[128. zsoltár. Átirat]

 

Amikor fölemelted a kezedet,

lassan, megfontoltan, mint

Egy megfáradt ítéletvégrehajtó,

és kifordítottad mélységes mély

Tenyeredet a várakozó világ felé,

hogy kiszálljon belőle az áldás

Láthatatlan madara: az elrejtett,

bűntudatos kézfej, a reszketeg

Ujjak gyertyái, a mutató- és középső

ujj tövéből induló, megtört linea

Mentalis, valamint az életvonal

tökéletesen száraz medre azt

Üzenték nekem, Mindenható, hogy

az engesztelés ünnepén a felejtés

Mozdulatlan vizébe ejtetted anyámat.

 

Valószínűtlenül halk csobbanás,

mint amikor egy toll évtizedes

Lebegés után a kietlen vízfelszínt érinti.

 

Eldobott, könnyű kocka, elvetett változat.

 

És a fölemelt kezek, mintha bizony

bocsánatot kérnének éppen.

Vagy mintha odanyújtanának a csont,

a bőr és az ízületek remek tálcáján

Hatezer évet, a jóslás szabad prédájaként.

 

Anyám semmire nem emlékszik, fölcseréli

a nappalt az éjszakával, érthetetlen

Neveket aggat az arra járókra, éles szavakkal

megfenyíti az éretlen gyümölcsöt.

 

Néz, néz, hova. Itt van, vigyed. Meglátta

fiainak fiait. Békesség legyen Izráelen.

 

 

 

[Anna hálaadó éneke. Átirat]

 

 

Különös vonzódásod a kiszáradt

méhűek, születésüktől fogva meddők,

a perzselő napon sorvadó, világszép

magtalanok iránt engem sem kímélt.

 

Előbb a könnyek záporát indítottad el,

azután színed elé idéztél, napra nap,

jajveszékelni az ígéret fiáért,

a várakozás jéghideg sátorában.

 

Majd valamikor, a kíméletes vereség

küszöbén, egy hajnalon megáradt

az ég is, mintha gondatlanságból

úgy felejtettek volna egy bővizű csapot.

 

Zúdult alá az üzenet a legidegenebb

megszületendőről, akire féltékenyen

igényt tartasz, származását viszont

az idők végezetéig homályban hagyod.

 

Csupa hehezetes hangzás, sziklarésbe

szorult szél, egyenként letördelt ékezetek.

Mintha valamennyi jól ismert szó a

halál betűkombinációjából született volna.

 

Megtelni színültig, csupa-forma lenni.

Félreértést félreértésre halmozni.

Angyalok köröznek felettem, senki

nem látja, én sem, a rettenetes glóriát.