Nehogy elrontsa

 

Lenke néni a halálra készül

nem tudja mit kell ilyenkor csinálni

kell-e valamit

sikerül-e majd

Olyan ideges vagyok – mondja

könnyei potyognak

nehogy elrontsa

ezt is

 

 

Fogócska

 

Kergeti anyámat a kopasz asztalos.

Előleget szeretne,

természetben.

Egy-két puszi igazán nem sok,

ha már nyugdíjkor tud csak fizetni

Hanna néni.

Anyámnak nem tetszik

a kopasz asztalos,

pedig rosszak az ablakok,

a bejárati dupla ajtók elszuvasodtak,

és megsüllyedt a küszöb is:

kétujjnyi résen dől be a hideg.

 

Lehetetlen nő az anyám.

Megmondta a nagymama is,

megengedte magának mindig,

hogy azt tegye, amit akar.

 

 

Fontos dolgokról

 

A fontos dolgokról nem beszélünk.

Ez – úgy tűnik –

együtt maradásunk záloga.

Romlik állaguk,

mint az elhagyott ház.

 

Mért is kérdezném, szeret-e?

Főz, varr, vasal,

átnézi egyenként ruháinkat.

Végigdolgozza a szünidőt.

Kötelességtudata mindent

belep, akár a hó.

 

Mi lesz velünk?

Kanalazzuk levesünk.

Tányérmély távlatok.

 

Pedig az ég semmit se vesztett kékjéből,

s a nap

egy középkorú férfi

könnyedségével jön fel

a kórház lépcsőzetes tömbjén

hajnalonta.