Artemisz^*

megfürödtünk a patak hűvös tiszta vizében

szép kedvesem Justiniana csókjaiba

öltözteti formás szűzi testemet pórusaim

tátogatnak a kéjtől amint forró szája

bebarangolja sima bőröm lábujjamtól a fülcimpámig

szeretem ahogy csókol ahogy becéz most

az Orcusból földalolnám gyönyörre a szürke

árnyakat s ó királynőm jobbját nyújtja nekem

hűségemért szép dicséretül hatalmának

bűvigézetében minden érzékem ujjong hevül

szerelem harmata csordul szívemből repes

bennem a remény nyájasan felém nyújtja

gyönyöre kelyhét a természet ó Justiniana

örömében zokogni kezd az erdő s ott mohos

sziklák mögül leselkedik a gyűrűs hajú csillogó

szemű pásztorfiú Foncin fülig szerelmes belém

s mohó szeretkezésünket látva zsenge hímtagocskája

mint a zászlórúd mered gyermeki vágyaiba börtönöz

s e börtönnek kulcsa elveszett szűz marad ő is én is holott

szépségünk és érzéseink egymásért valók gondolatban

szerelmes húsomban megfürdetem mohón magamba

gyömöszölöm látom őt hiába rejti komor kő látom

ahogy szép szeme összekékezi a világot a fűben

harmat gyöngyei ébred és szökik a forrás jöjj hát

ó nappal jöjj te arany s ne szállj ne törj túl gyorsan föl

a zenitre mert bátrabban és bizakodóbban mer szemem

mosolyodba nézni ó Justiniana fodrot vet lelked

tündéri habja ó drága kis Foncinom el ne tévedj

végtelen az erdő s viharos a sors