A cukrászda már a kezdetekkor a polgári miliő és értékrend, a társasági élet fontos színtere volt. Ugyanakkor a cukrászdákban a gyarmati és fűszerkereskedelem révén egyedi és korántsem mindenki által elérhető alapanyagokat (kakaó, vanília, fahéj, tea, kávé, déligyümölcsök stb.) használtak, s a belőlük készült édességek is kuriózumnak számítottak. Nem elhanyagolható tény, hogy a késő feudális kori Magyarországra települt idegen cukrászmesterek hazájukból nemcsak a mesterség titkait és fortélyait honosították meg, hanem közvetítették társadalmuk kulturális szellemiségét és polgári értékrendjét is. Valójában új és különleges formák, színek, ízek és illatok jelentek meg a cukrászat térnyerésével a gasztronómia palettáján. A polgári korszak cukrászdái fenn tudtak maradni a nagyüzemi és gyári felhasználás és iparosodás tendenciái ellenére is. Épp ez adta meg szinte minden, a polgári korszakban működő cukrászda értékrendjét: hogy egyedi, hangulatos és intim tudott maradni. Mindig jó volt ezekbe betérni, akár csak egy linzer vagy egy csésze tea elfogyasztására is.

Pécsett korán, már a 18. század végén megjelent az első cukrászda, s patinás múltja és hírneve folytán olyan nevezetes, korabeli épületekkel emlegetik együtt, mint a Nádor Szálló vagy a Nemzeti Kaszinó. S bár a legendás svájci cukrászdinasztia képviselője, Caflisch Kristóf csak a 19. század második felében telepedett meg ebben a házban, mégis sokan azt hiszik, hogy az 1789-es alapítás is a család nevéhez fűződik. Ehhez a tévhithez az épület homlokzatán olvasható feliratok is hozzájárulnak. Valójában pontosan nyolc évtizednek kellett eltelnie, mire Caflisch néven nyitotta meg kapuit az új cukrászda. Pécs legelőkelőbb és legforgalmasabb helyén a Fő utcában több neves intézmény és épület társaságában helyezkedett el, mondhatni a belváros szívében. E tipikus polgárház számos olyan családnak és egyéniségnek adott otthont a cukrászokon kívül, akik országosan is elismertek lettek szakterületükön.

Pécs török alóli felszabadulása után alig egy évtizeddel már rendelkezünk adattal az épületről, ugyanis Nagy György háza 1695-ben már állt a Fő utcában. A 18. század derekáig több tulajdonosváltást is regisztrálhatunk. Tudjuk, hogy Horváth Ignác, aki ekkor már a város szenátora volt, 1759-ben másodszor is a ház tulajdonosa lett. 1789-ben nemes Szieberau Ágoston cukrászmester vette meg, s ettől az évtől számítható a város első és legpatinásabb cukrászdájának alapítása. Az első cukrászmester azonban csak hét évig vezethette az üzletet, mert 1796-ban meghalt. Ekkor özvegye, Anglbauer Anna vitte tovább a cukrászdát, de csak négy esztendeig, mert 1800-ban ő is elhunyt. Az üzlet Scheiber György kávéfőző tulajdonába került, aki kávéméréssel bővítette szolgáltatásait. 1805-ben egy újabb kávés, a stájerországi Marburgból (azaz Mariborból) Pécsre költözött Peitler (Paitler) János vásárolta meg. Az üzlet a család neve alatt 1834-ig működött. A „Caflisch-féle házban” született 1808-ban, majd itt töltötte gyermekkorát Peitler Antal, aki később váci püspökként vált ismertté.

Az új tulajdonos 1835-től a szomszédban lakó neves aranyműves, Schack Ferenc, aki nem költözött át az épületbe, hanem azt cukrászdaként és kávéházként üzemeltette tovább. A Schack-éra után 1849-től Hügel Benjamin vezette az üzletet, aki Nápolyban tanulta ki a cukrászmesterséget. 1869-től aztán már a Svájcból idetelepedő legendás cukrász-dinasztia, a Caflischok, illetve Caflisch Kristóf nevével forrt egybe az intézmény.

Cristoph Caflisch 1838-ban született Svájcban, a Graubünden kantonbeli Hohentrinsben. Édesapja Felix Caflisch helyi polgár, édesanyja Menga Fieny. A kantonbeliek újbóli kirajzásuknak köszönhetően ismertették meg a cukrászatot Európa számos, főleg keleti országában, így Magyarországon is. Amikor Caflisch Kristóf betöltötte tizenharmadik életévét, és szülei Magyarországra küldték a mesterséget kitanulni, ő már a graubündeniek harmadik ideérkező generációját képviselte. Így került Nagyváradra 1852-ben anyai nagybátyjához, Finy Leonhardhoz, akinek polgári cukrászüzlete már elismert volt a városban. 1856-ban kapta meg felszabadító-levelét. 1858-ban kezdte vándorló éveit Budán, majd Székesfehérváron segédkedett. Ezt követően édesanyja féltestvérénél, Fieny András mezőtúri cukrászdájában folytatta a mesterséget 1859 és 1863 között. Rövid aradi tartózkodás után a lugosi Palkó Károly cukrászmester segédje lett, ahol közel öt évig, 1868 áprilisáig dolgozott. Ekkor a Mecsek alján vállalt munkát, segédnek állt Giovanolli János pécsi cukrászműhelyébe. 1869 tavaszán kapta meg a Hügel cukrászda bérletét, amit tíz év múlva vásárolhatott meg nagybátyja örökségéből.

Közben családot alapítva 1872-ben feleségül vette a Pécsett 1854-ben született Murányi Annát. A korszak gyakori gyermekhalandósága sajnos a Caflisch családot sem kerülte el, s három gyermekük közül csak a középső, Jenő maradt életben. Maga a cukrászda-alapító Caflisch Kristóf élete teljében, 49 évesen hunyt el 1887-ben. Ekkor özvegye vette át a cukrászüzem vezetését. Férje elvesztése után a város szeretett „cukros ómamája” egyetlen gyermeke felnevelésén és az üzlet sikeres működésén fáradozott. Időközben cukrászüzemmé fejlődött a vállalkozás, az özvegy kitartása és munkabírása élete végéig megmaradt, hosszú életet élt, 94 éves korában halt meg 1948-ban.

A Caflisch a dualizmus idején is országos hírű volt, igazi fénykora azonban a két világháború közti időszakra tehető. 1926-ban kezdődött az a nagy átalakítás, amely nem csak a kétszintes épület belső tereit érintette, hanem a homlokzatot is, így megújult külsővel a Fő utca egyik legszebb épülete lett. Engedélyt kapott a város vezetésétől, hogy elhelyeztesse a város címerét, díszes, álló ovális keretben, jobbra pedig a „Fennáll 1789 óta” keretbe foglalt feliratot.

Az üzlethelyiség mellett helyezkedtek el a cukrászműhely egymásba nyíló munkaszobái: a mosogató és süteménytároló helyiség, a sütőszoba, a hűtést szolgáló hidegszoba, mellette egy raktár, majd az inasszoba, és egy újabb raktár. Tőle délre, az udvarban külön állt a segédszoba. Az emeleti négy szobában pedig az özvegy és a személyzet hölgytagjai laktak.

A cukrászüzlet a 20. század első felében kezdett cukrászüzemmé fejlődni. Szakmai berkekben kötelező gyakorlat volt, hogy minden egyes cukrászda saját maga készítette termékeit. S éppen ez adta meg a cukrászdáknak, így a Caflischnak is egyedi, sajátságos, csak rá jellemző karakterét. Ebben a műhelyben olykor még tizenöt alkalmazott is dolgozott. Köztük öt cukrászsegéd, három inas, két kiszolgáló kisasszony, egy takarítónő és egy szakácsnő. S ehhez hozzá kell vennünk a családi vállalkozás tagjait, így természetesen özvegy Caflisch Kristófnét, fiát, menyét és későbbi unokáit is. A város polgárai, kisebb és nagyobb közösségei a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepnapokon, a családi ünnepeken, születés- és névnapok, zsúrok, teadélutánok, estélyek, esküvők, évfordulók és érettségi bankettek alkalmával is számos rendelést adtak le. A cukrászda állandó törzsvevői és rendelői közé tartozott a pécsi izraelita hitközség is.

És most röviden a Caflisch cukrász-remekeiről, melyek titka nyilván az egyedi recepteknek, s a kézi munkavégzésnek is köszönhető. Ugyanis a fagylaltok és parfék – gyakran emeletes – tortaszerű formákat vagy más különleges alakzatot mintázva készültek. A parfé is ide sorolható, ám tömörebb és krémszerűbb volt, mivel tejszínből állították elő. A másik specialitás a jegeskávé: e sajátságos ital a fagylalt és a kávé ötletes keveréke. Méretes üvegpohárban került a vendég asztalára, amelybe tojás és alapfagylalt keverékét rakták, erre kávét öntöttek, s tejszínnel díszítették. A cukrászda specialitása volt az úgynevezett „marienvadi mühletorta” is, ez a malomkerék nagyságú édességkülönlegesség. Más tortaféleségek közt említhetjük a közkedvelt puncs-, mogyoró-, csokoládé-, vanília- és gyümölcstortákat. Nem hiányzott a kínálatból az Európa-szerte ismert két tortakülönlegesség, az osztrák sacher és a magyar dobostorta sem. Közkedvelt volt még a fügeszelet, a saum rolni is.

E sütemények révén a Caflish közösségi összetartó erővé vált, hiszen nemzedékek nőttek fel Pécsett, akik számára a cukrászda a meghitt együttlétet, az önfeledt időtöltést, kikapcsolódást és a békés polgári létet jelentette. Amikor megkísérelünk bepillantást nyerni ebbe a miliőbe, akkor nem csak a pillanatnyi életérzést, a letűnt idők varázsát szeretnénk felidézni, hanem ezekkel együtt azt az értékrendet, példaértékű kitartást, polgári életvitelt, aminek hiányát sajnos a mindennapjainkban tapasztaljuk. Ahogy a nevezetes cukrászdinasztia életútjának ismertetése során egy kissé a dualizmus és a két világháború közötti korszak városának élete is felelevenedik.

Végül a Caflisch cukrászda utóéletéről szólunk vázlatosan: a rendszerváltást megelőzően, 1987-ben a belvárosi rekonstrukció részeként került sor az Éva cukrászda felújítására a cukrászfamília harmadik generációját képviselő dr. Murányi Iván beleegyezésével. A belső tér rekonstrukcióját Novotny Béla belsőépítész vezette. Számos eredeti berendezési tárgy, bútor és felszerelés is eltűnt a szocializmus korszakában, ezért csak részben sikerült az egykori arculatot visszaállítani. Az 1988. augusztus végén lezajlott ünnepélyes átadás nagy esemény volt a pécsiek számára, hiszen egy legendás épület és egy legendás család térhetett vissza befogadó városához. Azóta számos tulajdonost átvészelt a patinás épület, míg 2011. október 28-án, kétéves kényszerű szünetet követően P. Horváth Tamás vezetésével újból megnyitotta kapuit, immár kávéházi szolgáltatással bővülve.

----

A Pécsett 2011. október 28-án újranyitott cukrászda megnyitó beszédének átdolgozott szövege.