Ostrava a nagy, mondhatni, a szilárd ipar kiépítése révén született város. Ha Zygmunt Bauman lengyel filozófus kifejezésével élünk – ő olyan fogalmakkal dolgozik, mint a folyékony és a szilárd modernitás – akkor Ostrava a szilárd modernitás eredménye. A tőke odacsalta a munkásokat, a munkások vonzották a tőkét, s így mindkettő ugyanazon a helyen koncentrálódott.

A mai Ostrava zenei élete nagyon gazdag, s nem korlátozódik a Janáèek Konzervatóriumra, a Janáèek Filharmóniára vagy az Antonín Dvoøák Színházban otthonra lelő, helyi operaszínpadra. Számos klub működik, amelyekben a popzene összes lehetséges műfaját megszólaltatják, vannak törekvések az alternatív zene meghonosítására, de ezen a területen egyelőre nem született olyan rendkívüli dolog, mint az úgynevezett komolyzene terén. E pillanatban ugyanis egy olyan újszerű jelenséggel szembesülhetünk, amely túlnő Ostraván – s ez nem más, mint az Új Zene Ostravai Napjai (Ostravské dny nové hudby) nevű rendezvény, amelyhez zeneszerzői kurzusok is kapcsolódnak, mindenekelőtt pedig egy másik eseménysorozat, az Új Zene Fesztiválja (Festival nové hudby). Ostravában kétévente egy olyan augusztusi seregszemle veszi kezdetét, melyben a modernitás új, a folyékonyság stádiumának kezdetét jelentő szakasza nyer kifejezést. A kurzusok neves résztvevőinek, a nem kevésbé ismert szólistáknak és komponistáknak a többsége – rendszerint a Nyugatról érkezők – gépeikkel a Mošnovban található helyi kis repülőtéren landolnak, hogy utána elfoglalják lakhelyüket az Imperial Szállóban, és megragadják az iparváros kínálta lehetőségeket. A már nevet szerzett és jövőbeni zeneszerzők két héten át nagy intenzitással az új kompozíciós technikák problémáinak szentelik magukat a Janáèek Konzervatórium falai között, hogy az ott szerzett gyakorlati tapasztalatokból fakadó eredményeket a harmadik héten, az Új Zene Fesztiválján, Ostrava Város Művelődési Házának koncerttermében a közönséggel is megismertessék.

Az említett rendezvényt életre hívó és legfőbb szervezőként jegyző, jelenleg New Yorkban élő cseh zenész, Petr Kotík megfogalmazása szerint Ostrava olyan hely számára, ahol háborítatlanul folytathatja a munkát. Amikor az Imperial Szállóban lakik, és megkerüli az épületet, hasonlóan érzi magát, mint a perui Limában. Mindezen túl az is mély benyomást tesz rá, hogy Ostravában a csúnyaság ugyanazon báját leli fel, mint New Yorkban, ahol él. Állítása szerint, akit megfog New York indusztriális építészete, annak Ostrava is kedvére lesz, s ez fordítva is érvényes. Ostravának azonban az ő szemében egy további nagy előnye is van más városokhoz képest: augusztusban nem özönlik el a turisták tömegei, mindenekelőtt pedig az épületek, valamint a Janáèek Filharmónia bérleti díja kisebb, mint más hasonló zenekarok esetében. A körülményeknek köszönhetően zavartalanul és csekély költséggel tanulhatja be és veheti fel a zenekarral augusztus utolsó hetében a New York-i avantgárd szerzők műveit, John Cage opusait is beleértve (például a 103’ címűt). A fesztiválra már olyan legendás zeneszerzők is ellátogattak, mint az egyedülálló zenei koncepciót megalkotó, a mikrotonalitással és a zenei felületek mikrotonális viszonyaival dolgozó Alvin Lucier, továbbá Phill Niblock, Frederik Rzewski, Christian Wolf – aki magának Cage-nek volt a tanítványa –, vagy a francia Tristan Murail. A munkába cseh zeneszerzők is bekapcsolódnak, köztük Martin Smolka és a brünni szerzők köre (Ivo Medek, Jaroslav Šastný, Dan Dlouhý és mások), de szlovák komponisták is felbukkannak, például Marián Lejava.

Térjünk azonban vissza e szöveg eredeti címéhez. Az Új Zene Fesztiválja és az Új Zene Ostravai Napjai a posztmodern kor újszerű és törékeny jelenségeinek számítanak, ezt a kort pedig a folyékonyság jellemzi – a tőke (a művész) pénzügyi tekintetben eloldotta magát attól a helytől, ahol alkot, miközben a munkaerő (a zenekar) és a munkaeszközök egyelőre nem rendelkeznek effajta mozgékonysággal. Persze az internet is fontos, akárcsak a kurzusok és a kölcsönös megértés nemzetközi nyelve, az angol. A legfontosabb azonban az Új Zene Ostravai Központja (Ostravské centrum nové hudby), amelynek New Yorkban is van egy fiókintézete, és nem függ egyetlenegy pénzügyi forrástól. Ez a központ (melynek létét elsősorban Petr Kotík garantálja, aki menedzser, zeneszerző, karmester és fuvolajátékos egy személyben) áthelyezhető, és más, esetleg olcsóbb zenekart is választhat szándékai megvalósításához, olyat, melyről tudja, hogy az elképzeléseinek megfelelően fog dolgozni. A művész itt ugyanolyan helyzetben van, mint napjainkban a tőke: ha egy bizonyos helyen nem tudja valóra váltani az elképzeléseit, akár a földgolyó másik oldalára is elmegy, mert ott megtalálja azt a sokkal olcsóbb, ám ugyanolyan minőségű munka végzésére alkalmas munkaerőt, melyre szüksége van, s amelyet megfizet. Természetesen más, döntő jelentőségű tényezők is vannak, olyanok, mint a cseh nyelven való megértetés képessége, a rátermett szervezőerők jelenléte az adott helyen, vagy a művészt és szervezőt a helyhez fűző más, például érzelmi kötelékek. Mindez azonban már kívül esik a témánkon.

G. KOVÁCS LÁSZLÓ fordítása