Hangszínek

 

Beton folyosókon át

az ókeresztény sírokhoz.

Földbe süppedt labirintus;

nyüzsgő város épült fölé.

 

Az új város a temető-

ből szívja életerejét:

Nekropolisz a Dóm alatt,

minden sír kőgyökér.

 

Gyakran temettek,

járvány pusztíthatott,

egész család kapott

használt kőkapszulát:

 

ne szóródjanak szét

a halál utáni űrben.

Romos motívumok

a kápolna-darabokon,

 

hangszínek a monoton,

csupasz kövek között:

alfa és ómega, rikolt

a páva, pálma-részletek –

 

szarkofággal morzsolódó,

ráncos kövületek.

Ekkor láttam: hová

tűntek a testnyomok.

 

 

 

Flakonok

 

 

Vadkacsák az árral szemben.

Víz alá bukik fejük,

apró halakra vadásznak.

Tacskóm kitartóan figyeli őket,

ugrásra kész

izomzattal, mégsem mer

a sodró vízbe ugrani utánuk:

 

 

a terjedő szürkületben

méregzölden sötétlik a víz.

 

 

A Fóka-part végén

gyerekek játszanak,

üres dezodor-flakonokat

hajigálva a tűzbe.

 

 

A tacskó távolból vizslatja

a zajos csapatot.

 

 

Lángnyelvek csettentnek.

 

 

Forduljunk vissza,

nemsokára robban.