Kiss Judit Ágnes Prága, főpályaudvar című darabját, amely a Színház 2009. októberi számának mellékleteként jelent meg, a két évvel ezelőtti POSZT keretén belül már megtekinthette a pécsi közönség, felolvasószínházi előadás formájában. Az előbb verseskötetei – Irgalmasvérnő (2006), Nincs új üzenet (2007), Üdvtörténeti lexikon (2009) – révén ismertté váló, 2008-ban regényt (A keresztanya. Szomor Veron történetei) is publikáló költő-író első színpadi alkotását április 7-én mutatták be a Pécsi Harmadik Színházban, Vincze János rendezésében. A “kispolgári játékként” meghatározott mű jól illeszkedik a szerző korábbi, nem-színpadi alkotásai, leginkább a versei problémaköréhez. A női lét, a női tapasztalatok, a nő és férfi kapcsolatának kérdéseit vizsgálja a darab, e kérdéseknek ugyanakkor más megközelítésmódja érvényesül itt, mint a költemények sokszor kemény hangvételű soraiban. A színpadi forma, a szereplőktől való távolság érezhetően nagyobb teret enged a szerzőnek az ironikus reflexivitás kibontakoztatására, mint a közvetlenségével ható személyes líra. A reflexió e típusa, amely lehetővé teszi, hogy a darab a bemutatottakkal szembeni kritikus szempontokat humoros formában juttassa érvényre, itt mégis sokszor sematikus igazságok megjelenítésére szolgál. Érezzük ugyan, hogy a kimondottak által valami nagyon is súlyosnak kellene megmutatkoznia, a felsejlő igazságok azonban a viszonyok és a sorsok közhelyszerű értelmezését tükrözik. A darab tehát nem mond sok újat a tárgyáról (kérdés persze, lehetséges lenne-e ez egyáltalán). Ismét azzal szembesülünk, hogy a szerelem mindig csalódásba torkollik, ezért fölösleges is belekezdeni, az unalmasságukkal nyomasztó, sivár mindennapokból lehetetlen kilépni, a magány pedig szükségszerű állapot. E szomorú tanulságoknak a nevetségesen banális helyzetek adnak keretet. Vincze János rendezése, illetve a színészi játék pedig még jobban felerősíti a darab vidám oldalát, és ez a jól bejáratott fogás a közönség megnyerésére ezúttal is eléri célját. A csúcspontja ennek Alzbeta (Dévényi Ildikó) és Pepík (Götz Attila) közös, már-már kabarészerű jelenete, amelyben a fiatal biztonsági őr megmasszírozza a testi érintésre mindennél jobban vágyó, idősödő boltvezetőnőt. Az előadás kellőképpen szórakoztató tehát; a humorosnak szánt mondatok, amelyek jólsikerültségét a közönség hálás nevetése ezúttal forgatókönyvszerűen vissza is igazolta, beteljesítik a kívánt hatásgyakorlás feladatát, a nézők dramaturgiailag előre kódolt reakcióját sikeresen váltják ki a komikus elemek.

Tévedés lenne azonban azt állítani, hogy az előadás egyszerű kispolgári komédiába fullad, a tragikum ugyanis mindvégig ellenpontozza a humort. Ezt szolgálják az alkoholista hajléktalan pár (Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter) szomorkás dalai is, amelyek – miközben strukturálják az egymásba folyó jeleneteket – megtörik a túlsúlyban lévő komikumot, és felerősítik a cselekmény tragikus fordulataiban rejlő komorságot. A komikus és a tragikus hangoltság egyszerre jellemző tehát az előadásra; e modalitások hol egymásba játszva, hol pedig tisztán, egymás után váltakozva érvényesülnek a darabban. A szereplők körüli történések ironikus bemutatása és jellemük nevetséges vonásainak hangsúlyozása mégis sokszor teljesen kioltja a darab borús oldalát. Így az előadás melankolikus színezetű, de alapvetően szórakoztató színházi élménynek bizonyul, annak ellenére, hogy a színpadon bemutatott történet a vég felé haladva egyre súlyosabb problémákhoz vezet.

A cselekmény a lehető legkevesebb meglepetéssel szolgál; nincsenek kiszámíthatatlan fordulatok, a szereplők rövid időn belül kiismerhetők, cselekedeteik, gondolataik könynyedén kikövetkeztethetők. Kiss Judit Ágnes az ismerősségre, a néző kontextuális otthonosságának alapjára építi a hatásgyakorlást, mindnyájunk által jól ismert, hétköznapi sorsokat és szituációkat jelenít meg a négy nőalak által. Az ismerősség révén a nézők közel kerülnek a darabban megjelenő figurákhoz, aminek köszönhetően a darab befogadása a legkevésbé sem okoz nehézségeket a közönség számára.

A történet a prágai főpályaudvar helyszínein játszódik: a jelenetek a közeli vegyesboltban, a bolt előtt, az utcán, a bolt öltözőjében, egy kiskocsmában és egy holtvágányon álló hálókocsiban zajlanak. A színpadkép – Vincze János és Steiner Zsolt munkája – kevés tárgyból tevődik össze. Eltolható árupolcok és egy pénztárgép alkotják a boltot, egy terített asztal és két szék jeleníti meg a kiskocsmát, egyszerű öltözőszekrények jelzik, ha a bolt öltözőjében vagyunk, és az elhagyott hálókocsi helyszínét is pusztán egy ágy és egy vonatablak teremti meg. A játéktér közelségének köszönhetően a közönség szinte beleolvad e terekbe, hátránya ugyanakkor a színpad és a nézőtér e sajátos elrendezésének, hogy egy előadás alkalmával csak kevés néző férhet be a terembe, pedig a darab nagyobb közönséget is elbírna. Az idő meghatározására nincsenek konkrét támpontok, a szöveg és Várady Zsóka jelmezei mindenesetre mai kontextusba ágyazzák a szereplőket és a történéseket. Csak a polcokból álló díszlet és a négy eladónő által viselt bolti köpeny csempész be némi szocreál atmoszférát ebbe a mai kispolgári miliőbe, néhány évtizeddel visszarepítve minket az időben.

Az alaphelyzetben, amelyből a cselekmény kibontakozik, a vegyesboltban dolgozó négy eladónő eseménytelen mindennapjainak vagyunk tanúi. Különböző korú és ennek megfelelően más-más problémákkal küzdő karakterek ők, akiket a férfiakkal való viszony nehézségei és az azokból fakadó kilátástalan helyzet melankolikus elfogadása köt össze. A szereplőket és viszonyaikat már az első jelenetben megismerhetjük, múltjukra pedig az időközben elhangzó párbeszédekből vagy monológokból derül fény. Alzbeta, az ötven év körüli, többszörösen elvált és egyedülálló boltvezető az utolsó lehetőséget próbálja megragadni arra, hogy élete ne az előre látható magányba torkolljon. Egyetlen vigasza Pepík, a húszas éveiben járó és a nőknél sikert sikerre halmozó biztonsági őr, aki tudatában van Alzbeta iránta táplált érzelmeinek. Pepík élvezi az ebből származó előnyös helyzetet, mindeközben viszont a legfiatalabb szereplőre, a tizenkilenc éves Janára (Kovács Mimi) vet szemet. A lány jellemének meghatározását illetően az első jelenetek félrevezetőek. Jana állandó kérdezősködése és kedveskedő megnyilvánulásai nyomán egy kislányos karakter kezd formálódni a szemünk előtt, nem sokkal később azonban megmutatkozik Jana másik arca, amely a naiva-szereppel szöges ellentétben álló tulajdonságokat, megcsömörlöttséget és kiábrándultságot tükröz. A női-férfi kapcsolatról alkotott felfogásában szintén ez a csalódottság figyelhető meg: Jana nem hisz sem a szerelemben, sem a házasságban, mindez pedig egy gyermekkori tapasztalatra, apja félrelépésére vezethető vissza.

A legidősebb szereplő, Darja (Krasznói Klára) múltja egy alkoholista, bántalmazó férj mellett leélt élet nehézségeit vetíti elénk. Szarkasztikus mondatai a végső beletörődöttség és az elfogadó rezignáltság hangján szólalnak meg. Az idős nő is kötődik a boltban dolgozó egyetlen férfihoz, Pepíkhez: számára a fiatal férfi személye az anyai érzelmek kiélésének terepévé válik. Egyedül Anka (Stubendek Katalin), a negyven év körüli szereplő, aki unalmas házasságának üressége miatt boldogtalan, véli egy másik férfi, Vlada (Lux Ádám) mellett megtalálni az érzelmi sivárságból kivezető utat. A szépelgő művészlélekként fellépő könyvesbolti eladó megjelenése a második jelenetben teljesen felforgatja Anka életét. De a kettejük között kialakuló szerelmi viszony, amely már kezdettől fogva magában hordozza a szerencsétlen befejezést, nemcsak őt zökkenti ki addigi életéből, hanem a többi szereplő mindennapjainak monotonitását is megtöri. Anka és Vlada kapcsolatának kiteljesedésével párhuzamosan Jana és Pepík viszonya is kibontakozik, mindez pedig frusztráló tényezőként hat a magányos Alzbetára.

A darab második felében a történet fordulóponthoz érkezik. Jana, aki nem hajlandó tovább elviselni a féltékeny Alzbeta egyre ellenségesebb viselkedését, felmond a boltban, és megragadja az egyetlen kiútként feltárulkozó lehetőséget: megpróbál kilépni az őt körülvevő szituációból. Távozása előtt szakít Pepíkkel, aki a boltvezető meghódításával állítja helyre a Jana által megsértett önbecsülését. Az Alzbeta és Pepík között történtek után azonban a fiatal férfi – várakozásainkat beigazolva – visszakozik attól, hogy szorosabb kapcsolatot tartson fenn a nála jóval idősebb nővel. Ez elkerülhetetlenné teszi Alzbeta számára azt a felismerést, hogy sohasem fog már bekövetkezni az általa áhított állapot: “Enynyi idősen egy nőnek már nincs esélye” – összegzi helyzetének kilátástalanságát. Anka és Vlada kapcsolata is vakvágányra fut, és viszonyuk lelepleződése után a szerelem – amely kibillentett a család mellett töltött mindennapok boldogtalanságából, de végül csupán illuzórikus boldogságnak bizonyul – nemcsak csalódást eredményez, hanem Anka házasságát is tönkreteszi. A két nő helyzete a kiinduló állapotnál is rosszabbá válik, az ő perspektívájuk felől tekintve a cselekményt a darab tehát tragikus befejezéssel zárul. Alzbeta minden reménye visszavonhatatlanul szertefoszlik, a csalódott Anka számára pedig a végkifejlet egy új, magányos élet kezdetét jelenti, melynek szorongva tekint elébe. A
befejezés szomorúságát enyhíti, hogy a két nő a sorsukban fellelhető hasonlóságokat felismerve újra egymásra talál, és kettejük között helyreáll az eredeti viszony. A hajléktalan pár záróénekét megelőző utolsó jelenetben, a Napfény és szerelem című tévésorozat emlegetésével pedig, amely a boldogság pótszereként funkcionál a szereplők számára, az ironikus hang is visszatér, megszabadítva a közönséget a tragikus végkicsengés súlyától.

A négy központi figura történetei nemcsak külön-külön értelmezhetők, hanem egyetlen narratíva részeiként is felfoghatók: a különböző életkorú szereplők az általában vett nő élettörténetének egy-egy szakaszára jellemző problémákat testesítik meg. A darabban ábrázolt női sors alakulása azonban nem függetleníthető attól a sajátos kontextustól, amely a cselekmény hátteréül szolgál. Már a címben feltüntetett városnév is sugalmazza azt az értelmezési lehetőséget, amely a közép-európai lét fogalmának – amely mintha a női sorsok bemutatásával különösen jól illusztrálható lenne – elemzését sürgeti. Bár a szerző a cseh fővárosba helyezi a cselekményt, és a nevek, illetve az előadás során megszólaló könnyűzenei számok nyelve szintén ide kötik a történetet, nincs semmi specifikusan “prágai” a darabban. A város szerepeltetésének célja inkább a közép-európai kispolgári atmoszféra megidézése, így a prágai főpályaudvar melletti vegyesbolt lehetne akár (sőt, sokszor úgy tűnik, inkább lehetne) egy magyarországi kisváros vasútállomásán is. A helyszínek azonban nem pusztán kontextualizáló szerepet tölthetnek be a darabban: a holtvágányon álló vagon a szereplők kisiklott életének, kiúttalanságának metaforájaként is működik.

A színészi teljesítmény megfelel a Harmadik Színház korábbi előadásainál már megszokott színvonalnak, így eleget tesz az előzetesen kialakított várakozásoknak is. Kiemelkedő alakításokról nem beszélhetünk, de akad néhány említést érdemlő megoldás a színészi játékban. Ilyen Stubendek Katalin technikája, amely finom átmenettel jeleníti meg azt a folyamatot, ahogyan az unott Anka egyre hevesebben és naivabban átadja magát a szerelemnek. Dévényi Ildikó alakításában a közvetlenségükkel ható önelemző monológok bizonyulnak a leginkább magával ragadónak. A Darját játszó Krasznói Klára számára láthatóan nem jelent kihívást az öregasszony karakterének megformálása, játékának könnyedsége pedig nagyfokú természetességet kölcsönöz az általa megjelenített figurának. Feltűnő bizonytalanságot csak a Jana szerepében látható Kovács Miminél érezhetünk: lazán odavetettnek induló mondatai sokszor erőltetettek, az általa megformált karakter mindvégig túljátszottnak bizonyul. A férfi mellékszerepek közül Vlada jelleme kidolgozatlanabb, a szerep egysíkúságát pedig a színészi játék sem képes sokkal színesebbé tenni. A Vlada szerepében látható Lux Ádám mindvégig ugyanazon a pátosszal teli hangon mondja el romantikus fejtegetéseit és a nőkre vonatkozó dicséreteit. Götz Attila játéka magabiztosan jeleníti meg az udvarolgató-vicceskedő Pepíket, a tragikusabb szituációkban azonban már bizonytalanabbnak mutatkozik.

Mindent összevetve, a Prága, főpályaudvar könnyen élvezhető, komolyabb értelmezői erőfeszítést nem igénylő, de ígéretesnek tűnő első darab Kiss Judit Ágnestől. A rövid jelenetekből összetevődő, töredezett mű Vincze János rendezésében gördülékeny és izgalmas színpadi interpretációvá változott, amely szórakoztató mivoltának köszönhetően várhatóan sok előadást meg fog még érni.

Kiss Judit Ágnes: Prága, főpályaudvar. Játéktér: Vincze János, Steiner Zsolt, jelmez: Várady Zsóka, zene: Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter, rendező: Vincze János. Szereplők: Stubendek Katalin (Anka), Lux Ádám (Vlada), Dévényi Ildikó (Alzbeta), Kovács Mimi (Jana), Götz Attila (Pepík), Krasznói Klára (Darja), Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter (hajléktalan pár)