtt, gyerekük lesz, hazahoztak minket

az öreg Renault-val, Ladányi Andreát néztük,

két világ volt az előadásban, és nem tudtak egymásról,

élték mindkettőt komolyan, súlyos homokból nőtt

ki a férfi, és lebegett kipányvázva, és a zsákból

szemcsékben végtelen ömlött a homok.

Még mindig megy az öreg Renault, abban

vittük ki a gödörbe az öngyilkos kecskét,

csak a szex maradt, csak a szex monoton

zakatolása, gyalog járkálok, mint a fájdalom,

nélkülem zöttyennek a hajmáskéri úton

a kátyúk, bukkanók, beadtam a Puntót

a kereskedőhöz, adják el, pont most, most már

legyen pont, Fiat voluntas tua,

pont akkor akartam lecsapni a pulykák fejét,

lassan emelkedtek, éreztem, ahogy összehúzódtak

a heréim, ahogy lecsapott nyakuk rángatózott,

ritmikusan lövellték ki a vért a semmibe,

csak a szex, csak a szex, a nyílt kutakból

előbugyog az élő halál, megszédíti a fejeket,

pont akkor készültem lecsapni a pulykák

bibircsókos fejét, amikor beadtad

a kulcsot, lenulláztad a kilométerórát,

visszaadtad a hitelkártyát, Kháron ladikján

van az utolsó POS-terminál, még egy átutalás,

még egy sms, és bevonják mind a kártyákat,

siklik a ladik, és becsukódik a zsilip, zárul a

sorompó, évről évre magasabbak lesznek a

falak, és nélküled zökkennek most már

a kátyúk, duruzsolnak a motorok, és zsongnak

a pletykák, hogy csak a szex, csak a szex.

Látom: arcodat viseli arcán a fiad.

(2001. május)

 

III. (a harmadik ablak)

 

Száz vidám jelenet, vagy

kilencvenkilenc, harminchárom…

Mindegy. Már a gyurka kacag.

Fordul a tánc is, számos

az ablak, hol magát meglátja

a színen a táj. Fátyolos hangján

az angyali nóra rebeg valamit.

A kati hadar. Pletykás bácskai

asszonyok mondják és mondják,

és nem sejtik, hogy már itt a

zivatar. És fordul a tánc, és nyílik

az ablak, és fut a havon, a havon

fut, a havon, a havon fut és fut a

szán. Meleg a bunda, és várnak

rám valahol, míg zárul az ablak,

és a nándor, a drága, a szegény,

a nándor ott lóg a földbe vert

szögre akasztva, lóg az égbe bele.

Hát mi milyen félrevert szögön

lógunk itt, kérdelek téged, milyen

félrevert szögön lógunk itt, édes jó

lajosom

(1994)