Mikola Gyöngyi és Ilia Mihály itt olvasható laudációi a Bródy Alapítvány díjátadásán hangzottak el 2002. szeptember 27-én, a Műcsarnokban. A legjobb első prózakötetért járó Bródy-díjat idén Grecsó Krisztián kapta Pletykaanyu című kötetéért, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg 2001-ben. (A szerk.) 

Ha szeretjük a jelképeket, márpedig szeretjük, akkor jelképnek sem rossz, hogy az a Grecsó Krisztián, aki most átveszi a Bródy-díjat, azon a vidéken vitézkedik mint szerkesztő, író, ahonnét Bródy Sándor első kötete is útnak indult: Békés megyében. Bródy Sándor Nyomor című novelláskötete (1884) Békés-Gyulán jelent meg, ahol a szerző a magyar vidéki ügyvédi iroda világában ismerkedett a magyar élet mindennapjaival; tehát a legvárosibb magyar írók egyike a legmélyebb magyar vidékről indult. Kérem, hogy ne feledkezzünk meg erről, ha Bródy Sándorról beszélünk, s talán e díj is ráirányítja a figyelmet ennek az életműnek a máig ható jelenlétére. Grecsó Krisztián szegedi egyetemi hallgató volt még a közeles időben is, annak az egyetemnek a hallgatója, ahonnét az elmúlt évtizedekben különböző hullámokban indultak fiatal írók a magyar irodalmi fórumokra, lapokhoz, kiadókhoz, sőt némelyiküket a Lajtán túlra is elvitte irodalmi sikere. Van ennek a városnak valami titka, rejtett tulajdonsága, mely az indulásra, az írásra, az irodalmi pályára ösztönzi a fiatalokat, miközben szinte mindet elereszti, elküldi, néha elüldözi, s a művekben annyi nyoma van a nosztalgiának, a visszavágyódásnak és egyszersmind a gyűlöletnek is iránta. (Kulcsregényeket kellene itt fölsorolni, leleplezéseket tenni, de hát az itt szóló is szereplője némelyiknek, így aztán inkább hallgat és titkolózik ez irányban, ámbár tudom, hogy az ilyen irodalmi titkok ma éppúgy érdeklik a közönséget, mint a Pletykaanyu olvasóit érdekelte a „ki kicsoda az elbeszélésben" kérdése. Grecsó Krisztián nem az első, aki az efféle indiszkréciós vitát elszenvedi, vigasztalja a tudat, hogy az éppen hatvan éve halott Móricz Zsigmondot is ki akarták korbácsolni Csongrád megyéből.)

Irodalmi pletyka, hogy a magyar irodalomban a közelmúltban és mostanság is van egy kis szögedi összeesküvés, azoknak a nem látványos, hallgatólagos összetartása, akik az említett egyetemi műhelyből indultak. Nem tudom, hogy van-e, nincs-e? Csak azt tudom, hogy írásban, szóban, gesztusokban el-elárulják magukat ezek a régi szögedi diákok, akik prózában, versben hírt szereztek maguknak, s öröm, hogy Grecsó Krisztián is ilyen árulkodó jeleket mutat.

Ha már Szeged, akkor még egy Bródy-párhuzam. A 20. század tízes éveinek az elején Bródy Sándor sűrűn megfordult Szegeden, ilyenkor a híres szögedi halászcsárdás nő, Bagits Rozál kocsmájában üldögélt, és beszélgetett ezzel a nagyon karakteres asszonysággal. De nem a „paprikás madonnáért" járt ő Szegeden, hanem azért, mert egyszerre három fia is ott tanult. Grecsó Krisztián is járt a Bagits Rozál kocsmája táján, s ha még nem is a három fia ügyében, azért három kötete mégis csak odaköti ehhez a városhoz. Ha „gyütt-mönt" is Grecsó Krisztián Szegeden, azért ne feledkezzen meg erről a városról, mert az mindig kísérteni fogja írás közben.