Pécs város életének egyik kiemelkedő korszakaként tartják számon a 18. század második felének történéseit. A század derekától bekövetkezett változások mind társadalmi, gazdasági, politikai, mind oktatási, művelődéstörténeti és kulturális téren jelentkeztek, és hatásuk az elkövetkező századokban is érezhető volt. A történelmi időszak jellegéből adódóan az események folyama nehezen választható el az egyházmegye korabeli históriájától, hiszen Magyarországon a kulturális élet befolyásolásában az egyháznak kiemelkedő szerepe volt. Az ő hatáskörükbe tartozott a többszintű iskolarendszer fenntartása, továbbá élen jártak a könyvtárak működtetésében is. A felsőoktatás megalapozása és a könyvtárügy összefonódása Pécsett a nyilvános püspöki bibliotéka históriájában csúcsosodott ki.

A hajdani Pécsi Püspöki Könyvtárat Klimo György, a jobbágy származású pécsi ordinárius (1751–1777) alapította meg 1774-ben, és tette nyilvánossá Magyarországon elsőként mindenki „közhasznára” (publicae omnium utilitati): ekképpen a könyvtár-történetírás hazánk első nagy nyilvános könyvtáraként tartja számon. A bibliotéka eredeti helye a püspöki palota dél-nyugati szárnyának új épülete volt, amelyet az alapító saját költségén építtetett fel 1770–71-re.

A pécsi püspöki könyvtár nyilvánossá tételéről hosszú beszámolót közölt a Pressburger Zeitung 1774. április 13-i, valamint a Wienerisches Diarium három nappal későbbi, április 16-i száma. A két hasábos híradás a leghosszabb korabeli méltatása a pécsi püspök kulturális tevékenységének. A tudósító egyik legfontosabb mondanivalója a tényközlés mellett, hogy példaértékűnek és követendőnek tartotta a könyvtár alapítását: „Glückliche Zeiten! Wo man dem Verstande des Menschen durch solche Anstalten zu Hilfe zu kommen sucht. Auch glücklicher werden sie seyn, wenn auch in den übrigen Gegenden unseres geliebten Vaterlandes ähnliche Denkmäler errichtet werden. – Ein Licht zündet das andere an.”1

Az egykorú és a 19. századi források újfent hangsúlyozták a könyvtár nyilvános, mindenki számára hozzáférhető jellegét. A Klimo által 1774-ben kőbe vésetett latin nyelvű könyvtárhasználati szabályzat – melyet a könyvtár bejáratánál helyeztek el – pontos instrukciókkal szolgált a könyvtár használói számára: „A könyvtár küszöbét titkon át ne lépd. A polcokhoz ne nyúlj. Kérd a könyvet, amelyet olvasni óhajtasz. Használd azt, de őrizd meg tisztán, ne rongáld hasogatással, szurkálással, sem jeleket bele ne rójj. Könyvjelzőt belehelyezned és bármit kijegyezned szabad. Másolván a könyvre ne könyökölj, papirost se tégy reá és jó messze, jobb felől tartsd a tintát meg a porzót. Ostoba, üres fecsegő maradj távol. Csendben légy, hangos olvasással másokat ne zavarj. Elmenvén a könyvet csukd be. A kicsit add vissza a felügyelőnek, a nagyot reá bízva hagyd az asztalon.” (Fényes Miklós fordítása)

Kiemelendő, hogy szó sem volt semmiféle megkülönböztetésről, korlátozásról, amely az egyes könyvtárhasználók vagyoni helyzetére vagy társadalmi hovatartozására utalt volna. Csak a műveltség, a kultúra iránti elkötelezettség és a jólneveltség hiánya volt tehát kizáró tényező a püspök szemében, ami akkoriban igen haladó szellemű magatartásra utalt. Kizárólag háromféle ember nem léphetett be a könyvtárba: az „idiota”, vagyis a tanulatlan, írástudatlan ember, a „famulus iners”, mai szóval közveszélyes munkakerülő, és végül a „fabulator”, azaz a fecsegő.

A könyvgyűjtemény megalapozása Klimo György saját könyveivel, s elődjének, gróf Berényi Zsigmond pécsi püspöknek (1736–1748) egy közel 3000, valamint a Székes-káptalan 1000 kötetes gyűjteményével valósult meg. Az egyházmegye feje újra kívánta alapítani az 1367-ben Pécsett felállított, ám rövid életű egyetemet, így bibliotékáját is azon cél jegyében alakította ki, hogy az universitas egyes fakultásainak tanulói fellelhessék a számukra szükséges szakirodalmakat. Nemcsak a korabeli szakmunkák kerültek a gyűjtés fókuszába, hanem a korábbi századok sokszínű tudományos nyomtatványai, kéziratai is. A könyvtár enciklopédikus gyűjtőkörében megtalálhatóak voltak a 18. századig létrejövő összes tudományág alapvető kötetei: a teológia, az orvostudomány és a jogtudomány mellett a történelem és segédtudományai, a természettudományok, a nyelvészet, valamint az irodalomtudomány jelesei is.

A püspök pénzt, időt és fáradságot nem kímélve gyarapította tovább könyvtárát. A könyvvásárlások főként Itálián és Ausztrián keresztül történtek, emellett más, jelentős európai gyűjtemények megvételével is gyarapodott a bibliotéka. A könyvtár a megszerezhető tudás alapját jelentette a város diákjai, valamint az egyházmegye papjai számára. 1788-ban, Pethő József kanonok halála után hagyatékából 193 kötettel bekerült a Francia Enciklopédia második kiadása is. A könyvek mellett jelentős ásvány- és érmegyűjteménynyel is rendelkezett a püspöki könyvtár, s az ezek megismeréséhez szükséges szakirodalom ugyancsak része lett az állománynak.

A gyarapító tevékenységben Klimo segítségére voltak könyvtárosai, Koller József és Szalágyi István, akiknek egyháztörténeti kutatásaik sem elhanyagolhatók. A püspök nagy könyvgyűjtőkkel állt közeli kapcsolatban, közülük három személy emelendő ki. Paolo Bernardo Giordano római kanonok, aki XIV. Kelemen és VI. Pius pápa idején a pécsi egyházmegye ügyeinek referense volt a Vatikánban. Giuseppe Garampi kanonok, aki egyben bécsi nuncius, a vatikáni titkos levéltár őre, utóbb bíboros is lett. Továbbá állandó levelezést folytatott Francesco Pietro Maria Gazzanigával, a Bécsben élő dominikánus tudóssal, akinek tevőleges támogatása révén módjában állt a hiányzó régebbi művek és a legújabb kiadványok beszerzése. A püspök ezen kapcsolatain kívül figyelemmel kísérte a hazai könyvvásárlási lehetőségeket is.

A könyvkiadást és az oktatást elősegítendő papírmalmot alapított a Tettyén, valamint támogatta a Pécsre költöző Engel János József nyomdászt is. A természettudományos gyakorlati vizsgálatok érdekében a könyvtára szomszédságában található toronyban egy csillagvizsgáló és földmérő eszközöket magába foglaló szertárat rendeztetett be.

A könyvtár anyagának nem csak olvasótermi, hanem otthoni használatát is engedélyezte a püspök. A gyűjtemény egyik leghíresebb kölcsönzésére 1772-ben került sor. Abban az időben központi katalógus nem lévén az egyes könyvek felbukkanásáról személyes közléseik révén tájékoztatták egymást a könyvszerető és -ismerő emberek. Ilyen módon értesülhetett Kollár Ádám Ferenc császári könyvtárőr révén Mária Terézia külpolitikájának mozgatója, Kaunitz kancellár, hogy az általa keresett, a diplomáciai tárgyalásokhoz szükséges adattár (Codex diplomaticus Regni Poloniae et Litvaniae) fellelhető a pécsi püspöki könyvtár állományában. A bécsi Hofbibliothek állományában ez a mű nem volt megtalálható. A forrásgyűjteményt Kaunitz kancellár kikölcsönözte, és annak rendje-módja szerint vissza is származtatta.

Az olvasói kör összetettségéről is vannak adataink: világi papok, kapucinusok, filozófusok, rétorok és poéták képviselték a tudományosság magasabb szintjét. Rajtuk kívül a főként civilekből álló, Klimo által szervezett filozófiai tanfolyam résztvevői forgatták előszeretettel a püspök könyveit, de ugyanígy a helyi gimnáziumok retorikai és poétikai osztályainak növendékei is. A püspök a papság számára kötelezővé tette a könyvtár naponkénti látogatását, és úgy rendelkezett, hogy a történelemórákat az olvasóteremben tartsák, amelyeken, ha tehette, személyesen is részt vett.

Klimo püspök halála után (1777) az őt követő püspökök megpróbálták könyvtára enciklopédikus jellegét fenntartani, bár a könyvtár nyilvánossága – a korábbiakhoz képest – csorbát szenvedett. Az őt követő püspökök nehezen tudták biztosítani a könyvtár folyamatos működését. Az alapító halála után Esterházy Pál László püspöksége idején (1780–1799) a könyvtár csak kisebb mértékben gyarapodott, főleg egykorú francia művekkel, de az ő utódai már pénzügyi és egyházpolitikai okok miatt nem tudtak olyan mértékű figyelmet fordítani a könyvtárra, mint méltán híres elődjük, így a vásárlások száma egyre csökkent.

A könyvtártörténeti kutatások jelen állása szerint azt mondhatnánk, hogy a pécsi bibliotéka életében minden évszázadban kiemelkedik egy neves ordinárius, akinek munkássága fontos szerepet játszott a gyűjtemény sorsának alakulásában. A könyvtár második alapítójának báró Szepesy Ignác püspököt (1828–1838) tekintjük. Ő állította fel a Püspöki Filozófiai és Jogi Lyceumot, amely a mai egyetem jogi fakultása előfutárának tekinthető. Az ő kezdeményezésének köszönhetően a bibliotéka 1832-ben átkerült a püspöki palotából a Kisiskola utca (a mai Szepesy utca) 3. szám alá. A jelenlegi klasszicista stílusú épületet Szepesy püspök emeltette Piatsek József tervei alapján 1830-ban a várostól kapott telken, eredetileg tanintézménye számára. A könyvgyűjteményt rokokó oromdíszítésű állványokon, barokk stílusban kialakított, külön bejáratú könyvtártermekben helyezték el, a könyvek kötése és mérete szerint rendszerezve. Az Aranyterembe kerültek az egészbőrkötéses, gerincükön arany díszítőelemekkel ellátott kötetek; a középső teremben – a díszteremben – a Szepesy püspök által gyűjtött 4000 könyv kapott helyet, végül pedig a Hártyaterembe a pergamenbe kötött munkákat válogatták ki. A könyvállványokra felkerültek az ókori és az egyetemes tudomány nagyjainak, valamint a magyar egyházi és kulturális életben jeleskedő személyeknek Bartalits Mihály szobrász által kifaragott mellszobrai is. Kérésére készült el a könyvtár első feltáró katalógusa három betűrendes és három tematikus kötetben, amelyet a püspöki könyvtár három könyvtárosa, Vojdás János, Virág Mihály és Gradvohl Eduárd készített el.

A gyűjtemény a 18. és a 20. század között folyamatosan kiegészült a Székeskáptalan tagjainak hagyatékaival, amelyek a hátsó kis szobában nyerték el végleges helyüket. A végrendeletileg idekerült könyvek témája főként az egyházmegyei papság olvasási szokásait tükrözi, így útleírásokkal, természettudományi és gazdasági szakkönyvekkel, valamint a kortárs szépirodalom köteteivel gyarapodott a könyvtár állománya. Patkovics József, városi tiszti főorvos is a püspöki bibliotékára hagyta zömében orvostudományi műveket tartalmazó gyűjteményét azzal a feltétellel, hogy az orvosok számára otthoni használatra is kiadják a köteteket.

A püspöki könyvtár 1923-ban került a Pécsre menekülő pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem kezelésébe gróf Zichy Gyula megyéspüspök (1905–1926) nagylelkű felajánlása révén. Így végre beteljesült Klimo püspök álma: egyetemi könyvtárrá lett könyvgyűjteménye. A Haszonkölcsön-szerződés alapján (1925) a könyvtár a mindenkori megyéspüspök tulajdona maradt, az egyetem pedig használati jogot kapott.

A Klimo Könyvtár jelenleg közel harmincötezer kötetnyi könyvvel büszkélkedhet, ezen belül is nyolc kódexet, huszonhárom 15. századi ősnyomtatványt, közel hétszáz 16. századi antikvát, és mintegy tizenhétezer kötetnyi 1851 előtt készült művet őriz. A könyvek nagyobb hányada latin nyelvű, de szép számmal találhatók német és magyar nyelven íródott munkák is. Kisebb számban képviseltetett nyelvek az olasz, a francia, a görög, a héber, a horvát, az angol, a spanyol, a portugál, a szlovák, a holland, az örmény, a cseh, és végül a lengyel. A Klimo Könyvtárat jelenleg muzeális különgyűjteményként őrzi a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára, de köteteit minden beiratkozott olvasó haszonnal forgathatja a kutatóteremben.

Klimo György dédelgetett álma városa régi fényének visszaadása volt, és annak érdekében, hogy ezt megvalósítsa, minden követ megmozgatott. A tudatos, állhatatos munka a tudományszervezés intézményi keretein belül nem kizárólag a könyvtárügyet érintette, hanem az oktatás különböző szintjeit is: az elemi oktatástól az egyetemig. Bár az universitas alapítását nem tudta véghezvinni, tevékenysége mégis sok maradandót hagyományozott a későbbi századokra. A Klimo György püspök által alapított gyűjtemény fontos mérföldkövet jelentett a város kulturális életének fejlődésében. A nyilvános püspöki bibliotéka felállításának szándéka és közösségi szolgálatba adása megbecsülésre méltó és páratlan kezdeményezés volt a maga nemében. A gyűjtemény a korszakban fokozatosan kialakuló enciklopédikusság jegyében minden tudományág alapvető köteteinek gyűjtését magára vállalta, és e célt jelölte ki az utódok számára is. A nyilvánossá tétel lehetőséget adott minden az olvasás és az írás ismeretének birtokában levő, intelligensen viselkedni tudó embernek a könyvekben fellelhető tudás megszerzésére. Az elmélyültebb ismeretszerzés a helyben olvasással és a kölcsönzéssel nagyobb teret kapott.

Az eredeti tervek a közösség számára való megnyitás mellett az egyetemalapításhoz kötötték a könyvtár szerepvállalását, noha annak felállítása még váratott magára. A klimoi gyűjtemény az elkövetkező százötven év felsőoktatási próbálkozásai mellett, gyűjteménye sokrétűségének köszönhetően mégis teljességgel betöltötte a neki szánt szerepet. A pécsi egyetemalapítási tervezetek és a részleges megvalósulások 18–20. századi sora a könyvtár mint megfelelő háttérintézmény nélkül elképzelhetetlennek tartották az universitas létrejöttét, hiszen nélküle a tudományos kutatások elengedhetetlen alapja hiányzott volna. Így a 18. században kialakuló bibliotéka az enciklopédikus jelleg kidomborításával és századokon átívelő fenntartásával szerves része kívánt lenni a tudományos és a köznapi életnek. Könyvkollekciója kiegészült egyéb gyűjteményekkel (csillagászati eszközök, érem- és ásványkollekció) is, amelyek szintén a megszerezhető ismeretek sokrétűségét voltak hivatottak szolgálni. Ezáltal olyan intézmény létesült, amely hihetetlen precizitással ötvözte magába az elméleti és a gyakorlati tudás letéteményeseit, a könyveket és a tárgyakat, mindezt egyetlen szent célért: az egyetemalapításért. Ekképpen azok szervezett egységben váltak a tudásközvetítés alapjaivá. A világ globálisan kitágult, és a megismerhetőség eszközei is végtelenekké lettek. A Pécsett tervezett universitas tudományos felszerelése önmagában még nem adott megfelelő hangsúlyt a felsőoktatási intézménynek. Természetesen mindemellett szükséges volt az is, hogy a tanárokban meglegyen a tudomány iránti alázat és szeretet, a tanuló közönségben pedig a tudomány elméleti és gyakorlati megbecsülése.

Összegezve megállapítható, hogy Klimo György már az 1777-es Ratio Educationisban megjelenő, első könyvtárügyi rendelet szabályozása előtt – valószínűleg a nagyszombati/budai és a bécsi egyetemi struktúra ismeretében, de annak tökéletesítésével – a leendő universitas „kiszolgáló (kiegészítő) intézményét” alapozta meg könyvgyűjteménye megnyitásával.

Ez az oktatást kiegészítő intézményi struktúra fogja – mai szóval élve – az „akkre-ditációs” alapját képezni az őt követő két évszázad pécsi egyetemalapítási törekvéseinek. A módosulások – főként az anyagi lehetőségekhez mérten – csak a fenntartható fakultásokat érintették. Annyi bizonyos, hogy „az egyetem tartozékaként” definiálható intézményhálózat kialakítása és fenntartása már a 18. század utolsó harmadára meggyökeresedett, és mint látható, továbbélt, markáns alapot képezve és funkciókkal gazdagodva, hogy 1923-ban a haladó gondolkodás és a változó világ kívánalmainak megfelelően végre betölthesse a hőn áhított szerepkörét: az egyetem szerves részévé váljon és a legmagasabb szinten töltse be kultúraközvetítő szerepét.

A könyvtár különlegességét nem feltétlenül a benne fellelhető kuriózumok adják, hiszen az alapítás dátuma sem kötötte azt a legrégebbi időkhöz. A legkorábbi kiadvá-
nyok és kéziratok megszerzése csak kisebb mértékben valósulhatott meg, ám a szisztematikusan minden tudományterületet felölelő állománykialakítás és -bővítés eredményeképpen a 20. századra egy közel harmincötezer kötetes, tizennyolcezer művet magába foglaló bibliotéka állott fenn. A maga nemében is szép és tartalmas könyvkollekció szerepe akkor érthető meg igazán, ha meggondoljuk, hogy nem kellett – és manapság sem kell – feltétlenül az ország nagyobb könyvtáraiba vagy külföldre utaznunk, hogy egy-egy régi nyomtatványt vagy manuscriptumot tüzetesebb vizsgálat alá vegyünk. Hiszen helyben van minden, használata pedig az alapító szándéka szerint ma is mindenki számára nyilvános. A könyvtár 1774-es használati szabályzatának passzusai örökérvényűek: „Gazdagabban távozz, térj vissza gyakrabban!”

---

A cím forrása: Pressburger Zeitung 1774. = Móró Mária Anna: Pressburger Zeitung – Belföldi Hírek. In: Pécsi Könyv- és Infotár (1/2.) 1996. március 31. 8–9. (Móró Mária Anna fordítása; Móró 1996. 8.)

1 PZ 1774. “Boldog idők! Amikor az emberi értelem ilyen intézményekben támogatásra lel. Még boldogabb lehetne azonban, ha szeretett hazánk más tájairól is hasonló intézmények létesüléséről kaphatnánk híreket. – Egyik fény gyújtja a következőt.” (Móró Mária Anna fordítása; Móró 1996. 8.)