János, harminchat éves, munkanélküli, elvált, két kiskorú gyermek. A körülmények gondos mérlegelésével közmunkára ítélik. Jobban örül, mintha próbára bocsátották volna. Hiába mondta János, huszonöt éves, munkanélküli, nőtlen, egy gyermek, de nem tud róla, hogy a próba, az egy semmi. János mégis félt tőle, benne volt a bizonytalanság. Inkább közmunka.

Bizonytalan, nem bízik magában. Hogy többet nem csinál olyat. Nem követ el.

Ha meg úgy esik, hogy mégis, nem tudhatja, mekkora büntetést fognak kiszabni rá. Duplán.

A munka legalább belátható, elvégezhető, nem is büntetés tulajdonképpen.

János árkot takarít. Vasvillával hányja ki az elrohadt növényt. Levél, fű, sörösüvegek. Sárga fényvisszaverő mellény, húsz ember ugyanilyen mellényben. Sárga pingvinek.

Leül az árok szélére, a munkavezető, felügyelő, tiszt, irányító, még nem hallotta, hogyan szólítják, ez az első napja, szóval, a vezető elment kávézni. János tájékozódik. Felméri, mennyi az elég. A reggelt úgy kezdte, hogy belevetette magát a munkába, mint egy gép. Meg is izzadt rendesen. Jobb lett volna a próba.

Próbatétel. Kibírni, hogy ne csináljon olyat.

Hogy ne érjen hozzá. A főiskolán volt egy lány, csoporttársa, rézszínű haj, sok szeplő. Igazi réz, befonta egy copfba, olyan vastag, mint a karja, harmadévben levágatta az egészet, elmesélte, hogy a fodrász befonta, a tövénél elnyisszantotta, és begumizta a másik végét is. Lett egy független copfja. Anna nem volt független, férje volt már harmadévben. Nem lehetett hozzáérni. A kiránduláson, csoportkirándulás, a férje még nem volt a férje, beteg volt, és otthon maradt, megölelte a lányt. Véletlenül ölelte meg szándékosan.

A hajába belekócolt, amikor elengedte. János nagyanyjának a haja be van varrva egy darab vászonba. Hajpárna. Gyerekkorában ki akarta bontani, körömollóval vágta fel a csücskénél az öltést, amikor a nagymama észrevette. János nem hiszi el, hogy nagymama haja van a párnában. Nagymama kihúz egy szálat, hosszú, mézszínű haj. Harmincéves haj.

Nem kell meggebedni a munkában. Belegebedni abba, amit tett.

Két cigány fiú mindig egymás mellett lapátol, nem hasonlítanak egymásra egyáltalán, csak a szemük egyforma fekete, persze nem szokott kék lenni a cigány fiúk szeme. Nem lehet lassabban csinálni, mint ők.

Elfáradni a lassúságban. Elfáradni abban, hogy visszafogd magad, ne ölelj, ne simogass.

Szemben szemüveges, kövér pasas. Vasedénybolti eladó lehetett valamikor, tintakék köpeny, zsebében ceruza. Meg egy radír. Meg egy toll. A számlatömbbe tollal ír, fölül pirossal, alul kékkel nyomtatva, a kék marad a tömbben, a pirosat megkapod. Vagy fordítva. Nagyon rendesen dolgozik. Lelkiismeretesen, mintha a saját kertjében kapirgálna. Egyforma kupacokba gyűjti a leveleket, füvet, sörösüvegeket. Szabályos kupacok. Szabályos ember, meg kellene kérdezni tőle, hogy mégis mit követett el. A körülmények gondos mérlegelésével úszta meg a pénzbüntetést. Komoly érvágás lett volna neki, van komolytalan is, elvágják az eredet, magad vágod el, komolytalanul. Az olyan, hogy közben nevetsz. Hálás a közmunkáért.

Visszajön a felügyelő főnök, János megmozdítja a vasvillát, dobálja vele kifelé az árokpartra, amit csak talál. Például egy döglött madár is fennakad a vasvillája hegyén. Hiába rázza, nem jön le. A talpával nem akarja leszedni, az a saját cipőtalpa. A ruhája is saját, csak a sárga mellényt adták.

Bottal piszkálja le a madarat. Már ami maradt belőle, mert ugyanis jól el van rohadva, hullik a tolla, levél, fű, toll. Madárcsontváz.

János igazat ad az anyjának, aki reggel úgy engedte el, hogy feltétlenül egyen néhány falatot, de Jánosnak össze volt szűkülve a gyomra az idegességtől, mert még soha nem hajtottak rajta végre ítéletet, így nem evett egy falatot sem. Most meg szédül az éhségtől, nem tudja, előveheti-e a zsebéből a szendvicset. Anyja csomagolta biztos, ami biztos alapon.

Hátha nem jár ellátás a közmunkával. Reggeli, ebéd, vacsora. Vacsora egyébként sem valószínű, mert estére hazamehet.

Ez nem tábor. Ez nem börtön. Szabadon van.

Egy férfi és egy nő fut el mellette, nevetgélnek, a nőnek kint a dereka. Szűk futónadrág és szoros melltartó. Biztos azt gondolják róla, hogy utcaseprő. Egyszerű utcaseprőnek látszik, nem különbözteti meg semmi. Ki mondja meg, hogy diplomája van. Az utcaseprőnek van állása. Neki van közérdekű munkája, hivatalosan annak mondják. Gyorsabban fogja csinálni, mint a cigány fiúk, lassabban, mint a boltos. Mértékkel.

Precízen. Ha már csinálja, ne legyen benne hiba. Ne szóljanak rá, hogy másként kellene.

Fiatal férfi kéri meg, hogy fogja a zsák száját. János, tartsd meg nekem, mondja, honnan tudja a nevét. Belekotorja az összegyűjtött kupacokat a zsákba. Hány napod van, kérdezi. Nem tilos beszélgetni. Egész délelőtt nem szólalt meg, és hozzá se szóltak, jó volt így. Most meg ez a férfi. Nem érdekli, János hány napot kapott, nem várja meg a választ, magáról kezd beszélni, hogy ő tanár. Közlekedési kihágás miatt van itt. Nem azonosul a büntetésével, nem is büntetés tulajdonképpen, maga kérte, hogy változtassák át a pénzbírságot, nem fog ő fizetni, inkább ledolgozza, szokva van a kétkezi munkához.

Mert hát káposztát savanyítanak szakmányban. Csalamádé. Műanyaghordók.

Csatos tetejű hordókban vannak a ruhák a csónak orrában, légmentesen zár a gumiszegély, Tisza-túra, ezekilencszáznyolcvanvalahányban. Tizenöt csónak, kajakok és kenuk vegyesen, régiek és újak, meg vannak számozva. A régieket átfestették, hogy beleilljenek a sorba, az egész flotta egytől tizenötig, mert a túravezetőnek számon kell tudni tartani. Nincs túravezetőjük, csorognak lefelé a Tiszán, néha belehúznak. Két napig zuhog az eső, két napig csak kártyáznak. Csónakba se ülnek egyáltalán. A végén, aki veszít, annak hidegen kell megennie a Globus káposztakonzervet. Mindegy, hogy épp előtte ettél egyet vacsorára melegen, kenyérrel. A szabály az, hogy bicskával kell kinyitni. Hiába szarakodsz vele fél órát, hátha nem kell megenned, de meg kell.

Sok kell. Szabályok. Szabályszegő. Nem szegi meg a szabályokat.

János törvényszegő, ezért szedegeti az árokból a palackokat. Kézzel. Műanyag palackok, a vasvilláról lepattannak. Adnak kesztyűt, munkavédelmi felszerelés. Védőital a víz. Mitől védi meg. Kötelező a mellény, legalább harmincöt fok van, nem veheti le, nejlonmellény, aláfülled a háta. A tanár halványkék rövid ujjú ingben, a boltos nyakas pólóban. Mindenki a saját stílusában. Nem börtön, nem jönnek látogatni.

A gyerekei. Nem jutottak eszébe eddig. A közérdekű munka a legjobb, amit kaphatott. Diplomával választhatott volna mást is, mint ezt itt, de szeret kint a szabadban. Nem számolt a gyerekkel. Ha véletlenül éppen erre sétálnak az anyjukkal. És felismerik. És még oda is mennek hozzá. És megkérdezik, hogy mit csinál.

Ha megkérdezik, és ő mondhatja meg, jó. Ha az anyjukat kérdezik, mit csinál az apjuk, rossz.

János odamegy a felügyelőhöz, és megkérdezi, lehet-e munkát cserélni. Kivel, kérdezi a picike ember, icipici felügyelő, a melléig sem ér, le kell hajolnia hozzá, hogy lássa a szemét, mert az iciripiciri felügyelő nem néz fel. A hangja viszont óriási. Dübörgő, mély hangot erőltet ki magából. Valószínűleg ezért sem tudja felemelni a fejét, mert ahhoz, hogy ilyen óriási hangon tudjon dörögni, le kell szegnie az állát egészen a nyakáig.

Kivel cserélni. Senkivel. A munkát lecserélni másik munkára. Az egyik közmunkát a másikra, mondjuk, irodára, valami benti munkára.

Nem lehet ezt megmagyarázni ennek, túl pici. János feladja.

Előredől, rá a vasvillára, bekuporog az árokba, fejére tűz egy-két falevelet, arcára csíkokat húz porból.

Elrejtőzik gyerekei szánakozó tekintete elől. Elrejtőzik volt felesége lesajnáló tekintete elől. Megint begyorsít, de rájön, hogy feltűnést kelthet, ha valaki nézi őket, kitűnik az a magas, szőke pingvin, kitűnik a borzasztóan gyors kezével. Felveszi a köztes tempót. Visszaveszi. Ötven napig egyenletesen dolgozik csíkosra festett arca körül falevelekkel.