Oscar Kokoschka (1889–1980) festő, grafikus, illusztrátor, író és drámaíró 1937-es tartózkodása a morvaországi Ostravában hosszú időre ostravai legendává vált, bizonytalan tényekkel és a helyi közönség számára is feltáratlan eredményekkel. A kutatók körében köztudomású, hogy a cseh földhöz és az első világháború utáni, Masaryk által életre hívott Csehszlovákiához szorosan kötődő osztrák festő Ostravában járt. Saját maga is említést tesz róla életrajzában, és azok a szerzők is megjegyzik ezt a tényt, akik életével és munkásságával foglalkoztak. A töredékes beszámolók azonban nem nyújtanak teljes képet arról, hogy az ünnepelt expresszionista festőre milyen hatással volt az iparváros, Ostrava, hogyan látta az ottani ellentéteket, a vidéki kisváros és az ipari környezet csatáját, a képzelet ördögi és idilli világát.

Kokoschka Morvaországi Ostrava II című képének azonos című kiállítása alkalmával, mely 2010. január 19-én nyitotta meg kapuit az ostravai Művészetek Házában, végre alkalom nyílt, hogy a művész ostravai tartózkodása alatt készült alkotásáról közelebbi benyomásokat szerezzünk. A művet (vászonra készült olajfestmény) az Adolf Loos Apartement and Gallery cég közreműködésével kölcsönözték ki egy müncheni gyűjteményből, egy meg nem nevezett svájci magángyűjtő birtokából. Bizonyosnak tűnik, hogy az alkotás 1937-ből való, és hogy az Ostrava látképét ábrázoló kép egy ideig az egyik városi művészeti gyűjtemény részét képezte.

Eva Rennerová, lánykori nevén Eva Frièová (1927) leveléből kiderül, hogy a festmény 1937 nyarán készült a Landek-hegyen; ezt Jan Pocta mérnök is megerősíti. A galériának a kortársak segítségével sikerült pontosítani Kokoschka látószögét, mely valójában a Friè-villa kertje. A festmény előtérben pedig éppen az akkor tízéves Eva Frièovát örökítette meg a festő. Ő jól emlékszik arra, hogy Kokoschkát sofőr hozta autóval a villába, valahonnan Ostrava központjából. A festő aztán dolgozott, pihent, és tanulmányozta a kilátást; a hegyet az iparvárostól elválasztó, völgybe futó ipari vasutat és az Odera folyó kanyarulatát, amely a vidéki táj vonásait kölcsönözte az elővárosnak. A művész ezt mind belesűrítette a képbe, mely így betagozódik Drezda, Prága, London, Róma, Hamburg és más, a festő sokkalta népszerűbb európai városlátképeinek a sorába. A festményen megelevenedik a vidéki táj, ahogy formát nyer a még nyers, műveletlen föld, a víz és az égbolt, a kert meghittsége, a távoli látképben pedig a város sziluettje, a valamikori legelők talajából kihasított földdarab: fogazott háztetőkkel, kandeláberekkel, sírkövekkel, oszlopokkal, kémények tüskéivel, és az ég felé kanyargó füsttel. Az egyes részletekben mindenhol megjelenik a természet, az előtérben a kert és a hegyoldal növényei, középen az elővárosi táj, a háttérben pedig a füst meg a felhők elegye, és a magas kék égbolt. A kép kompozíciójának elkészítésekor, úgy tűnik, a művész egy másik, ismert ostravai látképet is számba vett. Méghozzá Ernst Wilhelm Knippel grafikáját, aki a 19. század közepén – a biedermeier korszak követelményei szerint – Landek felől Ostravát még mint idilli tájat ábrázolta, csak itt-ott ismerni fel a képen az ipari tevékenység kezdeti szakaszait; a bányaaknákat és a hutákat.

Bár az iparosodó Ostrava a valóságban füstös és poros város volt, ahol inkább a nehezebb, szürke tónusú színek érvényesültek, a Kokoschka festette táj színei szikrázóak, és szellős, felszabadult karaktere mediterrán tájakat idéz. Festőmodora spontán, vázlatos, könnyed, színkészletével és szokatlan kompozíciójával a kép egésze bujaságot, életteliséget sugároz. Ugyanakkor viszont a festő érzékelteti a föld anyagszerűségét, a benne zajló nyers viszályt, a szagokat, a kontrasztot, jelezve, hogy ezen a tájon a földnek nagy jelentősége van. A sötét tónusok a tájon esett sebet mutatják, a szénbányákat, a hozzáköthető nehéz sorssal együtt. Mintha ez az északról érkezett, expresszionista festő a város látképében nemcsak az Ostravában töltött szünidő idillikus pillanatait, és a prágai Károly Egyetem fiatal diákjához, Oldøiška Palkovskához fűződő kapcsolatának csodás perceit akarta volna megjeleníteni, hanem az erre a tájra jellemző nehéz munkát is.

Kokoschka Oldøiškát Prágában ismerte meg. Oldøiška, vagy, ahogy ők nevezték Olda, Palkovský ági felmenői valamikor a 19. század 80-as éveiben költöztek a morvaországi Ostravába. Nagyapja, az ekkorra már elhunyt Edmund Palkovský egyike volt azoknak a lokálpatriótáknak, akik sokat tettek a helyi kultúráért. Édesapja, Karel Bøetislav Palkovský szintén egy sor művésszel kötött barátságot. Saját maga is adózott a művészetnek, író és műpártoló volt. Ő adta ki 1958-ban az első cseh nyelvű monográfiát Oscar Kokoschkáról, a Csehszlovák Képzőművészek Kiadójánál.

Ebben elsőként ad hírt arról, hogy Kokoschka a két világháború között Ostravában tartózkodott, egyben burkolt említést tesz a festő alkotásait ért egykori náci támadásról is: “Időközben, 1937 tavaszán, a német birodalmi kormány döntésének értelmében a múzeumokból és a galériákból eltávolítottak 417 Kokoschka-alkotást, köztük grafikákat, rajzokat és festményeket, elfajzottnak bélyegezve a festő művészetét. 1937 nyarán a művész meghívást kapott Beskydybe, közben elidőzött Ostravában, hogy két vásznat megfestve megkísérelje visszaadni az iparvidék atmoszféráját. Alighogy a munkát befejezte, a művész megbetegedett. Szerencsésen sikerült visszatérnie Prágába, ahol figyelmét lekötötték a politikai események.”

Olda édesanyja a Ferdinánd császár Északi Vasútvonal főigazgatója, František Pospišil családjából származott, így a család a villanegyedben, az Új Városháza szomszédságában lakott. Valószínűleg Olda is itt lakott, bár nem tudni, hogy vajon Oscar Kokoschával együtt vagy sem. A festőnek Ostravában sok támogatója akadt. A mostani kiállítás említést tesz róla, hogy Oscar Federer, a Vitkovicei Vaskohászati és Bányászati Művek főigazgatója, aki egyben műgyűjtő is volt, 1933–1934 között – egyes források szerint egy bécsi galéria közbejárásával, más források szerint dr. Feigl prágai galériájának segítségével – megvásárolta Kokoschka Isztambul látképe című képét (más néven Isztambul I), melyet a festő 1929-ben, Egyiptomban, Palesztinában és Törökországban tett útja során készített. Az említett kép Csehszlovákia náci megszállása után az ostravai Művészetek Házának gyűjteményébe került. Az Ostravai Képzőművészeti Galéria az elkobzott zsidó javak restitúciója során csak 2007 decemberében szolgáltatta vissza a tulajdonos örököseinek a képet, akik aztán 2009 februárjában a londoni Sothebyben rendezett nyílt aukción el is adták.

Ostrava első számú modern művészeti mecénásának mégis a mérnök Ladislav Jerie tekinthető, aki a Ferdinánd császár Északi Vasútvonal főigazgatójaként maga is szenvedélyes gyűjtő volt. A baráti szálak, amelyek prágai művészekhez fűzték – többek között a szobrász Jan Laudához, a festő Václav Špálához vagy a Mánes Képzőművészeti Kör tagjához, Jan Bauchyhoz –, jól mutatják, milyen fontos szerepet játszott Ostrava két háború közti képzőművészeti életében. Nyilvánvaló, hogy egyik fent említett gyűjtő sem hagyta volna ki a lehetőséget, hogy egy európai jelentőségű, ünnepelt modern művésszel megismerkedhessen. Kokoschka Életem (Mein Leben, 1971) című életrajzi munkájában így ír ostravai tartózkodásáról: “Masaryk halálhíre a morvaországi Ostravában ért, ahova korábban azért hívtak meg, hogy a város látképét megfessem. Ott találkoztam fiatal barátommal, Ernst Kornerral és a bátyjával, a vagyonos professzorral, Emil Kornerral, aki arra kért, fessem meg számára a portrémat. Ez később az Önarckép, avagy az Elfajzott művész néven vált ismertté. Ugyanis éppen ugyanabban az évben, 1937 nyarán nyílt meg Münchenben az kétes hírű kiállítás, mely az Elfajzott művészet címet kapta.”

Ernst, vagyis Arnošt Korner építész, a modernista ostravai Rix üzletház (1928, a háborúban megsemmisült), illetve egy sor városi középület, köztük a hrabùvkai, expresszionista stílusú Jubileumi telep tervezője, a bátyjához hasonlóan az I. világháború után érkezett Ostravába. Már mögötte volt az 1906–1911 közötti időszak, melyet a Bécsi Egyetem építészstúdiumán töltött, itt találkozott, mások között, Oscar Kokoschkával is. Barátságuk kezdetét feltételezhetően 1906 és 1909 közé tehetjük, még azelőttre, hogy Kokoschka 1910-ben Berlinbe távozott volna. A festő ebben az időszakban ismerkedett meg Adolf Loosszal és ekkor születtek első jelentősebb képciklusai is, mint a saját, Álmodó fiúk (1906-1908) című verséhez készített illusztrációi, vagy a rajzok, amelyek A gyilkos, az asszonyok reménye (1909) című expresszionista drámájához készültek.

Kokoschka ostravai tartózkodásának állomásai közül legalább egy bizonyosnak tűnik. Mindenképpen érintenie kellett a mai Ruska, valamikori Denisova utcát Vitkovicében, ahol a mai napig megtalálható a városi hivatal, illetve a ház, ahol egykor Emil Korner lakott, a prágai német iskola professzora, és egyike azoknak az igazgatóknak, akik a Vitkovicei Vaskohászati és Bányászati Műveket vezették. A festőről bizonyára sokat tudott testvérétől, Ernsttől, és valószínű, hogy Kokoschka azon képein kívül, melyek közvetlen felettesének, a főigazgató Federernek a gyűjteményéből valók, egy sor más alkotást is ismert.

A Morvaországi Ostrava II festményen kívül, amit Kokoschka Ostravában festett, a fent említett tanúságtételekből még egy alkotására következtethetünk, amely a városi panorámák festménysorozatába illeszkedik. Az 1934 és 1938 között Csehszlovákiában töltött négy éve alatt, illetve 1938 őszéig, amíg emigrációba nem vonult, összesen tizenhétszer festette meg Prága látképét. Ezek közül tizenhat közvetlen élmény alapján készült, egyet pedig, és ez kivételnek számít a Kokoschka művek közül, emlékezetből festett már Londonban. Bár köztudomásúlag Ostraváról a festő két festményt készített, néhányan úgy tartják, hogy mégis inkább hármat. A felbukkant tanúbizonyságok alapján, K.B. Pavlovský visszaemlékezése tűnik a leghitelesebbnek, mely két városlátképről szól. Ezzel összhangban állítja a Vilém Jùza által készített katalógus is, hogy az ostravai tartózkodása alatt Kokoschka két képet festett. A fent említetteken kívül szót ejt még egy alkotásról, melynek címe Morvaországi Ostrava virágokkal, illetve a katalógus megjegyzi azt is, hogy az ostravai kortárs gyűjteményekben a harmincas évek második felében legalább nyolc Kokoschka kép volt megtalálható.

Kétségtelen, hogy Ostravával összefüggésbe hozható Kokoschka egyik legismertebb alkotása, amelyet Önarckép, az Elfajzott művész címmel ismerünk, és amely ma az edinburgh-i Skót Nemzeti Galéria tulajdonában van. Ezt igazolják a festő (közel sem részletes) megjegyzései az önéletrajzban, a Palkovský monográfia hivatkozásai a kép keletkezésének helyéről és idejéről, illetve a külföldi katalógusokban közölt adatok is.

Minthogy az önarckép Kokoschka ostravai tartózkodása alatt készült, talán éppen ez a kép áll a harmadik látképről szóló találgatások hátterében. A festmény tartalmának, címének politikai színezete a művész nyílt szembefordulását jelzi a náci ostobasággal és diktatúrával, mely megtilt mindennemű szabad megnyilvánulási formát, letorkollva ezzel a modern művészetet és a művészeket egyaránt. A festő hangsúlyosan megfestett, dacos és öntudatos félalakos képmása, a háttérben a beskydy-i hegyekkel és az ismert kerttel – ami állítólag Olda nagyszüleié –, a néző szempontjából jobbról egy emberalak, balról egy szarvas között helyezkedik el. A képen az ember és az állat egyenrangú helyzetben, űzött vadként szerepel. Ahogy az állat a veszély elől fut, úgy az ember a nácizmus elől menekül, igyekezve megtartani valamit a modern művészet, vele együtt a természet, a szabadság és a szerelem eszményébe vetett hitéből. Kokoschka itt-tartózkodása azonban nem korlátozódott kizárólag Ostrava környékének tanulmányozására, a barátokkal és a műgyűjtőkkel való találkozásokra. A kiállításon is bemutatott hivatkozások szerint a festő, fiatal kedvesével a közeli beskydy-i nyaralókban, vendégházakban is megfordult. Majdnem biztos, hogy ellátogattak Ostravice vagy Kunèice pod Ondøejníkem valamelyik nyári pihenőhelyére, ahova az ostravai felsőbb körök jártak kikapcsolódni. Karel Kotas tervei alapján éppen itt építtette meg Ladislav Jerie azt a kertes házat, ahol az erdő ölelésében egyfajta művészeti tárlat is összeállt, melyet J. Bauch, J. Lauda és más művészek munkái díszítettek.

Volt ennek a csehszlovák környezetnek még egy alapvető jelentősége Oscar Kokoschka életében, és tulajdonképpen Olda Palkovská számára is (azon kívül, hogy a festő és ez a fiatal nő együtt töltötte egész további életét). A müncheni diktátum és Csehszlovákia elfoglalása után az utolsó pillanatban Olda biztosította nemcsak saját magának, de barátjának is, hogy Anglia felé repülőre szállhassanak. Ezzel az emigráció, a háborús emigráció hosszú és nehéz útjára léptek. Mindazonáltal Olda ezzel Kokoschka életét mentette meg, ahogy azt később maga Kokoschka is állította, hiszen a második Csehszlovák Köztársaság 1937 márciusi elfoglalása a modernizmus képviselője, a nácizmus ellenzője számára kétségkívül börtönnel fenyegetett, melyet aztán a biztos halál követ.

A háború véget vetett Kokoschka Prágához, az ostravai vidékhez, és egyáltalán Masaryk Csehszlovákiájához fűződő, amúgy is törékeny kapcsolatának. A felszabadulás után, a megújult köztársaságban műveit csak rövid ideig lehetett ismét kiállítani. A kommunista hatalomátvételt követően a totalitárius rendszer a hanyatló szellemiségű kozmopolita tipikus szerepébe állította be, ahogy ebben az időben a modern művészetet is így bélyegezték. Csak a sztálini érát követően nyílt ismét lehetőség arra, hogy műveit Csehszlovákiában kiállítsák, illetve hogy munkáit publikálják. Kokoschka, mint Johan Ámos Comenius eszményének követője, elkötelezett pacifista, és mint a kollektív bűnösség, így a németek kitelepítésének ellenzője, azonban már nem látogatott el újra Csehszlovákiába. Műveinek recepciója azért kiállítások, cikkek, publikációk formájában folytatódott.

Ahogy arról már említetést tettünk, a festőről szóló első cseh nyelvű monográfiát Oldøiška édesapja – Karel B. Palkovský, végzett jogász, műértő és diplomata – írta meg és adatta ki 1958-ban. Nem véletlen azonban, hogy éppen abban a reményteljes évben tette ezt, amikor Csehszlovákia kezdett határozottan kibontakozni a sztálinizmus öleléséből. Ezt követte a prágai látképek festményciklusról szóló tanulmány a művészettörténész Jan M. Tomeš tollából, a hatvanas évek első felében, illetve a Londonban készült képekről a hetvenes évek elejéről. Szintén Tomeš a szerzője a festőről készült, sorban második cseh nyelvű monográfiának, melyet a nyolcvanas évek végén adtak ki; ismét a cseh társadalmat megrázó időszakban. Szintén írt Kokoschka prágai tartózkodásáról Jaromír Zemina művészettörténész, és élete végén megemlékezett róla egy dokumentumfilmben Oldøiška Palkovská is. A szerzők azonban sajnos elmulasztottak egyetlen rövid epizódról megemlékezni, és nem kérdezték az Ostravában töltött időszakról.

A Morvaországi Ostrava II című kép bemutatása jelentős, de kevéssé ismert szempontból világít rá a múlt századi Ostrava képzőművészeti szempontból fontos életére. Jelzi azonban azt is, hogy adott egy sor olyan téma, melyekkel érdemes foglalkozni, hogy teljesebb (úgy is mondhatnánk, plasztikusabb) képet kapjunk az ottani művészeti eseményekről. Oscar Kokoschka rövid látogatása Ostravában 1937 nyarán, az itt készült festmények, ahogy a képek tulajdonosainak sorsa is kétségkívül ebbe a kérdéskörbe tartoznak.

Irodalom:

Karel Bøetislav Palkovský: Oskar Kokoschka. Praha: Státní nakladatelství krásné literatury, hudby a umìní, 1958. (A kötet impresszumában hibásan, Boleslavként jelenik meg a neve.)

Vilém Jùza: Evropské malíøství ze sbírek GVU v Ostravì (katalógus). Galerie výtvarného umìní v Ostravì, Ostrava 1970.

Jan M. Tomeš: Oskar Kokoschka. Odeon, nakladatelství krásné literatury a umìní, Praha 1988.

Oskar Kokoschka: Mùj život. Pøeložila Alena Bláhová. Atlantis, Brno 2000.

Jan M. Tomeš: Obrazy z Prahy, Obrazy z Anglie (Oskar Kokoschka). In Slovo a tvar. Torst, Praha 2003, 539–594.

Jaromír Zemina: Oskar Kokoschka a Èechy. In A2, III. évfolyam, 2007, 34. szám vagy lásd http://www.advojka.cz/archiv/2007/34/oskar-kokoschka-a-cechy (2010. 4. 20-án).

Az Ostravai Képzőművészeti Galéria Morvaországi Ostrava II. kiállításának sajtótájékoztatója 2010. január 14-én és a galéria második, a kiállítás meghosszabbításához kapcsolódó sajtótájékoztatója 2010. március 23-án Eva Rennerová levelének átiratával és Jan Pocta, a műszaki tudományok kandidátusának kiegészítéseivel.

REGŐS CSILLA fordítása