Gyalogos forgalom

Ha nem cipelne súlyos holmikat,

akár indiánszökdeléssel is közlekedhetne,

hirtelen irányváltásokkal lepné meg szembejövőit,

mint egy gnúcsordába keveredett impala,

mely hosszan időzve a repülés pillanatában

végigtekint a múgató folyamon:

bólogatva iramlanak,

egyenként a teremtés csodái,

talán együtt is azok,

működteti őket a verseny,

elsőnek érni új legelőkre,

trágyával beborítani mindent.

S mert szárnya nincs az impalának,

önnön súlya rántja le olykor,

vissza, vissza közéjük,

s már visszavágyik az iménti jelenbe,

vagy a most következőbe,

elrugaszkodni valóságuktól,

elrugaszkodni végleg.

Ne ugráljon összevissza,

ez nem az állatkert, bőgik,

de már meg se hallja,

hosszan időzik a repülés pillanatában,

a lehetetlenhez gyűjt erőt,

valahogy át szeretné ugrani ezt a csordát,

vagy végigszökellhetne talán a vállakon,

visszatérni övéihez, hátha bevárják,

csak ne cipelne súlyos holmikat,

csak ne lenne ez meg az.

Lehetne igazabb ez a reggel,

indiánszökdeléssel rázhatná le

a karszalagos hiénákat,

huzatos kaptatókon futna egyre feljebb,

s mire a keselyűkként gubbasztó

kamerák leadják a drótot,

a portyázó oroszlánfalka köre

épp mögötte bezárul.

Lihegnek, lihegnek, lihegnek,

akció lefújva, mindenki őrizze nyugalmát.

A nevetgélők falhoz.