A biciklista

Bruno Schulznak

Egyetlen megfejthetetlen mutatványa volt apjának:

órákig tudott ülni tétlenül, ráesteledett a fotelban.

Talán a Kárpátok behavazott hágóján gyalogolt,

ismét rátalált katonatársára, aki fejbe lőtte magát,

kisfiúként a farakások labirintusában játszott,

tette a szépet a nőknek, újra meg újra kézenállásra

buzdította ifjú kollégája barátnőjét, akinek melle

kibuggyant a fürdőruhából, vagy bánta már, miért

ígért fűt-fát feleségének, miért nem tette boldoggá.

Igazi apja volt hajdanában, ha a bicikli ülőkéjébe

tette, s vitte a folyóhoz, a defekt sem jelentett

gondot, miután a vízben megkereste a buborékot

eregető lyukat, gondosan megragasztotta a belsőt,

apróra szét tudta szedni és összerakni, tökéletesen

uralta biciklijét, amikor nem hajtotta többé, akkor

kezdett haldokolni, lába végleg lecsúszott a pedálról.

Érettségi tablók

Krúdy Gyulának

Madarak muzsikájára ébredt, amikor még ifjú volt,

keresztül-kasul bejárta a legfontosabb utcákat,

vagy vonatra ült, hogy messzi városokban is

felkutassa az érettségi tablókat, számba vegye

a szebbnél szebb lányokat, Szabadkán egy Álom

nevűre lelt, lassanként kiválasztódott hatvankilenc,

már nem csupán szemüket és szájukat ismerte,

sorjában történetet gondolt mindegyikük arca mögé.

A chiméra

Lévai Ádámnak

Néha úgy érezte, mérhetetlen messzeségből vándorolt,

elhozva magában egy másvalakit, akinek élete véget

ért a kezdeteknél, pontosabban benne folytatódott,

egyértelmű bizonyíték, hogy arcának két fele feltűnően

különbözik, olykor nem ismer magára, idegen indulat

szól belőle, vagy meglepődik, milyen leleményt szül

keze, gyakorta bizonytalan, kinek az idejében létezik,

s amíg csak időnként érzékeli a másikat, addig az betéve

tudja őt, nevet nárcizmusán, számon tartja minden vétkét.