Timár György (1932–2010) emlékére

 

 

Klimo Györgyöt 1751 nyarán nevezte ki Mária Terézia pécsi püspökké, s e méltóságot egészen az 1777 májusában bekövetkezett haláláig viselte. A művelt főpap nagy lendülettel kezdett hozzá egyházmegyéje irányításához. Jó pásztorhoz illően a diocesis állapotát kánoni látogatás során mérte fel, majd számos új plébániát alapított, templomot építtetett, népiskolákat hozott létre. A klerikusképzés, s ezzel párhuzamosan a lelkipásztori munka színvonalának emelését szem előtt tartva megújította a teológiai oktatást a püspöki szemináriumban, sőt egyetemet kívánt alapítani Pécsett. Az országban elsőként megnyitotta könyvtára ajtaját az érdeklődők előtt (1774), értékes érem- és ásványgyűjteményt hozott létre, csillagvizsgálót rendezett be.1 A sokrétű feladatok elvégzéséhez természetesen megfelelő felkészültségű klerikusokra is szüksége volt. Közvetlen munkatársai kiválasztásának szempontjait vizsgálva a székeskáptalan tagságát kell szemügyre vennünk. Jelen írásomban azon személyekkel foglalkozom, akik Klimo püspök idején jutottak kanonoki stallumhoz a székeskáptalanban, hiszen ezáltal kerülhetünk közelebb a püspök személyzeti politikájához.2

A püspökség alapításával (1009) egyidejűleg jött létre az egyházmegye székhelyén a székeskáptalan, mely a 14. században 40 fős létszámával a középkor legnépesebb kanonoki közössége volt Magyarországon. A hódoltság idején csak a préposti címet adományozták az uralkodók, ám a káptalan nem működött, s majd csak a 17. század végén került sor újjászervezésére. A nagyprépost irányította testületben – a préposti mellett – hat kanonoki stallumot hoztak létre (1700). 1762-ben Klimo püspök az egyik kanonoki javadalmat felosztva nyolcra emelte a kanonokok számát. A létszámbővítésre azért került sor, hogy az újonnan létrehozott két javadalom birtokosai, a püspöki szeminárium professzoraiként működve, emeljék a teológiai képzés nívóját. A káptalan élén a nagyprépost (prepositus maior) állt. Őt követte az olvasókanonok (lector), mely méltóság viselője – általában – egyúttal a Keresztelő Szent János társaskáptalan préposti címét is viselte.3 Az éneklő- (cantor), valamint az őrkanonok (custos) tartozott még a méltóságviselők (dignitarii) közé. A teológus és a penitenciárius kanonokot két egyszerű javadalmas, ún. mesterkanonok követte.4 A káptalan birtokait a testület tagjai közül meghatározott időre választott dékán igazgatta. Szintén a testület tagjai látták el a székesegyházi és a tolnai főesperesi teendőket.5

Első alkalommal úgyszintén 1762-ben tűnik fel forrásainkban a tiszteletbeli kanonoki cím (titulo sive honorarius canonicus), melyet ettől kezdve (napjainkig) folyamatosan adományoznak az egyházmegye főpásztorai. Ekkor néhány hónap különbséggel hárman (Agyich István, Nunkovics György és Szemenics Ferenc) is megkapták e titulust. A tiszteletbeli kanonokoknak nem származott jövedelmük a káptalantól, s ez lényeges különbséget jelentett a valódi stallumot élvező társaikkal szemben,6 továbbá nem vettek részt a káptalani gyűléseken sem.7 A püspök Szemenics Ferenc kinevezését a következőkkel indokolta: a kanonokok száma csekély, többségük idős vagy beteg, illetőleg a káptalan ügyeit intézi; oldalkanonokká (canonicus a latere) éppen azért nevezte ki, hogy a soron következő pozsonyi concursusra elkísérje a püspököt.8

A káptalan legfontosabb feladatai közül hármat említek röviden. A liturgikus teendőkkel kezdve a sort: a kanonokok naponta szentmisét mutattak be és a szentélyben öszszegyűlve elmondták az előírt zsolozsmát. Klimo püspök kérésére a káptalan megkapta a Szentszéktől a főpapi jelvények (pásztorbot, püspöki süveg) használatának kiváltságát (1766), melyekkel püspöki szentmisék és egyéb liturgikus események alkalmával élhettek.9 Az egyházkormányzati feladatokban a kanonokok tanácsaikkal segítették a főpásztort, a püspöki szék üresedésekor pedig a testület tagjai közül választott helynök a káptalannal együtt kormányozta az egyházmegyét. A testület az Árpád-kortól kezdődően közhitelű tevékenységet folytatott, azaz hiteles (autentikus) pecséttel megerősített okleveleket állított ki a legkülönfélébb köz- és magánjogi természetű ügyekben. A hódoltság időszakában magától értetődően e tevékenység is szünetelt, majd 1700-tól kezdődően egészen a 19. század végéig ismét hiteleshelyként működött.10

A korábban a szerzetesekhez hasonlóan közös életet élő székeskáptalan tagjai a 13–14. század fordulójától már önálló házakat emeltek, s így önálló városnegyed alakult ki a dómtól keletre. A 17. század végétől ismét a káptalan tagjai költöztek a területre, s így a mai Hunyadi út, a Káptalan, valamint a Janus Pannonius utcák határolta territórium a 20. század derekáig a káptalan városrészeként működött.11

A káptalan nagy- és kispréposti méltóságát a mindenkori magyar uralkodó, korszakunkban Mária Terézia adományozta,12 azonban a kinevezésekre természetesen a püspök is befolyással volt. A további javadalmakat kegyúri joga (ius patronatus) alapján a megyéspüspök töltötte be. A kanonoki kinevezésekkel a püspök elképzeléseinek megfelelően alakíthatta a káptalan összetételét, így csak a kanonoki stallumok alacsony száma szorította keretek közé személyi politikáját.

Klimo püspöki kinevezésekor valamennyi kanonoki stallum be volt töltve, következésképpen a káptalan tagjai még püspökelődei idején jutottak javadalomhoz. A kanonokok között a következő klerikusokat találta Pécsre érkezésekor: Givovics Miklós nagyprépost, Smakers Péter olvasó-, Fonyó Sándor éneklő-, Domsics Mátyás őrkanonok, továbbá Bogdanics Jakab, Chrisztovics Imre és Fodor István kanonokok.13 Az új megyéspüspöknek egészen 1757-ig kellett várnia, amíg Országh András személyében az első kanonokot kinevezhette. Ezt követően ismét fél évtizednek kellett eltelnie, hogy újra saját jelöltjét juttathassa kanonoki javadalomhoz. A fentebb már említett 1762-es esztendő jelentősnek számít a káptalan életében, hiszen egyrészt a püspök kezdeményezése folytán nyolc tagúra bővült a testület létszáma, másrészt pedig három tiszteletbeli kanonok kinevezésére is sor került ekkor. Az egyes javadalmak a következőképpen üresedtek meg a vizsgált időszakban: az előző javadalomviselő 1) elhunyta, 2) előrelépése a káptalanon belül egy magasabb stallumba 3) püspökké emelkedése, 4) lemondása révén.

1751 és 1777 között összesen 18 tagja volt a székeskáptalannak, közülük tizenegy személy Klimo püspöksége alatt jutott kanonoki javadalomhoz.14 Amennyiben az életkort vesszük tekintetbe, azt láthatjuk, hogy általában a harmincas éveikben járó klerikusok kerültek be a testületbe. Két személy azonban csak a negyvenes évei derekán lett a székeskáptalan tagja. Egyikük, Agyich István tíz évi tiszteletbeli kanonokságot követően lett teológus kanonok, míg Wittmann József közel két évtizedes plébánosi szolgálat „jutalmaként” nyerte el a kanonoki stallumot.

Minthogy a Trentói Zsinat (1545–1563) dekrétumai értelmében a katolikus papoknak15 meghatározott teológiai stúdiumokat kellett folytatniuk felszentelésük előtt, a pécsi székeskáptalan vizsgált tagjai kivétel nélkül abszolválták az előírt tanulmányokat. A vizsgált időszakban kinevezett kanonokok többsége (nyolc személy, azaz a javadalmasok 73%-a) azonban teológiai doktorátussal is rendelkezett. E körülmény pedig egyértelműen jelzi a püspök magasan kvalifikált klerikusok alkalmazását célzó szándékát. Magától értetődő, hogy döntően az említettek alkották a pécsi papnevelő szeminárium professzori karát is.16 A vizsgált személyek közül mindössze Mitterpacher Dániel folytatott külföldön tanulmányokat, ő Rómában végzett. Említést érdemel ehelyütt még Koller József neve is, aki jóllehet Pécsett végezte tanulmányait, ám doktorátusát Pisában szerezte. Kanonokjaink döntően tehát Magyarországon, a legtöbben Nagyszombatban végezték teológiai tanulmányaikat.

Egyházi pályafutásukat vizsgálva a káptalanba jutás két alaptípusa rajzolódik ki. Az első esetben több éves lelkipásztori szolgálatot követően jutottak kanonoki javadalomhoz a kiválasztottak (Agyich István, Andrássy László, Mitterpacher Dániel, Petheő József, Szányi Ferenc, Wittmann József). A másik karriertípusba azok tartoztak, akik aulistaként a püspök közvetlen környezetében teljesítettek szolgálatot. Köztük találunk püspöki titkárt (Szemenics Ferenc, Nunkovics György), szertartásmestert (Országh András és Szemenics), „hivatásos” történetírót (Koller József) és professzort (Kertiza Máté). Véleményem szerint a tiszteletbeli kanonoki cím bevezetésével a püspök egyidejűleg több dolgot is kifejezésre juttathatott. Elsősorban a személyes szolgálatában állók tekintélyét emelte a titulus, melyet esetükben az oldalkanonoki cím is erősített. Ugyanakkor a kanonoki testület utánpótlása szempontjából is jelzésértékű volt a honorarius kinevezés, hiszen mindhárom tiszteletbeli kanonok később – de még Klimo püspöksége alatt – a káptalan tagja lett.

A hódoltságot követő időszakban, egészen 1780-ig Pécs városának egyetlen plébániája volt mindössze, amely a Mindenszentek templomban működött. 1704 és 1780 között egy-egy székesegyházi kanonokot találunk a plébánia élén. Korszakunk kezdetén Fonyó Sándor nagyprépost látta el a plébánosi teendőket (1734–1754), majd közel egy évtizedig maga a püspök (1754–1762) igazgatta a plébániát.17 Ezt követően ismét egy-egy kanonokot találunk a plébánia élén.

Az egyházi karrier bemutatása kapcsán nem hagyhatom említés nélkül a vikáriusokat sem, hiszen minden esetben a káptalan tagjai közül választotta ki helynökét a püspök. A korszak folyamán összesen hárman látták el a vikáriusi teendőket (Fonyó Sándor, Chrisztovics Imre, Országh András). 1776-ban az addigi vikáriust, Országh Andrást segédpüspökké nevezték ki az idős és beteg Klimo György mellé. A későbbiekben további négy főt (Petheő József, Nunkovics György, Szányi Ferenc, Koller József) neveztek ki püspöki helynökké. Noha a Klimo által kinevezett kanonokok közül többen címzetes püspökké lettek, ténylegesen csupán Szányi Ferenc lett megyéspüspök, aki a rozsnyói püspöki székbe emelkedett.

Végezetül a kanonokok tudományos, irodalmi tevékenységéről, valamint tudománypártolásáról kell szólnom röviden, ugyanis találunk köztük jelentős történetírót éppen úgy, mint ismert poétát, valamint jelentős mecénást. A Klimo-kori káptalan egyik tagja korának kiemelkedő képességű történetírói közé tartozik, művei mindmáig megkerülhetetlenek az egyházmegye történetének kutatása során. Koller József püspöke ösztönzésére kezdett levéltári kutatásokba, melyek során Bécsbe (1764), majd Rómába is eljutott (1766–1767). Munkái közül az egyházmegye történetét feldolgozó monumentális, nyolckötetes széria a legjelentősebb. A Historia episcopatus Quinqueecclesiarum címet viselő művében az egyházmegye történetét dolgozta fel a püspökség alapításától (1009) egészen Eszterházy Pál László püspök haláláig (1799). Az e munkához tulajdonképpen bevezetőnek szánt – amint címe, is erre utal – Prolegomena csak tizenhat évvel a Historia első kötete után látott napvilágot.18 Itt említem meg Koller pályatársát, Szalágyi Istvánt is, jóllehet csak a mecénás püspök halálát követően lett a káptalan tagja (1790). Kollerhez hasonlóan ő is Klimo kifejezett kérésére látott hozzá az egykori Pannonia provincia ókeresztény emlékeire vonatkozó adatok gyűjtéséhez, s kutatási eredményeit hét kötetben jelentette meg.19

A Szerémségből származó Agyich István kanonoktársai között egyedülálló módon költészettel is foglalkozott. Huszonöt ismert műve közül talán az egyik legjelentősebb az Eszterházy Pál László püspök beiktatására írt Bucolicon c. párbeszédes alkotása, melyet a szeminaristák elő is adtak.20

A jelentős mecénásként számon tartott Klimo püspök a tudomány támogatásában is mintául szolgált klerikusai számára. A kanonoki testület tagjai közül a püspök egyik közvetlen munkatársáról, Nunkovics György nagyprépostról halálát követően a következőket jegyezték fel: „Nints többé a’ mi Nunkovitsunk!!! elegyitsük öszve, könnyeinket, és sirassuk együtt ama nagy Mecaenást!”.21 Zsivics Mátyás dogmatikai kézikönyvének kiadását negyven arannyal támogatta,22 s Kolinovics Gábor Rákócziról készített munkájának megjelentetéséhez szintén hozzájárult.23 A magyar nyelv iránti elkötelezettségét mutatja többek közt, hogy a Hazafiúi Magyar Társaság (1779) megalapítására 150 aranyforintot adományozott.24 A szerémségi születésű Zsivits pártfogója volt gyermekkorától kezdve Agyich is, s Kollerről is tudjuk, hogy támogatta a szegény sorsú, ám tehetséges gyerekeket.

 

 

Adattár

 

Az alábbiakban azon személyekre vonatkozó adatokat közlöm, akik Klimo György püspöksége idején lettek tagjai a kanonoki testületnek. Az 1751 előtt javadalomhoz jutó kanonokokra vonatkozó adatok könnyen visszakereshetők a székeskáptalan személyi állományát feldolgozó korábbi munkámban.25 Az adattárban található alapvető kategóriákat jelző betűk feloldása a következő: a) kinevezés; b) beiktatás (installáció); c) előrelépés magasabb javadalomra; d) javadalomviselés megszűnése; e) származás; f) előző javadalmak; g) az egy időben viselt további javadalmak, hivatalok; h) felsőfokú tanulmányok; i) egyéb; j) források, szakirodalom.

 

Agyich István

a) 1762. nov. 14. tiszteletbeli kanonok

b) 1776. aug. 28.: teológus kanonok

c) –

d) †1789. dec. 26.; a Mindenszentek templom melletti temetőben temették el

e) Rajevo Sello (Horvátország), 1730

f) 1746: ferences novícius; 1758: szakcsi segédlelkész (cooperator) › püspöki káplán › 1761: nemci › 1763: továrniki plébános; esperes

g) a pécsi szentszéki bíróság, majd a szerémi terület ülnöke; a szeminárium igazgatója, teológiai professzora

h) Zágráb, Pécs, Buda, Nagyszombat: filozófia, teológia, egyházjog, történelem, bölcseleti és teológiai doktorátus

i) ismert költő

j) Aigl 1838. 115–116.; Brüsztle 1874–1880. III. 908–909, IV. 748–749.; Szinnyei: Agyich István; Papp 2003.; Nagy 2010. 171–173.

 

Andrássy László

a) 1768. jún. 4. penitenciárius kanonok

b) 1768. jún. 7.

c) –

d) †1772. júl. 6., a székesegyházban temették el

e) 1738

f) 1762. máj.: tamási › 1768. jún. 6.–1772: pécsi plébános

g) –

h) 1755–1762: Nagyszombat, teológia, kánonjogi doktor

i) –

j) Aigl 1838. 106.; Brüsztle 1874–1880. I. 34, IV. 685.; PKML Fasc. 99. Nr. 1, 2.; KGyJKV III. 399–400/2.; Szalay 2007. 26.

 

Kertiza Máté Ferenc

a) 1762. júl. 3. teológus kanonok

b) 1762. júl. 11. Givovics Miklós prebendájának felét kapta meg; 1766. máj. 26.: Fodor István halálát követően egészítették ki javadalmát

c) –

d) 1773. nov. 17.: Mária Terézia boszniai püspökké nevezte ki; 1774. febr. 27.: Klimo püspök szentelte püspökké; †Diakovár, 1805. máj. 31.

e) 1726. szept. 22. modrusi egyházmegyés

f) –

g) 1754–1773: a pécsi szeminárium morálteológia tanára; 1771–1773: a szeminárium prefektusa

h) Nagyszombat: teológiai doktorátus

i) –

j) Aigl 1838. 103.; Brüsztle 1874–1880. I. 606.; Eubel VI. 128.; KGyJKV III. 66.; PKL Fasc. CIII. Nr. 3.; Timár 2003. 23.

 

nagymányai Koller József Antal

a) 1775. dec. 19.

b) 1775. dec. 20.

c) 1792. júl. 18.: lector és kisprépost › 1802. márc. 23.: nagyprépost

d) †1832. szept. 3.; a káptalani kriptában temették el

e) Huszt, 1745. dec. 16.

f) –

g) a pécsi szeminárium szentírás, egyháztörténet, homiletika professzora; 1783: dékán; 1824: általános püspöki helynök

h) Nagyszombat, Pécs: teológiai tanulmányok; Pisa: teológiai doktorátus (1766)

i) 1770–1789: a püspöki könyvtár őre; 1792–1811: a káptalan országgyűlési követe; jelentős történetíró, művei: Historia episcopatum Quinqueecclesiarum I–VII. Posonii, Pesthini 1782–1812.; Prolegomena in historiam episcopatus Quinqueecclesiarum. Posonii, 1804., De Sacra regni Ungariae Corona commentarius. Quinque-Ecclesiis, 1800.

j) Aigl 1838. 113–114.; Brüsztle 1874–1880. I. 611–616.; KGyJKV IV. 207–208/3.; Szinnyei: Koller József (nagy-mányai); Veress 1941. 303-304, 321.; Timár 2003.; PL I. 412 (Borsy Judit).

 

Mitterpacher Dániel Antal

a) 1773. nov. 17. penitenciarius kanonok

b) 1773. dec. 21.

c) 1788. jún. 19.: cantor

d) †1823. febr. 19.; a pécsi ferences kriptában temették el

e) Pécsvárad, 1745. jún. 4.

f) 1770: szakadáti › 1771. dec. 10.: széki plébános; 1771. aug. 21: hegyháti esperes

g) 1773–1778: pécsi plébános; 1773: cikádori címzetes apát; címzetes scutari püspök

h) Nagyszombat; 1761–1767: Róma, Collegium Germanicum Hungaricum: teológiai és filozófiai doktorátus

i) 1768: püspöki aulicus; a Szent István Király Rend kis lovagkeresztjének birtokosa; királyi tanácsos; a Hétszemélyes Tábla ülnöke

j) Aigl 1838. 112–113.; Brüsztle 1874–1880. I. 34, IV. 484, 598.; KGyJKV IV. 125–127.; Veress 1917 198–199.; Bitskey 1996. 251.

 

Nunkovics György

a) 1762. júl. 28.: tiszteletbeli kanonok, püspöki oldalkanonok; 1772. júl. 10.: penitenciárius kanonok, 1773. nov. 17.: kanonok

b) 1772. júl. 13.

c) 1776. aug. 7.: lector › 1777. jún. 20. nagypréposti kinevezés, júl. 13.: beiktatás

d) †1790. nov. 21.; a székesegyház Szt. Mihály oltára előtt temették el

e) Értény, 1734. ápr. 7.

f) –

g) 1772–1773: pécsi plébános; 1776. jún. 17.: dékán; 1777. máj. 8.: káptalani helynök; 1777: címzetes szerbiai püspök; 1781. júl. 7.: püspöki vikárius; szemináriumi professzor, püspöki titkár, 1777–1780: szentszéki ülnök;

h) Nagyszombat: teológiai doktor

i) jelentős mecénás

j) Aigl 1838. 106–108.; Brüsztle 1874–1880. I. 34, 608–609.; KGyJKV III. 67/1, IV. 125–127, 232/4.; Timár 2003. 23–24.; PL II. 40 (Borsy Judit).

 

dezericzky Országh András

a) 1757

b) 1757. jan. 23.

c) 1767. nov. 28.: lector › 1775. dec. 17.: cantor

d) †1788. febr. 18; a székesegyház Szt. Imre kápolnájában temették el

e) Érsekújvár, 1726. nov. 16.

f) –

g) a püspök ceremoniáriusa; 1757. okt. 22.: a szeminárium prefektusa; 1767–1788: a Keresztelő Szt. János társaskáptalan prépostja; 1768. máj. 2.: püspöki vikárius; 1776: myndusi felszentelt és pécsi püspök, apostoli protonotarius

h) Nagyszombat: teológia

i) Klimo püspökkel jött az egyházmegyébe

j) Aigl 1838. 102–103.; Brüsztle 1874–1880. I. 605.; Eubel VI. 299.; KGyJKV II. 305/5, 306/1, IV. 207–208/1–2.; MOL A 57 vol. 47. 736–737.

 

Petheő József

a) 1762. júl. 6.: penitenciárius kanonok

b) 1762. júl. 18.

c) 1768. jún. 4.: custos › 1803: lector

d) †1809. júl. 3.; a székesegyházban temették el

e) Pécs, 1731

f) –1762: szentlőrinci plébános

g) 1762–1768: pécsi plébános; 1797: methonei címzetes püspök és pécsi segédpüspök; 1802–1808. márc. 25.: káptalani vikárius

h) ?

i) a Hétszemélyes Tábla tagja

j) Aigl 1838. 104.; Brüsztle 1874–1880. I. 34, 50, IV. 637–638.; Eubel VI. 288.; KGyJKV III. 66/1, 399/1.

 

Szányi Ferenc

a) 1773. nov. 14. teológus kanonok; 1776. nov. 17.: kanonok

b) 1773. nov. 21.

c) 1777. júl. 20.: lector › 1792. júl. 17.: nagyprépost;

d) 1802. márc. 1.: rozsnyói püspök; †1810. márc. 29.

e) Torna, 1740. okt. 17.

f) 1765. nov.: vajszlói › 1766. márc. 1.: regölyi › 1768. szept. 1.–1774: tamási plébános

g) 1770–1773: a szeminárium prefektusa és morálteológia professzora; szentszéki ülnök; 1790: általános püspöki helynök; 1795: dulcinai választott püspök; 1799: káptalani helynök

h) 1760–1765: Nagyszombat: teológia

i) –

j) Aigl 1838. 109–110.; Brüsztle 1874–1880. I. 610, IV. 290, 686–689, 757.; KGyJKV IV. 125–127/4.; Szalay 2007. 26.

 

Szemenics Ferenc

a) 1762. máj. 29. tiszteletbeli kanonok, püspöki oldalkanonok; 1766. máj.23. kanonoki kinevezése

b) 1766. máj. 27.

c) –

d) †1773. nov. 12., a székesegyházban temették el

e) 1733

f) 1757: Klimo püspök titkára és ceremoniáriusa

g) 1766: a szeminárium homiletika professzora; 1767. dec. 7.: a szeminárium prefektusa

h) Nagyszombat: teológiai borostyánkoszorús

i) 1762. jan. 11.: apostoli protonotarius; 1765: országgyűlési követ

j) Aigl 1838. 105.; Brüsztle 1874–1880. I. 608.; PKL Fasc. 99. Nr. 4, 5, 6.; KGyJKV III. 124/2–3, 320/3.

 

Wittmann József Joachim

a) 1767. nov. 27.

b) 1767. nov. 28.

c) 1775. dec. 17.: lector

d) †1776. jún. 17., a székesegyházban temették el

e) Pécs, 1725. márc. 9.

f) 1751: cikói › 1758: bonyhádi › 1761: paksi plébános, tolnai esperes

g) 1773. nov. 12.: a szeminárium prefektusa; 1773. dec. 31.: dékán

h) Nagyszombat: teológiai doktor

i) –

j) Aigl 1838. 106.; Brüsztle 1874–1880. II. 316, 403, IV. 122–123.; KGyJKV III. 313/1, IV. 137/4.

 

Rövidítések

 

Aigl 1838 Aigl, Paulus: Historia brevis venerabilis capituli cathedralis ecclesiae Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque finem anni 1838. Quinque-Ecclesiis, 1838.

Bitskey 1996 Bitskey István: Hungariából Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk művelődés. Bp., 1996. (Italianistica Debreceniensis, Monográfiák 2.)

Borsy 1993 Borsy Károly: A XVIII. század második felének két püspöke. Klimo György és Eszterházy Pál László. In: Tanulmányok a Pécsi Egyházmegye Történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám, Pécs, 1993. 275–306.

Brüsztle 1874–1880 Brüsztle, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quinqueecclesiensis. I–IV. Quinque-Ecclesiensis 1874-1880.

Eubel Eubel, Conrad: Hierarchia Catholica Medii Aevi sive Summorum Pontificum S.R.E. Cardinalium, Ecclesiarum Antistitum Series, Bd. I–II. 2. Aufl. Münster, 1913-1914; Bd. III. Münster, 1910.

Fedeles 2005 Fedeles Tamás: A pécsi székeskáptalan és kanonokjai a 18. század első felében. In: A Pécsi Egyházmegye a 17–18. században. Szerk. Fedeles Tamás–Varga Szabolcs. Pécs, 2005. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.) 204–245.

KGyJKV PKL Káptalani Gyűlési Jegyzőkönyvek

Koller A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24–25.) válogatott előadásai. Szerk. Font Márta és Vargha Dezső. Pécs, 2003. (Tanulmányok Pécs történetéből 13.)

MOL A 57 Magyar Országos Levéltár (Bp.), Magyar Kancelláriai Levéltár, Királyi Könyvek

Nagy 2010 Nagy Imre: A magyar Athén. Pécs irodalmi műveltsége 1009-től 1780-ig. Pécs, 2010.

Papp 2003 T. Papp Zsófia: Agyich István kanonok élete és versei (könyvtári adatok alapján). In: Koller 201–245.

PKL Pécsi Káptalani Levéltár

PL Pécs Lexikon I–II. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010.

Szalay 2007 Szalay Antal: Tamási Mező-Város esmertetése. A bevezetést írta, jegyzetekkel ellátta és szerkesztette: K. Németh András. Tamási, 2007.

Szinnyei Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. In: Magyar Elektronikus Könyvtár; elérhető: http://mek.niif.hu/03600/03630/html/k/k11692.
htm (utolsó letöltés: 2010. 12. 14.)

Timár 2003 Timár György: Pécs területén lévő plébániák és lelkészségek, valamint a hozzájuk tartozó templomok és kápolnák a török hódoltság óta In: A Madas József Emlékkonferencia (2002. április 16–17.) válogatott előadásai. Szerk. Font Márta–Vargha Dezső. Pécs, 2003. (Tanulmányok Pécs történetéből 15.) 47–67.

Veress 1941 Veress Endre: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221–1864. Bp., 1941.

 

---

1 Borsy 1993. 275–291.; Horváth István: Az egyházmegye Mária Terézia idején. In: A Pécsi Egyházmegye ezer éve (1009–2009). Szerk. Sümegi József. Pécs, 2009. 119–126.; Nagy 2010. 161–166.

2 A korábbi időszak kanonokjaira ld. Fedeles 2005.

3 A 13. század elején alapított, 10–12 fős társaskáptalant a hódoltságot követően nem szervezték újjá.

4 A létszámbővítésről kiállított (1766) püspöki privilégium: PKML Fasc. CIII. Nr. 3.

5 Aigl 1838. 26.

6 Veszprémben 1749 és 1777 között létezett a cím. Figyelemre méltó, hogy a jelzett időszakban öszszesen 17 fő mutatható ki tiszteletbeli kanonokként. Hermann István: A veszprémi székeskáptalan személyi összetétele 1700 és 1777 között. In: Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére. Szerk. Hermann István, Karlinszky Balázs. Veszprém, 2010. 187–192.

7 Vö. PKML Prot. III (1761-1771).

8 PKML Fasc. 99. Nr. 4.

9 PKML Fasc. CIII. Nr. 3. Vö. Szentkirályi István: Főpapi jelvények használati joga és a pécsi káptalan. In: Pécs-Baranyai Múzeumi Egyesület Értesítő VI (1913) 117–119.

10 Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenysége 1353-ig. Pécs, 1998. (Tanulmányok Pécs történetéből 4.); Fedeles Tamás–Horváth István: A pécsi székeskáptalan pecséthasználata (1700–1845). In: Baranyai Történelmi Közlemények 2. Pécs, 2007. 10–26.

11 PL I. 370 (Fedeles Tamás).; A kanonoki házakra ld. Petrovich Ede: A pécsi káptalani házak. Pécs, 1983. (Dunántúli Dolgozatok /C/ Történettudományi Sorozat)

12 1737. november 3-án authoritate Juris Patronatus nostri Regii kispréposttá nevezte ki Fonyó Sándort III. Károly, majd 1752. december 18-án a nagypréposti méltóságot kapta meg Mária Teréziától. (MOL A 57 vol. 38. 2–3 és vol. 43. 4–5.) 1754. december 2-án kapta kispréposti, majd 1764. július 2-án a nagypréposti kinevezését Chrisztovics Imre az uralkodótól. (MOL A 57 vol. 43. 466–467, és vol. 47. 722–723.) 1767. augusztus 2-án kapta az uralkodótól Országh András a kispréposti stallumot. (MOL A 57 vol. 47. 736–737.)

13 Fedeles 2005. Vö. Borsy 1993. 284.

14 A rájuk vonatkozó adatok a dolgozat végén csatolt adattárban olvashatók.

15 Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trieszti Zsinat korában. Bp., 2001. (Studia Theologica Budapestinensia 27.)

16 A szemináriumra újabban ld. Boda Miklósné: A pécsi szeminárium múltjából. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Szerk. Fedeles Tamás–Kovács Zoltán–Sümegi József. Pécs, 2009. (Egyháztörténeti tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből V.) 87–96.

17 Brüsztle 1874–1880. I. 34.; Timár György: Pécs területén lévő plébániák és lelkészségek, valamint a hozzájuk tartozó templomok és kápolnák a török hódoltság óta. In: A Madas József Emlékkonferencia (Pécs, 2002. április 16–17.) válogatott előadásai. Szerk. Font Márta és Vargha Dezső. Pécs, 2003. (Tanulmányok Pécs történetéből 15.) 48–49, 51–52.

18 A nyomtatásban megjelent, valamint a Klimo Könyvtárban őrzött kéziratos munkáinak jegyzékét ld. Móró Mária Anna: Koller József hagyatéka. In: Koller 72–73. Vö. Timár 2003. 46–49.

19 De statu ecclesiae Pannonicae libri VII. Quinque-Ecclesiis, 1777–1800. Vö. Nagy 2010. 170–171.; A két tudós ókortudományi munkásságának értékelésére ld. Horváth Szilvia: Pécsi tudósok a magyar ókortudomány kezdeteinél. In: Tanulmányok Pécs történetéből 19. Szerk. Kaposi Zoltán, Pilkhoffer Mónika. Pécs, 2007. 269–277.

20 Papp 2003. 2005.; Nagy 2010. 171–173.

21 Aigl 1838. 108.

22 Zsivics, Mattheus: De dogmatibus orthodoxae religionis libri X. Pesthini, 1789–1794.

23 Kolinoviccsal a pécsi kanonokok közül Nunkovics és Agyich is levelezésben állt. Az említett munka soha nem jelent meg, jelenleg is az ELTE Egyetemi Könyvtárában található. Címe: Commentariorum de rubes Ungaricis libri XIII., ubi gesta ab anno 1701. ad 1720. utrobique inclusive bella quippe Rakoczionum ac Turcicum, ausus Ungarorum in Italia, Gallia, Belgio, Germania, Posoniensis et Rakocziani conventus, collationes dignitatum, nummi memoriales, sigilla, epitaphia cum aliis inscriptionibus, religionis et Jesuitarum iactationes, structurae sacrae ac profanae etc. accuratione summa reensentur. Senquicii, 1742. Vö. Szinnyei: Kolinovics Gábor (senkivci).

24 Aigl 1838. 108–109.

25 Fedeles 2005. 219–240.