A kismester

Nem óvatosan, de kevés lépésből.

Nincs egész, csak összetett, pontozásra

megy – nem kisebb képtelenség, mint a

többi. Egyszer nyertem, azóta nyugodtan

alszom, mint a tíz perce terhesek. Tehát

egy pont előny, minden döntetlen ezt

őrzi, valami meg nem érdemelt és ki nem

használt, valamikor kétezer körül, napos

lány, barna délelőtt, vagy egy idegen,

akit öreganyámnak szólítottam, és buszon

hagytam a csengőjét, minek nekem egy

tündér, úgyse visz magával, azon meg nem

segíthet, hogy veretlenül meghalni árulás,

sportember pedig nem hagyja magát.

A vízjel

Ezen a képen rád nézek, a rendezői bal felé.

Alig lógsz be: a képernyőmön két centire,

ha öt fokot fordult volna a kamera, barátunk

kitörölte volna a képet és csinált volna egy

másikat. Mert rajtad a fókusz: az én fejem

épp felismerhető, csak emlékezetből tudom,

a pólóm mit reklámoz, nem látszik, kezemben

ég-e már az elmosódott cigaretta. A háttérben

éjszakai udvar, villanypózna saját fényében.

Rajtad kívül – csupa átmenet, lágy, mint a

folyóvíz a kárvallott kavicsok fölött, benne

mosolygok, mintha otthon. Nem tudom,

megtörtem-e valaha, vagy eleve azért vagyok,

hogy segítsem az elvegyülést, ahogy a só

eltűnik a forró vízben, a megölt szúnyog

porait eltussolja a kéz, az arcod pedig egyre

hasonlóbb lesz az enyémhez, ha egyáltalán

kinyomtatjuk ezt a képet.