A Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékén alakult kutatócsoport Jákfalvi Magdolna, Kiss Gabriella és Kékesi Kun Árpád vezetésével négyéves projekt keretében egy digitális színháztörténet kialakításán dolgozik. A Színházi net-filológia elnevezésű kutatást az OTKA finanszírozza, várható eredménye a Philther lesz. A szerkesztőség kérdéseire Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád válaszol.

– Mi is pontosan a Philther?

– Jákfalvi Magdolna: A Philther – a philology-ból és a theatre-ből képzett mozaikszójáték – a magyar színháztörténet elmúlt évtizedeinek feldolgozása a digitális kultúra eszközeivel. Kutatásunk azt a munkát folytatja, amelyet Bécsy Tamás, Székely György és Kerényi Ferenc kezdtek el még az 1980-as években, és főként nekik köszönhető, hogy a Magyar színháztörténet három, az 1790–1873, 1873–1920 és 1920–1949 közötti időszakokat elemző kötete megjelent. Az 1949 utáni korszak ezekhez hasonló volumenű feltárása mindmáig nem történt meg, és ezt a hiányosságot igyekszünk most pótolni. A mi kutatásaink eredménye azonban nem könyv lesz, hiszen a Philther a monográfiák egysíkú papírlapjáról kilépve a világháló adta lehetőségekkel, a fényképek, mozgóképek, szöveges és más típusú hivatkozások mozgékonyságával szemlélteti a színház háromdimenziós működését. Már a kutatás metodikájával komplex művészeti formaként ragadja meg és mutatja be a színházat. Azon generációk számára készül, amelyek az internet globális infrastruktúráján szocializálódtak, és olyan rendszert hoz létre, amely a „képi fordulat” után felnövekvő közönség számára kínál megfelelő olvasási stratégiát.

– Melyek a net-filológiai kutatásotok alapelvei?

– Kékesi Kun Árpád: A Philther nem intézménytörténet és nem civil színháztörténet lesz, és ez máris mutatja a legfontosabb eltéréseket az említett három kötettől és a korszakról megjelent írások többségétől. Nem kezeli egységes korszakként az 1949 utáni évtizedeket, nem ily módon akar leírni benne folyamatokat. Nem akar végpontot találni, tehát nem húzza meg a határt 1989-nél vagy 2002-nél, hanem végigkíséri a színháztörténetet a máig. Sőt a jelen felől, a kortárs színház felől indul, hiszen úgy látjuk, hogy az elmúlt évtizedek színházi történései a mába nyúlnak. Itt vannak körülöttünk a nyomaik, és ezekből, ezek mentén indulunk visszafelé, hogy felfejtsük az utakat, keresztutakat, elágazásokat. Ebből is látszik, hogy nem egyszerűen a hatás-ellenhatás analízisét tekintjük feladatunknak. Nem folytathatjuk azt a historiográfiai gyakorlatot, amely elszakítja a múltat a jelentől, hanem a jelen színházát is történetileg értelmezzük. Továbbá nem akarunk értékelésmentes rögzítést, nem ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy ez lehetséges. Elvégre már a Philtherben elemzett előadások kiválasztásának mozzanatában benne van az értékelés – épp ezért nem beszélhetünk deskripcióról az egyes elemzések esetében, és épp ezért van köze vállalkozásunknak a kánonhoz. A Philther ugyanis a színháztörténeti múlt alapegységeire, az előadásokra épül, és ezek rekonstrukciója révén rajzolja ki a magyar színháztörténet elmúlt bő hatvan évének kánonját.

– Hogyan épül fel a Philther?

– Jákfalvi Magdolna: A Philthert olyan honlapként kell elképzelni, amely két nagy részből áll, az Elméleti közelítésekből és a Történeti elemzésekből. Ezek nyilván a színházi kutatások két fő területét érintik: a teóriát és a históriát, ám míg általában ellentét feszül közöttük, itt termékeny kölcsönösséget igyekszünk megvalósítani. A részek egyaránt hatezer karakteres blokkokat tartalmaznak, amelyek igazodnak a színházi recenziók és a neten egy ablakban olvasható szövegek átlagos hosszához. Lényeges volt limitálni az elemzések terjedelmét, ám ez nem megy az alaposság, elmélyültség rovására, mert határozott rendbe sűrítjük az előadások emlékeinek analízisét. A Történeti elemzések tehát előadásokra fókuszálnak, és rájuk kattintva elsőként megjelennek az alapadataik. Egyébként már az is fontos döntés volt a részünkről, hogy az előadást a rendező nevével, az előadás címével és a bemutató idejével nevezzük meg, tehát például Ascher Tamás: Három nővér, 1985. Nyilván vitákat gerjeszthet, hogy a rendezőt nevezzük meg, nem a szerzőt, de mi rövidre zárjuk a kérdést. Mégpedig azon közös tapasztalat alapján, hogy a Három nővér az elmúlt évtizedek színházba járóinak Horvai, Ascher, Telihay vagy épp ªerban rendezése miatt vált fontossá – úgy is hivatkozunk rájuk, hogy például az Ascher-féle Három nővér. Az alapadatoktól nyitható meg az előadás elemzése, amely hat problémakör mentén, mondhatni a kortárs teatrológia előadáselemzési protokollja szerint épül fel. Elsőként mindig (1) az előadás színháztörténeti kontextusát tárjuk fel, amely egyben az előadás jelentőségének okaira is választ ad. Ezt követik (2) a dramatikus szöveg, dramaturgia problémáját, (3) a rendezést, (4) a színészi játékot, (5) a színházi látványt és hangzást, valamint (6) az előadás hatástörténetét tárgyaló alfejezetek. Ezek az adott előadás jellegét követve változó terjedelműek és hangsúlyúak lehetnek, és kiemelkednek belőlük azok a részek (nevek, fogalmak, megfogalmazások), amelyekre kattintva ablakok nyílnak a jobb oldalon képekkel, mozgóképekkel vagy szöveges idézetekkel, hivatkozásokkal. Vagy épp átvezetéssel más előadások elemzéséhez, amelyet a belső linkek rendszerének nevezünk, és különösen fontosnak tartunk, hiszen a történetiségben feltárt kapcsolati rendszereket ezek teszik láthatóvá. A terveink szerint mintegy 300-400 elemzett előadás kereshető is lesz: időrendben, cím és rendező szerint, valamint különféle témák alapján.

– Kékesi Kun Árpád: Mindez, mint már szóba hoztuk, egy sajátos kánont rajzol ki. Nem a fontos bemutatók sorát – ezért ne keresse majd benne senki, mondjuk, a Madách Színházi Macskákat –, hanem az elmúlt évtizedek legnagyobb hatású hagyományait demonstráló előadásokét. Egyrészt a magyar színházkultúra lingua francáját jelentő (lélektani és társadalmi) realizmus csúcsteljesítményeit, másrészt az ettől eltérő, az avantgárd kezdeményezésekre építő, neoavantgárd és posztmodern/posztdramatikus irányba elmozduló teljesítményekét. Mégpedig úgy, hogy itt az áll a fókuszban, ami a legtöbb színháztörténetből kimarad, pedig ez az, amivel a színháznéző találkozik, és ami a saját tapasztalatainkat is formálja: az előadás. A Történeti elemzésekre épülnek az Elméleti közelítések az átfogóbb jellegű interpretáció szintjén, amelyeknek hatezer karakteres blokkjai a konkrét előadások által felvetett problémákat és összefüggéseket tárgyalnak. A lehetséges kapcsolódásokra koncentráló és a bennük rejlő lehetőségeket kibontó hypertextek ezek is, tehát a belső linkek rendszere és a felnyíló ablakok itt is működnek. A végeredmény pedig egy elemzésháló lesz, amely eltér a lineáris olvasatot kínáló könyvformától, és összetettségéből adódóan inkább rétegzett olvasást biztosít. Az általunk kialakítandó színháztörténet tehát vertikálisan működik, és a kattintás preferenciája, a belső linkek által felkínált utak közötti szabad választás révén számos egyéni olvasatot tesz lehetővé. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a Magyar színháztörténet harmadik kötetének elektronikus változata is fent van a neten, de egyszerűen csak felkerültek a tanulmányok néhány kép kíséretében. Mi nem így járunk el. Esetünkben újszerűséggel bír az egész gondolati-logikai mátrix – amely sokkalta informatívabb próbál lenni, mint a különböző színháztörténeti összefoglalók –, és persze az egyes elemzések is. Mégpedig azért, mert a színházolvasás modelljeiként használjuk a tárgyalt előadásokat, és e modelleket a kortárs európai színháztudományos nyelv és látásmód határozza meg. Nem a színházi emlékek összegyűjtéséből következő ismeretek közvetítése tehát a célunk, hanem a történeti jelenségek elemzése a kortárs elméleti felismerések, terminusok és interpretációs stratégiák révén. A metodikánk ezért reprodukáló jellegű tennivalók mellett bőven igényel kreatív megoldásokat is. Főleg, hogy az újrarendezés értelmében vett elemzéseket alkotunk, még ha rekonstrukciónak hívjuk is. De tudjuk, hogy amit rekonstruálunk, az nem maga az előadás – azt ugyanis nem lehet –, hanem annak különféle emlékeiből a kutató fejében összeálló „egésze”. S fontos kiemelni, hogy ennek az alapkutatások sokaságára épülő munkának kifejezetten nagy az alkalmazás iránti igénye, ezért célzottan érvényesíti a hasznosítás, a dinamikus felhasználhatóság szempontjait. Azaz jól és közvetlenül alkalmazható ismereteket kínál a magyar színház történetéről.

– Kik vesznek részt a munkában, és mikorra készül el a honlap?

– Jákfalvi Magdolna: A kutatás igyekszik összefogni a magyar színháztudomány képviselőit, és doktoranduszokat, mesterszakos hallgatókat is mozgósít szép számmal, a Károli Gáspár Református Egyetem mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, az ELTE-ről. De olyan fontos kutatóhelyek is segítik a munkát, mint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. Az OTKA 81400-as kutatása 2014 tavaszán fejeződik be, és ekkor lesz elérhető a honlap, amelyre folyamatosan töltjük fel az elkészült anyagokat, de csak akkor szeretnénk a nyilvánosság elé tárni, amikor már a jelzett összefüggéseket is be tudjuk építeni, a belső linkeket is ki tudjuk alakítani. Addig konferenciákon tesszük láthatóvá a részeredményeket, ahogy tettük idén márciusban is Pécsett, május elején pedig a Károlin.