1

A tinószemű isten szelíd barna tekintetét senki
se látta, de mind tudták az istenek, hogy milyen
is lehetett. Lassú ritmusban ringott a csorda haza,
a horpaszok mellett kiugró csontok majd kiszúrták
a bőrt. Augusztusra kiégett a legelő, a csordás
kifordított kucsmában lépegetett. Két korcs kutya
kísérte, a botját vízszintesen vállára tette, két
karját a botra fonta. Lyukas klott gatya lógott
soványka segge partjára. Sötétbarna bőrét a nap
feketére égette. Valószerűtlen alak volt. A hőségben
mindenkit a guta kerülgetett, ő a kucsmában meg
se izzadt. Se ősszel, se tél közeledtén. A mezőket

2a

járva az őszi csípős hidegek idején, mikor a csipke-
bokor piros bogyóit megcsípi a dér, és a csorda
nem jár már ki a legelőre, akkor csendesebb
a határ is. Iskola helyett néha elmentünk ki
a mezőre, a gabonaszárítón túl. Vagy biciklivel
kerekezve a cégényi határig egészen messze, a régi
szatmári útra, amelyen ekkor már csak a cégényi
vagy a sályi csorda járt ki naponta. Széles, nagy

2b

földút volt ez, árnyat adó fasorral mindig két oldalt.
Mondta apám egyszer, amikor arra volt épp
osztva a máléföld a tagoknak, hogy hajdan
erre ment Petőfi is el, mikor Szatmárra utazott.
Oszt ott ismerte meg az asszonyt, a Szendreyt.
Mert az apám lobogója is Petőfi volt. Egy kötet
hányódott is a hászián még, de már olvasatlanul.

3

Meg egy másik, orosz szerzője volt neki: Térj
be minden házba, de nem olvasta már senki
se őket. Rossz papírra nyomott Szikra kiadásban
Petőfi összes versei akkor untattak. Kellemetlen
volt kézbe is venni, tört a papírja. Mijér járt volna

4a

erre Petőfi, gondoltam, valamit összezavarhat az
apám. Akkor ezt nem is hittem, hogy erre utaztak
volna. Már alig emlékeztetett valami az egykori
császári és királyi hadi útra. Bár néhol volt
egy-két furcsa kőoszlop, amely Merkúrnak,
a bokáján szárnyakat viselő, gyors lábú istennek

4b

lépteire utalt vissza. Pedig tényleg erre jártak,
ma már tudom. Arra zötyögtek a könnyű homok-
futón, szatmári szekéren vagy a nehéz delizsánszon,
mind, akik Budán és Debrecenen át Bécsből vagy Kassa
felől Tokajon át Kállóból jöttek, mint a szabolcsi urak,
ha utaztak Szatmárra vagy Károlyba tovább, a megye-
házba. Meneteltek erre katonák is később, négyes
sorokban Kolozsvárra. Máma csak a cégényi vagy a sályi
csorda tapossa bordásra. És senki se tudja, mondta
apám, hogy kinek lép lába nyomába, aki itt jár. Csak

4c

mennek balgatagon, tudva semmit a múltról, puha
gézben, lehajtott fejjel, mint a csorda. Mert a tehén úgy
lép, mintha katona volna: egyformán. Egyik a másik
lába nyomába csúszik bele. Hatalmas hasuk, feszülő
tőgyük összeütődik. Ha pedig összesűrűsödnek,
mert a félelem és a csahos kutyák hajtják őket. Vagy
valami dühös pán, égnek meredő hímvesszőjű
szatír tör ki nagy zajjal az erdőcskéből, a ligetesből
rohan vérben forgó szemmel ki az útra. Akkor fejüket
felemelve, sírós bőgéssel tolakodnak, mint mikor

5a

a Túron úsztattak át a csordások ebédre sietve, hogy a
kánikulában hőgutát ne kapjanak. A csordapihenő
kis foltnyi facsoportjába terelték őket. A moccanatlan
levegőben lihegtek, nyakukra és szemük alá nagy
pőcsikek voltak beragadva, de itt senki se szedte
le kézzel. Nem úgy, mint otthon a Manciról, akit este
nekem kellett átnéznem, és a vértől megrészegült,
gyanútlan böglyöket egyenként szedegettem le.
Bütyök- és mutatóujj közé csippentettem össze őket,

5b

a meleg vér folyt tenyerembe le. És hasított patájuk
körmeivel nagy esők idején mély, haránt-
irányú árkokat véstek a földbe, hogy amikor
a piros traktorral mentünk, rázott rettenetest.
A biciklit meg a szélén toltuk, ahol nem volt

6

már út sem. Porzott most az egykori út, ahol
hajdan Petőfi járt, meg Kölcsey is, amikor Károlyba
vitte kocsisa, és Gyarmaton pihent meg. Így tett
kényszerűségből, amikor Csekére igyekezve az utolsó
nyáron, nyolcszázharmincnyolc augusztusában,
huszonegyedik napján történ, mikor kocsiján

7

errefelé kapta el a zápor, amely az istenek dühe
folytán tüdőgyulladását is okozta, és hamarost
meghalt. Hiába törölte le homlokáról a betegség
izzadságát Jozefin puha kézzel. Ezt az istenek
már rég feledték. És az útra se emlékeztek többé.
Merkúr, neve sem jelentett már többet, mint
az autóforgalmazó céget, amely a Trabantot,
a Wartburgot, a Škodát na meg az istenek által
leginkább vágyott Zsigulit forgalmazta, de
csak három-négy év múlva, a vásárlást követőn.