1. Többen tagadják, hogy a mi szerzőink a művészet szabályai alapján írtak volna. Ez ellen mi sem tiltakozunk, hiszen nem a művészet, hanem a minden művészetet felülmúló kegyelem alapján írtak. Azt írták, amit a Lélek szólni adott nekik (vö. Csel 2,4). Akik azonban a művészetről írtak, az ő írásaikban találtak rá a művészetre, azok alapján szerkesztettek grammatikai és művészetelméleti könyveket.

2. Nos, a művészetben elsősorban arra van szükség, hogy legyen aition [ok], hülé [anyag] és apotelesma [végeredmény]. Amikor tehát azt olvassuk a szent Izsákról, hogy így szól atyjához: Íme a tűz és a fa, de hol van az áldozat? (Ter 22,7), akkor hiányzik-e valami ezek közül? Aki ugyanis kérdez, annak kétségei vannak, a válaszoló pedig felel a kérdezőnek, és eloszlatja a kétséget. Íme a tűz, vagyis az aition, és a fa, vagyis a hülé, ami latinul materia, és mi más lenne a harmadik, mint az apotelesma? Amit a fiú kérdezett, ti., hogy hol az áldozat, atyja megválaszolta: Isten gondoskodik majd áldozatról, fiam (Ter 22,8).

3. Elemezzük kicsit a misztériumot! Isten megmutatja a szarvánál fennakadt kost (Ter 22,13). A kos a nyugalommal, mérséklettel és béketűréssel teljes Ige. Ez világossá teszi, hogy jó áldozat a bölcsesség és az érdemszerzés és kiengesztelés értelmének okos megismerése. Ezért mondja a Próféta is: Áldozzátok az igazságosság áldozatát (Zsolt 4,6). Az igazságosságnak tehát éppen úgy van áldozata, mint a bölcsességnek.

4. Íme tehát az értelem – meleg és izzó, mint a tűz –, amely tevékenykedik. Íme, itt vannak az értelemmel felfogható dolgok, vagyis az anyag. Hol a harmadik, a megértés? Itt a szín, hol a látás? Íme az érzékelhető dolgok, hol van az érzékelés? Nem mindenki látja ugyanis az anyagot, ezért Isten megadja a megértés, az érzékelés és a látás ajándékát.

5. Az apotelesma, vagyis az értekezés végcélja és beteljesedése tehát Isten Igéje, amely kiárad az okosabbakra, és megerősíti azt, ami kétséges. Szép, hogy azok is, akik Krisztus eljövetelében nem hittek, meggyőzik önmagukat, hogy elismerjék, amit szerintük tagadni kellene. Azt mondják ugyanis, hogy a kos Isten Igéje, és mégsem hisznek a szenvedés misztériumában, noha ebben a misztériumban van Isten Igéje, akiben az áldozat beteljesedett.

6. Először tehát gyújtsuk meg magunkban az értelem tüzét, hogy tevékenykedjék bennünk, keressük meg az alapul szolgáló anyagot – hogy mi az, ami táplálja a lelket –, mintegy a sötétségben kutassuk fel! Az ősatyák sem tudták, micsoda a manna: akkor találták meg, mondja az Írás (Kiv 16,15-16), amikor megtanulták, hogy a manna maga Isten szava és Igéje, ahonnan mint örök és állandó forrásból fakad és folyik minden tanítás.

7. Ez a beszélő által megszemélyesített mennyei táplálék: Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből (Kiv 16,4). Tehát „ok” (aition), amennyiben Isten tevékenykedik, aki a bölcsesség harmatával (Kiv 16,13) öntözi az értelmeket. „Anyag” (hülé), mert amikor a lelkek meglátják és megízlelik, élvezik, és azt kérdezgetik, hogy honnan van ez a fénynél ragyogóbb, méznél édesebb (vö. Péld 16,24). Választ kapnak az Írás folytatásából: Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek (Kiv 16,15). Ez Isten Igéje, amelyről Isten gondoskodott, amelyet ő rendelt, hogy az okosabbak lelke ezzel táplálkozzék, és élvezze, s amely fehér és édes (Kiv 16,31), mert az igazság ragyogásával megvilágítja, és az erények édességével kényezteti a hallgatók lelkét.

8. A próféta saját példájából tanulta meg, hogy mi az elvégzendő dolog „oka” (aition). Amikor ugyanis elküldetett az egyiptomi királyhoz, hogy megszabadítsa Isten népét, azt kérdezte: Ki vagyok én, hogy odamenjek, és kivezessem a népet a király hatalma alól? Az Úr azt válaszolta: Én veled leszek (Kiv 3,11-12). Újból kérdezősködött Mózes: Mit mondjak nekik, ha megkérdik: Miféle Úr küldött téged, mi az ő neve? Azt mondta az Úr: Én vagyok, aki vagyok. Ezt mondd: Az Aki van, küldött engem (Kiv 3,13-14). Ez Isten igazi neve: örök lét. Az Apostol is ezért mondja Krisztusról: Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem „van” és „nincs” volt, hanem „van” volt benne (1Kor 1,19). Azt felelte Mózes: Ha nem hinnének nekem, és nem engedelmeskednének a hívásomnak, azt állítva, hogy Isten nem jelent meg neked, akkor mit mondjak nekik? (Kiv 4,1) Megadta neki, hogy csodajeleket vigyen végbe, hogy elhiggyék, az Úr küldte őt. Harmadszor azt mondta Mózes: Nem vagyok méltó, a hangom gyönge, a beszédem lassú, hogyan hallgatna meg a fáraó? (Kiv 4,10) Ezt a választ kapta: Menj, én majd megnyitom az ajkad, megtanítalak, hogy mit kell szólnod! (uo. 4,12)

9. A kölcsönös kérdések és válaszok tehát magukban hordozzák a bölcsesség magvait és „tudományát” (theória). A „végeredmény” (apotelesma) azonban nagyszerű [gratum], mivel ezt mondja: Én veled leszek (Kiv 3,12). Hogy tudd, a csoda a nem hívőknek, az ígéret pedig a hívőknek szól: bár megadta neki, hogy csodákat vigyen végbe, mégis, amikor újból kételkedett, azt válaszolja, amikor Mózes érdemei vagy szándékai gyengeségére hivatkozik: Én majd megnyitom az ajkad, megtanítalak, hogy mit kell szólnod. Az apotelesma tehát tökéletesen megmaradt.

10. Megtalálod ezt az Evangéliumban is: Kérjetek és kapni fogtok, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek (Mt 7,7). Kérj az októl (apo tou aitiou), vagyis az alkotótól (auctor); keress: van anyagod, hüléd, az értelemmel megragadható dolgok, amelyek által keresel; zörgess, és megnyílik neked az Isten Ige. Ami kér, az értelem, amely tűzként munkálkodik az értelemmel felfogható dolgokban, ahol az értelem lángja úgy tevékenykedik, mint tűz a fában. Megnyílik számodra az Ige Isten, aki az apotelesma. Másutt is azt találjuk az Evangéliumban, hogy az Úr azt mondja: Amikor pedig átadnak titeket, ne gondolkozzatok, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok (Mt 10,19-20).

11. Ezt találod a Teremtés könyvében is, amikor Izsák megkérdezi: Hogy találtad ezt ilyen hamar, fiam? Jákob azt válaszolta: Úgy, hogy az Úr, a te Istened a kezemre adta (Ter 27,20). Az apotelesma az Úr. Aki az Úr által keres, talál. Ezért nem talált Lábán, aki nem az Úr által keresett, hiszen bálványokat keresett (Ter 31,33 kk).

12. Szépen betartotta azokat, amiket „szabályoknak” (horoi) neveznek. Az első szabály (horosz): Menj, hozz nekem vadászzsákmányodból, hogy egyek (Ter 27,25). Buzdításának tüzével fölserkenti és feltüzeli értelmét, hogy munkálkodjék és keressen. A második szabály: Hogy találtad ezt ilyen gyorsan? (Ter 27,20) Ez a szabály kérdés formájú, a harmadik pedig a rá adott válaszban van: Az Úr a te Istened adta a kezembe (uo.). Az apotelesma Isten, aki bevégez és befejez mindent, akiben nem kell kételkednünk.

13. Van szabály a spontán dolgokra is. Ha nem vettek, nem arattok (Lev 25,11). Bár a művelés hozza elő a magokat, mégis, a természet végzi el bennük egyfajta önkéntelen hajlam által azt, hogy kikeljenek.

14. Ezért mondja az Apostol: Én ültettem, Apollo öntözött, a növekedést azonban Isten adta. Így hát nem az számít, aki ültet, nem is az, aki öntöz, hanem Isten, aki a növekedést adja (1Kor 3,6-7). A szellemedben ad neked Isten, a szívedben vet magot az Úr. Engedd, hogy ösztönözzön, engedd, hogy magot vessen, mert akkor arathatsz! Ha nem leszel bevetve, nem aratsz. Arra figyelmeztetnek, hogy vess; tanítás az, hogy ha nem vetettél, nem aratsz. A vég összhangban van a kezdettel: a kezdet a vetés, a vég az aratás.

15. Tanulj tőlem, mondja [a természet]. A természet segít annak, aki tanul. Isten a természet szerzője. Mivel az alapos tanulás természetes dolog, ezért Isten műve az is, hogy jól tanuljunk. A keményszívűek nem tanulnak. Természetes a növekedés, a természet pedig isteni ajándék kegyelmével rendelkezik. A bevégzést és beteljesítést Isten adja, vagyis az isteni Háromság magasztos természete és lényege. Üdv, és szeress minket, ahogyan teszed!

HEIDL GYÖRGY fordítása