A Fragma a L’Harmattan kiadó Bóra elnevezésű kortárs délszláv női irodalmat népszerűsítő sorozatának második kötete. Szerzője Mojca Kumerdej, szlovén írónő, publicista, aki a legnagyobb szlovén napilapokban publikálja művészeti, irodalmi, színházkritikai írásait. Írásai különös figyelmet fordítanak a táncművészetre is. A szerzőnő a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett filozófia szakon, majd ugyanitt doktori képzésben részesült, disszertációját a hazugság filozófiája témakörben készíti. Első regénye Krst nad Triglavom („Keresztelés a Trigláv felett”), a szlovén irodalomtörténet egyik legfontosabb kanonikus művének, France Prešeren (a szlovén himnusz szerzőjének) Krst pri Savici („Keresztelés a Szavicán”) című poémájának újraírása és paródiája. A műben a szerzőnő szellemes, ironikus módon dolgozza át a mitikus történetet, amely a „kumerdeji” variációban fantasztikus jelleget kap. Szétrombolja a szlovén nemzet éber álmát – a prešereni mítoszt, amit a humor elemeivel magánmitológiává tesz.

A Fragma Kumerdej második könyve, mely rövidprózákat tartalmaz. Az enigmatikus cím kettős jelentéssel bír: egyrészt a szövegtér töredezettségére, fragmentáltságára utal, másrészt az alakoknak a vágy szorításában való szétesettségében, hasadásában kerül felszínre igazi énjük. Ha viszont a cím mélyebb szemantikai rétegét is figyelembe vesszük, hiszen a cím összetett fokú jeleket produkál, amelyben egy harmadik értelem is rejtőzködik, akkor a „fragma”, a diafragma hüvelyi fogamzásgátló értelemjelentését is kihall(hat)juk a szöveguniverzumból. E szimbólum a gátlás, elfojtás jelentését hordozza. Tudniillik Kumerdej nyomasztó, kegyetlenül bizarr történetei az emberi természetről szóló teóriákat radikálisan gondolják újra, amelyekben az egyén lényege önmaga elfojtásában mutatkozik meg. Az elfojtott tartalmak negatív színezetűek, vagyis obszcén, infantilis, szexuális karakterűek, amelyek a tudat számára elfogadhatatlannak látszanak.

A tizenhárom rövid történet a pszichoanalízis miniatúrái: a szexualitás és erőszak, a titokzatosság, perverzitás, szenvedély, bűn, félelem és halálérzet irodalmi artikulációi. Véres történetei felfedik és láttatják mindazokat a mindennapok mögötti – a felszín alatti – lelki folyamatokat (a perverzek teljesen tudatos fantáziáján át, a paranoiások szorongásos téveszméin keresztül, a hisztériások tudattalan fantáziáig), amelyeket a külvilág még mindig tabuként kezel.

A mindennapi élet pszichopatológiája, őrültségi tünetek, kósza gondolatok jelennek meg már a nyitó novellában. „Tudtam: egyetlen kiáltásom, egy erős kiáltás felverhetne az álmodból, a kicsi után vetnéd magad, megragadnád és kitépnéd a tenger habjaiból” – egy nő félelmetes vallomása, aki azzal áll bosszút férjén, hogy közös gyermeküket hagyja tengerbe fulladni, bár e tett determinált és okozatilag magyarázható részéről. E nézőpontból egy olyan lelki valóság tárul elénk, amelyről szokásos, tudatos énünk csak borzadni tud. Kumerdej alakjai első látásra „normális” egyszerű emberek, akikben a hétköznapi élet feltárt pszihopatológiai tünetei megmutatják a tudattalan szándékok betolakodását mindennapos és feltételezhetően normális viselkedésükbe. A tudatos élet mellett létező tudattalan lelki élet dinamikus kapcsolata szétcincálódik és morbid zavarokat hoz létre. Itt az anya: gyilkos – a lelki struktúrájában meglévő normális mechanizmus szétesett. A pszichikai konfliktust nem más problémák idézték elő mint a vágy, a szándék és a kívánság: „Ekkor már tudtam, hogy tennem kell valamit. Tény, hogy vonzóbb volt nálam, és megvolt a képessége, hogy forró mágneses erőteret alakítson ki maga körül, amire én egyszerűen nem voltam képes. (…) Tudtam, hogy az enyém vagy, és akkor elhatároztam, hogy az enyém maradsz örökre, mindenestül és egészen, a szerelmünket esetlegesen megzavaró tényezők nélkül.” A boldogtalan anya/feleség/nő úgy üdvözül, hogy nem mond le az ösztönök diktálta öröméről szóló infantilis álmairól, képtelen elfogadni a valóságot, olyannak, amilyen, változtat a számára durva valóságon, ösztöneit kiéli, majd visszanyeri az öröm és vágy elvesztett forrását.

A Mindenem című novellában jut legjobban a kifejezésre azon freudi axióma, mely szerint az ember lényege a vágyban rejlik. A legújabb BMW márkájú autó, mint a vágy tárgya a férfiban olyan energiákat mozgósít, amely teljesen az öröm elérésére irányul. A férfi egész lelki működését, életcélját a megszerzett státuszszimbólum alakítja. „Ha meglátok egy kocsit, egyből világos előttem a tulajdonos karaktere, a munkatempója, a higiéniai szintje, az életstílusa. Mutasd meg, milyen kocsid van, és megmondom, ki vagy.” A valóság frusztrálja a vágyat. A férfi vágya azonban valóra válik, de élete kettéhasad: a tudatos és a tudattalan én konfliktusának eredménye bizonyos fokú menekvést, elidegenedést, szorongást idéz elő. A gyönyör lázas keresésében az elme az őrülethez válik hasonlóvá. Egy félresikerült szexuális kaland után bemocskolódik a fétistárgy ülése. A traumát előidéző többszörösen eltávolított „véres folt” a hallucinációhoz vezet. A férfi a fantáziálás és a tudatosság disszociativitása közé kerül. A tökéletesség elveszett víziójában lidérces álmokkal küzd, állapota az elmegyógyintézetbe kergeti.

A Fragma töredékes szövegei a nő-férfi viszony sebészeti pontosságú vizsgálatát is láttatják velünk. A Több mint nő felfedi a két nem közötti óriási szakadék problémáját. A férfi vonzereje általában mindig az intelligenciája demonstrálásával kapcsolatos, a fordított séma, általában kudarc: „A kettőnk világa – az én tudományos analitikus világom, és a tiéd, átitatva érzékekkel és érzelmekkel, világos, komoly elméleti alapok nélkül – végtelen távol van egymástól.” A konfliktusoknak az intimszférába való beáramlásai gyakran durva verbális megfogalmazást nyernek. „Már régóta vagyunk – no nem idegenek – hanem alkalmazottak ugyanannál a családnak nevezett vállalatnál. (…) Nem gyűlölöm azt a nőt, ellenkezőleg, irigylem, hogy lát benned valamit, amit én már rég nem veszek észre” – mondja a nő a Hibában. A lelki trauma tipikus példája a Szindróma című írásban ölt testet. A férjével elégedetlen, majd kisebbrendűségi érzésben szorongó nő ösztöne hozza létre a tehetetlenség állapotát.

„– Csak nem a premenstruációs szindrómákról olvasol, vagy netán valamelyik tehetséges női hallgatód szemináriumi dolgozatát nézegeted, amelyik a lucskos picsájából meríti a pszichológiai tudás motivációját?

– Közönséges vagy! Vulgáris!

– Vulgáris, igen? Olyan nő, akivel veszélyes egyetemi körökben, kvázi intellektuális vacsorákon mutatkozni, ahol ti profok egymás feldicsérésében vetekedtek (…) Kínos ezeken a vacsorákon megjelenned a cikkeidben tárgyalt, egyébként a feleségedben megtestesülő patológiával. (…) aki sohasem mint ő, hanem csak mint az ő felesége. Ez és ez az úr a pszichológia doktora (…), mellette a hölgy, az a hölgy a felesége. Csak név, vezetéknév nélkül, mivel az közismert.”

(…) Úgy döntött, hogy ma éjszaka egyedül alszik, minél messzebb az asszony pimaszságától, sértéseitől, megvetésétől. Bármelyik asszony értékelné az együttélést egy sikeres és toleráns férfival. Ő nem, ő semmivel sem elégedett. De a férje ezeket a helyzeteket is megérti. Reggel említeni se fogja a hisztériás kitöréseit, a férje iránti leírhatatlan és legyűrhetetlen undoráról tanúskodó durva, gusztustalan, sértő kifejezéseit.”

A nő a saját személyes világának valóságosságát paranoid fantáziákkal éli meg. A sokáig elrejtett/elfojtott maszk mögül a hisztériás kirobbanás spontán manifesztálódik, majd egyszerre sok más tényező közbenjárását is magával hozza.

Számos novellában a tudattalan tárházát a szexuális izgalom előretörései alkotják, melyek lefegyverzik, csapdába ejtik az Ént, így megakadályozva „normális” működését. A libidó és agresszív ösztönök elpusztítják a Szentjánosbogarak rajában című novella hősnőjét, aki kisiklik a tulajdon kontrollja alól, fia tizenhat éves barátja lesz az, aki miatt egész testébe izzó szentjánosbogarak raja költözik, és aki „végig tudott az érzéseiről, szándékosan cukkolta, és játszott vele. Merő gonoszságból. Pedig semmi mást nem tett, mint követte életének legerősebb érzését. Ami lenyűgözte, és ami elől nem volt menekvése. Semmi rossz nem volt ebben, eltekintve talán attól, hogy férje volt és valószínű, igen, hogy a fiú még nem nagykorú…” A szövegben a vágy maga tiltásként jelenik meg, így a nő nem élheti ki negyvenhét éves korában felbukkanó vágyait, ezért „kábán levetette a fehérneműjét, elővette a férje borotváját, belépett a kádba, elmerült a vízben, csuklójára helyezte a pengét, és lehunyta a szemét…” A szerelem energiájának Sreèkója viszont a nappali álmodozásban éli ki vágyait, aki a valóságos tárgy (nő) hiányában képzeletbeli kielégülést keres és hoz létre magának. Az egyetlen pozitív kimenetelű szürreális síkra helyezett elbeszélés kazánszerelője a levezetetlen szexuális energiáját környezetkímélő energiaforrásként kamatoztatja. A Fragma lapjain szélesebb horizontokban rajzolódik ki az emberi értelem többszörös funkciója és ezek kölcsönös kapcsolata, amely a morál valamennyi pszichikai termékének az újraértelmezését is eredményezi. Egyik ilyen bizarr mozzanat az Ismétlődésben megjelenő kasztráció vagy a pszichopata őrangyal Az őrangyalban. A tudat illúzióinak és hazugságának a feltárása kap hangot a Bosszúban, ahol a biszexuális férfi a valóságot már csak a kívánságához igazítja, ami démonian vonzóvá teszi, majd a pokol bugyraiba taszítja. A kéz, valamint A boldogság mércéje destruktív módon kutatja a szubjektum immanens ellentmondásosságát. A két fragmentum alapvető dinamikájának lényege a belső és a külső én széttöredezettsége miatti menekülés a valóságtól.

A Fragma általános narrációs technikája a terjedelmes belső monológ, a kötet egy-egy novellája hol férfiként, hol nőként szólal meg. Kumerdej olyan figurákat alkot, melyek sorsszerűen meghatározottak, elsősorban pszichológiai, egzisztenciális, sőt szociális koordinátákkal. Történetei arról szólnak, mennyire képtelenek a szereplői az ön- és kéjgyilkosság, a lelki terror, a homoszexuális erőszak, a különböző közösülések, intrikák örvényeiből kimozdulni. Az eseményeket a figurák belső hangja hozza mozgásba. Ez a hang a végleges elbizonytalanodást, az egyéntől elidegenedett reflexiókat, a lelki szabadsághiány szorongásos tapasztalatát, a mindennapi emberi kapcsolatok látszólagosságát, a társadalom irányában nem vállalható érzelmeket hozza a felszínre. A történelmi-társadalmi panorámába ágyazódó szimbolikus tartalmak (márkás autók, divatszalonok, kozmetikumok, konferenciatermek, tengerparti nyaralók) nem hozzák meg a boldogságot. A materiális világ csődöt mond, a pénz nem gyerekkori boldog álom, mondaná Freud.

Mojca Kumerdej minden egyes szövegébe az emberi pszichológia és az emberi sors egy darabkája van bezárva. Epikai világa felfedi előttünk, hogyan képes a tudattalan nemcsak befolyásolni a tudatot, hanem sokszor irányítani is. Hogy a tudattalanból feltörő ösztön milyen erős, szeszélyes és önkényes tud lenni. Az írások mint szimbólumok célzást és lehetőséget jelentenek egy magasabb értelem megragadására. Arra, mi történ(het), ha a psziché eddig tudattalan régiója tevékenykedni kezd. A Fragma művészi hatásának titka épp abban rejlik, hogy meg- és felleli az élet talán legmélyebb forrásait, tudattalan tartalmait pedig a felszínre hozza.