Nádas Péter a kortárs európai irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, a jelenkori magyar irodalom meghatározó személyisége. Ismert és elismert Nyugat-Európában és a tengerentúlon is. Ezért is örvendetes, hogy idegen nyelven is olvasható már önálló kötet művei befogadásáról. A Priestory vnímania (Az értés terei) címmel a Kalligram Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent válogatás tíz tanulmányt és tizenhárom rövidebb-hosszabb recenziót közöl a szerző munkáiról szlovák nyelven. A kötet magvát egy 2010 januárjában Pozsonyban rendezett konferencia anyaga alkotja, amelyet „Nádas Péter műveinek közép-európai kontextusa” címmel rendeztek a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetében az akkor még Krasztev Péter vezette pozsonyi magyar kulturális intézet támogatásával. A konferencia életre hívója, egyben a kötet szerkesztője Görözdi Judit, a magyar irodalom szlovákiai befogadásának pozsonyi szakértője, és a két kultúra közötti kapcsolatok ápolásának és folyamatos gazdagításának egyik kulcsszereplője.

Ahogyan a kötet bevezetőjében Görözdi Judit utal rá, Nádas nyugat-európai és amerikai befogadásában az írót „a” közép-európaiság megtestesítőjeként tartják számon, s ez adta az ötletet ahhoz, hogy megvizsgálják: milyennek mutatkozik a Nádas-életmű Közép-Európából nézve. Két lengyel, egy cseh és egy magyar kutató mellett szlovákiai magyar és szlovák irodalmárok vállalkoztak arra, hogy megfogalmazzák a Nádas-életműről szerzett benyomásaikat, módszertani szempontból igen változatosan, az esztétika, a komparatisztika, a recepciótörténet, a műfajtörténet mellett például narratív pszichológiai megközelítéssel.

A három részre tagolódó kötetben Az értelmezés tere címmel hat tanulmány tárgyalja Nádas prózai és drámai munkáit. Makro- és mikroközelítésekként írhatnánk le ezeket az értelmezéseket, amelyek műfajilag is sokfélék: pályakép, műelemzés, összehasonlító elemzés is van köztük. Grendel Lajos érzékeny és értő módon megrajzolt pályaképe a 20. századi próza azon vonulatában helyezi el az írót, amely a létezés nagy kérdéseit állítja a középpontba, ahogyan Thomas Mann vagy Musil. Ugyanakkor Grendel – utalva az írónak a nagy 19. századi orosz és német elődökre (Gogol, Theodor Storm, Fontane) hivatkozó kijelentéseire – Nádas hagyományhoz kötöttségére is felhívja a figyelmet, lényegében vitatva a magyar irodalomtörténészek egy részének azt a vélekedését, hogy Nádast posztmodern szerzőként lehetne aposztrofálni: „a posztmodern textualitás szemszögéből talán inkább tradicionalistának lehet nevezni.” – írja. (13.) Nádas irodalmi munkásságának korszakos jelentőségéről szólva Grendel azt emeli ki, hogy a pályatárs művészetében az egész huszadik század történelmi tapasztalata sűrűsödik: azé a korszaké, amelynek ‘89-ben lett vége. Az az időszak, amelyben ‘89 után élnünk adatott, az európai civilizáció utolsó utópiájával való leszámolás, a posztutópia időszaka. A leszámolással együtt járó veszteségérzésnek a művészileg legtisztább megfogalmazása Nádas prózája – állítja Grendel Lajos.

Az összefoglaló igényű pályakép után a műelemzések mikro-közelítései sorakoznak. Peter Michaloviè az Egy családregény vége műfaji kódjának sajátosságait keresi, s arra a következtetésre jut, hogy Nádas regénye a saga szándékos inverziója, amelyben az egyéni emlékezet által megőrzött történet mögött ott van egy másik, a család kollektív emlékezetben rögzült története, a zsidóságé mint sorsé. Simon Péter a kollektív emlékezet őrizte sors törvényeinek ellenszegülve alakítja ki saját identitását.

Egyetlen mű elbeszélő struktúráját vizsgáló tanulmány Görözdi Judité is, aki az identitáskeresés regényeként értelmezi az Emlékiratok könyvét, amelynek első személyű elbeszélője számára élettörténete elmondása, rekonstruálása a személyes identitás megformálásának eszköze. Az identitás megkonstruálása érdekében alkalmazott szövegformáló eljárások narratív pszichológiai kibontásával a regény kapcsán Görözdi Judit foglalkozik elsőként a Nádas-szakirodalomban. A másik nagyregény, a Párhuzamos történetek kulturális referenciáit vizsgálja Adam Bžoch invenciózus tanulmánya, amelyből az derül ki, hogy Nádas programszerűen rejti el a műve mögött meghúzódó toposzok gazdag hálózatát. Ennek felfejtése újabb érv lehet Nádas és Thomas Mann poétikai kapcsolatai mellett. Nádas prózájának ezt az elemét Bžoch Mann utáni gesztusként értelmezi.

Az író drámatrilógiája fontos szerepet játszott a magyar dráma nyolcvanas évekbeli megújulásában. Ezt az állítást erősíti meg Csilla Giziñska tanulmánya is, P. Müller Péter nyomán Jerzy Grotowski színházával állítva párhuzamba Nádas drámatrilógiáját, amelyet a középkori misztériumjáték műfajának aktualizálásaként értelmez. Nádas A bárány című elbeszélésének ajánlásából kiindulva („Ladislav Fuksnak ajánlom”) Benyovszky Krisztián azt a kérdést teszi fel, vajon az ajánlás mint paratextus lehet-e komparatisztikai elemzés kiindulópontja. Tematikai, tipológiai, nyelvi-stilisztikai és elbeszélésmódbeli hasonlóságok kimutatásával ad igenlő választ kérdésre, és finom elemzésekkel bontja ki a novella és Ladislav Fuks művei (a Mundstock úr és A hullaégető) közötti összefüggéseket.

A kötet második, A befogadás tere című része a szűkebb értelemben vett recepciótörténet területére vezet: a cseh, a lengyel és a nyugat-európai befogadás sajátosságait fejtegeti Pató Márta, El¿bieta Szawerdo, illetve Gyenes Imre. Igen érdekes és tanulságos fordításkritikai kísérletet végez el Mária Kusá, ugyanis a fordítást önálló szövegként kezelve, nem az eredetivel való összevetést teszi meg a fordított szöveg kritikájának kiindulópontjává, hanem az úgynevezett „átlagolvasó” (jelen esetben az eredeti nyelvet nem ismerő olvasó) nézőpontját: arra kíváncsi, mit tudhat meg a szövegből az, aki nem ismeri a magyar nyelvet, miféle értelmezésre ad lehetőséget a fordított szöveg (illetve maga a szövegkiadás, a könyv mint olyan, a paratextuális jellemzőket is idevéve).

Érdekes következtetésekre juthatunk az egyes „visegrádi”, azaz szűkebb értelemben vett közép-európai nemzeti irodalmak Nádas-recepcióját nézve. A cseh és a lengyel irodalomban 1968-ban, illetve 1977-ben jelentek meg az első Nádas-novellafordítások. Ezt követően azonban a rendszerváltozásig kellett várni ahhoz, hogy az író nagyobb lélegzetű műveit kiadják. A legrosszabb a helyzet Lengyelországban, ahol Nádas regényei közül csak az Egy családregény vége olvasható. A cseh irodalomban valamivel jobb a kínálat
Nádas műveiből: az Anna Valentová által fordított Emlékiratok könyve több állami irodalmi díjat is kapott, a regény sikerének azonban nem volt hosszabb távú hatása a Nádas-életmű befogadására: a Párhuzamos történeteknek eddig még nem akadt fordítója. Bár a recepciót bemutató tanulmányok a jelenségek rögzítésén túl nem fogalmaznak meg távolabbra mutató következtetéseket, a fenti helyzetkép nem túlzottan biztató sem a kulturális Közép-Európa eszményének mai állapota, sem a közép-európai nemzetek egymás iránti kulturális affinitása tekintetében. Főként, mivel mind a cseh, mind a lengyel irodalom sokkal nagyobb arányban van jelen a magyar kultúrában, mint fordítva, és erre a bántó aránytalanságra nem ad igazán magyarázatot az, hogy a lengyelek és a csehek is a német könyvkiadásra és piacra figyelnek, amikor a magyar irodalomból fordítanak. Meglepő a gyér érdeklődés azért is, mert a cseh recepciót bemutató Pató Márta idéz olyan kritikusi megnyilatkozásokat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy Csehországban felismerték Nádas európai jelentőségét, sőt megfogalmazódott olyan vélekedés is, hogy fájóan hiányzik egy Nádas-típusú író a cseh irodalomban. Azaz egy olyan alkotó, aki a múlt hiteles művészi megjelenítésével hozzájárulhatna a csehek önismeretének gyarapításához. A lengyel irodalom Nádas-recepciója is összekapcsolódik valamiképpen a magyar irodalom iránti érdeklődés általános lanyhulásával. A fordítók, irodalmárok hiánya mellett az is erre utal, hogy Lengyelországban az utóbbi évtizedekben szinte csak Márainak volt kiugró sikere a magyar szerzők közül, azaz egy olyan írónak, aki a modernség klasszikus, a lengyel irodalomban is honos, arrafelé is ismerős változatát képviseli.

A fenti nem túl rózsás helyzet miatt is üdítő Nádas szlovákiai befogadásának alakulása, amely viszonylag későn indult ugyan meg, de annál nagyobb intenzitással folytatódott. Imponáló a lefordított kötetek mennyisége: öt könyv, köztük valamennyi regény, és egy esszéválogatás, valamint a drámakötet is megjelent, ehhez adódnak még hozzá a folyóiratközlések. A befogadás elmélyültségét mutatják az értő olvasói visszaigazolások is. Az e kötet függelékében összegyűjtött recenziók, kritikák szerzői részben azonosak ugyan a konferencia előadóival, ez azonban nem jelent redundanciát, mert mást és másként írtak meg a recenziókban, ráadásul nem csak belőlük áll a Nádas-befogadók közössége. Ahogyan azt az itt olvasható rövidebb-hosszabb ismertetések is mutatják, Nádas több szlovák pályatársat (Pavel Vilikovský, Silvester Lavrík) is megszólalásra késztetett regényeivel. Tény, hogy a szlovákiai kritikusok és irodalmárok színe-java érezte fontosnak, hogy írjon Nádas műveiről.

A kilencvenes évek végén megindult intenzív recepció elsősorban kiváló fordítóknak köszönhető, akik közül ketten sajnos már nem élnek: Katarína Král’ová az Egy családregény végét ültette át szlovákra, Julianna Szolnokiová pedig az Emlékiratok könyvét és a Párhuzamos történeteket. Másfelől: az intenzív befogadást segítették kultúraközvetítők is: személyek és intézmények egyaránt. A már említett Görözdi Judit mellett a könyvkiadásban a Kalligram Kiadónak a közép-európai kulturális értékek közvetítését egyedülálló következetességgel végzett tevékenységéről kell elismerően szólni, s persze nem feledkezhetünk meg az időközben felnőtt új fordítónemzedék képviselőiről sem (Deák Renáta, Gabriela Magová, Eva Andrejèáková), akik ugyancsak sokat tesznek a magyar irodalom szlovákiai befogadása érdekében. S nem utolsósorban meg kell említenünk a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének ambiciózus és széles látókörű igazgatóját, Adam Bžochot, akinek szintén szívügye a közép-európai kulturális közösség tudatának ápolása, a régióbeli szellemi értékek cseréje.

A kötet jó és hasznos eszköze lesz a Nádas külföldi befogadásával foglalkozó kutatóknak.