A Janus Egyetemi Színház alternatív színházként működő, állandó társulattal, állandó játszóhellyel rendelkező intézmény, ami különleges helyzetet biztosít számára mind az ország egyetemi színpadai, mind a pécsi színházak között. A most záruló évadban Déry Tibor és Molière darabjainak szereplőin túl bohócokkal, francia impresszionistákkal és tizenegy nemzet egyetemi színjátszóival is találkozhatott a JESZ közönsége. A jelen írás nem teljes évadbeszámoló, mivel lapzártakor még egy bemutató hátravan az évadból.1

Az évad első jelentős eseménye nem egy új bemutató, hanem a VIII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál volt, melynek nyolc éve a JESZ a házigazdája és szervezője, és immár harmadik alkalommal egész Európából vendégül lát társulatokat. A programban hét ország tizenegy társulata mutatkozott be.2 A szakmai zsűri (Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója, színész és Rusznyák Gábor rendező, a Kaposvári Egyetem oktatója) az előadások másnapjának délelőttjén szakmai beszélgetéseken értékelte a produkciókat, a PTE BTK színház szakos hallgatói pedig az éjszaka folyamán megírt és másnap reggel a fesztivál faliújságján közzétett kiskritikákban adtak azonnali szakmai reflexiót az előadásokra.3 A nyelvi sokszínűség több vonatkozásban is jellemző volt a fesztiválra, a profi tolmácsolás hiánya egyrészt bonyolította a kommunikációt (például a szakmai beszélgetéseken), másrészt viszont érdekesebbé tette az előadásokat: sokféle megoldást láthattunk a többnyelvűség kiküszöbölésére. A színészek számára idegen nyelven tartott előadás nem bizonyult szerencsésnek, hiszen elvonta a figyelmüket a szerepformálásról, és ezáltal sérült színpadi jelenlétük. Az előadás feliratozása működőképes megoldásnak tűnt, bár a nézők részéről külön koncentrációt igényelt. Legizgalmasabbak mégis a nyelvi segítség nélküli előadások voltak, itt rádöbbenhettünk a színház, a teatralitás univerzális aspektusaira. A fesztiválprogramból két előadást emelnék ki, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Mady-Baby című monodrámáját, mely B. Fülöp Erzsébet rendezésében egy mozgó kisbusz szokatlan terében került előadásra; valamint a Teleszterion Színházi Műhely Az ötös számú vágóhíd című darabját, melyben ötvöződött Grotowski, Mejerhold és Brook színházfelfogása, mégis mindenfajta elméleti manír nélkül sikerült megvalósítaniuk a színészi test sajátos színrevitelét.

2010 decemberében került sor az első JESZ bemutatóra, mely néhány kiemelt szereplővel és jól komponált tömeggel dolgozza fel Déry Tibor avantgárd drámáját, Az óriáscsecsemőt, Tóth András Ernő rendezésében. Az előadás a néző elé tárja a gyermeki ártatlanság szinte már természetfeletti csodáját, és azt, hogy a lehetőségek és az álmok fokozatos elvesztésével hogyan veszítjük el ezt az ajándékot a felnőtté válás során.

A lendületes előadást humoros hangulat uralja, mely mögött érződik a “véresen komoly” szándék. Ezt az összetettséget legjobban az Apa (Czéh Dániel) és Stefánia (Szomora Lívia) eltúlzott, karikatúraszerű játéka idézi elő. A nemtörődöm Apa, aki eladja gyermekét, megbotránkozás helyett nevetést vált ki a nézőkből; Stefánia, a hisztis feleség karaktere együttérzés helyett idegesíti a közönséget. Így, a szokványos értékrend megbontásával, az előadás igazán pikánssá válik, szatirikusan közelíti meg a mindenkori etikai és erkölcsi normákat. Ez legmarkánsabban a tömegmészárlás jelenetében tűnik ki, mikor az Apa lövéseit ujjainak sematikus pisztoly-kéztartásával jelzi, és a parodisz-tikusság fokozásának érdekében még el is fújja az ujjaival jelzett pisztolycsövet. A színészi alakítások közül, a már említetteken kívül, Zakariás Máté alakítását emelném ki, aki hitelesen tolmácsolja Lajcsi rácsodálkozását a világra, mozdulatai és hanglejtése mögött egyértelműen érződik a gyermekien naiv bölcsesség.

A színrevitel egyik alappillére a szigorúan koordinált sokaság, amellyel a nyitóképben is találkozhatunk. Mikor a nézők elfoglalják helyüket a tribünön, a kezüknél “fellógatott” bábuszerű alakok már a térben ülnek, és első jelenetként az ő sikításukat, ordításukat, nyögéseiket hallhatjuk, ezzel reprezentálva az Óriáscsecsemő születésének fájdalmát. Ez a hangkáosz olyan erőket mozgat meg, melyek működésbe lépésével a darab rögtön csúcsponttal indul, amit szinten tartani és felülmúlni is nehéz az előadás további részeiben. A bábuszerű tömeg szerepe nem egészen tisztázott, néhol kommentálják az eseményeket, néhol maguk is egyediesített alakok (például a cirkuszi jelenetben). Ezt mutatja jelmezük is (készítette: Várady Zsóka), amely a fekete alapon színes téglalapok variációjára épül; az uniformizálás és az egyéniesítés igényét egyszerre elégítve ki. A két fehérre festett arcú figura funkciója is képlékeny, van, ahol párosként, sziámiként mozognak, máskor az arcukon kívül semmi sem különbözteti meg őket a tömeg többi tagjától.

A rendező számos figyelemre méltó megoldással él, ilyen például az Apa kezdetlegesnek tűnő pirotechnikai mutatványa és a lángoló szék megjelenése. Ezek puszta látványelemek, az értelmezést nem befolyásolják, a néző meghökkentésére azonban kétségtelenül alkalmasak. Kiváló megoldás az Óriáscsecsemő elcsábítási jelenetében alkalmazott filmes-fotós betét, a testrészek fekete-fehér képei a fekete padlóra vetítve egészen szürreális hatást keltenek, ami illik a darab hangulatához. Az intermedialitás, a film megjelenése máskor is tetten érhető; az Anya túlvilági üzenetét egy fehér esernyőre vetítve láthatjuk, a némafilmek hagyományának megfelelően felirattal ellátva. Az atmoszférateremtés részeként értelmezhető az is, hogy az előadás előtt az előtérben egy másik Az óriáscsecsemő előadást vetítenek a közönségnek.4 Ez az összehasonlíthatóság szempontjából érdekes lehetne, hiszen így már az előtérben elkezdődne a produkció, csakhogy később egyáltalán nem reflektál rá az előadás.

A térkezelés, a JESZ-ben már megszokott módon, lebontja a negyedik falat, a cirkuszi jelenetben a néző nyakába potyogó popcorn minket is bevon az előadás valóságába, mintha nem Az óriáscsecsemőt, hanem a cirkuszi előadást néznénk. A játéktér hátsó falán található csapóajtók kilengései dinamikussá teszik a be- és kimeneteleket, csukódásuk hangja még jobban kiemeli a történet abszurditását. A díszlet meghatározó eleme egy kék, függőleges labirintusszerű képződmény – Kutyifa Ágnes tervezésében Tóth Géza munkája –, melynek térbeli dimenzióit is kihasználja a játék. A darab időkezelése a dráma szerinti első és második felvonás közti szünetben válik izgalmassá, mikor takarítók jönnek a színre, és egy tábla jelzi az idő múlását; hat, nyolc, tíz évvel később. E mozzanat a nézők kizökkentésén kívül az előadás önreflexivitását is megteremti.

E megoldások teszik ezt Az óriáscsecsemőt Déry drámájának méltó újraalkotásává, mely úgy tör ki az illúziószínház keretei közül, hogy azért vigyáz arra, hogy ne törjön át valamennyi hagyományos színházi keretet.

A következő – bár nem egészen színházi – bemutató többek közt a JESZ sokszínűségét, kísérletező kedvét is mutatja. A Pot-Pourri című előadás műfaji szempontból kérdéseket vet fel, hiszen több egy komolyzenei koncertnél, és verses estnek sem nevezhetnénk egyértelműen. A francia impresszionista zenék, valamint Baudelaire és Breton verseinek egymásba olvadása adja különlegességét, így teremtve átjárást a különböző előadóművészetek közt. Az alkotók között a JESZ színészeit (Hollósi Orsolya, Czéh Dániel) is megtalálhatjuk, továbbá a társulat képzett zeneművészeit, kik szintén jelentős színpadi, színészi tapasztalattal rendelkeznek (Szomora Lívia, László Virág). Az előadás ezt a többrétegű, sűrített tudást viszi színre, és mivel színházi térben játszódik, a hangszerek és kottaállványok egyúttal díszletekké, a zenészek pedig színészekké is válnak.

Szintén úttörő vállalkozás az egyetemi színház életében az Íphigeneia Auliszban című, tavaly bemutatott darab5 átalakítása beavatószínházi előadássá. Az eredeti műben6 is megkérdőjeleződik a hagyományos nézői szerep, a konvenciók felbontására tett kísérletnek azonban ellenállt a pécsi közönség, így más módszerhez nyúltak az alkotók annak érdekében, hogy megbolygassák a színházi befogadás megszokott mechanizmusait. Az előadással párhuzamosan, megszakítva a jeleneteket, a rendező (Rácz Attila) magyarázza, kommentálja a színpadi történéseket, ezáltal könnyebben értelmezhetővé válik az előadásban feldolgozott problémakör a középiskolás korosztály számára is.

Az évad második jelentősebb bemutatója Molière A fösvény című darabja, Mikuli János rendezésében, mely színrevitelében ötvözi a stilizáció és a klasszicizálás jellemzőit. Egy pénzimádó ember nevetségessé tételét láthattuk az eredeti szöveg felhasználásával, a sok húzás ellenére a nézőnek nem marad hiányérzete a feldolgozott dráma szövegét illetően. Az előadás az első jelenetek alatt komolykodónak és statikusnak tűnik, de a darab előrehaladtával egyre dinamikusabbá, míg végül felszabadulttá válik. A színészek túlzó játéka, a karikírozott figurák, a feltűnő, természetellenes kézmozdulatok, a legyezők használata és a szépségpötty a színészek arcán mind-mind egyre inkább idézőjelbe teszi az előadás komolyságát, melyet többek között az élő komolyzene (ének: Papp Krisztina, zongora: Dargó Szilvia) és a korhű ruhák sugallnak. Ilyen és ehhez hasonló utalások hangsúlyosabbá tételével további idézőjelek kerülhetnének a jelenetek és a karakterek mellé. A színpadon egy órányi kapzsiság és képmutatás elevenedik meg francia enteriőrben (tervezte: Mikuli Dorka), amely közeg maga is “képmutató”. A színpadot ék alakba rendező vásznakon ugyanis a berendezés festett, kétdimenziós képe díszeleg, melyeknek valótlansága minden egyes ajtócsapáskor érzékelhetővé válik, hiszen olyankor bútorostul hullámzik az egész függöny. A játéktér a nézők közt folytatódik, ami a drámabeli kertet hivatott reprezentálni, ahova Harpagon a kincsét rejti. A kezdeti, ablakokat idéző árnyékképet a világításban a méregzöld fény váltja fel, mely erőteljességével felhívja a figyelmet az előadás stilizáltságára. Tóth András Ernő jutalomjátékát láthatjuk Harpagon megformálásában; Jacques-kal (Zakariás Máté) alkotott kettősük az előadás legfőbb humorforrása.

A JESZ az évadban régebbi előadásokat is felújított, például a Márk evangéliumát,7 és helyet biztosított más társulatok előadásainak is. A Hoppáretikül elbűvölő lánybohócai és a Hólyagcirkusz társulat előadásai is színesítették a JESZ repertoárját. A színház rendszeres vendége a belgrádi Nemzetközi Egyetemi Fesztiválnak, ahol idén a befogadó színház kis méretére és az érdeklődésre való tekintettel kétszer is el kellett játszaniuk delegált előadásukat, az Íphigeneia Auliszbant.

Az Egyetemi Színház életében nagy változás várható a következő évadban, hiszen beköltözhetnek új helyükre, az EKF program keretein belül kialakított Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol kedvezőbb infrastrukturális körülmények és más művészi csoportok jelenléte tehetik még eredményesebbé munkájukat.

*

Déry Tibor: Az óriáscsecsemő. Játsszák: Inhof László, Zakariás Máté, Czéh Dániel, Inhof Kornél, Kormos Balázs, Kiss László, Szabó Márk József, Ahmann Tímea, Tulik Tímea, Szomora Lívia, László Virág, Farkas B. Szabina, Szabó Rita, Vig Diána, Lévai Hajnalka, Kocsis Viktória, Csernák Enikő, Frank Fruzsina

Asszisztens: Árvay Dorottya, látvány: Kutyifa Ágnes, film: Kuti Gergely, zene: Rozs Tamás, világítás: Mikuli János, fotó: Farkas B. Szabina, díszletkészítő: Tóth Géza, jelmezkészítő: Várady Zsóka, műszak: Regényi Gábor, Tolnay Donát, rendező: Tóth András Ernő

Molière: A fösvény. Tóth András Ernő, Kuti Gergely, Agócs Réka, Kormos Balázs, Czéh Dániel, Ahmann Tímea, Inhof László, Pásztó Renáta, Zakariás Máté, Szabó Márk József, Inhof Kornél, Kiss László, Papp Krisztina, Dargó Szilvia

Díszlet, jelmez: Mikuli Dorka, díszletfestő: Vig Diána, Balastyán Judit, Paróczi Nóra, Mezei Izabella, jelmezkészítő: Várady Zsóka, műszak: Regényi Gábor, Tolnay Donát, zenei válogatás: Papp Krisztina, Dargó Szilvia, asszisztens: Tulik Tímea, Vadász Gabriella, dramaturg, rendező: Mikuli János

Pot-Pourri. Hollósi Orsolya, Czéh Dániel – vers, Szomora Lívia, László Virág – fuvola, Domokos Lehel – gitár, Papp Krisztina – ének, Bogár Zsófia – zongora

Euripidész: Íphigeneia Auliszban. Fordította: Devecseri Gábor. Látvány: Mikuli Vera, Mikuli Dorka, fény: Regényi Gábor, asszisztens: Horváth Krisztina, munkatársak: Vasas Erika, Tolnay Donát, rendező: Rácz Attila. Szereplők: Inhof László, Mikuli János, Tóth András Ernő, Pásztó Renáta, Csernák Enikő, Czéh Dániel, Szomora Lívia

---

1 Bertolt Brecht: Egy fő az egy fő, rendező: Laboda Kornél, bemutató: 2011. május 16.

2 A részt vevő együttesek és produkcióik: Új Bolgár Egyetem: Die Übung; Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem: Mady-Baby; Branko Krsmanovic Akadémiai Színház: Avagy miért nem sexy többé a Balkán?; Sannioi Tudományegyetem Színházi Egyetemi Központ: Megyek, megyek, repülök, repülök Goldóniától a Holdig; Liège-i Királyi Egyetemi Színház: Cayenne-i bors; Teleszterion Színházi Műhely: Az ötös számú vágóhíd; Radikális Szabadidő Színház: Oberon világai; Színláz Társulat: Függés; Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet: A magyar zombi; JESZ: Kaspar; Krakkói Egyetemi Színház: De tényleg!

3 A szövegek megtekinthetők a http://modernirodalom.btk.pte.hu/index.php?p=contents&cid=116 webcímen.

4 Az óriáscsecsemő, rendezte: Szikora János, PNSZ, 1978.

5 Lásd: Karsai György: A JESZ idei Euripidész-előadásai, In: Jelenkor 53. 6 (2010. június).

6 Íphigeneia Auliszban, rendezte: Rácz Attila, JESZ, 2010.

7 Lásd: Weiss János: Útban a kísérleti színház felé. A Janus Egyetemi Színház három előadásáról, In: Jelenkor, 52. 6 (2009. június).